A Német-római Császárságban, Bermersheimben 1098-ban születik egy leánygyermek, Hildegard von Bingen. A család tizedik gyermeke élet és halál közt lebeg, amikor anyja az Úrhoz fohászkodva felajánlja a kislányt neki, ha életben hagyja. De a csöppség már gyermekségében is kiválik a többiek közül, első szava az, hogy "Fény", és a későbbiekben is megmagyarázhatatlan események övezik növekedését. Amikor az édesanyja rájön, hogy Hildegard nem bolond, hanem rendelkezik az Eleven Fény, az Istenlátásával, akkor kolostorba adja. Az alig 8 éves kislány rokonával, a 16 éves Juttával a Disibodenberg-i bencés apátságba kerül, ahol Jutta élete végéig befalazva, önsanyargatások közepette éli napjait, s közben a szent tanokra oktatja a kislányt. A férfi rendházban szerzetesnőként élik életüket. Hildegard látomásai nem szűnnek, de a világ elől ezt mindvégig titokban tartják. Mégis híre megy a különleges képességekkel megáldott nővérnek, és Rajnai Szibillaként veszi szájára a nép.
A valóságban is létező szerzetesnő életét dolgozza fel Anne Lise Jørgensen dán írónő kétkötetes művében. Mivel Hildegard azon szerencsés középkori emberek egyike, akinek élete viszonylag jól dokumentált, így a biztos alapokra támaszkodva, az írónő szabadjára engedhette fantáziáját. Hildegard megtanulja a gyógyítást, látomásai révén megalkot egy saját nyelvet (Lingua Ignota), a zeneszerzésben is jeleskedik, látomásait könyvekben rögzíti, és kolostort építtet a nővérek számára Rupertsbergben.
Jørgensen monumentális alkotása lassú, komótos tempóban ismerteti meg olvasójával Isten kiválasztottját. Az első kötetben születésétől kezdve addig a pillanatig jutunk el, amikor is III. Jenő pápa Hildegard látomásait vizsgálat alá veti.
A történet erőssége, hogy rendkívül plasztikusan hozza a kor berendezkedését és hangulatát, a nemesi családok mindennapjait, a katolikus egyházzal fennálló viszonyát, az egyezségeket és függősségeket. A szerző minden ítélkezés nélkül, hiteles történelmi hátteret biztosított az ismert személy bemutatásához. Talán pont emiatt inkább történelmi könyvnek, mint spirituális alkotásnak éreztem az első részt. A látomások bemutatása is rezignált formában, minden átérezhető lelki töltet nélkül valósult meg. Lehet, hogy nem is volt célja Jørgensennek, hogy olvasójában felszítsa az elragadtatás érzését, de én szívesen átvettem volna valami tüzességet abból, amit Hildegard átélhetett. Mindemellett egy igen magas fokú részletesség és alaposság jellemzi a könyvet. Látszik, hogy a szerző nagyon jól érezte magát ebben a miliőben.
Az általánosságokon túl hangsúlyosnak érezhetjük a családból kiszakadó gyermek érzéseit, a szülők veszteségét a gyermekek halálozásával szemben, valamint az egyház látomásokhoz kapcsolódó dilemmáit. A könyv egyik legdrámaibb része, amikor Hildegard nővére brutális gyilkosság áldozata lesz. Talán a legtöbb érzelmet, a leghevesebb reakciót ez váltotta ki belőlem.
Hildegard későbbi támasza egy Volmar nevezetű szerzetes, látomásainak rögzítője, akivel különleges baráti-apai-testvéri kapcsolatban áll az apátnő. A második részben az ő szerepe hangsúlyosabb lesz majd. Nagyon örültem, hogy az írónő nem cibálta le azt a kapcsolatot egy profán szintre, mindvégig képes volt megtartani annak tisztaságát, ködösségét. Ezzel megadta nekik a tiszteletet, mivel mi nem is érthetjük igazán, milyen árnyalatai létezhetnek még a szeretetnek.
Pusztán terjedelme okán is, aki elolvassa ezt a kötetet jó pár napra bevackolhatja magát a középkor egy viszonylag békés szegletébe. A hangulat körbefonja olvasóját, nehezen engedi, szerintem kíváncsi is lesz Szent Hildegárd történetének folytatására. Ezt annál is inkább ajánlom, mivel a második rész, talán a zenei és a gyógyító részletek miatt, nekem sokkal jobban tetszett.
Hildegard von Bingent 2012-ben Benedek pápa avatta a szentek sorába. Bár a történet hiteles alapokon nyugszik, de mégsem tekinthetjük életrajznak. Ennek ellenére kellemes időutazásra csábítja olvasóját.
Hozott pontszám: 4
"A zöld erő Isten teremtő erejéből származik, ott dalol minden
élőlényben, mozgatja a füvet és a lélegzetet, életet ad és egészséges, a
természet bujaságában válik láthatóvá a szem és a lélek számára, amikor
a lélek, egyszerre pacsirta és farkas, mert Isten látható és
láthatatlan dolgokat is teremt."
"Minden évszaknak megvan a maga hangja; az őszi hangzavar a tél üzenetét
hozza, az első hópelyhek, amelyek először csak szállingóznak, aztán
kicsíráznak a zúzmararajzok, bundába bújtatják a tarlós mezőket, a
ligeteket és a tetőket."
"Az egyik ékszer, a szüzesség, halvány rózsaszín, mint egy bimbódzó
virág. Jutta szerint a szüzesség azt jelenti, hogy a virág
sziromleveleit sosem kényszerítjük arra, hogy kinyíljanak, sosem
engedjük, hogy kieressze csábító illatát, amely csak saját, hamarosan
bekövetkező halálának a hírnöke. A virág a bimbóban őrzi meg a szépségét
(…)"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése