Három év az három év, jó rég volt. Megszámoltam, és ez molyos léptékben nálam 500 könyvvel ezelőtt-et jelent. Közbeszólt ez a fránya járvány is, amiatt is várni kellett a megjelenésre. Tulajdonképpen csak azért izgultam annyira, hogy vajon emlékezni fogok-e minden fontos dologra, hiszen a kötet szépségét éppen ezek az apróságból felépülő részletek adták. Örömmel tapasztaltam, hogy pár segítő mondat jóvoltából könnyen visszataláltam az első részhez. Azért, akinek módjában áll, az egymás után olvassa a két részt, úgy az igazi.
Ármin, Domi, Dédé, Stefi és Gáspár, no és Korvinusz megérkeznek a Lavani-völgybe, Pápua Új-Guinea északi tartományába, hogy megkeressék Dédé édesanyját, a három éve eltűnt Marikát, aki Stefi nővére is. Gáspár jól ismeri a terepet, hiszen az elmúlt évben létrehozott egy lepkefarmot a vidéken. De nemcsak a vidéket ismerte, hanem Antont, a helikopterpilótát is, akit hamarosan az egész család a szívébe zár. Szükség is lesz a segítségére, hiszen a forrófejű Dédé rögtön az első nap eltűnik még Korobából, hogy anyja felkutatását azonnal megkezdhesse. Ezzel a hatalmas felfordulással indul a cselekmény a különleges szigeten. Az unokatestvér, Dédé keresése közben a magyar fiúk megismerkednek az őslakosokkal, próbálnak a gyerekek módján kommunikálni és barátságot kötni. Nem kell sok, és a két ifjú megleli kedvét az új helyen. Miközben Marika megtalálásán dolgozik az egész család felelevenedik a múlt, és hol a gyerekek, hol pedig szüleik visszaemlékezéséből mi is képet kapunk a korábbi eseményekről.
A regény nem is igazán térbeli kalandozásra hív bennünket, hiszen az elveszett édesanya és testvér megtalálása nem egy hatalmas erőpróba, még csak leleményességet sem igényel, sokkal inkább egy lelki vándorlás. Egy olyan megtalálást szorgalmaz, ami a lényeg meglátására fókuszál, annak fölfedezése, ami mindig is birtokunkban volt. A kötet számos szimbólummal dolgozik, misztikus számmal, láthatatlan összecsengésekkel, ami szintén belsőleg utaztatja olvasóját. Persze mindeközben megismerkedhetünk a pápuák egzotikus világával, ételeikkel, kinézetükkel, néhány kultúrtörténeti emlékkel és nem utolsó sorban a korábbi magyar kutatók munkásságával.
Egy másfajta kaland is létezik a kötetben, ez pedig az a nyelvi kaland, amire Varga Írisz Dóra hívja olvasóját. Az egyébként is gazdag szókinccsel író szerző kreatívan alkot újabb meg újabb szavakat, melyek kifejezőbben ragadják meg a lényeget. Ennek következménye egy pazar szöveg, ami olvasás közben viszont, olykor az olvasási élményemet csökkentette. A sok visszaemlékezés is számomra megtörte a regény ívét. Ennek kapcsán elmondható, hogy az Örökség megköveteli az érett olvasót, egyáltalán nem egy tipikus tini regény.
A történet, akárcsak előzménye tele van apró kis értékkel, kedves gondolattal, kincsekkel, sokan találnak majd benne érintettséget. Nekem talán kicsit sok is volt a jóból, a pillangókkal kapcsolatos gondolatokat szerintem nem is értettem meg igazán. Személyes érintettségem kapcsán viszont, megtaláltam benne azokat az apró jeleket, melyek nekem jelentenek erősebb kötődést a regényhez. Rendkívüli, mondhatni felfoghatatlan élmény volt szerepelnem egy könyvben, nagyon megtisztelő. Hálásan köszönöm!
Minden meghatódottságomon túl, törekedtem a regény józan megítélésére, remélem sikerült! Nem olyan egyszerű feladat ez, hiszen mondhatni, hogy ott voltam a regény születésének finisében, rengeteg apró nyomot láttam, ami az alkotási folyamatot befolyásolta.
Az Örökség sorozatról továbbra is azt gondolom, hogy egy rendkívül igényes irodalom, mely igényessége okán, megköveteli megfelelő olvasóját! De aki belefog, az sokrétű élménnyel gazdagodva léphet ki ebből a mágikus világból, melynek legfőbb erénye az életben mindenhol jelenlévő értékekre való rácsodálkozás, legyen az egy faragvány, egy pillangó vagy egy csigakülönlegesség.
Hozott pontszám: 4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése