Kiszámíthatatlan, hogy kire, milyen hatást gyakorol majd ez a könyv. A legszélsőségesebb vélemények is bőven beleférnek a megítélésébe, és teljes mértékben igazat lehet majd adni az összes megnyilvánulásnak. A bánat, a gyász, vagy ahogy Max Porter könyvében alakot ölt, a kieresztett varjú útja kiszámíthatatlan. Bármerre lecsaphat, belevájhat húsunkba és lelkünkbe, lényünkbe csimpaszkodhat, szemében rég elfelejtett emlékek tükröződhetnek, szárnyának suhogásával mindenről leverheti a port.
Ez történik Apával és a Fiúkkal, amikor a fiatal családanya meghal. Hogyan lehet feldolgozni ezt a tragédiát?
Három fejezet, a gyász három mérföldköve. Varjú, Apa és a Fiúk hangja szól felváltva.
Az első egység az olvasó számára szinte felfoghatatlan, azt az elkeseredett tébolyszerű állapotot tükrözi vissza, amin a család legelőször keresztülmegy. Fájdalommozaikok, értelmetlenségek, egy madár csapdába esett vergődése jellemzi ezt a traktust. A megszemélyesített bánat varjú alakjában életük minden napjának része.
"Madártollak az ujjaim között, a szememben, a számban, alattam tollas függőágy, mely fél méterrel a járólappal borított padló fölött tart."
A madár hangja, tekintete, jelenléte mindenhol érezhető.
Aztán lassan áttérünk a második részre, A fészek védelmezése egységre, ahol funkciójában próbál visszaállni a családi egység. Az Apa egyre inkább apa próbál lenni, a Varjú lassan hallgatni kényszerül. De a csendbe az emlékek is egyre sűrűbben lopakodnak vissza. Szerelmük története, összetartozásuk, barátságuk és emellett a folytonos hiány megélése. A könyvnek talán ez a legsúlyosabb része, mert már elég tisztán beszél a veszteségről, amit kényszerülnek átélni. Itt az olvasó már jobban találva érzi magát, mert kinek ne kellett volna megtapasztalni egy szakítást, egy halált vagy lehetőségeinek, reményeinek szertefoszlását. Hogyan tűnnek elérhetetlen messzeségbe vágyaink? A család állapotának hullámzását a Varjú sűrűsödő visszatérte jeleníti meg.
Míg a harmadik fejezetben, A Távozási engedélyben a Varjú, csak a legelején és a végén kap egy-egy rövid szerepet. Alakja fokozatosan tűnik el, madárrá halványul, Apa és a Fiúk megtanulnak az örökös hiánnyal élni. Nem lehet úgy tenni, mintha ez ne történt volna meg. Az ő életük most már ilyen, de ez nem jelenti azt, hogy a lenyomatot hagyott veszteséggel, ne tudnának továbblépni:
"Össze kellene bútoroznod egy helyes fiatal valakivel, akinek bejön, hogy mostohaanyunak szólítják."
Nagyon tetszett ez a mondat, mely kifejezi, hogy valaki számára szerethetők maradunk összetörtségünk, veszteségeink, nyomorunk ellenére. A Varjú madárrá semlegesül, és egy méltó végső búcsúval zárul a kötet.
Talán itt, a legvégén érezhető át leginkább az a gyöngédség, amit a szereplők nem tudtak magunkból kiengedni az évek alatt. A könyvben megjelenő trágárság, néha kicsit vulgáris kifejezések szolgáltak annak eszközéül, hogy ne hatalmasodjon el rajtuk a gyengédség, megmaradhassanak a kemény, mindent elviselő férfiak szerepében. Így, ezzel a szerelmi vallomással és elengedéssel viszont megtörtént a megbékélés, és ez a legfontosabb.
Nagyon kemény témát választott Max Porter első könyvének témájául. Ezzel a jelenséggel mostanság egyre gyakrabban találkozunk. Kicsit terápia is az írás, ami jó, ha beváltja a hozzáfűzött reményeket. Aki kellő bátorságot érez magában, elkísérheti őt erre az útra, szerintem kivételes élményben lesz része. Nekünk egy-két óra az életünkből, de a szereplőknek három év küzdelme ez az átváltozás. Az allegorikus, versszerű megközelítés mindenképp utaztatja a lelket, és pont annyira foglal le magának, amennyire beengedjük magunkba.
(Magunkban olvassuk, és biztosítsunk magunknak utána egy kis csendet!)
Hozott pontszám: 5
"Olaj, ha jobban megnézed, sár, ha jobban
megnézed, homok, s selyemmé iszod az iszapot.
Annyira hiányzott, hogy egy harmincméteres
emlékművet akartam emelni neki puszta kézzel.
Nézni akartam, ahogy a Hyde Parkban hatalmas
kőszéken ülve élvezi a kilátást. Minden arra járó
érezhetné, mennyire hiányzik nekem. Hogy
mennyire fizikai ez a hiány. Annyira hiányzik,
mint egy hatalmas arany herceg, egy koncertterem,
ezer fa, egy tó, kilencezer busz, egymillió autó,
húszmillió madár és még sok minden más.
Az egész város az ő hiányzása nekem.
Pfuj, mondja Varjú, ezt a hűtőmágnes-szöveget!"
"Mások vesztesége és fájdalma felfoghatatlan számunkra, mégis azt akarom, hogy próbálkozzanak."
"Van a bánat, és van a nem praktikus megszállottság."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése