Lesznai Anna - Kezdetben volt a kert

Ennek a könyvnek súlya van. Minden szempontból súlya van. El sem tudom képzelni, hogy abból  a sokszínű mondanivalóból, amit Lesznai Anna közvetít felénk, mi az, amit kiragadjak? 1320 oldal tömény, minden sorában üzenetet tartalmazó regény. 

Az 1800-as évek második felétől indul a történet, az akkor még Magyarországhoz tartozó Liszkán, ahol birtokot vásárol a kikeresztelkedett, zsidó származású Berkovics család. Alapvetően az ő családtörténetük adja a társadalmi és történelmi változásokat bemutató monumentális alkotás hátterét. Berkovics István egy igazi egyéniség volt, aki egész életében aktívan részt kívánt venni a politikai életben, de soha nem válhatott annyira részévé ennek, mint szerette volna. Szíve egyszerre izzott a pesti forgatagért és a liszkai kert nyugalmáért. Gyermekei, János és Lizó történetében olvashatjuk tovább a huszadik század embert próbáló  eseményeit. Liszkától jó órányi kocsiútra fekszik Jeszenő, ahol a Cserháty família, és elsősorban Cserháty Péter szeretné kastélyát és birtokát felvirágoztatni. A kétgenerációs családregény az első világháborún és a trianoni területelcsatolásokon át, a Horthy-korszakig állít történelmi tablót mind a kisemberek, mind pedig a nagybirtokosok életének. 

Egyfelől a társadalmi változásoknak, a monarchia felbomlásának, a dzsentri világ eltűnésének, a paraszti világ átalakulásának vagyunk tanúi, másfelől a szocializmus megszületésének kezdeti elképzeléseit követhetjük nyomon, de a történet ugyanúgy szól a feminizmus magyar szárnypróbálgatásáról is, mint a magyarság kérdéséről. Mivel a könyv önéletrajzi ihletésű, és Berkovics Lizi maga az írónő, így első kézből, sokszor megdöbbentő  őszinteséggel találkozunk például a női  szexualitás témájával. Ne felejtsük el, hogy Lesznai Anna majd nyolcvanévesen fejezte be könyvét, ami 1966-ban jelent meg először! Sajnos azóta sem kapja meg az őt megillető helyét. Mindenképp nagyobb elismerést érdemel alkotása, még akkor is, ha személy szerint nekem is volt vele bajom...

De mielőtt a személyes érintettségekről szólnék pár szót, hadd méltassam túl a tartalmi jelentőségen, egy kicsit irodalmi szempontból is a regényt. A Berkovics és Cserháty családon kívül számos mellékszereplő magánéleti szálát dolgozta ki Lesznai Anna részletesen. Természetesen mindenképp hangsúlyos ezekben a főalakokhoz kapcsolódó viszonyuk, de  megdöbbentő az a rugalmasság, ahogyan a szerző például egy intéző, vagy egy cselédlány bőrébe is játszi könnyedséggel bele tud bújni. Egészen elképesztő ez a teljesítmény. Itt emelném ki a sok szereplő közül Böskét. Már olvasáskor megfogadtam, hogy róla mindenképp mesélek. Böske egy egyszerű kis parasztlány, akit a Cserháty birtok körül látunk fel-feltűnni. Hol az ifjú Cserháty Józsi szeretgeti, hol az idősebb Cserháty úr törvénytelen fiának,  Lalinak a babája. Boldogulása érdekében repked ide-oda. Történetében fantasztikusan ütközteti az írónő a gyakran egészen állatias vágyakat, a megfontolt lépésekkel. Itt leginkább egy Móricz novellában éreztem magam, és jó volt. 

A paraszti naturális világ mellett nem szabad elfelejtkezni arról, hogy ott van a barokkos pompában úszó liszkai birtok, a Kert. Amikor azt mondtam, hogy elképzelni sem tudom, merre fog ez a bejegyzés kanyarogni, akkor azt komolyan mondtam. Oldalakat lehetne ugyanis írni arról, hogy mit jelent a Kert a szereplők számára. Mindenkinek megvan a személyes, hozzá fűződő viszonya. De mindenképp egy biztos pont, egy bázis, a remény egy menedéke, ami ennek a biztonságnak ellenére nagyon is ingatag, folyamatosan változik. Ha másra nem is gondolunk, de eszünkbe kell jutnia, annak a történelmi ténynek, hogy a könyv végén éppen  Csehszlovákiához van csatolva. De maga a kert valóban egyik szegletköve a történetnek.

És akkor egy-két fájó pontom. 

Körülbelül a regény egyharmadáig nehezen tudtam  felvenni a ritmust. Ez egy nagyon lassan olvasható könyv, számos régies kifejezéssel, olykor nehézkes behelyezkedéssel a történetbe. Igazából az zavart, hogy képtelen voltam bárkivel is együttérezni. Bár Lesznai Anna tényleg plasztikus szereplőket alkotott, ezek maradtak a maguk plasztikusságában rideg szobrok. Csupa visszataszító figura. Egészen addig tartott ez a hatás, amíg Lizi fel nem tűnt. Az ő színes, élménydús és izgalmas alakja végre meghozta azt a pezsgést, ami átlendített engem is a "kerítésen". Végre bent voltam. Nehéz ám úgy olvasni egy könyvet, hogy senkivel sem tudunk azonosulni!

Aztán nem könnyítette meg a helyzetemet az sem, hogy a történet véleményem szerint túlírt. Mindent bele szeretett volna sűríteni az írónő ebbe a kötetbe, amit nem lehet a végtelenségig tágítani. Szerintem, ha lett volna még ideje, biztos átgondolta volna ezt. Nem is a rengeteg szereplő egyéni története volt sok, hanem inkább azzal volt gondom, hogy nem egyszer találkozunk teljesen felesleges kitérőkkel, amik nem vitték sehova sem a cselekményt. Mivel Lesznai Anna meséket és verseket írt elsősorban, ez az egyetlen regénye, így betudhatjuk ezeket a hibákat a kezdők tévelygésének. Ahhoz képest viszont, hogy ez az  egyetlen regénye, meg kell állapítani, hogy megkerülhetetlen alkotás lett, egy kordokumentum. 

Lesznai Anna tulajdonképpen nem csinált mást, mint azt életében oly sokszor tette: mesélt. Hosszan, bőven, alaposan és részletesen, ahogyan hímzett. Hiszen ő nem csupán költőnő és írónő, hanem grafikus, illusztrátor és népi hímzéssel foglalkozó iparművész és tanár is volt. Ebből a szecessziós, buja gazdagságból mindenki kihalászhatja a számára éppen legaktuálisabb mondanivalót. Hozzám leginkább Cserháty Józsi életének tragédiája ért el, az a tipikus se ide, se oda nem tartozás. Az apja elveivel nem értett egyet, de neveltetése révén képtelen volt megtalálni a saját hangját. Mindvégig ugyanazt a lányt szerette, de nem vállalta fel őt, inkább a teljesen megalázó vég felé hagyta magát sodorni. Persze soha nem könnyű megtalálni az embernek a helyét a világban, de egy átalakulóban levő társadalomban, egy világégés poklában perzselődő Európában ez még kilátástalanabb feladat lehetett. 

Hozott pontszám: 4/5

 Lesznai Anna

"Pedig milyen kevés kellene hozzá, hogy tündérkertté alakuljon át ez a világ."

"Háborúk mindig voltak és lesznek is! Az emberiség főnixmadár. Időnként lánggal pusztítja magát, hogy újra feltámadjon."

Nagy László - Ég és föld

Nagy László Oratórium alcímet viselő kötete egyetlen hosszú drámai ének, mely 1971-ben jelent meg a Mikrokozmosz füzetek sorozatán belül. Ez a sorozat tulajdonképpen éppen arra volt hivatott, hogy a hosszabb, de nem kötetnyi terjedelmű költői vállalkozások kultuszának adjon teret. (Például: Weöres Sándor- Áthallások, Jékely Zoltán - Minden csak jelenés, Kormos István - N.N.bolyongásai) 

Eddig még az irodalomban nem találkoztam az oratórium megnevezéssel, ezért a zenei előképekből ítélve, valami emelkedettebb, biblikus történetre készültem. Ehhez a belső átrendeződéshez az is hozzájárult, hogy a viszonylag vékony kötetet felvágatlan, dupla lapokra nyomtatták. Ez is szokatlan, eddig soha nem tapasztalt jelenség volt. A belső oldalon rögtön egy Kondor Béla rézkarc, a könyv egyetlen illusztrációja fogadott. Egyéni megítélés kérdése, hogy mit ábrázol az alkotás, nekem egy káoszba való zuhanást, az ég rendezettségéből és tisztaságából való lebucskázást juttatta eszembe. A cím -vagyis az Ég és föld-, segítségével pedig előkészítettem  immár a végső bevezető képet magamban.

Az oratóriumban három hang, az Atya, a Fiúk és a Hang szólalnak meg. Maga a Hang két alkalommal, a történet legelején és a közepén kap szerepet, ezzel egyben jelzi is, hogy két találkozás zajlik le. Nem csupán tagolja, hanem fel is vezeti az eseményeket, a drámákból ismert kórus feladatát látja el. Az atya elkeseredetten, könnyein át szemléli az ősi rend felbomlását. Ez a káosz a természeti egyensúly felborulásának képeivel jelenik meg, melyhez a költő kemény szavakat párosít az élővilág szépségeivel:   "a cicka-füvek vad rugózását" "ezüst vizek zubogását" 

Ekkor lépnek be a fiúk, akik illendően köszöntik apjukat, és rögtön arra kérik őt, hogy emelkedjen ki a bibliai sötétségből és tekintsen fel az új világ haladásának ragyogásába. A váltakozó párbeszédek  ezt az alapvető nézeteltérést járják körül. Vagyis az ősi hagyományok ütköznek a haladással, a szülő-gyermek viszonyának folyton meglévő feszültségei öltenek alakot.  Az oratórium irodalmi szövegelőzményének tekinthetjük Bartók Béla Cantata Profana-ját, melyet az 1930-as évek morális válsága ihletett. Ebben a darabban egy öregedő apa kilenc fia szarvassá változik. Az apa hiába kéri gyermekeit, hogy változzanak vissza, azok úgy maradnak, ezentúl csak tiszta forrásból ihatnak. Mind szövegében, mind dallamvilágában a Bartók által is gyűjtött román kolindákban gyökerezik a mű. A kolindák, román karácsonyi, pogánykori szövegemlékek, azt a sorstapasztalatot fogalmazzák meg, mely szerint, aki egyszer elhagyta eredetét, az soha nem térhet oda vissza. 

Hasonló véglegességet élhetünk át ebben a műben is. Ha szigorúan a szöveg mentén haladunk, akkor tapasztalhatjuk a két generáció végleges elszakadását. Alapvetően az oratórium nem azt a folyamatot mutatja meg, ahogyan ez az eltávolodás megtörténik, hanem magát a végső elválást. Ilyen tekintetben jelenik meg az oratórium súlyos drámaisága. A második hang után, a második találkozás hozza majd el a szakítást. 

Az apát, mivel atya-ként van megnevezve, az égbe helyezzük, s egyébként is van egy letekintő perspektívája. A fiúk így a földet uralják. Az ég, mint az ősi törvények lakhelye és a föld, mint a haladás helye ütközik végérvényesen a műben. Nem is  kifejezetten az apa támad fiaira, hanem egy örökösen meglévő nézeteltérés, különböző világkép jelenik meg a sorok között. Talán innen a cím is, föld és ég, mely nem átjárható, s valamelyik fél végső bukásával zárul. Itt köszönt vissza számomra a bevezető rézkarc ábrája. 

 Kondor Béla rézkarca a könyvből

Nagyon jó volt elkalandozni kicsit ebben a műfajban. Nekem biztos sokat adott az élményhez az is, hogy egy ilyen bibliofil igénnyel megalkotott köteten keresztül ismertem meg a művet.  Nagy László életének utolsó időszakában írta  egyetlen  oratóriumát, melyben a tőle megszokott  természeti képekben és millió színben ábrázol, de számomra érzékelhető volt egyfajta keménység, szikárság is. 

A két nézőpont gyakori összeférhetetlensége, a kompromisszumot kizáró helyzetek bemutatása nem csupán az apa-fiú viszonyára, hanem a korszak megalkuvást nem tűrő hozzáállására is vonatkozhat. Mert a szarvassá vált fiúk már csak a tiszta forrásból ihatnak. 

 Nagy László

Kertész Erzsi - A sárkány nyomában

A gyermek és ifjúsági könyvek megítélésénél újból és újból ki kell arra térni, hogy ezek a kötetek sok esetben azért kapják meg az olvasóktól a "jó" meg "klassz"  jelzőket, mert egy megfelelő érettségű vagy életkorú gyerek olvasta. Felnőtt könyveknél az életkort az élettapasztalat, illetve az érdeklődési kör szűrője váltja fel. 

Nálunk, akik felnőttként ifjúsági könyveket olvasunk - zsűrizünk-, megítéléskor  egyszerre van jelen a két korcsoport értékrendje. Azért tartom ezt fontosnak most elmondani - egyébként legszívesebben mindig hangsúlyoznám-, mert ennél a könyvnél sarkalatos a célközönség. Ezzel picit el is árultam, hogy a felhőtlen élvezetben korosztályilag, csak egy viszonylag vékony mezsgyén lévő gyerekek tudnak részesedni.  Körülbelül a 4.-6. osztályosokat lőném be célcsoportnak. Egyébként, amikor kinyitjuk a kötetet, a benne található illusztráció már sokat elárul erről. 

Rendhagyó módon, akkor beszéljünk először az illusztrációkról. 

A borító és cím után elsőként ami a szemünkbe ötlik a könyv kinyitásakor, az a betű és szedési nagyság, valamint az illusztráció. Van-e, milyen, mennyi? Már ez is segít az eligazodásban. 

Jelen könyv esetében Remsey Dávid rajzai elevenítik fel a történet cselekményét. Körülbelül minden harmadik oldalon van egy illusztráció, gyakran egész oldalas, vagy mindkét lapon át tartó, összefüggő tájkép jellegű alkotás. Színeiben, a történethez igazodva alapvetően a vörös és barna árnyalatai uralkodnak, kicsit  a régi, kifakult fotó negatívjainak hangulatát idézve. De a téglaporos, agyagedényes megközelítés is találó lenne. A kifejező képeket megnézve, szerintem már ebből is le tudjuk szűkíteni, hogy kinek szólhat a könyv. 

A történelmi kalandregény cselekménye két szálon, két idősíkban fut. Dani 2019-ben egy átlagos ötödikes, aki rajong a történelemért, de ezt bőszen titkolja, hiszen a fiúcsapatban ez nem számít menő dolognak. De Török Ernő tanár úrnak nincs is szüksége arra, hogy a fiú ezt magára tetováltassa, hiszen egy tapasztalt pedagógus számára a gyermek nyitott könyv. A szakkör felé vezető első lépések megtételében Petra fog neki támogatást nyújtani. Egy vérbeli kutatónak azonban nem is kell sok, hogy lángot fogjon. Daniban felizzik a kíváncsiság, amikor rábukkan egy régi gesta illusztrációban a sárkányos pajzsra. A szövegben pedig olyan nyomokat talál, ami arra engedi következtetni, hogy a hajdani Casparus lovag, aki a sárkányos jelvényt viseli,  elrejtett a régi Poztuh városának oskolájában egy talizmánt. Több sem kell Daninak, máris a kincs nyomába szegül.

A történet másik része bemutatja az 1551-ben élő Casparust, azaz Gáspárt, és az ő barátait, akik egy titokzatos labirintust fedeznek fel játék közben. Gáspár az egyik alkalommal eltéved a labirintusban, gyertyája leég, egyedül marad. A sötétben egy különös alak nyújt neki segítséget, talán pap vagy szerzetes, aki feladatot is ad a gyerek számára. Poztuh, azaz Pásztó városát azonban nagy veszély fenyegeti. A gyerekek csak azt érzik, hogy a felnőttek különösen viselkednek, mindenki készül valamire. Úgy tűnik, hogy viharos sebességgel  kell elhagyni lakhelyüket, és minden értéküket, egy jövőbeli visszatérés reményében a föld alá rejteni. 

Kertész Erzsi története ennek a két történelmi időszaknak, a két fiú sorsának  mesés összefűzése. 

Olvasás közben a gyerekeket könnyen elragadhatja az események sodró, izgalmas menete. Az ő nyelvükön szól, az ő érdeklődésüknek felel meg. Van benne némi tanító jellegű információ is, de ez egyáltalán nem tűnik didaktikusnak, szépen belesimul a szövegbe. Viszont, ha egy picit hátrébb lépünk, akkor sajnos jól érzékelhető, hogy néhány fontos és szükséges magyarázat nem hangzik el. Sajnáltam például, hogy befejezetlen maradt a múltbeli történet, sem a medál jelentőségéről, sem a törökök későbbi bejöveteléről nem tudtunk meg többet. Azzal pedig, ahogyan a jelen időbeli események alakultak egyáltalán nem tudtam mit kezdeni. Daninak lehetősége lett volna a kivételes adományokkal jól kufárkodni, és visszájára fordítani a dolgokat. Ha már fantasy, akkor jobban kihasználtam volna  ezeket az írónő helyében.

Az olvasási kedvet biztos meghozza a kötet, és talán segít a régmúlt időszakokat is elérhető távolságba helyezni egy gyermek számára, de ennél lehetett volna sokkal több is, emiatt kicsit szomorú vagyok. 

Ahogy kezdtem, egy negyedik, ötödik vagy hatodikos gyerek számára ez egy olvasmányos, érdekes történet, jól érthető, megkockáztatom: letehetetlen olvasmány. Ezért most csak kifejezetten az ő számukra ajánlom ezt a könyvet. 

Hozott pontszám: 4

Kertész Erzsi

Halász Margit - A vitéz közalkalmazott

"A nap hol előbújik, hol előkacsint. Nem fárad. Még ilyenkor is van kedve bújócskázni. Persze hogy van: ő nem földi, hanem égi test. Neki semmi pluszjelentéssel nem bír a péntek délután."

A Gyöngyhomok után ez volt a második találkozásom az írónővel. Ahogy kinyitottam a kötetet, az első írástól kezdve visszatért az a hangulat, amit a kunsági Homokháton tapasztalhattam meg. Egy kis  mágikus por szabadult fel a lapokból, valami, ami tényleg képes elvarázsolni a hétköznapok prózai valóságát. 

Ez alkalommal egy alapvetően  más műfajba tartozó könyvről van szó, és ezzel mindenkinek számolnia kell. A vitéz közalkalmazott tárcákat és tárcanovellákat tartalmaz, annak irodalmi sajátosságaival. A rövid, olvasmányos, inkább csevegő hangnemű darabokhoz ötleteit a szerző a mindennapok sűrűjéből meríti. A tizenkét fejezet, egyenként 5-5 tárcát tartalmaz. A csoportosításban van némi összecsengés, ez különösen az útitárcáknál fedezhető fel, ahol a Hortobágy, vagy  Finnország vagy Skócia a közös nevező. 

Az első fejezetekben még nagyon is a magyar valóságban vagyunk, utazunk a buszon, állunk a Damjanich utcai trolibuszmegállóban, termékbemutatók forgatagában. Szenvedünk, csöpög rólunk a víz, küzdünk a karácsonyi bevásárlással és ide toppan be valami más, valami, ami megdöbbent. A fordulatot az események elszenvedője, jelen esetben az írónő szemlélete hozza be. Ez a helyzetben gyakran idegennek ható valósághoz való viszonyulás egyszerre mosolyogtatott és döbbentett meg. Amolyan jó érzéssel töltött el. Így sorakoztak egymás után a meghökkentőbbnél meghökkentőbb sztorik. A tárcák vagy karcolatok lehetnek ötletes kitalációk is, de pont az a sajátosságuk, hogy annyira a mindennapok talaján állnak, hogy teljesen hihetőek. Ezzel én is így voltam. Szinte mind egy szálig elhittem az olvasottakat, a betöréstől, a gyilkosságig. Olykor meghatódtam, majd mérgelődtem, de a legtöbb esetben jót szórakoztam a történeteken. 
Az útitárcáknál is megmaradt ez a felhőtlen jókedv, és tényleg csak a lokáció más,  a szemfüles megfigyelő itt is lecsap az érdekes  eseményekre. 

Nehéz kedvencet választani az olvasottak közül, tény, hogy van, ami kicsit jobban megmaradt bennem, de szerintem ezzel mindenki így lesz majd, aki olvassa a kötetet. A címadó darab, A vitéz közalkalmazott egyenletesen simul a többi darab közé, és hangulatos,  kicsit cinikus, kicsit pikírt, de mindenképp pozitív hangnemet hoz magával. 
Az egyetlen bajom a könyvvel maga a könyv volt. Ezeket a habkönnyű darabokat érzésem szerint valóban az újság hasábjain vagy egy blogbejegyzésben kellene olvasni, és nem kötetbe szerkesztve. Így nem tudja betölteni azt a szerepet, amire való. Odalesz az a sajátos plusz, amit maga a tárca műfaja  jelent, hogy fűszer legyen a mindennapokban. Fűszert sem eszünk kilószám magában. Úgy egész más lenne. Elveszti csiklandós báját, bajusz alatt fülig szalajtó mosolyát. 
Nem tudom, mi lenne erre a jó megoldás, hiszen én is igyekeztem lassan olvasni, de akkora önuralomra nem tettem szert, hogy két hónapig csemegézzem a novellákat. Annál is inkább, hiszen a legtöbbje alig 2-3 oldal terjedelmű. Így viszont tudom, hogy ha egy kis vidámságra vágyok, akkor csak le kell vennem a könyvet a polcról, és máris belophatok egy kis fénysugarat a napomba. 
A könyv nagyon ízléses küllemű,  jó kézbe venni, a benne található néhány illusztráció is kellemesen igazodik a kiadványhoz. 

Egyszer hosszú évekkel ezelőtt, amikor  meséltem valakinek Baricco Novecento  regényéről, az illető rávágta, hogy "ez micsoda jó, csajozós történet". Valahogy most én is így érzek, hogy bárkit le lehetne venni a lábáról ezekkel a tárcákkal.

Hozott pontszám: 4 

Halász Margit

 

Szigeti Kovács Viktor - A táltos

Húsz éve kegyetlen ridegre fordult a világ, örökös tél tombol. Az emberek szívéből elillant a remény, amikor Kevét az emberek világának táltosát legyőzte az alvilági főboszorkány, Cilonda, és annak serege. Sárkányok, ördögfiókák, démonok, boszorkák szálltak szembe az Ősisten védelme alatt álló emberek világával. De Keve elbukott, dicstelen halál lett végzete, s az Ősisten is magára hagyta esendő, gyönge teremtményeit.  Az emberek fásultan, bezárkózva tengetik napjaikat, eledelük csupán száraz kása, kertjeikből eltűnt a szín. Egy nap azonban gyermek születik, Keve leszármazottja, Hajna kisfia, a táltosnak tartott Kücsen. A  hajjal, foggal és hat ujjal született gyermek érti az állatok gondolatait, megérzi a közeljövőt és fejlődése is rendkívüli. Tanítója a falu gyógyítója, Agolcs lesz, védelmezője Bibura a tündér, Fenrira a farkas, Manduk a bagoly, Gütten a medve. De születésének jelentőségét megérezik a gonosz erők is. Illujankasz, a sárkány tudatára ébred, hogy tizennégy év múlva élet-halál harcot kell vívnia Kücsennel. S az idő gyorsan telik. Ami az emberek világában egy év, az az alsó és felső világban csupán egy nap. És Kücsen napról napra erősebb,  okosabb s készen áll a próbák kiállására. 

A magyar népi mondákat megidéző regény, az ősi táltos világ hangulatába helyezi olvasóját. Kücsen a nagy megmérettetésre készül; testi, lelki és szellemi fejlődésének lehetünk tanúi ebben a népmesei elemekkel gazdagon megszórt történetben. Becsület, furfang és álnokság ugyanúgy helyet kap az események menetében, mint a bátorság és kitartás. Szigeti Kovács Viktor egy rendkívül pozitív szemléletet csempész be a gyermekek világképébe az események alakításával. Ebben a közegben  a rossz képes megváltozni, váratlan lehetőségekkel előrukkolni. Rendkívüli empátiával világít rá a mindenkiben jelen lévő rossz természetére, és kvázi felmentést ad gyarlóságainkra. 

A történetben csodás gyógyulások, elképesztő  menekülések, varázstárgyak és  meseszerű állatok teremtik meg az elbűvölő légkört. A kötet szerkezetileg és nyelvileg is követi a körülbelül 9-14 éves korosztály igényeit. A történet mindvégig leköti olvasója figyelmét, még akkor is képes fenntartani a kíváncsiságot, amikor épp nem történnek hatalmas izgalmak. 

Erkölcsi mondanivalóval rendelkező, rendkívül békés meseregény ez. Képi világa közel áll a magyar gyerekekhez, egy sajátos megértési folyamattal ajándékozza meg őket, mely simulékonyan igazodik a népmesékből lassan kinövő generációhoz. Kicsit a Fehérlófiában, picit a Csongor és Tündében, kicsit pedig a magyar mondák hősei között éreztem magam. Bátran ajánlom a kötetet! 

Hozott pontszám: 5

"Hosszú-hosszú ideje nem született már táltos az emberek között. Amióta elvesztették jókedvüket, és eluralkodott rajtuk a reménytelenség, nem lett új táltos, a régiek pedig hasznavehetetlenek."

"Ilyen pogácsa talán még sosem készült a világon; belekerült egy anyai szív minden bánata és reménye, belekerült a féltés, és a szeretet is, ami az anyákat erősebbé teszi bármely harcos férfinál."

"Illujankasz azt tapasztalta, hogy vannak olyan búcsúk, melyek örökre szólnak, és olyanok is, melyek csupán egy rövid időre. Az a búcsú, amelyik végleges, amellyel valami örökre véget ér az emberi, mulandó időben, szentén csupán egy pillanat. Illujankasz néha azt gondolta, ilyen elválásokból áll az emberek élete, ilyen elbúcsúzásokból, törékeny pillanatokból, melyek a „nincs többé” végtelenségébe tekintenek." 

Porter, Max - A bánat egy tollas állat

Kiszámíthatatlan, hogy kire, milyen hatást gyakorol majd ez a könyv. A legszélsőségesebb vélemények is bőven beleférnek a megítélésébe, és teljes mértékben igazat lehet majd adni az összes megnyilvánulásnak. A bánat, a gyász, vagy ahogy Max Porter könyvében alakot ölt, a kieresztett varjú útja kiszámíthatatlan. Bármerre lecsaphat, belevájhat  húsunkba és lelkünkbe, lényünkbe csimpaszkodhat, szemében rég elfelejtett emlékek tükröződhetnek, szárnyának suhogásával mindenről leverheti a port. 

Ez történik Apával és a Fiúkkal, amikor a fiatal családanya meghal. Hogyan lehet feldolgozni ezt a tragédiát? 

Három fejezet, a gyász három mérföldköve. Varjú, Apa és a Fiúk hangja szól felváltva. 

Az első egység az olvasó számára szinte felfoghatatlan, azt az elkeseredett tébolyszerű állapotot tükrözi vissza, amin a család legelőször keresztülmegy. Fájdalommozaikok, értelmetlenségek, egy madár csapdába esett vergődése jellemzi ezt a traktust. A megszemélyesített bánat varjú alakjában életük minden napjának része. 

"Madártollak az ujjaim között, a szememben, a számban, alattam tollas függőágy, mely fél méterrel a járólappal borított padló fölött tart."

A madár hangja, tekintete, jelenléte mindenhol érezhető.

Aztán lassan áttérünk a második részre, A fészek védelmezése egységre, ahol funkciójában próbál visszaállni a családi egység. Az Apa egyre inkább apa próbál lenni, a Varjú lassan hallgatni kényszerül. De a csendbe az emlékek is egyre sűrűbben lopakodnak vissza. Szerelmük története, összetartozásuk, barátságuk és emellett a folytonos hiány megélése. A könyvnek talán ez a legsúlyosabb része, mert már elég tisztán beszél a veszteségről, amit kényszerülnek átélni. Itt az olvasó már jobban találva érzi magát, mert kinek ne kellett volna megtapasztalni egy szakítást, egy halált vagy lehetőségeinek, reményeinek szertefoszlását. Hogyan tűnnek elérhetetlen messzeségbe  vágyaink? A család állapotának hullámzását a Varjú sűrűsödő visszatérte jeleníti meg. 

Míg a harmadik fejezetben, A Távozási engedélyben a Varjú, csak a legelején és a végén kap egy-egy  rövid szerepet. Alakja fokozatosan tűnik el, madárrá halványul,  Apa és a Fiúk megtanulnak az örökös hiánnyal élni. Nem lehet úgy tenni, mintha ez ne történt volna meg. Az ő életük most már ilyen, de ez nem jelenti azt, hogy a lenyomatot hagyott veszteséggel, ne tudnának továbblépni: 

"Össze kellene bútoroznod egy helyes fiatal valakivel, akinek bejön, hogy mostohaanyunak szólítják." 

Nagyon tetszett ez a mondat, mely kifejezi, hogy valaki számára szerethetők maradunk összetörtségünk, veszteségeink, nyomorunk ellenére.  A Varjú madárrá semlegesül, és egy méltó végső búcsúval zárul a kötet. 

Talán itt, a legvégén érezhető át leginkább az a gyöngédség, amit a szereplők nem tudtak magunkból kiengedni az évek alatt. A könyvben megjelenő trágárság, néha kicsit vulgáris kifejezések szolgáltak annak eszközéül, hogy ne hatalmasodjon el rajtuk a gyengédség, megmaradhassanak a kemény, mindent elviselő férfiak szerepében. Így, ezzel a szerelmi vallomással és elengedéssel viszont megtörtént a megbékélés, és ez a legfontosabb.

Nagyon kemény témát választott Max Porter  első könyvének témájául. Ezzel a jelenséggel mostanság egyre gyakrabban találkozunk. Kicsit terápia is az írás, ami jó, ha beváltja a hozzáfűzött reményeket. Aki kellő bátorságot érez magában, elkísérheti őt erre az útra, szerintem kivételes élményben lesz része. Nekünk egy-két óra az életünkből, de a szereplőknek három év küzdelme ez az átváltozás. Az allegorikus, versszerű megközelítés mindenképp utaztatja a lelket, és pont annyira foglal le magának, amennyire beengedjük magunkba. 

(Magunkban olvassuk, és biztosítsunk magunknak utána egy kis csendet!)

Hozott pontszám: 5

 Max Porter

"Olaj, ha jobban megnézed, sár, ha jobban
megnézed, homok, s selyemmé iszod az iszapot.
Annyira hiányzott, hogy egy harmincméteres
emlékművet akartam emelni neki puszta kézzel.
Nézni akartam, ahogy a Hyde Parkban hatalmas
kőszéken ülve élvezi a kilátást. Minden arra járó
érezhetné, mennyire hiányzik nekem. Hogy
mennyire fizikai ez a hiány. Annyira hiányzik,
mint egy hatalmas arany herceg, egy koncertterem,
ezer fa, egy tó, kilencezer busz, egymillió autó,
húszmillió madár és még sok minden más.
Az egész város az ő hiányzása nekem.

Pfuj, mondja Varjú, ezt a hűtőmágnes-szöveget!"

"Mások vesztesége és fájdalma felfoghatatlan számunkra, mégis azt akarom, hogy próbálkozzanak."

"Van a bánat, és van a nem praktikus megszállottság."

 

Cabré, Jaume - A Pamano zúgása

Várom, hogy megszólaljon bennem a történet, de nem hallok semmit. 

A tökéletesen megszerkesztett katalán regény egésze valamiért zárva maradt előttem. Egyszerűen nem találok rajta fogást, ahová be tudnék csatlakozni. Kívülről szemlélem, mint egy alkotást; látom benne a koncepciót, a szerkezeti bravúrokat, gyönyörű nyelvezetét, hangulatos képeit, sőt még azt is elmondhatom, hogy amikor volt erőm nagyobb egységeket olvasni, akkor behúzott a történet. De sajnos, ez nem az én könyvem, nem érintett meg. 

A több szálon és idősíkon futó regény jelen idejében egy elszánt tanárnővel ismerkedünk meg, ő Tina Bros, aki a lebontásra ítélt torenai, katalán iskolában falba rejtett naplókra bukkan. Az írások majd hatvan évvel ezelőtt születtek, 1944-ben, amikor a falu tanítója Oriol Fontelles volt. A jegyzetek soha nem látott kislányának íródtak, a célból, hogy valakinek feltárhassa az igazságot önmagáról. A történet azért is különösen érdekes, mert a hajdani tanár boldoggá avatási procedúrája folyamatban van, de ha napvilágra kerülnek a naplóban leírtak, akkor hiteltelenné válnak Fontelles érdemei. Tina egész élete válságban van, az egyetlen megtartó erőt számára most, ha megtalálja a napló címzettjét, Oriol Fontelles körülbelül ötven éves gyermekét. 

De ki is volt ez a legendás ember? A boldoggá avatási eljárás Elisenda Vilabrú nevéhez fűződik, aki személyesen is ismerte a falangista polgármester, Valentí Targa köreihez tartozó tanítót. Elisenda, Torena nagyasszonya egy hihetetlen erős karakterű asszony, aki még nyolcvanhat évesen, vaksága ellenére  is képes uralni mindent és mindenkit. A naplóbejegyzések,  a tanúvallomások és a visszaemlékezések segítenek megérteni, hogy mi történt azon a végzetes napon, amikor Fontelles meghalt. Ahhoz, hogy megértsük az eseményeket egy még mélyebb rétegig le kell mennünk, egészen a polgárháború idejéig, ami az összes borzalom elindítója volt. 

Egy mindent elsöprő, egyszemélyes bosszúhadjárat idéződik meg a lapokon, ahol nem kisebb személy az alperes, mint maga az Isten. A monumentális alkotás  nem csak horizontálisan,  időben ölel fel végtelen távlatokat, hanem vertikális végletekre is törekszik. Mint minden bosszú, így ez is felőrli a megszállott üldözőt, minden kincse homokszemcseként porlad el a szélben. 

Jaume Cabré alap mondandója számomra az önmagát folyton megismétlő valóság volt. Olyannyira nincs jelentősége az időnek, hogy akár egy bekezdésen belül is képes volt helyszíneket és időt váltani. Ez persze megnehezíti az olvasást és megfeszített figyelmet követ olvasójától, de egy eddig soha nem tapasztalt élményt is nyújt. Tényleg "kubista alkotás", bravúros szerkesztés, amit némiképp tompít gyönyörű nyelvezete. Talán a töredezettsége miatt nem voltam képes beilleszkedni a regénybe, talán maga a rideg téma -a Franco diktatúra, a bosszúállás - dobott ki, de nekem kevés volt az a belső motiváció, amit a szereplőknél megtapasztaltam. Pedig a varázslatos cím -ami a Pamano folyó legendájára utal, mely szerint, aki meghallja a távoli folyó zúgását, az meghal-, minden befogadást előkészített bennem. Azt hiszem, maradok nyitott állapotban, és felkészülök Cabré másik művére, az Én vétkem-re.

A gyönyörű fordítást Tomcsányi Zsuzsannának köszönhetjük!

Hozott pontszám: 4 

 Jaume Cabré

"Képzeld csak, vannak csillagok, amelyek olyan távol vannak tőlünk, hogy a fényük csak hosszú évek múlva ér el hozzánk. Olyan sok év múlva, hogy a fény, amely ma ér el bennünket, talán akkor sugárzott ki a csillagból, amikor még nem is élt ember a Földön. A hangom, akár a távoli naprendszerek fénye, szerencsés esetben akkor jut majd el hozzád, amikor már rég halott leszek. Olyanok vagyunk, kislányom, mint a csillagok. A távolság tövises csillagokká tesz bennünket a sötét égen."  

"Bár még csak reggel 6 óra volt, egyáltalán nem volt hideg. Nemsokára felkel a nap. A sötétben eltespedt utcák még szenderegtek."

"Apám azt mondta, olyan ez, mint együtt lenni egy fényképen, ha rákerülsz, többet nem léphetsz le róla."

"Jordi mozdulata nemcsak azért a nőért nyúlt, hanem annak a nőnek az egész életéért."