Jeszenyin-Fények szárnya verdes

Fények szárnya verdes esti lázban,
kék köd altat gyér sövényeket.
Ne szomorkodj fehérfalú házam,
hogy megint csak én vagyok veled.

Újhold szökken arany zsupptetőre,
szarvát feni házam ereszén.
Eljött a lány, s nem mentem elébe.
Egymaga ment haza is szegény.

Az idő majd elfújja keservét,
év megy, év jön, mindent elcsitít.
Másnak őrzi az a lány a lelkét,
másnak adja édes kincseit.

Nem az erős, ki örömöt koldul,
hanem akit gőg forrósit át,
kinek szíve társán meg nem indul,
s félredobja, mint a nyűtt igát...

Majd az idő esztendőket perget,
hó falkáját szél teregeti,
eljön akkor újra és bezörget,
gyermekét itt megmelengeti.

Bundáját és kendőjét megoldja,
tüzem fénye rebben kisfián,
s ő nyugodtan, nyájas szóval mondja,
hogy a gyermek hasonlít reám.

Szergej Jeszenyin-Fények  szárnya verdes
(fordította:Rab Zsuzsa)