Rólad, terólad. Míg erőm tart,
s a lopott pillanat
szabadsága szavakra bomlik,
megnyitja torkomat.
Ó, hadd kiáltsam messzire,
mi vagy nekem e súlyos ég alatt!
Talán utólszor. Mert a nappal
kiszopja csontjaimat,
mert ébren várom, a hegyen
hogy gázol át a virradat.
Kinek már álma sincs, meddig tart élete?
E test meddig lesz még erős?
Itt lassan-lassan minden ismeretlen,
csak a halál meg te vagy ismerős.
Hogy írjon verset, aki fél?
Hogy írjon verset, aki fáradt,
hogy írjon, aki nem remél,
ki úgy tölti az éjszakákat,
hogy mire új reggelre kél,
várja, valaki nekitámad?
Lásd, rólad írnék, s szüntelen
másról beszélek én,
világunk iszonyú vizében
gázol e költemény.
Ó, mennyire szeretlek, hogy miattad
sorsunk keserű kortyait nyelem,
rémült testem meg tud pihenni
békítő testeden,
s az éjjel szörnyei között
lehelleted a védelem.
Milyen sötét van mindenütt!
Csak az ablakunk fénylik.
Csak dadogok. Szeretlek, annyira,
hogy még kivánok élni.
Vezess! Támaszd meg homlokom
szelíd homlokodon,
ha mint a részeg, dülöngőzve járok,
s kiáltozom.
Átláthatatlan, téli reggelek:
alig virrad, hogy munkába megyek;
csiszolja ifjú érdességemet
a város. Egyszer oly kerek leszek,
oly síma, mint a többi odalenn.
Őrizd lelkem épségét, szerelem!
In memoriam Szabó Magda (1917-2007 november 19.)
Szabó Magda
"Borzasztó, hogy folyton várlak. Borzasztó, hogy vagy én haltam meg, és
Te élsz, vagy Te haltál meg és én élek, de folyton kergetjük egymás
árnyékát."
"Te egyedüli, aki sose bántott,
te temess el,
ha a gyilkos idő
megbír e testtel.
Te mondd el helyettem,
mekkorát tévedtem,
mekkorát vétettem,
mikor ember lettem,
nem vérivó farkas
sovány rengetegben.
Te mondd el helyettem,
egyszer nem tévedtem,
egyszer nem vétettem,
amikor ágyamat
szíveden vetettem."
te temess el,
ha a gyilkos idő
megbír e testtel.
Te mondd el helyettem,
mekkorát tévedtem,
mekkorát vétettem,
mikor ember lettem,
nem vérivó farkas
sovány rengetegben.
Te mondd el helyettem,
egyszer nem tévedtem,
egyszer nem vétettem,
amikor ágyamat
szíveden vetettem."
(Részlet a Liber Mortis című könyvből)
Szobotka Tibor- Szabó Magda
"Van a szomorúságnak egy olyan foka, mikor az élőhalott, aki átéli,
vállat von, fütyül. Most már mindegy. Most már minden odalett."
E.Lakatos Aranka szobra az írónőről Debrecenben (2017)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése