Jászberényi Sándor- A lélek legszebb éjszakája

Történet álmatlanságról és őrületről

"Kairóban, a lucskos, negyvennyolc fokos nyárban, egy kertvárosban találtam meg először a kurvákat. A kertvárost Ma'adinak hívják. Eredetileg persze nem a kurvákat kerestem, hanem a gödör alját, az erkölcsi nullpontot. A kurvák csak jelölték, hogy megérkeztem a célterületre."

Ez egy nagyon autentikus értékelés lesz. Ha másért nem, azért biztos, mert a könyv főszereplőjéhez, Maros Dánielhez hasonlóan én sem tudtam ma éjszaka elaludni. Biztos közrejátszott a könyv is, hiszen egész nap ezt olvastam, márpedig nagyon masszívan árad át az olvasó felé a hangulat. Már a homokot is éreztem a fogaim között.
A történet egy haditudósítóról, a már említett Maros Dániel fotóriporterről szól, aki Egyiptomban, a Gázai övezetben, és a Közel-Kelet különböző országaiban tűnik fel egy-egy novella erejéig. Szituációjából adódóan olyan helyekre jut el, ahová európaiként senki. Olyan dolgokat lát, amit csak kevesen, és ami a legmegdöbbentőbb, és a legnagyobb erkölcsi konfliktust okozza, hogy a kis fotós táskájából nem csupán a kamera objektív 

(pártatlan) lencséit húzza elő, hanem az európai erkölcsi normákat állítja szembe a keleti kultúra moralitásával. Számomra ez volt a könyv hozadéka. Rádöbbentett, hogy sem mint nő, sem, mint európai nem érthetem meg ezeket az embereket. Egyébként Maros, aki az író alteregója, ugyancsak ezeket az állomásokat járja végig. Kegyetlen világ ez, ráadásul háborús övezet, ami önmagában is lélekgyilkos világ. Hogyan is lehetne ezt érzékeltetni? Pontosan ezekkel a novellákkal, amik nem egyebek, mint szituációk.
Van a történetnek egy magánélete szintje is, Marost elhagyta a felesége, a gyerekük a feleség szárnyai alatt, és emiatt (?) a riporter állandó inszomniában szenved, amit irdatlan mennyiségű piával, és droggal próbál orvosolni. * Így aztán a valóság összemosódik a furcsa álmokkal, az embert próbáló éghajlati viszonyokkal, betegséggel, éhséggel. A valóság sem hihetetlenebb, mint Maros víziói.
Először azt éreztem, hogy nagyon távol áll tőlem ez a stílus, a szerző „Az ördög egy fekete kutya” című könyve épp elég volt már ebből, de aztán bármily morbid is, mégis olvastatta magát. Dühös voltam a stílusára abból a szempontból, és ezért a pontlevonás is, hogy manipulálni akar. Elmesél egy sztorit szép hosszan, 5-10 oldalon keresztül, majd feldob és lecsap egy labdát. És ezek általában erkölcsi labdák, olyan dolgokról, mint hiszékenység, emberiesség, bizalom. Ilyen szempontból nézve viszont, az írások nagyon egysíkúak. Nem fejlődnek sehová, a sokszínűségük mögött sablonosság van. Tizennégy íráson keresztül ezt már kiérzi az ember.
Ismét bejött az, a már korábbi állításom, hogy minél hosszabb egy novella, annál nagyobb az esély, hogy erős lesz. Mondjuk itt nem a kisregény méretű írásokra gondolok, de lényegesen könnyebb 30 oldal alatt maradandót alkotni, mint 5 oldalon. Egyértelmű, hogy „A kutya kölyke” novellára szeretnék ezzel utalni, ami ténylegesen a legkidolgozottabb írásnak tűnik. Viszont nekem sok másik is nagyon tetszett, például a „Megölni egy arabot”, ami ismét csak azt üvölti felém, hogy te ezt nem értheted meg, kukába az erkölcsöddel, meg az irgalmaddal, mégis ezek a pofonok segítenek másként látni mindezt.
A lélek legszebb éjszakája mögött hihetetlen mennyiségű és minőségű anyaggyűjtés állhat, mint tudjuk a szerző maga is a térségben él, ezt mindenképp értékelni szeretném én is, mint ahogy a Libri, aki ennek a könyvnek ítélte a 2017-es Libri Irodalmi díjat. 

