Azon időbe' láttam én, repülni a föld s a hűs hold között...

Berlin felett az ég -Der Himmel über Berlin


,, Azon időbe' láttam én (te nem),
Repülni a föld s a hűs hold között
Tegzes Cupidót: biztos czélba vőn
Egy vesztaszűzet nyúgat trónusán;
Pattant az ivről a szerelmi vessző,
Átfúrni képes százezer szivet:
De láttam, a tűz-nyil hogyan aludt ki
A vizenyős hold szűz sugáriban,
S a fejedelmi papnő elhaladt
Szűz gondolattal, szerelem ne'kül.
Szemmel kisértem az eső nyilat:
Egy kis virágra húllt az nyúgoton,
Tejszín előbb, most bibor sebben ég:
Hívják a lányok égő szerelemnek."


Shakespeare: A SZENT-IVÁN-ÉJI ÁLOM
(Fordította: Arany János)
Részlet

„Szárnyad árnyékában II.” - Zsoltárok laptopra és papírlapra

2017.09.18. 

Az ARS SACRA Fesztivál keretén belül

„Szárnyad árnyékában II.” - Zsoltárok laptopra és papírlapra

 

A fellépő művészek:
a kortárs irodalom, költészet három kiválósága: Molnár Krisztina Rita, Lackfi János, Vörös István – és aki mindezt zenével fűszerezi, azaz a felolvasásokra improvizál: Gyárfás István gitárművész.
A belépés regisztrációhoz kötött: informacio@obudaitarsaskor.hu; vagy 250-0288

Hogy milyen a mai zsoltár? Áhítatos, vagány, kackiás, borongós, belemenős, hömpölygős, dúdolós, dünnyögős, szemrehányós, vicces, duzzogós. Ez persze a régesrégi zsoltárokra is igaz lehet. A zsoltár egybeöleli az Isten felé áramló emberi érzések teljességét. Afféle csodálatos szószaporítás, a kenyérszaporítás mintájára... Zuhatagosan sodor magával mindent, ami annyira emberi, hogy az már isteni.  
„A tavalyi, első Ars Sacra-estünk számunkra is meglepetés volt. Az, hogy a szövegek egymás terében miként lényegülnek át, hogyan segítik egymás repülését. Örülünk a folytatásnak, kíváncsian várjuk magunk is az újabb meglepetéseket.” – Molnár Krisztina Rita 

IDŐPONT	19:00
HELYSZÍN	Óbudai Társaskör
CÍM	1036 Budapest, Kiskorona utca 7.

 

A szótlanság regénye

 Robinson, Marilynne- Lila

A Lila a Gilead trilógia harmadik kötete, de ez talán teljesen mindegy is, mivel a második rész nem is jelent meg magyarul (ezt azért valaki elmagyarázhatná, hogy megy?), és a részek önmagukban olvasva is teljesen érthetőek és értelmezhetőek.

Lila Dahl a könyv írója, helyesebben gondolója egy végtelenül egyszerű és tiszta nő, akire nehéz nem úgy gondolni, mint egy gyerekre. Amikor kicsi volt magához vette egy Doll nevű asszony, akivel gyökértelen, menekülő-vándorló életet éltek. Ebben a kötetlenségben és szabadságban nő fel Lila, akinek meg kell birkóznia a nevelőanyja eltűnése után a rá nehezedő magánnyal. Ugyanabban a sodró folyamban gázol tovább, mint eddig. A kötődés nélküli élet szépségében. Egy nap Iowába érkezik, ahol megismerkedik egy idős, özvegy pappal, aki körülbelül a nagyapja lehetne. A két magányos lélek összeköti életét, házasságra lépnek egymással és gyermekük fogan.

     Számtalan értelmezése lehet a történetnek, de mi Lila gondolatain keresztül látunk mindent. Látjuk azt az éjszakát, amikor Doll elrabolja, kendőjébe csavarva melengeti, és viszi magával. Látjuk és érezzük a gyermek félelmét, az elhagyott  "rongybaba" utáni vágyódását, hatalmasra tágult pupilláit. Vele vagyunk, amikor a csapathoz mások is hozzácsapódnak, és akkor is, amikor teljesen magára marad. Sodródik. Takarítani kezd,  bordélyházba kerül, stoppol, Iowaba jut, kunyhóba, Gileádba,  John  Ameshez, a paphoz, feleség lesz, anya. Ez a végtelen monológ, amiben Lila értelmezni próbálja életének értelmét, mélyen átitatott a Gondviselésben való bizalommal. Nem vallásos hit ez, és a Gondviselő sem egy szakállas, emberszerű lény. Nagyon nehéz megragadni, hiszen a lány soha nem említ még csak hasonló gondolatokat sem, amiket én itt kihámozok, de mégis, számomra az egész könyv lényege az, ahogyan Lila áll a világban. 

      A történet nagy része a lány és a tiszteletes lassú egymásba fonódásáról szól, ahogy közelítenek egymás felé, ahogyan megszeretik a másikat. Nagyon csendes és lassú folyamat ez, tele soha nem tanult tapintattal és figyelemmel. Olyan szeretettel, amire mindannyian csak vágyunk. A szívem fehér című könyvben, Javier Marias azt a gondolatot veti fel, hogy a szerelem sokszor valamiféle kikényszerítés eredménye, manipulálni akarjuk a másikat. (Sajnos nem találom most a szó szerinti idézetet). De itt nem. Azt mondanám, hogy ez  minden vágy nélküli szerelem. Nem faggatják egymást, elvétett kérdéseik puhák. Ajándékként fogadják el a másikat. Minden, amit elmond a másik magáról egy gyöngyszem, egy jutalom. Nagyon mély szeretet ez, talán nem is illene rá a szerelem szó. Ebből a szeretve vagyok állapotból néz vissza Lila egész múltjára, és innen próbál válaszolni létének értelmére. 

      400 oldal alatt épül fel a könyv. Ennyi idő kell ahhoz, hogy átérezzük a  mélyben húzódó mondanivalót. Minden eszközével a szerző ki akarja húzni szereplőit az időből, a konkrétumokból. Számomra úgy indult a könyv, hogy azt hittem ez egy kataklizma után megmaradt maroknyi embercsoport. Civilizáció nélküli fennmaradt élet. A cselekmény homályba vesző leírásai, a végtelen vándorlások és a célnélküliség is előkészítették az olvasót arra, hogy szakítson a szokásos értelmezéssel. Igen, van benne egy kis Steinbeck Érik a gyümölcs hangulat, -bár ott emlékeim szerint, sokkal több az akarás-, de nekem Cormac McCarthy jutott az eszembe. Érdekes ez, hiszen mondjuk úgy, ő épp az ellenkező oldalon áll, és az ember mélyén meghúzódó sötét oldalt szeretné megjeleníteni.

     Nagyon lassan olvasható próza ez. Sokszor meg kell állni és értelmezni az olvasottakat. A mondatok nem mindig kapcsolódnak egymáshoz, teljesen olyan, mintha ténylegesen a főszereplő fejében lennénk. Ugrál az időben. Félmondatokat mond el, gyakran nem vagyunk biztosak az alanyban sem. Ráadásul a szöveg tagolatlan. Vannak ugyan bekezdések, de a párbeszédek is belecsúsznak ebbe a szövegtörzsbe. Minden a parttalanság és végtelenség felé mutat, mintha egy örökösen gombolyodó gondolatfüzér lenne. 

      Aki tehát szeretné átérezni ezt a tisztaságot, szeretné létezésünket egy egészen más megközelítésből szemlélni, az bátran vegye kezébe a kötetet, nem fog csalódni, ahogyan azt Barack Obama sem tette, akinek a Pulitzer-díjas könyv szerzője,  Marilynne Robinson az egyik kedvenc írója. 

   

Van min gondolkozni...

 

A könyvem jelenleg még így néz ki... Érdekes lenne így visszavinni a könyvtárba.

 

Marilynne Robinson

Hozott pontszám: 5 

"A bánat nagyon valóságos, és a veszteséget nagyon is véglegesnek érezzük. A földi élet bonyolult és súlyos és csodálatos. A tapasztalatunk töredékes. A részei nem adódnak össze…
Néha nehéz hinni, hogy mind egyetlen dolog részei. Semminek nincs értelme, amíg meg nem értjük, hogy a tapasztat nem úgy gyűlik, mint a pénz vagy az emlék, vagy mint az évek és a vétkek. Hanem Isten ajándékozza nekünk, aki nincs elkötelezve a múlt iránt, csak a maga örökös, szabadon adott állandóságában."

"A dolgok előttünk rejtett okból történnek,mélységesen rejtett okból, ameddig úgy gondoljuk, hogy abból kell következniük, ami korábban esett, a bűneinkből vagy az érdemeinkből, nem pedig egy olyan jövőből, amelyet Isten a maga szabadságából kínál nekünk. "

"Ő is gonosz volt, mert abban a házban a szomorúság olyan volt, mint egy álom, amiben minden furcsa és hamis.Mack végighúzta az ujját az arcán, és Lila érezte, hogy nyomában melegség gyullad. Néha a nyakát érintette meg, ettől minden egyes alkalommal könnybe lábadt a szeme, bárki is figyelte."

"-A feleségem -mondta.- Gondoskodni akarok magáról, még ha ez azt is jelenti, hogy egy nap ki kell kísérnem a vonathoz." 

 

Peer Krisztián 42

Borzalmasan nehéz helyzetben vagyok, mert úgy szeretnék értékelni egy könyvet, hogy közben ne bántsak meg senkit. Ráadásul egy verses kötetet, ami egy gyászmunka része, végtelenül személyes, de minden felcsillanó értéke mellett nem engedett be, vagy én nem tudtam befogadni.

Elkezdtem olvasni a kötetet, aminek képei blokkok voltak, zártak, és nem tudtam átvenni a hullámait. Nem értettem az egészet. Akkor kezdtem el utánaolvasni. Nem tudom, hogy hány írást kellett volna még végigvennem érintetlenül, hogy megértsen a háttértörténetet, de így már esélyem sincs azt megtippelni, hogy vajon rájöttem volna, hogy minden vers egyfelé mutat?

Pont egy évvel ezelőtt Peer Krisztián barátnője tragikus hirtelenséggel, 25 éves korában meghalt. Itt maradt Krisztián megannyi emlékkel, bűntudattal, feldolgozatlan érzéssel. A 42, a 42 éves költő 42 verse, ami egy borzalmasan fájdalmas leválási folyamat állomása. Kérdezem, hogy merném én bántani, és holmi egyéni értelmezési bajaimmal vagy stilisztikai problémáimmal megpiszkálni mindezt? Természetesen sehogy. Elolvastam, meghallgattam, de feloldozást én sem tudok adni. Reméljük, segített a szerzőnek, hogy kiírta magából fájdalmát. Minden esetre már az is nagy szó, hogy tizenöt évnyi hallgatás után, ismét írni tudott. Láttam, hogy az olvasók többségének tetszenek a versek, de úgy érzem, én nem adtam volna ki a kezem közül, a fiókom mélyéről ezeket. Persze nem is vagyok költő, amiket írok mindig is magamnak írom. 

Bár én egy könyvtári példányt olvastam, a kötet érdekessége, -sokak számára bosszantó momentuma-, hogy a könyvet felvágatlan lapokkal adták ki, ami egyben a költő üzenete.

"Az afterverseket felvágatlan oldalak rejtik, ahhoz, hogy az olvasó bejuthasson a legintimebb terekbe, fizikailag is erőszakot kell tennie a papíron."

Afterversek, vagyis Mocsári Zsófia halála után íródottak. Ha jól értelmezem, a tartalomjegyzék is csak ezeket sorolja fel, de így együtt, épp 42.

Táncdal

Szemed és füled vagyok erre a világra,

zeném, szemüvegem,

életelixírem,

csodás kompromisszumom.

Neked tetszeni,

Pont szemnek és fülnek azonban láthatatlan.

Hiszen szemem, amerre sejtelek,

a semmibe néz,

és fülemben a vér dobol,

minden egyszerre szól-

ugye vagy valahol, ugye vagy valahol.
Nem látni szeretnék,
csak látni szeretnélek.


