Paasonen, Ranya - A nap állása

A finn írónő önéletrajzi elemekre épülő könyve a szülei szerelmét meséli el. Apja az egyiptomi hidrológus, és anyja a finn régész egy vonatúton ismerkedtek meg. Amikor is:

"Apám belenézett anyám világoskék szemébe, és álmai országát látta." 

 Álmai országa pedig egy kontinenseket összeolvasztó világ lett, ahol a két kultúra nem csupán találkozik, hanem elegyedik, reakcióba lép, robban és semmihez sem hasonlítható elixírt alkot meg. Nem rózsaszín világ ez, nem egy könnyen élhető kényelem, hanem egy kaleidoszkóp. Perzselő és változó, gyakran furcsa színben feszítő.

Az éteri szépségű anya, Anu egy angyalra hasonlít leginkább. Egy angyal, lepke és tündér keveréke, amire nincs is szó, talán nem is e világi valóság, már, ha valóság. Szinte nem is táplálkozik, lénye légies, csak tekintetével gyakorol hatást. Ha nem bírja  e világ terhét, megbetegszik, kiszárad és eltűnik. 

A forró vérű, nevetéstől barázdált szemű apa, Ismael pedig maga a szenvedély. Hogy tud ez a két pólus frigyre lépni? Miként nem oltja ki egymást a két véglet. Mert " bizony veszélyes dolog angyalokba beleszeretni" Vagy talán megér egy kis kockázatot a dolog?

A könyv egy oroszlán és egy angyal kapcsolatának násza, a folyton jelenlevő feszültség és szerelem megidézése. A történetet mesélő kislány édesanyja halála után mondja el szülei életét. Hogyan találkoztak, miként éltek, mit jelentett a két ember egymásnak?

Ennek a költői szépségű kapcsolatnak formai elemei is a témát követik. Ugyanannak a mozzanatnak számtalan felidézése mindig hozzáad az egészhez egy apró rezdülést, így alkotja meg a maga folyton változó és épülő nézetét.  Az egyéni látásmód szabadságával, egy a racionalitást nélkülöző művészi alkotásról beszélhetünk. A szerző pontosan az ismétlődések révén nem követ egy lineáris menetet, időben sem szabályszerű, ugrál, kalandozik, terül szét mindenfelé, s eközben saját életét, egy indiai férfi iránti szerelmét is belevegyíti. 

Az elején kicsit nehéz volt ráállnom erre a hangvételre, de amikor már sikerült, akkor élvezet volt minden sora. Nem tagadom, oldalakat olvastam fel hangosan, mert annyira szép maga  a szöveg is. Szívesen csinálnék belőle egy hangoskönyvet, amely olyan lenne, mint egy hosszú-hosszú népdal, az előző generáció történetének életszépítő balladája. 

Hozott pontszám: 5*  

Ranya Paasonen

 "Vannak idők, amikor az Isten uralkodik. Ilyen időkben az értelmet máglyán égetik meg, és nyirkos börtönökbe zárják, hogy patkányok között rohadjon el. Vannak idők, amikor az értelem uralkodik. Ilyen időkben Istent égetik meg a tereken, és házaikból iskolák lesznek. Vannak idők, amikor azt bizonygatják, hogy az Isten és az értelem jól megférnek egy helyen, hogy valójában azonosak, ám ezek az idők, igencsak furcsa idők. És vannak még olyan idők is, amikor az Isten és az értelem egy időben élnek, de más-más helyen, mint a felnőtt testvérek, akik bár nem laknak együtt,mégis jól kijönnek egymással. Amikor apám és anyám szerették egymást, Az Isten vezérelte őket, s ebben semmi észszerű nem volt, semmi, de semmi." (Kezdő mondatok)

"De anyám akkor még képes volt úgy fényleni, mint egy világítótorony, és így apám hazatalált, nem kellett a csillagok alapján tájékozódnia, és jó együtt nézni az eget, olyan, mint egy festmény, melyet nem kell megérteni, és mi összenövünk, én és te, a bőrünk egyetlen bőrré olvad össze, egy szív dobog bennünk, és meghalunk, ha ez egyszer véget ér."