Kérem szépen, meg tudják mondani, miért sétál Ana Pauker esernyővel Bukarest utcáin, mikor hét ágra süt a nap?
-Hogyne, kérem: mert Moszkvában esik.”
Valljuk be őszintén, hogy sokszor beletört már a bicskánk a kortárs -ba. Legyen az irodalom, zene, képzőművészet (hajjaj azok a szobrok!) vagy akár a divattervezés. Nem könnyű átvenni az útkereső, vagy csatornakereső újítók gondolatmenetét. Pedig a legtöbb esetben átgondolt koncepció húzódik meg az alkotások mögött. Így voltam én is ezzel a könyvvel, leszámítva, hogy nem tört bele semmim, sőt igazából kellemes olvasmány volt. A kérdés persze megmarad, jól értelmezem én ezt az egészet?
Ahogy azt az alcím is elárulja, egy kitelepítés történetéről lesz szó. Gondolom, a legtöbbünknek nem ez lesz az első találkozása a témával, nem is olyan rég, én is belefutottam egy hasonlóba a Görgey család kitelepítésének kis szeletébe (Vadászszőnyeg). Kérdés, hogy mi az a más, amit be akar nekünk mutatni a szerző? Főként, ha számba vesszük, hogy a Beczásy István már megírta a maga emlékiratát 1995-ben a Bekerített élet című könyvében. Beczásy István lánya Beczásy Tatajana a szerző édesanyja. Szóval a nagyapa életéből szemezget Selyem Zsuzsa. A lazán kapcsolódó elbeszélések pikantériája, hogy teljesen eklektikus szemszögekből ábrázol. Oly annyira, hogy csupán négy írás származik a "humánoktól", a többi az állatok, illetve az egyik, egy fenyő nézőpontjából mesél. Mese ez valóban. A családi összejöveteleken hallok hasonlóakat, nincs eleje, vége, mindig csak egy mozzanat van kiemelve, akárcsak itt. Egy vadászat, egy vízió, a börtönélet részlete, a kitelepítés estje. Annyira laza ez az írott szöveg szövet, hogy sokáig csak a Beczásy név felbukkanása köti össze a darabokat. Aztán lassan alakot ölt az 1949-es vagyonelkobzás és az utána következő történelmi események láncolata. Szerencsére a cselekmény lineáris, sőt annyiban támogat minket a szerző, hogy Beczásy Liliann (a főhős másik gyermeke) korábbi látomása reményt ad az olvasónak.
"...látta, ahogy apja 81 évesen, szálegyenesen kisétál az utcára 1989
decemberében a forradalomban… és látta, hogy minden tele van örömmel és
fájdalommal” (14 oldal).
Tehát marad a kérdés, miért ezt az eszközt használta a szerző egy sepsiszentgyörgyi család életének felskicceléséhez? Mi az a plusz vagy más, ami teret követel magának? Az biztos, hogy ez mindenképp egy távolságtartó hozzáállás az eseményekhez, mely egyben sokkal szélesebb horizontot pásztáz végig. Jó példa erre az a fejezet, amikor egy német juhászkutya, a házőrző a narrátora a cselekménynek. Látja az érkezőket, látja a házban lezajló pillanatokat, a cselédet, a másik kutyát, és rálát az emberiségre, úgy összességében. Ez leginkább egy általánosításra vezetett engem, ahol az egyedi sorsok mögött meghúzódó ritmikus történelmi ismétlődést éreztem ki. E tekintetben legmegragadóbb érzésem eddig Agota Kristof A nagy füzet című könyvének egyik mozzanata volt, valahol az elején, amikor sikerült a szerzőnek bemutatni a világot a természet szemszögéből, úgy, hogy az fittyet hány háborúra, megtorlásra vagy bármire, a nap akkor is süt, a fák akkor is kizöldülnek minden tavasszal, miközben mi emberek, játsszuk a kis játékainkat. Itt kanyarodnék vissza a címhez, mert hogy a sok kis jelenet közül egyik sem Moszkvában játszódik. Egy vicc poénja a cím. Szabad kezet kapunk itt is az értelmezésre, de ne csodálkozzunk, ha valami cinikusságot hallunk felcsendülni.
Érdekes könyv ez, a kortárs irodalom egy érdekes színfoltja, mely elegyíti a realitást és a fikciót, a tragikumot és komikumot, személyességet az általánosítással.
Selyem Zsuzsa
Hozott pontszám: 4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése