Babiczky László, Zsurzs Katalin -Zsurzs

Nehéz memoárt írni egy olyan személyről, aki soha nem adott életinterjút, amíg köztünk volt. Zsurzs Évát, a tévéjáték műfajának szülőatyját-anyját pedig nem kérdezték. Erről részben zárkózott természete, valamint feszített munkatempója tehetett. Babicky László, a rendezőnő tanítványa mégsem adta fel, és vállalkozását új alapokra helyezte. A kisebb interjúkból és környezetének vallomásaiból ollózta össze a bemutatót. A hiányzó láncszemek pótlására felhasználta Zsurzs Éva lányát, Zsurzs Kati színésznőt.
A könyv felépítését tekintve egyetlen hosszú folyam, amit a Kati által elmesélt családtörténet nyit meg. Zsurzs Éva kezdetben nem rendezőnek, de még csak színésznőnek sem tanult, hanem akárcsak a család többi tagja, ő is a csepeli Motorkerékpárgyárban kezdett el dolgozni. Egyre komolyabban részt vett az ott tevékenykedő munkásszínjátszók munkájában, mint amatőr színésznő. Innen emelkedett ki, mint munkáskáder, s került a Színművészeti Főiskolára. Közben elvégezte az ELTE bölcsészkarán a magyar szakot. 1949-ben került a Magyar Rádióhoz, mint rendezőasszisztens, később rendező. Ez sokkal jobban illeszkedett személyiségéhez, mint a színészkedés. A könyvből megtudhatjuk, hogy milyen volt ekkoriban a rádiós élet, milyen lehetőségek voltak, és hogyan tette meg első tétova lépéseit a televíziózás. Néhány kulisszatitok rádöbbent azokra a nehézségekre, melyekkel minden filmnél meg kellett küzdeni. Sajnos tényleg csak néhány ilyen bepillantást kapunk, én szívesen turkáltam volna még ezekben a részletekben.
A könyv legmarkánsabb része következik ezután, mely minden egyes munkáját bemutatja képeken és kritikai hagyatékokon keresztül. Van itt újságkivágás, külföldi lapokból tallózás, fotó, visszaemlékezés, munkaképek. Itt különösen azok a részek tetszettek, ahol kikotyognak sztorikat az alkotási folyamatról.
A könyv harmadik nagyobb egysége a munkatársak vallomásai és visszaemlékezéseik. Ebben a részben már lényegesen gazdagabb a forgatásokkal kapcsolatos részletek felidézése. Mit is mesélnek erről a szerény, de munkájában rendkívül precíz nőről?
Mindenki arról vall, hogy nagyon emberi és empatikus volt. Szakmai tehetségét kivétel nélkül méltatták, „értette a szakma minden fortélyát” -meséli König tanár úr, alias Garas Dezső.
Féjja Sándor filmpszichológus egy kutatás keretén belül igazolja, hogy Zsurzs sikerének titka az volt, hogy hiteles karaktereket volt képes teremteni a filmvásznon. Nagyon érdekes gondolatokat oszt meg a könyvben ezzel kapcsolatban a Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum Szociológiai csoportjának vezetője. Végezetül a szerző, Babiczky László állít emléket mesterének. De nem csak ő, hanem a könyv egésze méltó megemlékezés a Jászai Mari-, SZOT-, Kossuth-, Erzsébet-díjas, Érdemes művész alkotóról, akinek filmjein egy nemzedék nőtt fel, és ismerte meg a magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotásait.
Mondanom sem kell, hogy a könyv elolvasása után azonnal meg kellett néznem tőle valamit!

"Éva csepeli munkásközösségből indult el. Ő volt az egyetlen nő. Ő maradt leginkább állva. Különösen tisztelem őt azért a szorgalomért, ahogy ezt a mesterséget megtanulta. Olyan hallatlan tisztesség van benne, amit megőrzött sok évtizeden át. Sok mindenben dolgoztam vele, még a rádióból ismerem.  Nagyszerű, tiszte ember, és ez a legfontosabb. Tiszta."  (Sinkovits Imre szavai)

 "Ha Éva eszembe jut, akkor soha nem a filmrendező jut eszembe, hanem egy pajtási ölelés, mely közben az ember elfordul, hogy könnyeit ne lássák. Anélkül, hogy elárulnám a többieket, a Fábrit, a Ranódyt, az Illés papit, mert ezek az emberek voltak azok, akik visszaadták a hitünket, magyar színészeknek abban, hogy ez a műfaj is lehet művészet...Kedvet csinált, rendet teremtett közöttünk..." (Bessenyi Ferenc méltató szavai)

"A film érdekessége, hogy csak a négy főszereplője színész (…) a többiek hortobágyi emberek. Nagy gondot okozott volna, ha a színészeket kell betanítani a nyáj terelgetésére, a „juhásszerű” viselkedésre . Az ottaniak viszont kitűnően alakították önmagukat. Előfordult, hogy az egyik asszony nem volt hajlandó néhányszavas szerepet megtanulni: „tudom én, mit illendő mondani” jelentette ki, és valóban eredetien hangzott aztán a szájából a mondat.

49. oldal (Barbárok c. filmről)"

"A legboldogabb akkor voltam, ha filmem alapját igazi irodalmi anyag, Mikszáth Déry, Tamási Áron, Szabó Magda egy-egy munkája alkotta. Soha nem önmagamat akartam megvalósítani, hanem az engem is izgató írói gondolatot."

28. oldal

"A televízió akkor még a rádió egy osztálya volt csupán. 

22.oldal" 

"A technikai lehetőségek a műfajszerűséget alapvetően befolyásolják. A rádióadások technikája 1946 – ig változatlan volt. Egyenes, élő, közvetlen adások jellemezték. Az alkotók lehetőségei hosszú időn keresztül azonosak voltak, ezért már kialakult egyfajta konzervativizmus. Amikor tanultam a rádiózást, a drámákat már viaszlemezre vettük. Az egy méter átmérőjű hengerre mintegy negyvenperces műsort lehetett rögzíteni. A bakiknál vissza kellett menni a darab elejére, újra kellett venni az egészet, ezért sokszor benne hagytuk a hibákat."

21.oldal

"Az első magnó forradalmi változást hozott. Addig azt mondtuk :az igazi rádiódráma egy helyszínen játszódik, kevés szereplővel. Ezek az elvek megdőltek, hiszen a magnó lehetőséget adott a mozgásra, vágásra. Megmámorosodtunk attól, hogy a stúdió hangok helyett a valóságos élet hangjait tudjuk felvenni. Kimentünk a Múzeum elé, és ott vettünk fel egy tömegtüntetést. Kiderült azonban, hogy nem mindig igazi az, ami valódi."

21.oldal

Varga Domokos- Herman Ottó

A Herman Ottóhoz fűződő viszonyomról már korábban írtam, és ahogy ott említettem, igen összetett ez a viszony. Amikor ezt a könyvet értékelem, akkor ezeket a szempontokat muszáj mindenkinek figyelembe venni. Kimondatlanul persze ez minden alkotás értékelésnél jelen van, de most kimondottan is.

Herman Ottó, született 1835-ben, Herrmann Károly Ottó néven, egy szász családban, Breznóbányán.  A házban bár magyarul beszéltek, de a kocsis már csak magyarul szólt a kis Karlhoz. Apja Herrmann Károly kirurgus a légykapók, csúszkák és egyéb tollas jószágok megszállottjától örökölte a természet, s különösképp a madarak szeretetét. Egész kicsi kora óta járta a természetet, békázgatott, bóklászott, a csalitot leste. Amikor édesanyja eldugta csizmáját, hogy lábát ki ne tegye fia a házból, akkor a kisfiú anélkül ment el. Ennek következménye egy csúnya betegség és egy majdnem süketségbe torkolló halláskárosodás lett, mely egész további életét befolyásolta. Akárcsak az a korszak, amelyben született. Az elvesztett szabadságharc és az utána életbe lépő kiegyezés állandó lázongásban tartotta forró vérét. Soha nem tudott, és nem is akart lakatot tenni szájára, s inkább vállalta a nélkülözést, mint a behódolást. Iskolai tanulmányait Bécsben folytatta, amit azonban meg kellett szakítania a család megromlott anyagi helyzete miatt. Lakatossegéd lett az ifjú, akit már akkor is minden érdekelt.  A korábban már hadba készülő Herrmann Ottóra rábizonyították, hogy nincs baj a hallásával,  kiválóan alkalmas katonának. Mivel nem jelent meg időben a sorozáson, ráadásul szimuláns, tizenkét évi hadiszolgálatra kötelezték Triesztbe. Szép írása miatt íródeáknak, skriblernek nevezték ki. Végül öt év után, egy kis segítséggel szabadult a szolgálat alól. Ettől a pillanattól  kezdetét veszi egy kacskaringós, kalandos élet. Harci kedve nem lohadt, Olaszországba, majd Lengyelországba utazott hogy részt vegyen a felkelésekben. Ebben az időben már szégyellte németes hangzású nevét, amit Herman Ottóra változtatott. Először Kőszegen próbált, mint fényképész boldogulni, de szabadidejében továbbra is a madarak felé köteleződött el. Már ekkor is kitűnően preparált. Erre figyelt fel Chernel Kálmán, akinek ajánlásával a kolozsvári Erdélyi Múzeum hivatalos konzervátora lett. Az alacsony jövedelem ellenére élvezte, hogy végre azzal foglalkozhatott, amit szeretett. Szabadidejében színházba járt, ahol megismerkedett a színészvilág egy merőben újszerű alakjával, Jászai Marival. Finom kis szerelem szövődött közöttük, mely olyan finom volt, hogy szét is szakadt az első egymástól távol töltött pillanatban. Szakmai életét először Magyarország pók-faunája című háromkötetes  monográfiája vezette be. Hatalmas munka volt ennek feltérképezése, egyedülálló vállalkozás. A magyar nyelvnek még szókincse sem volt ehhez. 

"A magyar tudomány akkoriban a saját nyelvének foglya volt. (Egyik-másik ága még ma is az) A szépprózában Petőfi, Jókai már polgárjogot szerzett az élőbeszéd szókincsének, tagolásának, lüktetésének, de a magyar tudományos prózának még nem volt Petőfije, se Jókaija. Még Kemény Zsigmondja sem."

Herman Ottó rajza

"Pókokról lévén szó, mindenekelőtt a takácsmestereket faggatta ki, a tőlük ellesett szavakat, kifejezéseket alkalmazta a maga munkájában. Így lett az ő pókjainak sámjakarma, bordáskarma, fogassertéje, fonalszűrője, csévéje, fonója. De egyéb testrészeinek is ilyen neveket adott: rágó, barázda, csípő, tompor, térd, talpecset;nekik maguknak meg ilyeneket: nádipók, búvárpók, kalózpók, marópók, csőszövőpók, vitorlapók, zugpók és így tovább."

Politikai szerepvállalás, Kossuthoz való holtig tartó hűség jellemezte a vitákban heves tudóst. 

Az utolsó magyar polihisztorként is emlegetett Herman Ottó munkássága a halászat felé fordult, és kutatómunkája eredményeképp megírta  A magyar halászat könyvét. Itt nem csak a halakkal, hanem a halászat néprajzi vonulatával is foglalkozik, a halászati eszközökkel, módokkal, szerszámokkal. Ötven éves volt, amikor súlyos mellhártyagyulladást kapott, amiből Borosnyay Kamilla író, és heves vitapartnere segítségével lábalt ki. "Mire lábra állította -le is vette a lábáról."  A következő évben egybe is keltek. 

De Herman Ottó házassága idején sem tudott megülni a fenekén, afrikai utat tervezett, hogy a vonuló madarakat tanulmányozza, amiből végül egy Északi-Jeges-tenger vidékére vezető expedíció lett, minek gyümölcse Az északi madárhegyek tájáról címet viselő, 1893-ban megjelenő könyv. Az útra Dr. Lendl Adolf, az Állatkert későbbi igazgatója kísérte el. Hazaérte után a magyar nép múltja felé fordult, nyelvészetben, a pásztorkodásban és ősi mesterségekben kutakodott, s egy véletlen folytán részese lett az első Magyarországon talált paleolit lelet beazonosításának. Jókor, jó helyen volt. 

Érdekes, hogy  a fanatikus természetbúvár életét Budapesten élte, s csak a nyári időszakban tért vissza gyermekkorának közegébe, a lillafüredi Pele-házba. 

1914-ben, 79 évesen halt meg, amikor rossz hallása miatt nem vett észre egy társzekeret, mely elütötte, és a baleset következményeként tüdőgyulladást kapott. 

Peleház egykor és most

Tudom, hogy nem is a könyvről, hanem magáról a  megidézett polihisztorról írtam, akinek élete és munkássága annyira elvarázsolt, hogy háttérbe helyeztem magát a szerzőt. Pedig nem lehetett kis munka egy ilyen gazdag anyagból gördülékeny életrajzot összehozni. A leírások elsősorban időrendben követik egymást, a tudós naplójegyzeteivel színesítve, könyveiből néhány részlettel illetve illusztrációval gazdagítva. Nekem tetszett, hogy bőven hagyott helyet a szerző magának a természetbúvár habitusnak a bemutatásának. Emellett az olvasó átélheti azt a terhet, amit egy haladó szellemiségű tudósnak kellett cipelnie, a nép maradiságát, a vallás kötőfékét. 

Az olvasási élmény összekötve a lillafüredi kirándulással, a túrával az őszi erdőben, a Pele-ház hangulatával, egészen kiemelkedő szintre emelkedett életem eseményei között. 

Hozott pontszám: 5 pont

Áfra János-Majdnem időben

Várni a kapu előtt,
végignézve az utca törésvonalain.
Lehajolni lélegzetvétel nélkül, remélve,
hogy lesz valami megindító az ereszkedésben.
Ahogy bogarak szaladnak szét behajló térd előtt,
és hangyaboly buggyan fel a távoli járdaszigeten.
Aztán feltűnik az eldobott sörösdoboz is,
meg a tövig leszívott csikkek városa,
majd egy zsebkendő a mobil rezgésekor.
Valamit akarni még, de már nem reagálni.
Guggolva, fáradtan, megfeketült körömmel.
Üveg nehezül el mosatlan kezek között.
Csókok ülnek ki a forró homlokra,
galambok a kerítés fölötti vezetékekre.
Lábuk csipesz. Az előző napok
beszélgetéseit tartják még néhány óráig
egybe. De aztán elnehezülnek
az elektromos szárítókötél mondatrongyai,
és a szomjas aszfalt rései közé esve
minden jelentés magára marad.
Mint egy közeli csillagra néző arc.
Feloldódni mélysötét résekben
vagy a fehérben veszni el.

Kép forrás: Pinterest

Csobánka Zsuzsa Emese- Két vers

Boldogok szigete

Láttam a darvakat közeledni,
felborzolt tollaikat, szerelmesen.
Némán emelkedett a két test,
a lakásban csönd honolt,
pedig nagy súlyok keringtek.
A rögök teknősbékák páncéljára ültek,
a sziget izmai ernyedtek, feszültek,
a nő csípője alá paplan került.
Az ablakból a lomb közé lehetett látni.
Szélesre tárt szárnyaik alatt kimerevített kép,
ahogy a lift megáll. A nő kilép.

Domború

Csillag az égen,
hullik a szívre,
selyme akácnak,
szirma a nyárnak,
föld ajka szisszen,
magban az illat,
lélegezz, kincsem,

Hullik a szívre,
két aranyalma,
bolyong a testben,
köldök s a hajlat,
föld szaga mélyen,
álmomban izzik,

Selyme akácnak,
szemhéjam csuklik,
bent van az ember,
álma a gyermek,
álmos a testem,
kék szelet old ki.

Szirma a nyárnak,
apró mag, roppanj,
burkod a testem,
héjad a héjam,
álmomon  innen
is álmomon túl van,

magban az illet,
lélegezz, kincsem,
álmomban álmom,
Álmos a minden,
Álmos a semmi,
semmim a minden,

Csillag az égen,
kék vízre léptem,
föld szíve dobban,
végre, fiam, értem:
álmom innen,
bennem az ég van.

Csobánka Zsuzsa Emese- Minden kikötő

Képek

Képek, melyek már nem fértek bele a miskolci bejegyzésbe, de nagyon szépek:

Lillafüred-Herman Ottó-A víz ösvénye

Nem is olyan rég jártam életemben először Miskolcon és környékén. Abban a négy napban igyekeztünk a lehető legtöbbet magunkba szippantani a környékből és az úgynevezett nevezetességekből, amit nem szabad kihagyni. Nem is élménybeszámoló akar lenni ez a bejegyzés, maradok az irodalmi vonalnál, csak Molnár Krisztina Rita könyvét olvasva elengedhetetlen magyarázatokat kell csatolnom az értékelésemhez, mert  az, hogy ennyire megkedveltem ezt a kötetet, azt nem csak önmagának köszönheti.

Molnár Krisztina Rita A víz ösvénye című műve a  gyermek és ifjúsági könyv kategóriába tartozó, kicsit családterápiás, kicsit gyermeklélektani alkotás. A tízéves Tamás és anyukája Eszter, ahogy majd kiderül örökbefogadó mamája, terápiás céllal Lillafüredre utaznak, hogy a kisfiú gyógyuljon asztmájából és a városi zűrzavarból. Tulajdonképpen erről a pár együtt töltött napról szól a könyv és arról az útról, amit megtesznek egymás felé, a végső lépésekről, amik még hiányoztak. Eszter és Tamás anyukája, Iza osztálytársak és barátnők voltak. Ebben a tartalmas időben megtudjuk a két lány barátságának a történetét, majd azt is, hogyan távozott Iza. Az elmélyülő beszélgetéseket kalandok is tarkították, séták a vízesésnél, a Szelet-barlangban, a Függőkertben. Halványan a múltból előlépett Ottó és Attila is, akiknek szerepét egyértelműen nem értem, de annyira tetszett, hogy nem is akartam különösebben ezen gondolkodni. Attila, azaz József Attila és Ottó, vagyis Herman Ottó. Két emblematikus alak az én életemben is. József Attilával már sokszor találkozhattatok itt a blogomon is, Herman Ottó csak az utóbbi időben kapott nagyobb hangsúlyt. Itt kell visszatérnem az októberi lillafüredi kirándulásomhoz, amikor is ellátogattunk a Peleházba, Herman Ottó nyaralójába. A csupán két szobából álló kicsiny múzeum annyira erőteljesen megelevenítette számomra a hajdan itt szorgoskodó polihisztor életét és személyiségét, hogy azóta sem tudtam megszabadulni vonzásától. Van valami hátborzongató abban, hogy ugyanúgy hívnak, mint őt. Egy "r" és egy "n". A korábban Herrmann néven anyakönyvezett természettudós magyarságára hivatkozva Hermanra változtatta

nevét. Kalandos életének csak nagyon kis szeletkéjét képezi a Peleház, viszont mintegy eszenciája mindannak, amit fontosnak tartott. Természetesen nem csak a kiállított személyes tárgyaknak, hanem egy zseniális idegenvezetésnek is köszönhettük, hogy alakot ölthetett közöttünk a tudós. Így aztán nem volt kérdéses, hogy amint hazaértem be is szereztem Varga Domokos Herman Ottó című könyvét, aminek olvasása egészen mostanáig váratott magára. A kirándulás, mely végül tényleg kirándulássá alakult, a polihisztor kedvenc helyeinek felkeresésével zárult. Lillafüred határában mi is ráleltünk egy-két házra, ahol a turista szezon végeztével talán lehetségessé válik kicsit bevackolódni a természet ölébe. A Bükk őszi karneváljának legjavában a színes levelek úgy peregtek elénk, mint egy valódi levél-eső függöny. Az őszies, párás levegő pedig tényleg képes kiszívni az emberből a zaccot.

Eszter és Tamás is találnak egy kis házat a település határában, ahol csigaházakat tűztek a kerítésre. A kíváncsi kisfiú szóba elegyedik a kertben szorgoskodó nénivel, aki meghívja magához a látogatókat, hogy Tamás találkozhasson az ott lakó unokájával, Zsomborral. A remek teadélután barátsággal, kitárulkozással és nagy felismerésekkel zárul. Úgy tűnik, hogy Tamásnak is sikerül végre kimondani a varázslatos szót "Anya". Molnár Krisztina Rita méltó szerzőpárja az illusztrációkat készítő Simonyi Cecília, aki leheletfinom pasztellmunkáival érzékenyen közelít a témához. Részletgazdag, álomszerű alkotásai csodálatos kiegészítője a könyvnek. Csak ajánlani tudom mindenki figyelmébe!

Hozott pontszám: 5

Szent István Barlang

Lillafüred 

 József Attila

 Hámori-tó (9 méter mély, ezt már Tamás is tudja)

 Lillafüredi Palotaszálló

Fehér-kő, Herman Ottó kedvenc helye

József Attila – A fán a levelek...

A fán a levelek
 lassan lengenek.
Már mind görbe, sárga
  s konnyadt, puha.

Egy hallgatag madár
köztük föl-le jár,
mintha kalitkája
  volna a fa.

Igy csinál lelkem is.
Jár-kel bennem is,
ágról-ágra lépked
  egy némaság.

Szállhatnék – nem merek.
Meghajlik, remeg
a gally, vár és lépked
  a némaság.

 József Attila – A fán a levelek... 1934. szept.