2018. október 6., szombat

Remarque, Erich Maria - Éjszaka Lisszabonban

Mondd csak, mi fér bele egy éjszakába? Mit lehet megtenni, átélni, mit lehet elmesélni egyetlen éjszaka alatt? Vajon megfordulhat-e a sorsod? Egyszer lehet az életben neked is szerencséd?

A könyv utolsó lapjáig nem tudhatod a választ. Mert nem csak a hihetetlen jutalommal kecsegtető bónusznyereményben nem hihet az ember addig, amíg az a zsebében nincs, hanem történetünk főhőse sem tudhatja biztosan, hogy megkapja-e az áhított dolgot, a zöld lámpát az ígéret földje felé.

1942 egyik éjjelén, Lisszabonban járunk. Két, egymással szemben ülő férfi véget nem érő beszélgetését hallgatjuk. Fizikailag csak annyi mozgás van a cselekményben, míg kocsmáról, lokálig, zárórától záróráig vándorolnak. De valójában egyikük, a Schwarz nevezetű bejárta Németországot, Franciaországot, Svájcot s Portugáliát. Nem a társasutazások derűjével kalandozik, hanem felesége, Helen bátyja üldözi. Schwarz felajánlja egy ismeretlen emigránsnak saját két főre szóló hajójegyét, amerikai vízumát, sőt személyazonosságát is, csupán annyit kér tőle, hogy maradjon vele ezen az éjszakán, amin elmeséli neki élete történetét, melynek legfontosabb eleme a férfi felesége iránti örök szerelme. Az üldöztetés, az emigránslét érzékeltetése gördülékenyen megy Remarque-nak, minden döccenő nélkül, valamiféle higgadtsággal képes ezeket bemutatni. Talán ez az egyetlen gyengéje a könyvnek, ez az erős romantikus töltet, ami képtelenné teszi az olvasót arra, hogy igazából átérezhesse azt a végtelen kiábrándultságot, ami a korszakot jellemezte. Nem is
csodálkozom, bár elég ízléstelennek tartom, hogy a könyv megjelent ezzel a borítóval is. De ez lényegtelen is, hiszen a történetet Fekete Ernő tolmácsolásában, hangoskönyv formájában hallgattam meg. Ez viszont lényegesen átalakítja a műhöz fűződő viszonyomat, mert hallgatás közben tényleg olyan volt minden, mintha maga Schwarz mesélte volna nekem el életét. Ilyenkor az ember képes kikapcsolni saját józan érzékelőgombjait is. A kalandregények izgalmával, a határtalan, olykor mégis bohém szerelem bemutatásával a háborús közeg csupán díszletnek minősül. 
Nem okozott csalódást a történet, de A Diadalív árnyékában kötetet vagy a Szeresd felebarátodat jobban a szívembe zártam.

Hozott pontszám. 4/5
 







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése