"Ő nem az apám és nem az anyám, akkor miért ő nyitja ki nekem a lakásuk ajtaját, kitöltve testével a keskeny ajtórést, a kilincset szorítva hátrálni kezdek, úgy látszik, eltévesztettem az emeletet, de a díszes tábla rendíthetetlenül jelzi, hogy ez az övék, vagy legalábbis az volt, és erőtlen hangon kérdem, mi történt a szüleimmel, és szélesre nyitja a nagy szürke száját, semmi sem történt velük, Jáárá, a nevem úgy rezeg a szájában, mint a hal a hálóban, és berontok, a karom hozzádörzsölődik a hideg, sima karjához, áthaladok az üres nappalin, és kinyitom a hálószobájuk csukott ajtaját."
A körülbelül harminc éves Jáárá egy nap összetalálkozik szülei ifjúkori barátjával, Árié Événnel, aki a lány születésekor hagyta el Izraelt, hogy Franciaországban folytassa életét. A hatvan körüli férfi hirtelen feltűnésének okát elsőre nem lehet tudni, de a családban megjelenő feszültség azonnal kitapintható. Jáárá anyja ágynak esik, és kerül minden találkozást Áriéval. Pár nap múltán Jáárá összefut a férfivel egy ruhaboltban, ahol a lány ösztönszerű megnyilatkozása az olvasó számára új megvilágításba helyez mindent. Jáárát ugyanis valami érthetetlen, ösztönszerű "szerelem" hevessége hatja át. Kutakodni kezd a férfi után, gondolatait egyre inkább ő tölti be. Elhanyagolja egyetemi kötelességét, egyre inkább elidegenedik a férjétől, Jonitól, és készülő doktori dolgozatának munkálataival is felhagy. Hamarosan fény derül arra is, hogy a ruhaboltban a férfit kísérő ifjú hölgy nem Árié lánya, de még csak a felesége sem. Hiszen a felesége, Josephine kórházban van, és már csak napjai vannak hátra. A nő halála után indul a hétnapos gyász, a siva, de ezt már Jáárá a férfi lakásán tölti. Elkezdődik egy dermesztő szenvedély, ami a legkevésbé sem a könyv címére utaló szerelem.
Zeruja Salev a kortárs izraeli irodalom kiemelkedő alkotója. Ezzel a könyvével számomra teljesen világossá vált, hogy hihetetlen erős alkotói géniusz, porrá zúzott engem is, és a lehető legközelebb vitt a téboly természetéhez. Prózája egyszerre ötvözi a zsidó hagyományokat és a huszonegyedik század modern izraeli életet. A köteten végigvonul Jáárá doktorijának témaválasztása mögött meghúzódó szimbolika, a Jeruzsálemi Templom pusztulásának motívuma. Ez a folyamatosan ott csörgedező patakocska végig éreztette velem, hogy nem leszek képes teljesen átérezni a kötet mondandóját. Mert hiába ismerem a zsidó őstörténetet, az ószövetségi iratokat, azt, hogy a Jeruzsálemi Templom hogyan jelenik meg és milyen jelentőséggel bír ennek a népnek az életében, azt maximum sejthetem. Mégis, ahogy írtam, nagyon erős hatást képes gyakorolni az olvasóra.
A könyv számomra egy függőség, vagy a függősség története. Zeruja rendkívül jól mutatja be a kötődés beteges állapotának kialakulását, ahogyan fokról fokra behálózza, majd gúzsba köti áldozatát. Egy mindkét oldalról maximálisan abnormális kapcsolat, ami ez alkalommal a szexuális vonzalom ruhájában tetszeleg. Árié a maga hatvan évével delejező hatással van a lányra. A szöveg sokszor már a groteszkbe hajlik, ahogyan ábrázolja a férfi testi valóságát. Árié tisztában van a lány feletti hatalmával, a kisujját sem kell mozdítania, hogy elérje célját, és a későbbiekben is ügyesen húzza-ereszti a szálakat. Az olvasó mindvégig a lány gondolataiban van, érzékeli az ambivalencia kettősségét, egy folyamatos libikóka játékot, a "se veled, se nélküled" őrületét. Az elbeszélés egyrészt csak a lány rögzült vonzalmát láttatja velünk, másrészt kisajátító nézőpontja a "vagina monológok" stílusán keresztül érzékeltet. A nő, aki bár joggal gondolnánk, hogy egészében érzékeli magát egy férfivel való kapcsolatában, mégis csak testére, illetve testének egyik legkisebb résére zsugorítja jelentőségét. Kellett nekem ehhez négyszáz oldal, hogy én is képes legyek elképzelni ezt a fajta beszűkülést, de ahhoz biztosan nem kellett ez a terjedelem, hogy átérezzem a kapcsolati függés poklát. Amikor a szenvedély eluralkodik az egyénen, a józan ész halvány sugara úgy tűnik el, mint a nap hevében felszáradó zápor cseppjei. A teljes kontrollvesztés állapota, a magába záródó lélek igazságának Bábel-tornya.
Érdekes volt számomra a könyv lezárása, a búcsúkép, mert habár nem tudjuk mi lesz Jáárá sorsa, ez mégsem egyértelmű nyitott mondat. A szimbólumok jelentősége nem vesztett erejéből az utolsó sorig.
Nagyon megterhelő olvasmány volt számomra a kötet. Tudom, hogy zseniális alkotás, hiszen csak azért volt képes ilyen hatással lenni rám. Nem a falhoz vágós, hanem a tébolyító kategória. Bezárva lenni egy ilyen nő fejébe egyébként sem egyszerű feladat, ezért kifejezetten mentálisan éppen erős állapotban olvassa az, aki erre vállalkozik. Persze a túlságosan józan hozzáállás viszont nem teszi érthetővé a helyzet átélését. Ezért is gondolom, hogy megosztó könyv.
Hozott pontszám: 5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése