A szótlanság regénye

 Robinson, Marilynne- Lila

A Lila a Gilead trilógia harmadik kötete, de ez talán teljesen mindegy is, mivel a második rész nem is jelent meg magyarul (ezt azért valaki elmagyarázhatná, hogy megy?), és a részek önmagukban olvasva is teljesen érthetőek és értelmezhetőek.

Lila Dahl a könyv írója, helyesebben gondolója egy végtelenül egyszerű és tiszta nő, akire nehéz nem úgy gondolni, mint egy gyerekre. Amikor kicsi volt magához vette egy Doll nevű asszony, akivel gyökértelen, menekülő-vándorló életet éltek. Ebben a kötetlenségben és szabadságban nő fel Lila, akinek meg kell birkóznia a nevelőanyja eltűnése után a rá nehezedő magánnyal. Ugyanabban a sodró folyamban gázol tovább, mint eddig. A kötődés nélküli élet szépségében. Egy nap Iowába érkezik, ahol megismerkedik egy idős, özvegy pappal, aki körülbelül a nagyapja lehetne. A két magányos lélek összeköti életét, házasságra lépnek egymással és gyermekük fogan.

     Számtalan értelmezése lehet a történetnek, de mi Lila gondolatain keresztül látunk mindent. Látjuk azt az éjszakát, amikor Doll elrabolja, kendőjébe csavarva melengeti, és viszi magával. Látjuk és érezzük a gyermek félelmét, az elhagyott  "rongybaba" utáni vágyódását, hatalmasra tágult pupilláit. Vele vagyunk, amikor a csapathoz mások is hozzácsapódnak, és akkor is, amikor teljesen magára marad. Sodródik. Takarítani kezd,  bordélyházba kerül, stoppol, Iowaba jut, kunyhóba, Gileádba,  John  Ameshez, a paphoz, feleség lesz, anya. Ez a végtelen monológ, amiben Lila értelmezni próbálja életének értelmét, mélyen átitatott a Gondviselésben való bizalommal. Nem vallásos hit ez, és a Gondviselő sem egy szakállas, emberszerű lény. Nagyon nehéz megragadni, hiszen a lány soha nem említ még csak hasonló gondolatokat sem, amiket én itt kihámozok, de mégis, számomra az egész könyv lényege az, ahogyan Lila áll a világban. 

      A történet nagy része a lány és a tiszteletes lassú egymásba fonódásáról szól, ahogy közelítenek egymás felé, ahogyan megszeretik a másikat. Nagyon csendes és lassú folyamat ez, tele soha nem tanult tapintattal és figyelemmel. Olyan szeretettel, amire mindannyian csak vágyunk. A szívem fehér című könyvben, Javier Marias azt a gondolatot veti fel, hogy a szerelem sokszor valamiféle kikényszerítés eredménye, manipulálni akarjuk a másikat. (Sajnos nem találom most a szó szerinti idézetet). De itt nem. Azt mondanám, hogy ez  minden vágy nélküli szerelem. Nem faggatják egymást, elvétett kérdéseik puhák. Ajándékként fogadják el a másikat. Minden, amit elmond a másik magáról egy gyöngyszem, egy jutalom. Nagyon mély szeretet ez, talán nem is illene rá a szerelem szó. Ebből a szeretve vagyok állapotból néz vissza Lila egész múltjára, és innen próbál válaszolni létének értelmére. 

      400 oldal alatt épül fel a könyv. Ennyi idő kell ahhoz, hogy átérezzük a  mélyben húzódó mondanivalót. Minden eszközével a szerző ki akarja húzni szereplőit az időből, a konkrétumokból. Számomra úgy indult a könyv, hogy azt hittem ez egy kataklizma után megmaradt maroknyi embercsoport. Civilizáció nélküli fennmaradt élet. A cselekmény homályba vesző leírásai, a végtelen vándorlások és a célnélküliség is előkészítették az olvasót arra, hogy szakítson a szokásos értelmezéssel. Igen, van benne egy kis Steinbeck Érik a gyümölcs hangulat, -bár ott emlékeim szerint, sokkal több az akarás-, de nekem Cormac McCarthy jutott az eszembe. Érdekes ez, hiszen mondjuk úgy, ő épp az ellenkező oldalon áll, és az ember mélyén meghúzódó sötét oldalt szeretné megjeleníteni.

     Nagyon lassan olvasható próza ez. Sokszor meg kell állni és értelmezni az olvasottakat. A mondatok nem mindig kapcsolódnak egymáshoz, teljesen olyan, mintha ténylegesen a főszereplő fejében lennénk. Ugrál az időben. Félmondatokat mond el, gyakran nem vagyunk biztosak az alanyban sem. Ráadásul a szöveg tagolatlan. Vannak ugyan bekezdések, de a párbeszédek is belecsúsznak ebbe a szövegtörzsbe. Minden a parttalanság és végtelenség felé mutat, mintha egy örökösen gombolyodó gondolatfüzér lenne. 

      Aki tehát szeretné átérezni ezt a tisztaságot, szeretné létezésünket egy egészen más megközelítésből szemlélni, az bátran vegye kezébe a kötetet, nem fog csalódni, ahogyan azt Barack Obama sem tette, akinek a Pulitzer-díjas könyv szerzője,  Marilynne Robinson az egyik kedvenc írója. 

   

Van min gondolkozni...

 

A könyvem jelenleg még így néz ki... Érdekes lenne így visszavinni a könyvtárba.

 

Marilynne Robinson

Hozott pontszám: 5 

"A bánat nagyon valóságos, és a veszteséget nagyon is véglegesnek érezzük. A földi élet bonyolult és súlyos és csodálatos. A tapasztalatunk töredékes. A részei nem adódnak össze…
Néha nehéz hinni, hogy mind egyetlen dolog részei. Semminek nincs értelme, amíg meg nem értjük, hogy a tapasztat nem úgy gyűlik, mint a pénz vagy az emlék, vagy mint az évek és a vétkek. Hanem Isten ajándékozza nekünk, aki nincs elkötelezve a múlt iránt, csak a maga örökös, szabadon adott állandóságában."

"A dolgok előttünk rejtett okból történnek,mélységesen rejtett okból, ameddig úgy gondoljuk, hogy abból kell következniük, ami korábban esett, a bűneinkből vagy az érdemeinkből, nem pedig egy olyan jövőből, amelyet Isten a maga szabadságából kínál nekünk. "

"Ő is gonosz volt, mert abban a házban a szomorúság olyan volt, mint egy álom, amiben minden furcsa és hamis.Mack végighúzta az ujját az arcán, és Lila érezte, hogy nyomában melegség gyullad. Néha a nyakát érintette meg, ettől minden egyes alkalommal könnybe lábadt a szeme, bárki is figyelte."

"-A feleségem -mondta.- Gondoskodni akarok magáról, még ha ez azt is jelenti, hogy egy nap ki kell kísérnem a vonathoz."