Történet álmatlanságról és őrületről
"Kairóban, a lucskos, negyvennyolc fokos nyárban, egy kertvárosban
találtam meg először a kurvákat. A kertvárost Ma'adinak hívják.
Eredetileg persze nem a kurvákat kerestem, hanem a gödör alját, az
erkölcsi nullpontot. A kurvák csak jelölték, hogy megérkeztem a
célterületre."
Ez egy nagyon
autentikus értékelés lesz. Ha másért nem, azért biztos, mert a könyv
főszereplőjéhez, Maros Dánielhez hasonlóan én sem tudtam ma éjszaka
elaludni. Biztos közrejátszott a könyv is, hiszen egész nap ezt
olvastam, márpedig nagyon masszívan árad át az olvasó felé a hangulat.
Már a homokot is éreztem a fogaim között.
A történet egy haditudósítóról, a már említett Maros Dániel fotóriporterről szól, aki Egyiptomban, a Gázai övezetben, és a Közel-Kelet különböző országaiban tűnik fel egy-egy novella erejéig. Szituációjából adódóan olyan helyekre jut el, ahová európaiként senki. Olyan dolgokat lát, amit csak kevesen, és ami a legmegdöbbentőbb, és a legnagyobb erkölcsi konfliktust okozza, hogy a kis fotós táskájából nem csupán a kamera objektív
A történet egy haditudósítóról, a már említett Maros Dániel fotóriporterről szól, aki Egyiptomban, a Gázai övezetben, és a Közel-Kelet különböző országaiban tűnik fel egy-egy novella erejéig. Szituációjából adódóan olyan helyekre jut el, ahová európaiként senki. Olyan dolgokat lát, amit csak kevesen, és ami a legmegdöbbentőbb, és a legnagyobb erkölcsi konfliktust okozza, hogy a kis fotós táskájából nem csupán a kamera objektív
(pártatlan) lencséit húzza elő, hanem az
európai erkölcsi normákat állítja szembe a keleti kultúra moralitásával.
Számomra ez volt a könyv hozadéka. Rádöbbentett, hogy sem mint nő, sem,
mint európai nem érthetem meg ezeket az embereket. Egyébként Maros, aki
az író alteregója, ugyancsak ezeket az állomásokat járja végig.
Kegyetlen világ ez, ráadásul háborús övezet, ami önmagában is
lélekgyilkos világ. Hogyan is lehetne ezt érzékeltetni? Pontosan ezekkel
a novellákkal, amik nem egyebek, mint szituációk.
Van a történetnek egy magánélete szintje is, Marost elhagyta a felesége, a gyerekük a feleség szárnyai alatt, és emiatt (?) a riporter állandó inszomniában szenved, amit irdatlan mennyiségű piával, és droggal próbál orvosolni. * Így aztán a valóság összemosódik a furcsa álmokkal, az embert próbáló éghajlati viszonyokkal, betegséggel, éhséggel. A valóság sem hihetetlenebb, mint Maros víziói.
Először azt éreztem, hogy nagyon távol áll tőlem ez a stílus, a szerző „Az ördög egy fekete kutya” című könyve épp elég volt már ebből, de aztán bármily morbid is, mégis olvastatta magát. Dühös voltam a stílusára abból a szempontból, és ezért a pontlevonás is, hogy manipulálni akar. Elmesél egy sztorit szép hosszan, 5-10 oldalon keresztül, majd feldob és lecsap egy labdát. És ezek általában erkölcsi labdák, olyan dolgokról, mint hiszékenység, emberiesség, bizalom. Ilyen szempontból nézve viszont, az írások nagyon egysíkúak. Nem fejlődnek sehová, a sokszínűségük mögött sablonosság van. Tizennégy íráson keresztül ezt már kiérzi az ember.
Ismét bejött az, a már korábbi állításom, hogy minél hosszabb egy novella, annál nagyobb az esély, hogy erős lesz. Mondjuk itt nem a kisregény méretű írásokra gondolok, de lényegesen könnyebb 30 oldal alatt maradandót alkotni, mint 5 oldalon. Egyértelmű, hogy „A kutya kölyke” novellára szeretnék ezzel utalni, ami ténylegesen a legkidolgozottabb írásnak tűnik. Viszont nekem sok másik is nagyon tetszett, például a „Megölni egy arabot”, ami ismét csak azt üvölti felém, hogy te ezt nem értheted meg, kukába az erkölcsöddel, meg az irgalmaddal, mégis ezek a pofonok segítenek másként látni mindezt.
A lélek legszebb éjszakája mögött hihetetlen mennyiségű és minőségű anyaggyűjtés állhat, mint tudjuk a szerző maga is a térségben él, ezt mindenképp értékelni szeretném én is, mint ahogy a Libri, aki ennek a könyvnek ítélte a 2017-es Libri Irodalmi díjat.
Van a történetnek egy magánélete szintje is, Marost elhagyta a felesége, a gyerekük a feleség szárnyai alatt, és emiatt (?) a riporter állandó inszomniában szenved, amit irdatlan mennyiségű piával, és droggal próbál orvosolni. * Így aztán a valóság összemosódik a furcsa álmokkal, az embert próbáló éghajlati viszonyokkal, betegséggel, éhséggel. A valóság sem hihetetlenebb, mint Maros víziói.
Először azt éreztem, hogy nagyon távol áll tőlem ez a stílus, a szerző „Az ördög egy fekete kutya” című könyve épp elég volt már ebből, de aztán bármily morbid is, mégis olvastatta magát. Dühös voltam a stílusára abból a szempontból, és ezért a pontlevonás is, hogy manipulálni akar. Elmesél egy sztorit szép hosszan, 5-10 oldalon keresztül, majd feldob és lecsap egy labdát. És ezek általában erkölcsi labdák, olyan dolgokról, mint hiszékenység, emberiesség, bizalom. Ilyen szempontból nézve viszont, az írások nagyon egysíkúak. Nem fejlődnek sehová, a sokszínűségük mögött sablonosság van. Tizennégy íráson keresztül ezt már kiérzi az ember.
Ismét bejött az, a már korábbi állításom, hogy minél hosszabb egy novella, annál nagyobb az esély, hogy erős lesz. Mondjuk itt nem a kisregény méretű írásokra gondolok, de lényegesen könnyebb 30 oldal alatt maradandót alkotni, mint 5 oldalon. Egyértelmű, hogy „A kutya kölyke” novellára szeretnék ezzel utalni, ami ténylegesen a legkidolgozottabb írásnak tűnik. Viszont nekem sok másik is nagyon tetszett, például a „Megölni egy arabot”, ami ismét csak azt üvölti felém, hogy te ezt nem értheted meg, kukába az erkölcsöddel, meg az irgalmaddal, mégis ezek a pofonok segítenek másként látni mindezt.
A lélek legszebb éjszakája mögött hihetetlen mennyiségű és minőségű anyaggyűjtés állhat, mint tudjuk a szerző maga is a térségben él, ezt mindenképp értékelni szeretném én is, mint ahogy a Libri, aki ennek a könyvnek ítélte a 2017-es Libri Irodalmi díjat.
*Azt hittem Venyegyikt Jerofejev: Moszkva-Petuski könyvét nem lehet
felülmúlni, ott konkrétan azt éreztem, hogy alkoholmérgezést kapok
Jászberényi Sándor
Hozott pontszám: 4
Itt nem számítanak a pontok, ne az alapján ítéljétek meg a könyvet, mert ez most szubjektívebb a szubjektívnél is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése