Jon, Fosse -Trilógia

 Álmatlanság / Olav álma / Esti dal

Ha meg kellene ragadnom a kötet műfaját, akkor egyértelműen a balladára voksolnék. És talán az egész alkotásnak most ez a legfontosabb része, hogy milyen műfaji jellegzetességekkel dolgozik.

Jon Fosse a kortárs norvég irodalom kiemelkedő alakja, aki mégis egy népies hangvételt választott mondandójához.  Ezek mindig elgondolkodtatnak, hogy vajon miért?

Ha a témából indulunk ki, akkor egy nagyon is hétköznapi sztorival van dolgunk; egy fiatal szerelmespár, Alide és Asle bolyong  Bjørgvin utcáin, szállást keresnek. A lány, Alide gyermeket vár, de senki nem fogadja be őket. Ez a kép két bibliai jelenetet is elegyít, egyrészről a számkivetett Ádám és Éva, másrészt a Szentcsalád szálláskeresése is eszébe jut az embernek. A cselekmény sűrítetten jelentkezik, néhány főbb vonallal ábrázolva. De még így is érezhető az a balsejtelmű árny, ami mindvégig ott lopódzik a pár életében. Valóban a történet egyetlen jelenetre fókuszál, arra, hogy végül hogyan és milyen módon tudnak menedéket találni, hol fog világra jönni a gyermek. Talán rebellis az a gondolat, ami erről nekem eszembe jutott, ki-ki döntse el, mert akárhogy is csűrjük csavarjuk, ez pont ellentettje a klasszikus jézusi születésnek. Fosse azt mutatja be, hogy mi lett volna, ha nem az Istengyermek születéséről lett volna szó, hanem csak egy egyszerű, jelnélküli, vadházasságban fogant csecsemőről. Mi lett volna, ha nem adódik egy barlang, egy istálló, egy vacok? Hogyan hurcoljuk magunkkal tetteinknek súlyát akár generációkon át. A születés és halál misztériumának megéneklése ez a történet.
A második rész, Olav álma, nem is álom, bár én mindvégig hagyományos értelemben szerettem volna érteni. Alide és Asle új néven, Asta és Olavként kezdenek életet a megszületett gyermekkel, Sigvalddal. Az apa a városba megy, hogy féltve őrzött hegedűjének árából jegygyűrűt vegyen, hogy a világ előtt legalizálják kapcsolatukat. De az emberi sóvárság, a bűn újra hatalmába keríti a férfit. A világ legszebb karperecét szerzi meg élete párjának. De nem csak kincseket, hanem a múlt sötét árnyait is szembehozza vele a sors. Egy ismeretlen idegen képében Olavnak számot kell adnia tetteiről. 
A harmadik rész pedig a ballada betetőzése, az Esti dal, mely tényleg egy szájról szájra hagyományozott népi legenda is lehetne, egy család tragédiájának megéneklése. Holtak és élők sorsa, a talpon maradás cérnaszálon lógó, szélben lengedező alkuja. 

Az önbeteljesítő sors fájóan búgó foszlányai, az állandó, körkörös helykeresés, a tragédia mélyvénás valósága. Nem derűs olvasmány, komorságában is fennkölt, lírai szépségű alkotás.

 

Hozott pontszám: 5

 Jon Fosse

"És Asle elindul Alida felé, Alida ott áll a fekete hosszú hajával és a nagy szomorú fekete szemével. És Alida elindul Asle felé, és Asle átkarolja, és kimennek és egyikük sem szól, csak mikor már kinn vannak az udvaron és megállnak, és Asle elengedi a vállát
Te vagy Asle igaz, kérdi Alida
És te Alida, mondja Asle
és állnak szótlanul
De én már láttalak, mondja Alida
Én is téged, mondja Asle
és állnak szótlanul
Szépen játszottál, mondja Alida,"