Annyira sajnálom, hogy nem tudtam olvasás után azonnal írni a könyvről, mert önmagam árnyéka sem leszek most, ahhoz az emelkedettséghez képest, amit pár nappal és három könyvvel ezelőtt éreztem.
Ez a könyv először 1997-ben jelent meg a Dunakanyar 2000 Kiadó jóvoltából, s 2016-ban a Scolar Kiadó helyezte a kötetet immáron a negyedik kiadással, egy gyönyörű sorozat tagjaként, méltó helyére.
Selmecbányán járunk, bár leírva nem találjuk ezt sehol, mégis a sorok közt lassan körvonalazódik az anekdotákból a helyszín. Ez a komor bányászváros, olyan, mint a szem számára láthatatlan, védőfallal körülvett mesebeli völgy. De hogyan is lehetne komolyan venni egy olyan történetet, ahol úgy hívják a szereplőket, mint Jacobus Troll, Kontyos Pintér Erzsók, Teufel Konrád, Odüsszeusz doktor, Kopasz Péter, Gladiólusz, Bernáthegyi Salamon vagy Haramia Gáspár. Sőt Gumikutya-ikrek. "Egyébként ebben a városban mindenki bolond." -ahogy azt egyikőjük meg is vallja.
30 évvel ezelőtt az Ezüst Macska fogadó előtt Jacobus Troll meghalt, s most a történetet mesélő rejtélyes idegen elmegy a helyszínre, hogy kiderítse mi is történhetett vele. A cselekmény mondjuk ezzel be is fejeződött, de hogy mi történt a közte levő 240 oldalon, az lehetetlenség elmondani. Egy öntudatlan, egymásba kapaszkodó legendafüzér ölt testet, melyben a valóságot épp oly nehéz elhinni, mint azt, hogy nem történt meg ez a sok csoda. Anekdoták hangzanak fel az öreg hársfákról, melyek a legenda szerint amíg virágoznak, addig a város arany és ezüst telérei sem merülnek ki, és a medve is elkerüli őket. Majd hallunk egy órásmesterről, Haydt Krisztinról, aki saját maga vert hamis pénzt a mosókonyhájában 1706-ban. Le is fejezték, ahogy kell. * De befalazott szüzek, fej nélküli huszárok, vagy csavaros eszű betyárok is megjelennek, mint a "magyar szabadság kegyetlen, de igazságos gerillái". A mindkét szemére vak, üvegszemű Kopasz Péter fogadós villájával saját szemébe döf, s nem csak a mesélőt, hanem minket is kilel a hideg. "Hányszor, de hányszor eldicsekedett vele, hogy ugyanazokban a cseh üveggyárakban készítették a windsori palota hatalmas, millió kis fityegővel csilingelő csillárait is. Ha elegendő összegyűlik a régi szemeiből, hivalkodott a kövér ember, akkor majd ő csináltat egy hatalmas csillárt, felszerelteti ide az ivóba, és egész nap azt hallgatja, hogy milyen szépen csilingelnek a szemei. Egyetlen bánata volt, egyetlenegy. Hogy éppen ő az, ami nem láthatja a szemeit. Mit nem adna érte, mondogatta, ha csak egyetlen egyszer a saját szemébe nézhetne."
Elvarázsoltak ezek a szavak, a történetek, a szerző hihetetlen gazdag fantáziája. Azt írtam a jegyzetemben: "-Ahogy Amélie keze** elsüllyed a magos zsákban, úgy nyúl bele SZMGY Selmecbánya időn és racionalitáson túli bugyraiba, és csak kanalazza, kanalazza a meghökkentőbbnél meghökkentőbb történeteket, csodálatos magyarsággal, pazar szókapcsolatokkal és képekkel."
Fantasztikus élményt jelentett számomra olvasni ezt a könyvet, leginkább a zenehallgatás élményéhez tudom hasonlítani.
Hozott pontszám: 5
Száraz Miklós György
* Ez egy valóban megtörtént eset. Cotten ügy néven ismeretes.
**Amélie csodálatos élete című film egyik jelenete
Néhány részlet a könyvből:
"A sör szertefröccsent, a röpke hab foszlányai, mint menyasszonyi reszketeg kismadár, megültek szépen a levéltárnok úr satnya bajuszán s homlokába lógó, ritkás hajzatán."
"-Nem szól? Most sem szól? Igaza van. Minek a szó? Csak besűrűsödnek, megpenészednek körülöttünk a szavak. Állott, penetráns bűzzel töltik meg a levegőt. Valami reménytelenül sajátos szag ez. Díványszag, huzat alatt, a párnák mélyén, sűrűn szőtt pokrócok szálai közt pálló emberszag. A szó elszáll, így mondják. Nem igaz? Lebegnek körülöttünk a kimondott szavak. Egyet-egyet elcsippentünk, vizsgálgatjuk, rágódunk rajta. Aztán elengedjük. És ezek a szavak lebegnek, aztán aláhullanak, leülepednek, puha rétegekben lerakódnak a bútorokra, hogy aztán órák, napok, hónapok vagy évek múltán újra felröppenjenek egy meggondolatlan, sietős mozdulat huzatában. Mindenütt, itt is, ott is a foszlányaikba botlom, összefüggés nélküli roncsokba, amikből már soha semmi egész nem áll össze.Mint az ablakdeszkán a törött póklábak, fényükvesztett szárnydarabkák a légypiszok között.Jobban ismerem már őket, mint bőrömet, ezt a lecserélhetetlen, kikönyökölt gúnyát."
"Ha nem telepedett volna rám fél évszázada, most meglepne ez a szomorúság, ez a végeláthatatlan, reménytelen haldoklás. "
"Mint most az éjszaka, úgy ereszkedett rá a szomorúság a városra. A lemondás fénytörése. Vagy ez a lemondás méltósága volna? Vajon a dédapám csak azért némult el, mert gyáva volt? Vagy, hogy ne verjék bilincsbe a szavak? A gondolatok nehézkes, döcögő fuvarosai? Ha igazak, akkor fölöslegesek és nevetségesek, pironkodni kell miattuk. Szabadság, szerelem, boldogság, hazaszeretet, Egy szekérnyi hazaszeretet rendel! Ha meg hazugok? Ragadnak, akár a pióca. Ne adj isten, még védenünk is kell őket."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése