Szabó Lőrinc - Lidérc

Csak álom vagy, hiába akarlak,
lidérc, kit a vágy maga szűl,
tündér gyönyör, olyanokat súgsz,
hogy a józan eszem menekűl

és öleli érted a torzat,
a semmit, s azt hiszi, te vagy,
néger-zene villog agyamban,
s hiába, csak csalogat

a fényed: nem érek odáig:
a fényed: a képzelet: én, –
a fényed: kibonthatatlan,
megfoghatatlan ez a fény,

ez a fény: te, ki táncolsz meztelenűl
s kit nem lehet soha elérnem,
mert rejtve ragyogsz bennem, mint a tűz,
mely feketén alszik a szénben.

Kép

Papp Sándor Zsigmond - Gyűlölet

Nagyon szeretem az egyszavas címeket. Erősek, kifejezőek. Ezért is vártam valami igazán mérgezőt, amikor megláttam ezt a könyvet. Papp Sándor Zsigmondtól a Semmi kis életek-et olvastam, aminek hangulata eléggé meghatározó maradt a mai napig is számomra. Ahhoz hasonlóan, most is Romániában járunk, és ismét csak az ottani magyarságot érintő és lehúzó mindennapok nyűgét éljük át. 

Két színpadon forognak az események. Az egyik szálon Loboncz Márton építészmérnök jelenében vagyunk, aki Budapesten éli életét, de anyja halála után visszatér abba az erdélyi kisvárosba, ahonnan származik. Azért megy vissza, hogy megkeresse apját, akivel gyermekkora óta nem találkozott, mivel az börtönbüntetését töltötte a diktatúra idején. A másik szál pedig az 1970-es évek elejére vezet, és a szülők sorsát mutatja be. 

Mindkét idősík alapvetően nagyon érdekes részleteket hordoz magában. Márton szüleinek életábrázolása számomra sokkal megfoghatóbb volt, pedig egy olyan világ részesei lehetünk, amiről a legtöbbünknek fogalma sincs. Szembesülhetünk azzal a kényszerű románosítási szándékkal, amivel az ottani magyarságot akarták asszimilálni. Csak úgy kaptak munkát és lakhatást a fiatal pályakezdő magyarok, ha elvállalták azt az egyetlen  lehetőséget, amit történetesen egy szinte tiszta románok lakta településen ajánlottak fel nekik. Távol a családjuktól, kapcsolataiktól, addigi életüktől. Cserébe együtt maradhattak. Vagy mégsem? Hogyan jelenik meg ebben a szituációban a címadó gyűlölet? Hogyan öröklődik át ez a következő nemzedékre? 

A felnőtt Márton életének epizódjai kicsit erőtlenek lettek. Direkt vagy sem, ezt nem tudom, de tény, hogy mind az apja felkutatására irányuló kísérletek, mind az ellenszenv megjelenései nem annyira erősek, már-már indulat nélküliek. Pedig a múltban bekövetkezett tragédia utórengései jobban is kihathattak volna a jelenre.

Mégis a könyvnek van jó néhány vitathatatlan erénye. Az egyik, ami kiemelést érdemel, az a szerkesztése. Az idősíkok váltakozása mozgalmassá teszik a családregényt. Nem engedik leülni a történetet, aminek a cselekmény gyérségének okán, nagy lenne az esélye.

De nem csak az események minimalizmusa miatt történhetett volna ez meg, hanem a megteremtett miliő fullasztó jellege miatt is. Mint egy ketrecharc, olyan volt ez a regény. Az esélyek kiszámíthatóak, a lapok leosztva, a kívülállók csak szemlélői a viadalnak. Ezt erősíti az a szövegfolyam is, amit Papp Sándor Zsigmond teremtett. Lényeges dolgok nincsenek kimondva, miközben teljesen jelentéktelennek tűnő szomszédok sorsát követjük nyomon. Ez is csak egy frusztráló érzést eredményez az olvasóban. 

Harmadrészt a történet lezárása is nagyon tetszett. Már, ha ezt zárásnak lehet nevezni. Mint a lebukó nap utolsó szikrája, úgy villan fel a gyűlölet egy újabb morzsája a könyv utolsó lapjain. Mivel a befejezés sem egyértelmű, így megmarad az a továbbra is nyomasztó tény, hogy  lehet, hogy ez mégsem az, aminek látszik.

Végül hadd méltassam a rendkívül jól sikerült borítót, ami számomra hathatósan kifejezi az emberben megülő előítéletet, a mindig szembetűnő másságot. 

Hozott pontszám: 4 

Papp Sándor Zsigmond

Kuznyecova, Julija - Micsoda nagyi!

Ez a kis történet egy üde színfolt a kortárs, orosz gyermekirodalomban. Főszereplője Zsenya nagyi, aki együtt él fiával, menyével és két kis unokájával. A nagyi láthatatlan keze pompás hókifliket süt, rendben tartja a lakást, ápolgatja az unokák lelkét, játszik velük, s nem utolsó sorban, titkon bokszolgat szobájában, amikor mindenki azt hiszi, hogy szappanoperát néz.

Az események váratlan fordulatot vesznek, amikor Zsenya nagyi fia kitalálja, hogy a mamának pihenésre van szüksége, és egy apróbb baleset kapcsán bezsuppolja őt egy idősotthonba. 

A nagyinak az új közösségbe való beilleszkedés ugyanolyan nehézségekkel tarkított, mint bármely más korosztálynak. A realitás kereteit lassan elhagyja a történet, és innen is, onnan is kilép medréből a cselekmény. Lida nagyi, a szobatársa, új erőre kap Zsenya hatására, s fantasztikus dolgok  történnek velük. Először egy névtelen levelet, akarom mondani origami rózsát találnak az ajtajuk előtt. Majd az épület pincéjébe kell lemerészkedniük, hogy homályba vesző titkokról fújják le a port. 

Az idősek otthona kifejezés negatív tartalommal bír, de senki nem gondolná, hogy ennyi kaland is lapulhat a falak között. Persze kell ehhez egy varázslatos személyiségű ember, aki kincseket talál a száműzött nagyszülők között. Egy erőskezű férfit, egy őstehetség szakácsnőt, egy vállalkozó szellemű asszonyságot. Innen kezdve viszont senki ne csodálkozzon, ha az ágy alatt hétszín virág nyílik, és csodálatos módon száradnak fel a könnycseppek az unokák arcáról. 

A mese mágikus teréhez hozzátartozik az is, hogy a lelkiismeret tomboló sárkányként Zsenyi nagyi apjánál is alakot ölt. De nem is ezek a elemek azok, amik igazán tetszettek a könyvben, hanem az a hanyag elegancia, amivel az írónő torzítja a valóság és a fantasztikum határát, valamint az idő kezelésének sajátos módja. Ezek az aprónak tűnő részletek adják meg a kreativitásnak azt a magas fokát, amiben a mesés történet ki tud teljesedni. Amikor olyan közel van a csoda, hogy az a legtermészetesebb, ha meg is történik.

Hozott pontszám: 5 

"Zsenya nagyi is így tett – hanyatt feküdt, és a kezét a tarkója alá tette. Hiszen minden igazi sportoló így alszik. Nem bújnak a párnájuk alá, hanem merészen összefonják a karjukat a fejük mögött, és álmodoznak."

 

 

Szendi Nóra - Természetes lustaság

Nagyon bátor húzás volt a szerzőtől ez a könyv. Ez az első, ami eszembe jut. 

Én biztosan nem olvastam volna végig, ha a moly-on nem kap ilyen jó kritikát. Száz oldalig tömény szenvedés volt számomra. Azt sem tudtam, hogyan hátráljak ki belőle. De az értékelések egybehangzóan azt mondták, hogy érdemes folytatni.

Szendi Nóra regényének főszereplője -már, ha nem túlzás szereplőnek mondani valakit, aki nagyjából úgy sodródik az életben, mint egy uszadékfa-, egy harmincas éveinek elején járó, markánsan antiszociális férfi. Az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, de mégsem E/1 személyből, hanem megmaradunk a távolságtartó harmadik személynél. Munkája épp nincs, egy aluljáróban dekkol, nézi az embereket, meg banán címkéket gyűjt, meg pornóval múlatja az időt. Egyik nap rosszul lesz, a kórházban tér magához. Na, ezen a ponton már reménykedni kezdtem, hogy akkor beindulnak az események. De nem. A majdnem végzetes eset is csak méla közönyt vált ki belőle. 

Tehát nem körülötte, hanem benne van a nihil, - állapítottam meg. Már lassan nem is reménykedtem semmiben, amikor barátunk végre tesz valamit. Elmegy egy esküvőre, ahol megismerkedik egy lánnyal, és végre valami igazi hatással lesz rá. Ettől a ponttól kezdve lényegesen könnyebb volt mindent elviselni. 

Mert, hogy van mit. A sorvasztó semmin túl, a könyv rendkívül trágár nyelvezettel bír. És nem is csak a szókészlete, hanem a gondolatai is megbotránkoztatóak. Ha valaki arra vállalkozik, hogy belehelyezkedik egy ilyen figura alakjába, akkor annak, ahogy a népdal is mondja: "Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni!" Szendi Nóra pedig leszáll oda. Olyan elképesztően hiteles személyt alkot meg, amilyennel Félix Krull (Thomas Mann Egy szélhámos vallomásai) óta nem találkoztam. Itt érzem annak a kockázatát, hogy kortárs magyar irodalmat olvasó közönség elé kerül ki egy ilyen, borzalmasan egyszerű, igénytelen világ. Pedig mindannyian tudjuk, hogy a társadalom egy vastag része ilyen szinten tolja az  életét. Az idegesítően hosszú Való Világ valóság show részletek is ugyanezt a célt szolgálták. Ahhoz, hogy igazán hasson a szöveg, ezeket is el kell olvasni. 

A történet legvégén érdekes csavart vet be az írónő, amiért hála és köszönet neki, mert megajándékoz egy  piciny reménysugárral.

Még nem tudom eldönteni, hogy mi az, amit ez a könyv adott nekem, de az biztos, hogy az írói képességéről meggyőzött a szerző. 

Hozott pontszám: 4

Szendi Nóra

A költészet napjára

Nádasdy Ádám - Magamat féltem
 
Öröké kelleni fogsz,
te sovány, gyötrött arc;
önmagamnál is közelebb vagy hozzám
itt a fejemben.

Rád kiáltanék, de magamat féltem
durva szavamtól, mert gyáva vagyok.
Kapcsolat helyett így utánzom
szentenciáidat.

Magam helyett téged akartalak,
te visszadobtál: fulladjak bele.
Másé vagy te, én csak a magamé
titkaid előtt.

Örökké piszkálni fogsz,
erősen, inasan.
Szóba zárva, foltok alatt élsz bennem,
küzdelem-fétis.


 

Rainer Maria Rilke - Szerelmes dal

Mint tartsam az én lelkem, hogy ne érjen
a te lelkedhez? Mint emeljem innen
más dolgokhoz fölötted, észrevétlen?
Jaj, csak lehetne a homályba vinnem,
rég elveszett magányba, a sötétben,
hol elhagyottan néma-tompa csend ül
s nem zeng a táj, ha mélyem mélye pendül.

De az, ami megérint téged, engem,
már egybefog veled s titkom kizengem,
a két iker húr egy hangot fuval.
Milyen hangszerre vonták szíveinket?
S milyen játékos tart kezébe minket?
Ó, égi dal.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Seethaler, Robert - A trafikos

Robert Seethaler első magyarul megjelent kötetéért odavoltam. Az Egy egész élet  után nagy várakozással láttam neki ennek a könyvnek, mely sok tekintetben hasonlított a fent említetthez, de sajnos nem kaptam meg azt a pluszt, amire vártam.

Itt is egy  magára maradt fiú életének alakulásába láthatunk bele, bár csupán körülbelül egy esztendejébe. A tizenhét éves Franz Huchel 1937 nyarán elhagyja Nußdorfot, hogy Bécsbe költözzön. Anyja hajdani ismerősének, a háborúban megsérült Otto Trsnjeknek a trafikjába megy segédnek. A nagyvárosi forgatag egy egészen más világ valóságát mutatja be a fiúnak. A trafikban megforduló urak között megismerkedik a kor elismert pszichoanalitikusával, az akkor már nyolcvan esztendős Sigmund Freuddal. A professzor azt ajánlja a fiúnak, hogy csapjon bele a lecsóba, és keressen magának egy lányt, ne öreg urakkal diskurálgasson! Franz hamarosan fülig szerelmes lesz a kis Anezkába, aki megismerteti vele a testi gyönyöröket, majd jól meg is sebzi az ifjú makulátlan szívét. Immár sérülten kéri  Freud segítségét. De az 1937-38-as év Bécse nem kedvez a felhőtlen szerelemnek. Hamarosan mindenki áldozattá válik, aki "zsidókkal" tart kapcsolatot. 

A kor bécsi hangulata rendkívül jól megelevenedik a sorok mögött. Nem tagadom, hogy a könyvből készült film előzetesét is meglestem, ami nagyban hozzájárult ehhez a sikerhez. Már maga egy trafik zárt, különleges helyszíne is jó ötletnek tűnt. Akárcsak a 17 éves fiatalember találkozása  a sokat tapasztalt professzorral. Egy szeplőtlen fiú a szerelem hajnalában, kontra Freud az ő ösztön-elméletével, ígéretes.  De sajnos a jó gondolatokat nem követték izgalmas levezetések, mint ahogy a történelmi szálaknak sem sikerült feszültséget becsempészni a regénybe. Minden egy kicsit közepes, langyos maradt. Amitől persze nem lesz rossz a regény, de egyáltalán nem vált különlegessé.

Igazából én sem szeretem, amikor egy könyv értékelésénél a szerző egy másik munkáját kaparjuk elő, de itt muszáj leszek megemlíteni azt a bizsergető gondolatot, amit Seethaler elővett. Ugyanis, amíg Andreas Egger az Egy egész életben szegény főhősét szinte egészében lenyomja a potenciák szintjére, a meg nem valósított lehetőségek gyehennájára, addig Franz Huchel már kamaszkorában kiléphet a megszokott falusi miliőjéből, megkapja a nagy esélyt. Franz be is teljesíti  életét, de egyáltalán nem úgy, ahogy várná az olvasó. 

Talán nem is olyan lényeges, de tény, hogy a magyar kiadástól eltérően, valójában ez a könyv két évvel hamarabb született, mint  Andreas Egger története. Az viszont biztos, hogy az egy jóval kiforrottabb munka, és sokkal nagyobb élményt jelentett az olvasása, mint A trafikos című könyv. 

Hozott pontszám: 4

Sigmund Freud Múzeum, a professzor korábbi lakhelyén

Bécs, Berggasse 19

"Az újságolvasás ugyanis az egyetlen fontos, az egyetlen lényeges és érdemleges dolog a trafikos életben; mert aki nem olvas újságot, az nem trafikos, hogy ne mondjuk: nem ember."

"– De miért lesznek szerelmesek az emberek folyton és mindenhol?
– Fiatalember – szólt Freud, és megállt. – Nem kell megérteni a vizet ahhoz, hogy fejest ugorjunk belé!"

"Megszakad a szívem, amikor azt hallom, hogy néha szomorú vagy. Mit mondjak neked? Annyiféle a szomorúság, ahány órája van az életünknek. És valószínűleg még annál is több. És mindegy, hogy tudod-e, honnét jön ez vagy az a szomorúság. Hozzátartozik az életünkhöz. Ha engem kérdezel, szerintem még az állatok is szomorúak. És talán a fák is. Csak a kövek nem. Azok csak fekszenek és nem csinálnak semmit. De ki vágyna erre?" (189. oldal)

Robert Seethaler

Ainsworth, Eve - Sebek

Az ember önbántalmazó magatartása egyáltalán nem ismeretlen fogalom. Anélkül, hogy mélyebb pszichológiai boncolgatásba belemennék, azért jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy az emberek nem kis százaléka hajlamos erre. Persze vannak kiélezett helyzetek, labilisabb korszakok, amikor hajlamosak vagyunk különböző okok miatt bántani magunkat. A legismertebb tényező, talán önmagunk megbüntetése. Az önsanyargatás már a középkori szerzetesi élet egyik gyakran felbukkanó motívuma volt. Máig emlékszem, amikor másodikos koromban először olvastam Árpádházi Szent Margitról, aki sündisznó bőrrel ostorozta magát. Az eszközök tárháza szinte végtelen. Bizonyítja ezt a Sebek című könyv főszereplője, a tizenöt éves Gabi is, aki nem képes feldolgozni egy problémát, szenved tőle, és rossz megoldási stratégiát választ. 

A kamaszoknál, és főképp a lányoknál,  sajnos egyre gyakrabban jelenik meg ez az ijesztő magatartás. Falcolás néven vált ismertté, amikor az illető a testén, bármilyen tárggyal bevágásokat ejt. A bőrön ejtett jelek az emberiség számára mindig is fontosak voltak. Nincs is annál kézenfekvőbb, hogy oda jelezzünk, ha azt akarjuk, hogy észre vegyék. Azt tapasztalom, hogy iskolánként mindig van minimum egy-két ilyen felbukkanás. Sajnos már 13 éves kortól, tehát a kamaszkor korai szakaszában megjelenik. Ezért is volt számomra fontos elolvasni ezt a könyvet.

Gabi szüleivel él együtt, akik  egy kocsmát üzemeltetnek. Életük szorosan összefügg a vállalkozásukkal, ott is laknak a bolt felett. Bármennyire is fontos számukra lányuk, óhatatlanul háttérbe szorul olyankor a vele való foglalkozás. Sajnos a kamaszt rosszkor éri egy veszteség, és úgy tűnik, hogy nem tud ebből kilábalni. Elkezd sebeket ejteni magán. Megvágja karját, combját, lábát. Pengével, csattal, vagy ami a keze ügyébe kerül. A sebeket újra és újra kikaparja. A kiserkenő vér látványa adja meg számára azt az elégtételt, amire vágyik. A sebek okozta fájdalom, ami napokig érezhető számára, újra és újra emlékezteti őt bűnösségére, arra, hogy megérdemli a fájdalmat. Ez lassan már mindenkinek feltűnik, pedig ő pont az a titkolózó fajta, aki magába akarja fojtani a dolgot. Emellett, amikor jobban van, megjelenik a bűntudat, tette miatt. Ördögi körbe keveredik. Miközben tanúi lehetünk önpusztításának, lassan a múltban gyökerező miértekre is fény derül. 

Sokat kell hallani erről a jelenségről, hogy legalább körülbelül meg tudjuk érteni szenvedő fiataljainkat. Fontos tudatosítani, hogy az önmagukat éheztetők, csipkedők, ütögetők, hajtépők, falcolók, égetők, szúrók, vágók és még ki tudja milyen önkínzást alkalmazók, nem elmebajosak, hanem a felgyülemlett stressz levezetésének egy rossz módját választották.
A könyvben elkísérhetjük a lányt ezen az úton. Az ő szemszögéből követhetjük az eseményeket.
Bár a történetet a képzelet szülte, de nem alaptalan. A szerző  középiskolai, nevelői tapasztalataiból merített, amikor az öncsonkítás témájához nyúlt. Az utószóban ő is hangsúlyozza, hogy azoknak a fiataloknak, akik ezzel küzdenek, segítségre van szükségük,  hogy a lelki sebeiket meggyógyítsák, mert csak úgy hegedhetnek be a külső jegyek is.

Bár a téma fontos, és az ábrázolása is egészen emészthető formájú volt, sajnos mégsem sikerült igazán feszesre a cselekmény alakítása. Aránytalanságokat éreztem a kamaszkori szülő-gyerek viszony, a veszteségfeldolgozás, a szülői sebek motívuma között. Nagyon elnyújtottá vált az egész, miközben a belső vívódások erőtlenek voltak, csak a kitörési pontoknál érezhettük, hogy itt nagyobb mélységek vannak. Egyes szám első személyben íródó könyvnél azért, ez elvárható volna.  De ettől eltekintve érdekes mű a Sebek, még ha nem is egy kellemes olvasás. Ha ettem olvasás előtt hányingerem volt, ha nem ettem, akkor meg majdnem  elájultam. Szóval tényleg nem egy  kellemes történet.

Az önbántalmazás hosszú távon nem oldja meg azt a problémát, amitől szenved az illető. Segítséget kell kérni! Minél hamarabb! Magyarországon az alábbi szervezetekhez lehet azonnal fordulni: 

KÉK VONAL ALAPÍTVÁNY  

116 111 

IFJÚSÁGI LELKI ELSŐSEGÉLY 

137-00

hétköznap 17-21 óra között

Hozott pontszám: 4

 Eve Ainsworth