A szépirodalom szerelmeseként - mindamellett, hogy folyton igyekszem kilépni a komfortzónámból-, imádom ízlelgeti a magyar nyelv adta gyönyörűséges mondatokat, szófüzéreket, zamatos kifejezéseket és izgalmas szóképeket. Nos, itt ilyennel nem találkozunk, sőt azt mondanám, hogy a szöveg polgárpukkasztóan fapados. Mégis fontos könyvnek tartom a Puncsot.
Fontos, mégpedig tartalmilag. Egy olyan generációnak, és azon belül is egy jelentős csoportnak a története ez, amely pontosan így éli meg a mindennapjait. Főszereplő lányunk, friss egyetemistaként viszonyba keveredik tanárával.Teljesen homályos a kapcsolat alakulása, valószínűleg a főszereplő is csak sodródik, bár nagy kérdés, hogy a legelején miért ment bele ebbe az egészbe? Aztán már csak azt látjuk, hogy beleszeret, és a reményteli ív ellenére parkolópályára került. A hézagos szövegből az sem derül ki, mikor is szeretett bele a férfiba, sőt bevallom az sem jött át, hogy a kelleténél jobban ragaszkodik hozzá. Az egyébként is szorongástól és kényszerbetegségtől szenvedő lány problémájának megoldásához az önbántalmazást választja. Hosszasan lehetne elemezgetni az Y generáció helykeresését, kívülről mindenki rém okos, de a jelenség létezik, és Mucha Dorka pontosan ennek a bemutatására, vagy legalábbis érzékeltetésére vállalkozott.
Vállalkozott, de hogyan? És talán itt jönnek a problémák. Az a megközelítés, amit a szerző választott, az leginkább a bemutatott generáció hangnemén íródott, azokén, akik pontosan tudják és szembesülnek a nehézségekkel. De a korábban születettek népes seregénél ez a stílus nem biztos, hogy célt ér. Sőt! Picsognak a csajok egész nap, csinálják a hülyeségeiket, piálnak rendesen, összefekszenek érdekből, akivel kell, de jót tett volna a szövegnek, ha ez valahogy keretbe van szedve, és nem egy parttalan, örök dinamizmus. Erős képeket vont be, használt eszközül Mucha Dorka, szerintem ezt sokan éreztük is, de a produktummal már nehezebben birkózunk meg. A sok homály, a semmit sem tudunk tisztán értelmezni, a nem látjuk az irányvonalakat szintén egy réteg jellemzője, és ezt is remekül hozta a könyv.
Nekem tetszettek benne az időbeli ugrálások is, megmozgatott, arra ösztökélt, hogy egyszerre több oldalról nézzem az eseményeket, de megint csak bejön az a balos, hogy annyira laza, hogy szétesik az egész.
Erős kettősség van bennem, mert egyrészről helyénvalónak érzem, hogy a szerző így akarta feltárni a történetet, másrészről megmaradt egy fajsúlytalan kategóriában, és itt mellőzném az elsőre beugró jelzőimet, melyek sajnos elég lehúzóak. Számomra minden azon múlik, hogy megmarad-e Mucha Dorka a későbbiekben is ennél az egyszerű irodalomnál, vagy beletesz valami többet, tudatosabbat, kevésbé ösztönszerűt írásába.
Hozott pontszám: 3/4
"– Nem győztél? Kisszívem, soha
nem is fogsz! Gyerekük van.
Lehetsz akármilyen szép, lehet
akármilyen formás segged, azt a
kiscsajt mindig jobban fogja
szeretni, mint téged."
"– Szép vagyok? – kérdezem
mosolyogva.
– Nem is tudod, mennyire! –
közel hajol, és ellenőrzi a bal
copfomat, hogy jól fonta-e be. –
Legalább annyira, amennyire
idióta vagy!"
"Röhögünk egyet, úgy csinálunk,
mintha minden a legnagyobb
rendben lenne. Mintha ő nem
lenne minden éjjel annyira
betépve, hogy meg sem tud
mozdulni, én meg nem a
tanárommal hetyegnék ma a
Széchenyi fürdőben."
Vállalkozott, de hogyan? És talán itt jönnek a problémák. Az a megközelítés, amit a szerző választott, az leginkább a bemutatott generáció hangnemén íródott, azokén, akik pontosan tudják és szembesülnek a nehézségekkel. De a korábban születettek népes seregénél ez a stílus nem biztos, hogy célt ér. Sőt! Picsognak a csajok egész nap, csinálják a hülyeségeiket, piálnak rendesen, összefekszenek érdekből, akivel kell, de jót tett volna a szövegnek, ha ez valahogy keretbe van szedve, és nem egy parttalan, örök dinamizmus. Erős képeket vont be, használt eszközül Mucha Dorka, szerintem ezt sokan éreztük is, de a produktummal már nehezebben birkózunk meg. A sok homály, a semmit sem tudunk tisztán értelmezni, a nem látjuk az irányvonalakat szintén egy réteg jellemzője, és ezt is remekül hozta a könyv.
Nekem tetszettek benne az időbeli ugrálások is, megmozgatott, arra ösztökélt, hogy egyszerre több oldalról nézzem az eseményeket, de megint csak bejön az a balos, hogy annyira laza, hogy szétesik az egész.
Erős kettősség van bennem, mert egyrészről helyénvalónak érzem, hogy a szerző így akarta feltárni a történetet, másrészről megmaradt egy fajsúlytalan kategóriában, és itt mellőzném az elsőre beugró jelzőimet, melyek sajnos elég lehúzóak. Számomra minden azon múlik, hogy megmarad-e Mucha Dorka a későbbiekben is ennél az egyszerű irodalomnál, vagy beletesz valami többet, tudatosabbat, kevésbé ösztönszerűt írásába.
Hozott pontszám: 3/4
"– Nem győztél? Kisszívem, soha
nem is fogsz! Gyerekük van.
Lehetsz akármilyen szép, lehet
akármilyen formás segged, azt a
kiscsajt mindig jobban fogja
szeretni, mint téged."
"– Szép vagyok? – kérdezem
mosolyogva.
– Nem is tudod, mennyire! –
közel hajol, és ellenőrzi a bal
copfomat, hogy jól fonta-e be. –
Legalább annyira, amennyire
idióta vagy!"
"Röhögünk egyet, úgy csinálunk,
mintha minden a legnagyobb
rendben lenne. Mintha ő nem
lenne minden éjjel annyira
betépve, hogy meg sem tud
mozdulni, én meg nem a
tanárommal hetyegnék ma a
Széchenyi fürdőben."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése