Péterfy-Novák Éva - Egyasszony

"Boldog vagyok, hogy kislányom született: mint mondtam, nagyon azt akartam. Valamiért még most is úgy gondolom, hogy nem tudnék mit kezdeni egy fiúval. Karomba adják halkan sírdogáló, de – milyen fura – közben kíváncsian nézelődő lányomat. Gyönyörű, tökéletes kislány. 2850 gramm, 52 centiméter. Fénylő, tündöklő, csodálatos kék szeme van. Nem engedi el a pillantásomat, percekig egymás szemébe nézünk. Nézem az arcát, erős, majdhogynem sötét szemöldökét, melynek a vége enyhén felfelé ível, ugyanúgy, mint az apjának. Egészen pici, szinte zöldborsónyi orra van, és csodálatos ívű, harmatos rózsaszín szája. Gyönyörködöm benne, hiszen az enyém, én hoztam létre."

Péterfy-Novák Évával megtörtént az, amit soha egyetlen nő sem kíván magának.

Boldog szeretettel várja első megszületendő  gyermekét, de a szülés után kiderül, hogy a gyermek nem egészséges, sőt súlyos mozgás- és értelmi fogyatékos. Megpróbál mindent, amit csak magyar körülmények között lehetséges. Maga nevelgeti, fejlesztgeti Zsuzsikát, de hamarosan kiderül, hogy a helyzet súlyosabb, mint azt bárki is előre láthatta volna.  Kénytelen intézményes keretek közé helyezni a szondával táplált leánykát. 

Hullámvasút ez a könyv, ahogy ezt valaki már előttem kimondta. Számomra is az volt. Van egyrészről a megjelenített orvosok által bemutatott közöny és bunkóság. Ezt az írónő saját bőrén tapasztalta meg, szörnyű lehetett. Stílusában ezek a részek nyersek, cinikusak, mentesek bármiféle összetettségtől. Csak a negatív dolgok vannak kiemelve, azok már-már karikatúraszerűen. 

Aztán vannak azok az apró- vagy nem is olyan apró- csodák, amiket átél az édesanya Zsuzsi gondozási helyéül  szolgáló egri intézményben. Bájosak és lenyűgözőek  mind az ottani gyerekek a maguk fogyatékosságában, mind a szakápolók lelkiismeretes, odaadó mivoltukban. Nekem ezeken a felületeken is kevesek és kopogósak voltak a dicsszavak.  

Nem szeretném teljes egészében átadni a könyv tartalmát, de mindenképp írnom kell arról is, hogy a kislányát  nélkülöző anyának el kellett szenvednie férje brutalitását, és minden küzdelmét egy bántalmazó családban kellett átélnie. S az élet még ekkor is csak pakolta a súlyokat az írónőre.

Természetesen, aki végigolvassa a kötetet, az megtudhatja, hogyan lehet mindebből kiszállni, és kap-e kárpótlást mindezekért Péterfy-Novák Éva. 

Mindez  már harminc éve történt. 

Az eredetileg terápiás céllal íródó blogbejegyzésekből született ez a könyv. Azt gondolom, hogy nem szabad a kötetet szépirodalmi alkotásként kezelni,  hiszen ez egy önvallomás. Hihetetlenül bizalmas, egy nőt érintő legintimebb dolgok szentélyébe nyerünk bebocsátást, ahol tényleg csak lesütött szemmel, összeszorított szájjal leskelődhetünk.  

Lehet így utólag  sok mindenben reménykedni. Vajon mi változott a harminc év alatt?

-Az egészségügyben előfordulhat még mindig hasonló eset? ....

-Megszűnt a családon belüli, nők ellen elkövetett erőszak? ...

-Megoldható, hogy a tartósan beteg és fogyatékkal élő, állandó ellátásra szoruló gyermekeket családi környezetben nevelje a szülő? ....

-Szerencsére nekem soha nem kellett megtapasztalnom a szüléseim körül bármilyen megaláztatást. Velem mindig kedvesek voltak, de nem kevés éveim alatt sokszor hallottam mások negatív élményeit.

 -A családon belüli erőszak sem szűnt meg természetesen, de egyre hathatósabb segítséget kaphatnak  a bántalmazást elszenvedők. Létezik a távoltartási végzés, a veszélyeztetettek pánikgombos vészjelzőkészüléket  kaphatnak. Számos civil és állami kezdeményezés létezik. A legfontosabbak:

NANE:  www.nane.hu

Eszter Alapítvány: www.eszteralapitvany.hu

OKIT www.bantalmazas.hu

Igazságügyi Szolgálat : 06-80-244-444 

Áldozatsegítés: http://www.aldozatsegito.hu/index.php/igazsagugyi-szolgalat/aldozatsegito-szolgalat/aldozatsegito-szolgaltatasok

Patent Egyesület: http://www.patent.org.hu/ 

Ökumenikus segélyszervezet, "meddigmehet" programján belül:
https://www.segelyszervezet.hu/hu/meddigmehet

-A harmadik kérdésben sem szeretnék állást foglalni mélyebben, de épp a napokban jelentették be, hogy 2019 január elsejétől az ápolásra szoruló gyerekek után járó ápolási díj mértékét jelentősen megemelik. Tudom, hogy ebből még mindig nem lehet méltó módon megélni, csupán az elmozdulást szeretném érzékeltetni. 

Tenki Réka

A könyvet karácsonyra kaptam ajándékba, és annak apropóján kerítettem sort az olvasására,  hogy egy nagyon kedves felajánlás révén elmehettem a Jurányi Házban bemutatott színdarabra. Abban reménykedtem, hogy talán sikerül ennek a feldolgozásnak jobban megérintenie engem, mint a könyvnek. 

Tenki Réka monumentális monológja hűen adja vissza az édesanya kálváriáját. 

A minimális kelléktárral dolgozó alkotás segít, hogy a néző csak a kimondott szóra koncentráljon. A színházi feldolgozás megtartotta a könyv hangnemét. Volt ugyan számomra néhány megdöbbentő részlet is, de a színésznő alakítása mindenért kárpótolt. Ahogy hallottam, sokakat nagyon megrázott az előadás. Talán jobb lett volna nem is olvasni előtte a könyvet. 

Mindenképp lelkileg megterhelő olvasmányra készüljön, aki el szeretné olvasni a könyvet, vagy meg fogja nézni a darabot!

 

Péterfy-Novák Éva

Hozott pontszám: 3/4

 

Kovács Daniela - Van olyan

Van olyan csönd, mely jobban fáj a szónál.
Fölzokog benned, akár az őszi szél,
amikor felszántott rétek közt kószál.
Van olyan hű csönd, mely sírodig kísér.

Van olyan vágy, mely jobban fojt a füstnél.
Édesből fájó-keserűre válik.
Szöknél előle. Futva menekülnél.
Van olyan vágy, mely gyötör mindhalálig.

Radnóti és Fanni - hangoskönyv

Maradjunk még egy kicsit a hangoskönyveknél!

A Radnóti és Fanni című kiadvány a  szó szoros értelemben nem is hangoskönyv, hanem versekből és naplórészletekből összeállított alkotás, melyet éveken keresztül nagy sikerrel játszott a Radnóti Színházban Bálint András,  emléket állítva Gyarmati Fanni és Radnóti Miklós szerelmének.

A színész és színházigazgató soha nem tagadta, hogy erős szálakkal kötődik a költőhöz:

"„Valahányszor költői estet készítettem (Kosztolányi, Szép Ernő, Radnóti, Babits, Márai, Arany), mindig kicsit magamról is beszéltem. Most Radnóti költészetében azt keresem, ami az ő magyarságtudatáról, zsidóságáról és katolicizmusáról szól, és szeretnék beszélni a saját családomról, a gyökereimről. Az est folyamán Radnóti-versek, naplórészletek, levelek, korabeli újságcikkek, törvények szövegei hangzanak el, de elmondok néhány saját történetet is. A közönséggel egy térben vagyunk, együtt gondolkodunk.” Bálint András"

Alakjuk mára szinte elválaszthatatlanul összeforrt.  Olyanok ők nekem, mint Kosztolányi és Máté Gábor, vagy Örkény és Mácsai Pál. Hangjukon keresztül lépnek egész közel hozzám írásaik. 

Ez a kiadvány húszon egynéhány vers és naplórészlet köré igyekszik felépíteni a pár sorsát. Nagyon rövidnek éreztem a történetet, inkább csak jelezve vannak a legfőbb események, mint részletezve. Pont ezért képes az összeállítás egy arculatot magára ölteni, hiszen olyan versekből épül fel, ami leginkább azt érzékelteti, hogy Radnóti zsidó volt, zsidónak született, ezért sorsa megpecsételődött. Katolikus hitben élt, megkeresztelkedett, nem érdekből, hanem vágyból. Katolikus mivoltának megerősítésére a  hangoskönyv Sík Sándorhoz fűződő kapcsolatát említi meg többször is. A kiadvány a  hitbeli meggyőződésén kívül hazája szeretetéről, a háború embertelenné züllesztő átkáról és természetesen Fannihoz fűződő örök szerelméről tesz tanúságot. A legszebb s egyben legismertebb versek hangzanak fel.

Negyedik ecloga (részlet)Pogány köszöntő          
Arckép
Tajtékos ég
Himnusz
Két karodban
Lapszéli jegyzet
Habakuk prófétához
Nem tudhatom
A félelmetes angyal
Járkálj csak halálraítélt
Péntek
Zsivajgó pálmafán
A "Meredek út" egyik példányára
Majális
Töredék
Tétova óda
Levél a hitveshez
Sem emlék, sem varázslat
Hetedik ecloga
Erőltetett menet Razglednica (4)

Első meghallgatásra furcsának tűnt Bálint András hangsúlyozása, bennem másként szóltak eddig ezek a versek. De közvetlen utána még egyszer lejátszottam az egészet,  és akkor már közelebb éreztem őket magamhoz.

Alapvetően nagy csend és magány kell a vershallgatáshoz, nekem legalábbis, hiszen a költő szemével látunk, vele repülünk, az ő fájdalma mardos bennünket.

Jó volt kicsit Radnóti karjában ringatózni csendesen, jó volt kicsit lelassítani, megülni, meghajtani fejemet  a sors előtt. 

Sok úgy mond kedvencem van tőle,  most ezt az üzenetet küldöm: 

"Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett."

                                  (részlet a Tétova ódából) 

 

Remarque, Erich Maria - Éjszaka Lisszabonban

Mondd csak, mi fér bele egy éjszakába? Mit lehet megtenni, átélni, mit lehet elmesélni egyetlen éjszaka alatt? Vajon megfordulhat-e a sorsod? Egyszer lehet az életben neked is szerencséd?

A könyv utolsó lapjáig nem tudhatod a választ. Mert nem csak a hihetetlen jutalommal kecsegtető bónusznyereményben nem hihet az ember addig, amíg az a zsebében nincs, hanem történetünk főhőse sem tudhatja biztosan, hogy megkapja-e az áhított dolgot, a zöld lámpát az ígéret földje felé.

1942 egyik éjjelén, Lisszabonban járunk. Két, egymással szemben ülő férfi véget nem érő beszélgetését hallgatjuk. Fizikailag csak annyi mozgás van a cselekményben, míg kocsmáról, lokálig, zárórától záróráig vándorolnak. De valójában egyikük, a Schwarz nevezetű bejárta Németországot, Franciaországot, Svájcot s Portugáliát. Nem a társasutazások derűjével kalandozik, hanem felesége, Helen bátyja üldözi. Schwarz felajánlja egy ismeretlen emigránsnak saját két főre szóló hajójegyét, amerikai vízumát, sőt személyazonosságát is, csupán annyit kér tőle, hogy maradjon vele ezen az éjszakán, amin elmeséli neki élete történetét, melynek legfontosabb eleme a férfi felesége iránti örök szerelme. Az üldöztetés, az emigránslét érzékeltetése gördülékenyen megy Remarque-nak, minden döccenő nélkül, valamiféle higgadtsággal képes ezeket bemutatni. Talán ez az egyetlen gyengéje a könyvnek, ez az erős romantikus töltet, ami képtelenné teszi az olvasót arra, hogy igazából átérezhesse azt a végtelen kiábrándultságot, ami a korszakot jellemezte. Nem is

csodálkozom, bár elég ízléstelennek tartom, hogy a könyv megjelent ezzel a borítóval is. De ez lényegtelen is, hiszen a történetet Fekete Ernő tolmácsolásában, hangoskönyv formájában hallgattam meg. Ez viszont lényegesen átalakítja a műhöz fűződő viszonyomat, mert hallgatás közben tényleg olyan volt minden, mintha maga Schwarz mesélte volna nekem el életét. Ilyenkor az ember képes kikapcsolni saját józan érzékelőgombjait is. A kalandregények izgalmával, a határtalan, olykor mégis bohém szerelem bemutatásával a háborús közeg csupán díszletnek minősül. 

Nem okozott csalódást a történet, de A Diadalív árnyékában kötetet vagy a Szeresd felebarátodat jobban a szívembe zártam.

Hozott pontszám. 4/5

 

Csobánka Zsuzsa Emese - Szépen ölni

Az előző héten több idézetet is csepegtettem a blogba a könyvből, nagyon átható és gyönyörű szöveggel volt dolgom. Így lehet, hogy meglepő lesz az értékelésem.

Csobánka Zsuzsa Emesét eddig csak versei révén ismertem, és most is egy olyan érzésem volt, mintha mindvégig verset olvasnék. Egy mega-giga 300 oldalas verset. Egy lélegzetvételre elmondott panaszdalt az élet ejtette sebekről, a szűnni nem akaró hiányról.

Igazából félve is írok le bármit, mert mindvégig azt éreztem, hogy nem értek, csak érzek. A teljesen szétszabdalt történet ciklikus emlékezések, időben eltolt események, fátyolosan felsejlő részletek mozaikjából alkot egyfajta egységet. Vannak olykor értelmezhető részletek, melyek a tengerben felbukkanó zátonyokra emlékeztetnek, jó megkapaszkodni bennük, de ha elengedi őket az ember, akkor elsodródik a végtelen ködbe. Mielőtt még az én értékelésem is ilyen homályban derengő valami lenne, idézek néhány részletet:

"Szerettem az alkarját behálózó kékes szalagokat, az erek zavarba ejtően tökéletes labirintusát. Míg abban bolyongtam, a szürke háztetőkön ökölnyi mohák nőttek a hódfarkú cserepekre térképként. Lassan öltözött, és lassan vetkőzött. Combközépig húzta a  nadrágot, aztán, mint aki elfelejtette, belekövült a mozdulatba. Huszonkettőig számoltam, míg újra lélegezni láttam. Olyan lassú lettem én is, mint az imbolygó mohák, anyám feje felett."

Az egész könyvre jellemző ez a hihetetlenül gyönyörű kép és szókapcsolás. Részletesen belekövül a szerző maga is a jelenetekbe, de összefüggő cselekményt nem olyan könnyű kibogarászni az olvasottakból. Jellemző a kötetre a pillanat kimerevített ábrázolása.

"A legtöbb történet úgy indul, hogy az ember fél. A félelmét pedig kivetíti másra. Eddig nem tudtam  Azulejoról elmondani az igazat minden mondat tehetetlen próbálkozás lett csupán, állandó hátrálás  a szakadék szélén. Egyensúlyozás a nappalokkal és az éjszakákkal, a felelősség elhárítása, hogy talán van valaki rajtam kívül, akit okolhatok mindazért, ami történt. Egy idegen férfi, idegen sorsa mutatott rá arra, élet és élet között egyáltalán nincs kirívó különbség.  A szeretet fonák állomásai behálózzák mindannyiunk életét, a családom, a felmenők, az örömökön és bánatokon edzett szívek végül ugyanabba a földbe kerülnek."

Az olvasó persze törekszik egybefüggővé tenni ezeket a kimerevített érzékeléseket, de számomra reménytelen vállalkozás volt. A furcsa értelmetlennek tűnő jelölő neveket sokáig anagrammának véltem, próbálgattam értelmessé tenni őket, akárcsak a főszereplő életét. De nem ment. Mégis, minden reggel vonzott a szöveg, olvasni akartam, érezni, belesüppedni a szavak szövedékébe, még akkor is, ha nem értem. Olyan volt ez számomra, mint egy absztrakt festmény. Nem véltem értelmet lelni benne, de jó volt nézni. 

Nagyon nőies, érzékeny, elsőre talán vonzónak tűnő írás Csobánka Zsuzsa munkája, de hagyni kell neki időt, mert a látszólag véletlenszerűen egymásra hányt gondolatok mögött tudatos szerkesztést lehet érzékelni. 

A borító kicsit talán ijesztő, de végtelenül kifejező. Bántás vagy önmarcangolás? 

Hozott pontszám:  4

Csobánka Zsuzsa Emese (kép)

Regös István Attila - A Csillagvándor

"– Segíthetnél nekem megkeresni.
    – Mit keresel? – kérdeztem, felocsúdva az iménti különös gondolatokból.
    – Az élet értelmét – felelte. – Mindenkitől, akivel csak a Földön találkoztam, megkérdeztem, szerinte mi az élet értelme.
    – És mit feleltek?
    – Különös – mondta –, mindenki mást. Sosem ugyanazt. Furcsák vagytok ti, emberek. Olyan sokfélék. Mind mást akartok. Mindannyian másban keresitek a szépet."

 Mindig Le Clézio A láz című kötete volt számomra az első és legerőteljesebb alkotás, amely a betegség és láz okozta önkívületi állapotot úgy volt képes megeleveníteni, hogy abba már szinte én is belebetegedtem, láttam a képzeteket, éreztem a szagokat. Azóta gyakran eszembe jut ez az érzés, ha hasonló táptalajon éledezik egy történet. Ilyen volt ez a gyermekregény is, melyet leginkább 10 év körüli gyerekeknek tudnám ajánlani. 

Főszereplő kisfiúnk egyedül érzi magát a családban, hiába van neki apukája, anyukája és egy nagyon kamasz nővére. Szinte csak az elutasító reakciókat veszi észre a család felől érkező jelekből.

Feleslegesnek és  láthatatlan érzi önmagát. Ha valami baja van, azt sem veszik komolyan. 

Nincs ez másként azon a reggel sem, amikor nagy betegen ébred. Mindenki azt hiszi, hogy csak szimulál, egészen addig, amíg állapota egyre rosszabb nem lesz, és már a doktor bácsi is a helyzet súlyosságára hívj fel a család figyelmét. A magas láz miatt el-elveszti az eszméletét. Egy ilyen delíriumos állapotban elhatározza, hogy meglép a halál elől, és megszökik otthonról. Az erdőben császkálva összetalálkozik valakivel, aki csillagnak mondja magát, egy Csillagvándornak. A Csillagvándor egy csillagról érkezett és személyes élményeit meséli el a beteg kisfiúnak. Arra keresi a választ, hogy mi az emberi élet értelme. Utazása során sokféle emberrel találkozik, és legnagyobb meglepetésére mindenki másként válaszol, sőt a legkülönfélébb feleletet adják neki. A csillagvándor és a kisfiú is egyazon köröket jár be. 

Az egész történet olyan, mintha a Kisherceg inverz változata lenne, csak épp nem bolygókon utaznánk, hanem a Földön. Ez a történet viszont nem tudta magát belopni a szívembe, kicsit olyan bölcselkedős színezetű volt a hangvétele. Azt lehet érezni, hogy Regös István bátran bánik a tollal, bármerre képes lett volna elvezetni az eseményeket, talán most csak a koncepció nem feküdt nekem. Ettől függetlenül, el tudom képzelni, hogy egy gyereknek kellemes ez a hangszín. Természetesen minden rossz jóra fordul, és az eseményeknek egy gyerek számára is feldolgozható lesz a kimenetele. 

A kötet borítója, ahogy azt már mások is megjegyezték, nagyon ízléses, jó ránézni. 

A Csillagvándor a  2018-as Merítés-díj gyermek és ifjúsági könyv kategóriában próbál szerencsét. 

Hozott pontszám: 3

Regös István Attila (kép)

Török Sophie - Sötétben élek

Oly közel vagy hozzám,
hogy ha kezedet átfogom,
mintha csak saját ujjaimat
kulcsolnám össze.

Oly közel vagy, hogy
ismerem lélekzeted ritmusát,
s hajad hullámának
változását is észreveszem.

Oly közel vagy, hogy
már nem látlak,
– nem értlek!
S félreértlek.

Világoskék mosolyod
szivemnek kifürkészhetetlen.
Szeretlek, mert erősebb vagy nálam,
de erőd ellen lázongva harcolok.

Szeretlek, s minden szeretet kevés,
mit cserébe adni tudsz –
aztán hitetlen nézem:
e sok kincs enyém hogyan lehetne?

Kevés vagyok magamnak
– és sok vagyok.
Vad bozótjaimban már eltévedtem volna,
ha fényes szavaiddal az utra nem vezetsz.

Bánya vagyok, s gyötörlek,
hogy kinzó terhemtől megszabadits.
Sötétben élek, s csak az lett enyém magamból,
mit lényed édes fénye átvilágit.

Ezt  a szép verset annak köszönhetem, hogy ma várni kellett valakire, és amíg vártam az asztalon fekvő Török Sophie kötetet lapozgattam.  Erre, a számomra eddig ismeretlen versre bukkantam. 
Nagyon sajnálom, hogy még magamban sem tudom alakját elválasztani Babitsétól, de azt azért elhatároztam, hogy kisajátítom magamnak egy időre majd a hölgyet. 

Babits Mihály és Török Sophie 1928

"Török Sophie-t a Kerepesi temetőben, férje mellé helyezték örök nyugalomra. Temetésén nagy nevek mondtak beszédet. De nem Török Sophie-tól – Tanner Ilonától – búcsúztak, hanem rajta keresztül Babitstól. Lányi Sarolta ezt mondta: „Búcsúzunk tõled, Babits Mihály özvegye! Nagy költõ élettársa voltál, magad is egy az igaziakból. Büszkén viselted Babits Mihály feleségének rangját, szerényen a magad tehetségét.” Sem az akkori közvélemény, sem ő maga nem volt meggyőződve arról, hogy valóban jól írt. Művei túlzsúfoltnak, sűrűnek, érzelmileg túlfűtöttnek hatnak. Ilyen személyiség volt ő. Kolerikus, változó, önmarcangoló. Lélekből írt. Keresztury Dezsõ írta Sophie-ról: „Török Sophie kivételesen fogékony és önfejű, alázatos és lázadó, lobogó és tehetetlen tehetség volt: korának nőírói közt a legszínesebbek, legmerészebbek és legügyetlenebbek egyike. Az óriás fa, amelyre folyondárként fölindázhatott, egyszerre emelte és árnyékba is borította, égette, s égett vele, míg ki nem dőlt.”
(Nemzeti Audiovizuális Archívum, Juditty írása )

Házasságuk kiegyensúlyozott volt,  szerették egymást,  és Babits elismerte felesége tehetségét, de Sophie-ban örökké megmaradt  a feleség és művész szerepének örök harca. Babits gégerákban szenvedett, 1938-ban gégemetszést hajtottak végre rajta. Ezután már nem tudott beszélni, beszélgetőfüzeteket használt. Sophie odaadóan ápolta, de 1940-ben megjelenő kötete hűen érzékelteti állapotát:

„Minden lehetséges és semmisem
 valószínű. Micsoda köd!
 Ferdén csuszkálok
 e körvonalait vesztett világban.”

"1941. augusztus 4-én Babits Mihály meghalt. Sophie férje halálát szinte felfogni sem tudta. Sokáig még az „özvegy” formulát használó leveleit sem bontotta fel. Ildikóval megromlott kapcsolata. Férjével közös barátaik többsége elfordult tőle, legjobb barátnője, Hoffmann Edith művészettörténész autóbalesetben meghalt. 1948-ban megjelent utolsó verseskötete, a Sirató. A kidolgozott verseket tartalmazó, kis példányszámban megjelent kötetecskével férjének állított emléket. Majthényi Flóra költőnőről készülő könyvét nem fejezte be, és a sokáig tervezett Babits-életrajz sem készült el. Egyedül érezte magát, telefonbeszélgetésekbe menekült, beszélgetőpartnereit kínosan hosszú monológjaival szögezte a kagyló mellé: „Vigyáznom kell, nehogy valamire köszönömöt mondjak, mert akkor azonnal leteszik a kagylót.” Csak Babits körül forognak gondolatai. Az alábbi sorok egy cetlin maradtak fenn:

 Már két hónapja fekszel a föld
 alatt, látlak, mintha kórházi ágyon
 feküdnél, ahogy láttalak annyiszor
 annyi szörnyű és mindig szörnyűbb
 változatokban, elképzellek, felejthetetlen
 halotti arcoddal, éber értelmed lebírva
 a félig zárt szemhéjjak alatt, komoly
 fekete ruhában fekszel, kemény gallérral és
 pizsama helyett nyakkendővel
 ahogy oly rég nem láttalak már!
 Mint ünnepre öltözött illedelmes fiatal tanár
 fekszel a föld alatt…"
 
(részlet jadzia blogjából)