Szuicid póker

Képtelen vagyok dolgozni,
mióta megtanultam játszani.
A játékból viszont megélhetés lett,
Excel-táblázat, órabér.
A nyertes nyers örömét már nem is értem,
elegánsan veszíteni sem tudtam soha.
Én ide nem szórakozni járok.
Szívem szerint máshol lennék.
Az asztalnál nincs barátság.
Aki csatába indul, nem osztogat
töltényeket az ellenségnek.

Nem ismernél rám,
amikor kártyázom, nem iszom.
Akkor miért ittam mégis,
hogy baszna meg a kurva isten,
mindig megfogadom.
Játszottam a saját pénzem ellen.

Hazakullogni és összebújni,
hátha azért kellett buknom,
hogy elfogadjam az érintést.

Nem lehet másra kenni, nincs mód jóvátenni,
az apróból kell holnap dohányt venni.
Nem kell aggódni, semmi sem valódi -
ismételgesd, segít megvigasztalódni.
A kutyád segít majd tovább élni,
a csajod is megérti.
Számolgatni kezdtek, mekkora szánalom.
"Nem lenne szabad a pénzemből játszanom."

Kár, hogy csak azt tudom kitörölni, mait írtam.
Ez i smár mekkora színlelés.
Megtörténtté tenni hogy tudnám,
hogy kezdjem el az életem?
Elég, ha csak nem emlékszem rá.

Ilyen sorokat írok, és tetszenek,
Ezzel nyugtatom magam.
Végül is ennyiért megérte
tíz perc alatt elbukni egy hónapot.


Hozott pontszám: 3/4

 

Peer Krisztián

 

Jeszenyin-Fények szárnya verdes

Fények szárnya verdes esti lázban,
kék köd altat gyér sövényeket.
Ne szomorkodj fehérfalú házam,
hogy megint csak én vagyok veled.

Újhold szökken arany zsupptetőre,
szarvát feni házam ereszén.
Eljött a lány, s nem mentem elébe.
Egymaga ment haza is szegény.

Az idő majd elfújja keservét,
év megy, év jön, mindent elcsitít.
Másnak őrzi az a lány a lelkét,
másnak adja édes kincseit.

Nem az erős, ki örömöt koldul,
hanem akit gőg forrósit át,
kinek szíve társán meg nem indul,
s félredobja, mint a nyűtt igát...

Majd az idő esztendőket perget,
hó falkáját szél teregeti,
eljön akkor újra és bezörget,
gyermekét itt megmelengeti.

Bundáját és kendőjét megoldja,
tüzem fénye rebben kisfián,
s ő nyugodtan, nyájas szóval mondja,
hogy a gyermek hasonlít reám.

Szergej Jeszenyin-Fények  szárnya verdes
(fordította:Rab Zsuzsa)

Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik

„Volt az a vicc, hogy felhívják a jereváni rádiót:
Kérem szépen, meg tudják mondani, miért sétál Ana Pauker esernyővel Bukarest utcáin, mikor hét ágra süt a nap?
-Hogyne, kérem: mert Moszkvában esik.”

Valljuk be őszintén, hogy sokszor beletört már  a bicskánk a kortárs -ba. Legyen az irodalom, zene, képzőművészet (hajjaj azok a szobrok!) vagy akár a divattervezés. Nem könnyű átvenni az útkereső, vagy csatornakereső újítók gondolatmenetét. Pedig a legtöbb esetben átgondolt koncepció húzódik meg az alkotások mögött. Így voltam én is ezzel a könyvvel, leszámítva, hogy nem tört bele semmim, sőt igazából kellemes olvasmány volt. A kérdés persze megmarad, jól értelmezem én ezt az egészet?

 Ahogy azt az alcím is elárulja, egy kitelepítés történetéről lesz szó. Gondolom, a legtöbbünknek nem ez lesz az első találkozása a témával, nem is olyan rég, én is belefutottam egy hasonlóba a Görgey család kitelepítésének kis szeletébe (Vadászszőnyeg).  Kérdés, hogy mi az a más, amit be akar nekünk mutatni a szerző? Főként, ha számba vesszük, hogy a Beczásy István már megírta  a maga emlékiratát 1995-ben a Bekerített élet című könyvében. Beczásy István lánya Beczásy Tatajana a szerző édesanyja. Szóval a nagyapa életéből szemezget  Selyem Zsuzsa. A lazán kapcsolódó elbeszélések pikantériája, hogy teljesen eklektikus szemszögekből ábrázol. Oly annyira, hogy csupán négy írás származik a "humánoktól", a többi az állatok, illetve az egyik, egy  fenyő nézőpontjából mesél. Mese ez valóban. A családi összejöveteleken hallok hasonlóakat, nincs eleje, vége, mindig csak egy mozzanat van kiemelve, akárcsak itt. Egy vadászat, egy vízió, a börtönélet részlete, a kitelepítés estje. Annyira laza ez az írott szöveg szövet, hogy sokáig csak a Beczásy név felbukkanása köti össze a darabokat. Aztán lassan alakot ölt az 1949-es vagyonelkobzás és az utána következő történelmi események láncolata. Szerencsére a cselekmény lineáris, sőt annyiban támogat minket a szerző, hogy Beczásy Liliann (a főhős másik gyermeke) korábbi látomása reményt ad az olvasónak. 

"...látta, ahogy apja 81 évesen, szálegyenesen kisétál az utcára 1989 decemberében a forradalomban… és látta, hogy minden tele van örömmel és fájdalommal” (14 oldal).

Tehát marad  a kérdés, miért ezt az eszközt használta  a szerző egy sepsiszentgyörgyi  család életének felskicceléséhez? Mi az a plusz vagy más, ami teret követel magának? Az biztos, hogy ez mindenképp egy távolságtartó hozzáállás az eseményekhez, mely egyben sokkal szélesebb horizontot pásztáz végig. Jó példa erre az a fejezet, amikor egy német juhászkutya, a házőrző a narrátora a cselekménynek. Látja az érkezőket, látja a házban lezajló pillanatokat, a cselédet, a másik kutyát, és rálát az emberiségre, úgy összességében. Ez leginkább egy általánosításra vezetett engem,  ahol az egyedi sorsok mögött meghúzódó ritmikus történelmi ismétlődést éreztem ki. E tekintetben legmegragadóbb érzésem eddig Agota Kristof A nagy füzet című könyvének egyik mozzanata volt, valahol az elején, amikor sikerült a szerzőnek  bemutatni a világot a természet szemszögéből, úgy, hogy az fittyet hány háborúra, megtorlásra vagy bármire, a nap akkor is süt, a fák akkor is kizöldülnek minden tavasszal, miközben mi emberek,  játsszuk a kis játékainkat. Itt kanyarodnék vissza a címhez, mert hogy  a sok kis jelenet közül egyik sem Moszkvában játszódik. Egy vicc poénja a cím. Szabad kezet kapunk itt is az értelmezésre, de ne csodálkozzunk, ha valami cinikusságot hallunk felcsendülni.

Érdekes könyv ez, a kortárs irodalom egy érdekes színfoltja, mely elegyíti a realitást és a fikciót, a tragikumot és komikumot,  személyességet az általánosítással. 

Selyem Zsuzsa

Hozott pontszám: 4 

 

Carlgren, Frans- Szabadságra ​nevelés

Carlgren, Frans- Szabadságra ​nevelés 

Rudolf Steiner pedagógiája – képek és tudósítások a nemzetközi Waldorf-iskolai mozgalomról

Nehéz szívvel írok bemutatók erről a könyvről, mert beszerzése a lehetetlennel vetekszik. Azért van mód az elolvasásra, de nekem is külhoni szálakat kellett megmozgatnom. 

A Steiner pedagógiáról mára -szerencsére- elég sokat tudunk, de még közel sem olyan elterjedt oktatási rendszer, mint Németországban vagy Ausztriában. 

Személyes érintettségem annyiban fontos, hogy valahogy mindig is vonzódtam ehhez a gondolkodásmódhoz, azóta mióta Magyarországon először megjelentek az aluljárókban az Édesvíz Kiadó könyvei, s közte Rudolf Steiner A szabadság filozófiája. Ez a könyv egy világutazó, mert jött velem Németországa is, amikor pár hónapot kint éltem. Micsoda véletlen volt, amikor kiderült, hogy a kisfiú, akire vigyáznom kellett Waldorf óvodába jár. Ennek kapcsán beleláttam az első ilyen szellemiségben nevelkedő gyerekek  óvodai és családi  életébe, sőt megvarrhattam a manók jelmezét  is az őszi ünnepkörben. Ami itt  megérintett, már akkor -1992-ről beszélünk-, a belőlük áradó nyugalom, lassúság, egyszerűség és kreativitás. Összességében nagyon más volt, mint a hazánkban tapasztaltak. 

A Waldorf oktatási rendszerrel való szimpátiám sajnos kimerült abban, hogy igyekeztem minél jobban megismerni, bemutató órákat  néztem  youtube csatornán, illetve 2002-ben megjelent egy film is az Ébredj a nappal, amit véletlenül elcsíptem a tévében, fel is vettem, és rongyossá néztem (akkor még csak videófelvevő létezett) A film megtekinthető itt. Azóta is elolvasok, megnézek mindenfélét, ami ezzel kapcsolatos. Így régóta tervbe volt véve a Szabadságra nevelés című könyv is. 

Érdemes volt rá várni, mert mindazt, amit már eddig is tudtam az oktatási módszerükről, azt valahogy ez a könyv most gatyába rázta. Tulajdonképp a kiadvány nem más, mint egy körülbelüli bemutató vázlata a kerettantervüknek, azokat a főbb csapásvonalakat belevéve, amiken Rudolf Steiner is elindulhatott. Ő ugyanis az emberből indul ki. A személyi fejlődésünk metódusaihoz igazodva tárja fel a legkönnyebben elsajátítható tudási módszereket. Legyen ez tudomány, művészet vagy kézművesség. A tanagyag egységben, blokkban létezik, nincs önálló identitása semminek. A tudás elsajátításánál egyszerre hat minden a gyerekre. Erős hátszelet kap a tapasztalás, ami nem csak a fizikában vagy más természettudományos tantárgynál jelenik meg, hanem akár az irodalomban is, ahol a saját létérzésből kiindulva néznek farkasszemet a diákok akár a mítoszokkal, mesékkel. 

Ami nekem gondot okoz egyelőre, a személyiségtípusok szétválasztása. A könyvben nagy hangsúlyt fektettek arra, amivel eddig még nem is találkoztam -legalább is így kimondva a waldorffal összefüggésben-, hogy  a gyerekek másként reagálnak attól függően, hogy szangvinikus, kolerikus, melankolikus vagy flegmatikus személyiségjegyeket hordoznak. Lehet, hogy egy jó pedagógus tudatosan nem osztályozza a gyerekeket, csak zsigerből tudja, hogy ki melyik csoportba tartozik, és aszerint reagál a viselkedésére. Nekem olvasás közben ez nehézséget jelentett. 

A könyvet a gyerekek munkáiból választott képanyag illusztrálja, ami kitűnően bemutatja az oktatás lényegét, mélységét és nem utolsó sorban szép. A waldorf iskolákban nincs tankönyv, a gyerekek a saját maguk készített epocha füzetből (könyvből) tanulnak.  

 Nem kétséges a tanulás mélysége. Az oktatás szerves része a kézművesség. Korosztálynak megfelelően kötés, horgolás, faragás, ötvösség. A mozgás nem a testnevelés órán, hanem az euritmia foglalkozásokon vagy a bothmer gimnasztika keretein belül valósul meg. A színjátszás is szerves része a waldorfos diák életének. 

Látható, hogy egy egész más emberről való gondolkodásból indul ki az egész oktatási rendszer. Nem akarom eldönteni, hogy melyik módszer az, ami célravezetőbb a mai világban, hiszen itt a "cél" mögött lapuló jelentéstatalom is egész más, de annak feltétlenül örülök, hogy két év múlva lesz a waldorf iskolák centenáriuma, és még mindig nem tört pálcát felettük az idő zordsága. Sőt, ma Magyarországon az iskolák száma közel negyvenet számlál. 

Fontosnak tartom végezetül megjegyezni, hogy ezt a könyvet 1991-ben írták, és azokat az állapotokat tükrözi.  

Hozott pontszám: 5