*Azt hittem Venyegyikt Jerofejev: Moszkva-Petuski könyvét nem lehet felülmúlni, ott konkrétan azt éreztem, hogy alkoholmérgezést kapok

 

Jászberényi Sándor

Hozott pontszám: 4  

Itt nem számítanak a pontok, ne az alapján ítéljétek meg a könyvet, mert ez most szubjektívebb a szubjektívnél is.  

Dsida Jenő- Miért vagyok kedvetlen?

 

Mert már megint jönnek azok a fellegek,
megint eső lesz.
Megint sár lesz és ólmos ködburok
a lélek körül.
Éjszaka megint fennülhetek ébren,
hallgatni, amint a végnélküli eső
paskolja a falakat és zubognak a csatornák.
Megint, megint és már nem is remélem,
hogy vége lesz.

Valahová el akartam utazni tegnap,
egy kis felfrissült lélekremegésre,
Nápolyba, vagy nem tudom hová,
ahová egy életben csak egyszer megy vonat.

Aztán sokszor olyan buta kis ötperceken,
sokszor csak pillanatokon múlik
az ilyesmi, a napsütés,
a jólszületés, az igazi élet,
minden.

Nem találom a lelkemet sehol.
Aztán már meg is jött a köd,
már megeredt a gyűlölt permeteg.
Bemegyek a szobámba, becsukom az ajtót,
behúnyom a szememet.

… Magam előtt látom egy távoli vonat
motollázó sok kerekét,
hallom élettel-teli, ütemes zakatáját
s a mozdonnyal szembegurul a sínen
egy forrón felkelő,
óriási Nap…

Vida Gábor- Egy ​dadogás története

Minő meglepő, ez a könyv egy dadogós ember története. Ez a triviális, első beszélgetésből rögtön kiderülő tény azonban nem áll egyedül az univerzumban, úgy, ahogy kimondták, hanem ezer idegszállal kapcsolódik mindenhez. Látszólag arról ír Vida, hogy mikor jöttek rá a hibájára, hogyan élte meg, mi segítette őt ki ebből a ketrecből. Valójában pedig  ezer oldallal alátámasztja azt, hogy semmi nem áll egyedül önmagában, hanem minden ok-okozat következménye. Nála is. Az okok a felmenőkkel kezdődnek, a hellyel, ahol él, amiként él, amilyen hatások érik, amivé válni szeretne és minden, minden együtt. Ez egy önmeghatározó regény, nem túl vonzó címke címmel. 

A regény sajátossága az, hogy Romániában él, magyar családban él, magyarként Romániában, ennek minden "áldásával". Rezignált nyugalommal meséli el életét, akkor is, amikor mi már összeszorult ököllel és gyomorral vagyunk kénytelenek tudomásul venni a kollégiumi élet vagy a katonaság megpróbáltatásait, vagy a visszautasításokat, amikkel számolnia kell. 

Felüdülést, akárcsak a szerző, az erdőben és a nádasban való bóklászásokkor élünk át. Valamint a történet végén, amikor végül is tudjuk, és tapasztaljuk, hogy milyen jó is, hogy ez a srác kitartott álmai mellett, hiszen most öröm olvasni prózáját. Egy minden pátosz nélküli erdélyi történet a maga egyszerűségében, rendkívül őszinte hangon megír önvallomás magáról, a gyökerekről, az iszákba pakolt cókmókról. 

Ahol gyengébben érződött a regényesség, ott lassabban haladtam az olvasással, ahol gördülékenyebb volt a mesélés, ott meg azért haladtam lassan, mert állandóan felolvastam belőle a környezetemnek. Az értékelés meg azért fog lassan menni, mert rengeteget szeretnék idézni.

Hozott pontszám: 5

 

Vida Gábor

"...az erdő a legjobb pszichiáter" 

"A világot, talán az egészet is, viszonylag könnyen át tudnám gondolni, de magamat roppant nehéz. Az életem nem a letelepedésről, hanem  a vándorlásról szól, keresés, de nem alapítás, hosszú távra én már nem tudok sehol berendezkedni, minden feltételes módba kerül, se földem, se más vagyonom nincs, a tudásom egyre kevesebbet ér, gyakran érzem, hogy itt ragadtam, és már nem is tudom, hova indultam eredetileg. "

"...apám szerint a mezőre csak dolgozni jár ki az ember, vagy lopni, a normális falusi torkig van a természettel."

"...a falusi emberek általában, akik az óra által mutatott időt valami hamisságnak érzik, nem bíznak megbízni benne. Pontosság az, hogy nem késünk el, és mindent megteszünk ezért."

"A sport volt a 20. század közepének igazi tömegvallása, fel is használták a nácik és a kommunisták egyaránt, a tévé jóvoltából tulajdonképpen mindenkihez eljutott, és csak bámulni kellett az angyalok és ördögök mitikus csatáját, ingyen volt. "

"Ilyen volt Guzman keresztapám, élete utolsó akkordjában a Székely himnuszt játszotta templomi orgonán, onnan vitte a mentő el, meg is halt, utolsó mondata az volt, hogy : mennyit lehetett volna hegeszteni ezzel az oxigénnel, doktor úr."

 

 

Száraz Miklós György- Az Ezüst Macska

Annyira sajnálom, hogy nem tudtam olvasás után azonnal írni a könyvről, mert önmagam árnyéka sem leszek most, ahhoz az emelkedettséghez képest, amit pár nappal és három könyvvel ezelőtt éreztem. 

Ez a könyv először 1997-ben jelent meg a Dunakanyar 2000 Kiadó jóvoltából, s 2016-ban a Scolar Kiadó helyezte a kötetet immáron a negyedik kiadással, egy gyönyörű sorozat tagjaként,  méltó helyére.

Selmecbányán járunk, bár leírva nem találjuk ezt sehol, mégis a sorok közt lassan körvonalazódik az anekdotákból a helyszín. Ez a komor bányászváros, olyan, mint a szem számára láthatatlan, védőfallal körülvett mesebeli völgy. De hogyan is lehetne komolyan venni egy olyan történetet, ahol úgy hívják a szereplőket, mint Jacobus Troll, Kontyos Pintér Erzsók, Teufel Konrád, Odüsszeusz doktor, Kopasz Péter, Gladiólusz, Bernáthegyi Salamon vagy Haramia Gáspár. Sőt  Gumikutya-ikrek. "Egyébként ebben a városban mindenki bolond." -ahogy azt egyikőjük  meg is vallja. 

30 évvel ezelőtt az Ezüst Macska fogadó előtt Jacobus Troll meghalt, s most a történetet mesélő  rejtélyes idegen elmegy a helyszínre, hogy kiderítse mi is történhetett vele.  A cselekmény mondjuk ezzel be is fejeződött, de hogy mi történt a közte levő 240 oldalon, az lehetetlenség elmondani. Egy öntudatlan, egymásba kapaszkodó legendafüzér ölt testet, melyben a valóságot épp oly nehéz elhinni, mint azt, hogy nem történt meg ez a sok csoda. Anekdoták hangzanak fel az öreg hársfákról, melyek a legenda szerint amíg virágoznak, addig a város  arany és ezüst telérei sem merülnek ki, és a medve is elkerüli őket. Majd hallunk egy órásmesterről, Haydt Krisztinról, aki saját maga vert hamis pénzt a mosókonyhájában 1706-ban. Le is fejezték, ahogy kell. * De  befalazott szüzek,   fej nélküli huszárok, vagy  csavaros eszű betyárok is megjelennek, mint a "magyar szabadság kegyetlen, de igazságos gerillái". A mindkét szemére vak, üvegszemű Kopasz Péter fogadós villájával saját szemébe döf, s nem csak a mesélőt, hanem minket is kilel a hideg. "Hányszor, de hányszor eldicsekedett vele, hogy ugyanazokban a cseh üveggyárakban készítették a windsori palota hatalmas, millió kis fityegővel csilingelő csillárait is.  Ha elegendő összegyűlik a régi szemeiből, hivalkodott a kövér ember, akkor majd ő csináltat egy hatalmas csillárt, felszerelteti ide az ivóba, és egész nap azt hallgatja, hogy milyen szépen csilingelnek a szemei. Egyetlen bánata volt, egyetlenegy. Hogy éppen ő az, ami nem láthatja a szemeit. Mit nem adna érte, mondogatta, ha csak egyetlen egyszer a saját szemébe nézhetne." 

Elvarázsoltak ezek a szavak, a történetek, a szerző hihetetlen gazdag fantáziája. Azt írtam a jegyzetemben:  "-Ahogy Amélie keze** elsüllyed a magos zsákban, úgy nyúl bele SZMGY Selmecbánya időn és racionalitáson túli bugyraiba, és csak kanalazza, kanalazza a meghökkentőbbnél meghökkentőbb történeteket, csodálatos magyarsággal, pazar szókapcsolatokkal és képekkel." 

Fantasztikus élményt jelentett számomra olvasni ezt a könyvet, leginkább a zenehallgatás élményéhez tudom hasonlítani.

Hozott pontszám: 5

 Száraz Miklós György

 

 * Ez egy valóban megtörtént eset. Cotten ügy néven ismeretes.

**Amélie csodálatos élete című film egyik jelenete 

Néhány részlet a könyvből: 

"A sör szertefröccsent, a röpke hab foszlányai, mint menyasszonyi reszketeg kismadár, megültek szépen a levéltárnok úr satnya bajuszán  s homlokába lógó, ritkás hajzatán."

"-Nem szól? Most sem szól? Igaza van. Minek a szó? Csak besűrűsödnek, megpenészednek körülöttünk a szavak. Állott, penetráns bűzzel töltik meg a levegőt. Valami reménytelenül sajátos szag ez. Díványszag, huzat alatt, a párnák mélyén, sűrűn szőtt  pokrócok szálai közt pálló emberszag. A szó elszáll, így mondják. Nem igaz? Lebegnek körülöttünk a kimondott szavak. Egyet-egyet elcsippentünk, vizsgálgatjuk, rágódunk rajta. Aztán elengedjük. És ezek a szavak lebegnek, aztán aláhullanak, leülepednek, puha rétegekben lerakódnak a bútorokra, hogy aztán órák, napok, hónapok vagy évek múltán újra felröppenjenek egy meggondolatlan, sietős mozdulat huzatában. Mindenütt, itt is, ott is a foszlányaikba botlom, összefüggés nélküli roncsokba, amikből már soha semmi egész nem áll össze.Mint az ablakdeszkán a törött póklábak, fényükvesztett szárnydarabkák a légypiszok között.Jobban ismerem már őket, mint bőrömet, ezt a lecserélhetetlen, kikönyökölt gúnyát."

"Ha nem telepedett volna rám fél évszázada, most meglepne ez a szomorúság, ez a végeláthatatlan, reménytelen haldoklás. "

"Mint most az éjszaka, úgy ereszkedett rá a szomorúság a városra. A lemondás fénytörése. Vagy ez a lemondás méltósága volna? Vajon a dédapám csak azért némult el, mert gyáva volt? Vagy, hogy ne verjék bilincsbe a szavak? A gondolatok nehézkes, döcögő fuvarosai? Ha igazak, akkor fölöslegesek és nevetségesek, pironkodni kell miattuk. Szabadság, szerelem, boldogság, hazaszeretet, Egy szekérnyi hazaszeretet rendel! Ha meg hazugok? Ragadnak, akár a pióca. Ne adj isten, még védenünk is kell őket." 

Hargla, Indrek- Melchior és a Kerekeskút utca lidérce

Indrek Hargla, valódi nevén Indrek Sootak 1970-ben született észt író, aki 1998-tól kezdett Hargla néven publikálni először sci-fi, horror majd fantasy kategóriában, míg 2010-ben útjára bocsátotta történelmi krimi sorozatát, melynek középpontjában egy tallini patikárius, Melchior áll. Ez a kötete a sorozat második része, mely az előzőtől függetlenül, önállóan is kitűnő olvasmány.

Azóta magyarul megjelent a harmadik rész is, Melchior és a hóhér lánya. A sorozat hazájában már a negyedik résznél jár, sőt Melchior Wakenstede életéről egy filmsorozat is készül.

A XV. századi Tallinban járunk, mely fekvésének köszönhetően virágzó kereskedelmi központ, s egyben olvasztó tégelye számos népnek. A várost a Német Lovagrend tartja a kezében, de a városi tanácsban jelentős szerepet tölt be a klérus is. S nem csak a papság, de Tallin egyetlen patikáriusa, Melchior is részt vesz, ha nem is a döntéshozatalban, de a titokzatos bűnügyi esetek kivizsgálásában mindenképp. 10 évvel később járunk az időben az első részhez képest. Melchior családja azóta két gyermekkel gyarapodott, s úgy tűnik bölcsessége korának előrehaladtával csak növekedett. Szükség is van erre a bölcsességre, mert ártatlannak tűnő halálesetek történnek a városban, s Wentzel Dorn bíró a segítségét kéri.  Grote toronyparancsnok őrjárata közben lezuhan a gyilokjáróról, egy tekintetes, de igen öreg és beteg városi polgár Laurent Bruys is meghal, s még azon a napon felfedeznek egy csontsovány, kasztrált fiút is leszúrva. Grote halálra rémült arccal távozik az élők sorából, s ez erősíti egy kísértet létezésének a gyanúját, hiszen napokkal ezelőtt a parancsnok is erről beszélt. Ez aztán szöget üt a patikus fejében, hiszen nem is olyan rég, két hasonló furcsa halálozás történt a környéken. Ez utcalány s egy flamand festő is életét vesztette. Sokan látni és hallani vélik a kísértetet. Valóban kísértet szedi áldozatait, és ha igen, akkor mi köze van ahhoz a majd hetven évvel ezelőtti esethez, ami az Unterreiner-házban történt? Vagy mindez csak pletyka? 

Melchior kihasználva, hogy mindenkinek megered a nyelve a patikájában, egy kis gyógylikőr segedelmével, aprólékos munkával összeszedi az információkat. Már csak szelektálnia kell, mert egy dolog a valóság, s egy másik amit látni akarunk.

Az izgalmas nyomozás bőven ad gondolkodni valót, én is megalkottam a magam szédületes megoldását. De nem is a bűntény felderítése az, ami rendkívülivé teszi a könyvet, hanem a történelmi nyomozás hangulata. Hargla látványszerűen tárja elénk a középkori várost, aprólékosan kidolgozott diorámát alkot, melyben mindenkinek megvan a maga kis szerepe. Egyszerűen zseniális. 

Már csak a könyv borítóját kellene lecserélni! Ki találta ki, hogy egy apót tegyenek lengő szakállal a könyvre? De tényleg, a kiadó nem olvasta el a könyvet?

 

A könyv eredeti borítója innen

A jogász végzettségű Indrek Sootak, azaz Hargla 2000 óta tizenhétszer nyerte el a Stalker-díjat. Érdemes odafigyelni rá, és megpróbálkozni egy kis kortárs észt irodalommal is!

 

Indrek Hargla

Hozott pontszám: 4/5

 

Meik Wiking- Hygge

Meik Wiking -Hygge

A dán életérzés, amely boldoggá tesz

Amatőr természetbúvárkodásom boldogságkutatásom újabb állomása  Meik Wiking könyve volt. A szerző a dán Boldogságkutató Intézet munkatársa, s nagy valószínűség szerint úgy érezte, hogy végre megtalálta a boldogság kék madarát hazája életszemléletében, a Hygge-ben. 

Kezdjük az elején!

A Hygge dán kifejezés, amely kicsit lefordíthatatlan, de leginkább a német gemütlichkeit, a kanadai hominess megfelelője. Magyarul leginkább a jólét, és meghittség kifejezéssel azonosítja a fordító. (Ó, szegény Vágó Nándor) Én még így  a könyv végén sem tudok jobb szót találni erre, de valami olyasmit érzek, mint a hangulatokból megteremtett, szívet simogató dinamikus nyugalom. Ha esetleg erre a kifejezésre találtok egy jó magyar szót, akkor cserélhetünk, de addig használjuk ezt a hygge (ejtsd: hüge) szót. 

A hygget létre kell hozni, és meg kell vele dolgozni. Ha ezen az ösvényen haladunk, akkor viszont mindenben megtalálhatjuk a boldogságot. Persze a legnagyobb katarzisok a társas együttlétekben lesznek majd tetten érhetők, ahogy Weöres Sándor írja, "Örömöm sokszorozódjék a te örömödben." Viszont az egyedüllét, vagy akár a magány is képes lesz több lenni szomorúságnál, ha megfogadjuk a dán receptet. Vagyis inkább Meik Wiking receptjét. Ugyanis nem gondolom, hogy - bár a dánok a világ legboldogabb embereinek tartják magukat, -ennek okát a meghittségre való hajlandóságukkal magyaráznák. Vagy, ha igen, akkor sírok.

A könyv egy rövid  bevezetés után  belevág a közepébe, és rögtön a fény jelentőségét kezdi hangsúlyozni a hyggevel összefüggésben. Majd jön egy etimológiai magyarázat, és apró kis szösszenetek a hygge megjelenéséről az élet minden területén, úgy, mint együttlét, öltözködés, evés-ivás, otthon, nem csak otthon. Majd Wiking bemutatja nekünk a hyggetúrát Koppenhágában, a dán karácsonyban, a dán nyárban. Mindezek után, mint egy konklúzió megjelenik a hygge öt dimenziója, s végezetül a hygge és boldogság összefüggését vizsgálja ismét. 

A könyv legutolsó lapjai között (277. oldal) felbukkan a Maslow piramis is, mint az emberi szükségleteket bemutató ábra. S végre szóba kerül az is, amit már a régi misszionáriusok is tudtak, hogy előbb jó kell lakatni az embert, cipőt kell húzni a lábára, fedelet kell rakni a feje fölé, és akkor beszélhetünk a lélekről is. Dobbantó nélkül úgy állnak a dánok, hogy még a szerző bevallása szerint is, Dániában ingyenes az orvosi ellátás, az oktatás, jelentős a gyógyszer dotáció, erős a szociális támogatás a gyermekkortól egészen az idős korig. A viszont- okról nincs szó. (magas adó, viszonylag magas nyugdíj korhatár) 

A könyv képei lélegzetelállítóan gyönyörűek, mindegyik kimagasló színvonalon hozza a tartalmi összefüggéseket. Mindent illusztrál, amiről beszél, és ez elvitathatatlan érdeme a kiadványnak. Esztétikai élményt nyújt, ha leszámítjuk az egyéb, kicsit gyerekes illusztrációkat. Mint ahogy a könyv borítója is számomra inkább eltántorító, mint ízléses. (Az elmaradhatatlan "The New York Times bestseller" felirattal)

Nálam azonban most jön a viszont!

Mert, hogy amit ír, bármilyen soványka is, jó. Meik Wiking gondolatai jól illeszkednek a minimalista életszemlélethez. Egy olyan életmód értékeit boncolgatja, amiben a minőségi idő és a jelenlét az igazán fontos érték. A főzésben ez a lassan készülő ételek rotyogásában, italok tekintetében például  a bodzaszörp érésében jelenik meg, együttléteknél pedig a közös gombászás, filmnézés,  közös sütés, grillezés, társasjátékozás adhatja ennek  keretét. Számos ötletet sorol fel, ahol megteremthetjük magunknak vagy családunknak, baráti köreinknek a hygget. Ilyen tekintetben inspiráló a könyv, mert a gyorsuló élet szájába teszi a zablát, és arra ösztökél, hogy érzékenyekké váljunk a mindennapok egyszerűségében is megjelenő boldogságmorzsák felcsipegetésére. 

Így viszont én is lehetőséget kaptam arra, hogy ebben a könyvben morzsát gyűjtsek köténykémbe, és szemet hunyjak a könyv hibái felett. 

Ahogy olvasás közben megfogalmaztam magamban, én világ életemben ilyen ilyen voltam, és öntudatlanul is erre a hyggere törekedtem. Érdekes lenne  megírni ennek a könyvnek a magyar változatát.

Ha nem tekintjük könyvet a veretes igazságok bibliájának, nem engedünk neki kizárólagosságot, akkor egy kitűnő ajándékkönyv válhat belőle. 

Végezetül belinkelek pár olyan képet, amely ezt a hygge hangulatot varázsolja szemünk elé.

 

Sacheri, Eduardo : Ilyen a boldogság

Eduardo Sacheri neve talán a Szemekbe zárt titok című könyv révén ismert, amit ugye meg is filmesítettek, sőt kétszer is. Ha úgy vesszük, én is innen, szegről-végről hallottam róla, de ez volt az első olvasásom tőle. Nagyon jó értékeléseket kapott az argentin író 2014-ben megjelent munkája, s így én is lelkesen fogtam hozzá az olvasáshoz.

A tizennégy éves Sofía gondol egy nagyot, felül a buszra és elutazik Buenos Aires-be, becsönget egy férfihez, Lucashoz, és közli vele, hogy ő az apja, és a lány bőröndjéből megítélhetően, vele is akar maradni, mivel az anyja nem tud már gondoskodni róla. A férfi úgy reagál, ahogy elvárható egy hasonló helyzetben. Igen ám, csak a férfinek van már egy felesége is, aki szintén úgy reagál, ahogy elvárható.

Eddig azért szépen elképzelte mindenki, hogyan viselkedne egy hasonló szituációban, igaz? A semmiből felbukkanó saját gyermek, akiről eddig még véletlenül sem hallottunk. És kedves nőtársaim, nektek is lepereg a szemetek előtt, mit csinálnátok ebben a helyzetben?

Az Ilyen a boldogság eme problémának a nagyon érzékeny és kedves kibontogatása. Az apa-lánya kapcsolat felépítése a semmiből, a bizalom, a megismerés és a szeretet kölcsönösségének kimunkálása. Mindezt a tizennégy éves lány szemszögéből levetítve. Hogyan hat egymásra ez a két személy, kinek milyen gazdagodást hoz ez a kapcsolat? A történet drámaiságát az adja, hogy Lucas és felesége Fabiana, egy komfortosan, gyerekmentesen berendezkedett világban élnek, ahol a legkisebb komfortzónából való eltérés is már más pályára állítja a kapcsolatukat. Fabiana a karrierista, keménykezű -és szívű - nő, tudja, hogy mit akar az élettől. Lucas már sokkal kevésbé. Ő inkább vegetál, mint él. A hajdan befutott íróra kitűnően illik, az "ül a babérjain kifejezés". A magányos, kissé megtiport, önmagáért kiállni képtelen férfi új oldaláról ismeri meg saját magát is, amikor elkezd gondoskodni a lányáról. A kamaszlány egyrészt őszinteségével, másrészt saját személyiségének csodálatos jegyeivel adja meg a lehetőséget arra, hogy mindenki boldog lehessen. Az ő jelleme is rendkívül összetett, hiszen egyrészt  egy magányos lélek, ugyanakkor kirobbanó személyiség, tele tetterővel.

A teljesen érthetően levezetett történet, egyszerűsége mellett hordoz magában egy rendkívül erős hangulatot, ami az argentin miliőből és korrajzból adódik össze. Azt mondanám erre a könyvre, hogy jól ábrázolja korunk Argentínáját. 

Bár nem szerepel sehol, de én megajándékozom egy ifjúsági kategóriás bilétával, és bátran ajánlom ifjabb olvasók kezébe is. 

Az, hogy nem tudtam felhőtlenül élvezni a történetet, az részben szakmai ártalomból adódik. Argentína ide vagy oda, nem így működik a gyermekvédelem. Ezért mindvégig hátsó szándékot, és becsapást szimatoltam. 

Hozott pontszám: 4