Prochaska, James O. - DiClemente, Carlo C. - Norcross, John C. - Valódi újrakezdés

A mentálhigiéné képzésem alatt tanultuk a DiClemente néven ismertetett változási szakaszokat. Ennek tudatosítása minden segítő szakmában munkálkodó embernek hatalmas segítségül szolgálhat, így nem is volt kérdés, hogy a vázlatpontokon túl, szeretnék jobban megismerkedni a témával. A változás át-, meg átszeli egész életünket, s modern világunkban mintha még inkább felgyorsult volna ez a folyamat. Ez mindenkinek nagy kihívást jelent, pláne, ha az önmagunkban történő változásokra törekszünk. A kötet tulajdonképpen azt vizsgálja, mi kell ahhoz, hogy sikeresen tudjunk változni, főleg, ha olyan dolgokról van szó, mint a rossz szokások levetkőzése, dohányzásról, alkohol, drogfogyasztásról való leszokás, tartós fogyás, életmódbeli változtatások.

Az élet bármely területén felléphet annak igénye, hogy egészségünk vagy közérzetünk javítása érdekében változnunk kell. Szerintem mindenki találkozott már azzal az érzéssel, amikor tele lelkesedéssel belevág egy ilyen feladatba, de valahogy a cél elérése nem jön össze. Van, aki újból megpróbálja, s vannak, akik állhatatosan, mint egy örök mókuskerékben forognak. A  három pszichológiaprofesszor egy olyan  önerőből, egyedül is végezhető változtatási programot dolgozott ki, amit világszerte nagy elismerés fogadott, és olyan szervezetek támogatják napjainkban is, mint az egyesült államokbeli Országos Rákkutatási Intézet vagy a Drogmegelőzési Intézet. 

A tudományos háttérről beszélnek először a szerzők, hogyan zajlik a változás, mikor változunk és mi maga a változás? Aztán részletes bemutatásra kerül a változás hat szakasza. A részletes alatt tényleg részletest értek, rengeteg tapasztalat, vizsgálat tükrében az élet számos területéről. Legtöbbször a dohányzással kapcsolatos vizsgálatok szerepelnek, de az alkoholról való leszokás és a fogyókúrák is terítéken vannak. A kutatók szerint akkor tud sikeres lenni egy változás, ha tisztában van az illető, hogy pontosan melyik szakaszban van, és abban a részben maximálisan megteszi azt, amit ez követel. Ezért az egyes szakaszok tárgyalása közel 30-40 oldalt ölel fel, s  első körben egy gyors teszt segítségével arra ad választ, hogy a kitöltő itt tart-e? Bemutatja az időszak jellegzetességeit, melyeket az életből vett példákkal illusztrál. Hangsúlyozza minden esetben, hogy mi az, ami segítség, mi az, ami hátráltató tényező. Minden lépcsőfoknak megvan a sajátossága, ezek elemzésére is sor kerül, türelmesen, szeretettel, nagyon emberi hozzáállással. Olvasás közben azt érzi az ember, hogy a szerzők egyszerre tudományos, de lelki megértéssel fordulnak a témához. Engedik, hogy mindenki lassan, a saját tempójában haladjon. Tisztában vannak a botlások, visszaesések kihívásával, de azt is feltárják, hogyan lehet ezeket a leghatásosabban elkerülni. 

Íme a hat szakasz, amit egy folyamatnak, úton levésnek kell elképzelnünk: 

 

1. Fontolgatás előtti szakasz, amikor ellenállunk a változásnak, bár tudjuk, hogy kéne. 

2.  Fontolgatás - amikor megjelenik a láthatáron a változtatás gondolata. 

3. Felkészülés része - ami a tulajdonképpen rákészülést mutatja be.

4. A cselekvés ideje - ami számos ötlettel próbálja megkönnyíteni az út ezen szakaszát.

5. A változás fenntartásának szakasza - a drága eredmények megóvásának ideje ez. 

6. A fenntartást követő befejező szakasz. (A szerzők előtte egy kis kitérőt tesznek,  a visszalépést vizsgálják egy korábbi szakaszra. Mit tanulhatunk a visszacsúszásainkból.)

 

 

Ez a módszer gyakorlatias, de ugyanakkor tisztában van az emberi viselkedés és lélektan apró rezdüléseivel. Számít és épít rájuk, tudatosítja a láthatatlannak tűnő csapdákat és önismeretre sarkall. 

Tetszett a könyvben, hogy nagyon odafigyel a stresszfaktorokra, a megküzdési stratégiákra, felelősségvállalásra, támogató kapcsolatokra. Sok szeletét már ismerheti az ember a változás folyamatainak, de így egyben, testre-lélekre-szellemre fókuszával még senki nem foglalkozott a témával. 

 

A könyv nagy érdeme, hogy minden szava érthető, olvasmányos stílusban íródott. A számos példa még jobban segít megérteni a lélektani  folyamatok mibenlétét. Az egyetlen hátránya éppen ez az alaposság, hogy eléggé elfáradtam mire elolvastam, mert mindent egyben szerettem volna bekebelezni. Azonnal át akartam élni az egész folyamatot minden kitérőjével. A kötet vége felé van egy fejezet, a Változási kézikönyv, ami három konkrét probléma - a dohányzás, az ivás és a pszichológiai problémák - legyőzését kíséri végig, hogy mit kell tenni. Ez egy jóval gyakorlatiasabb, lényegre törő összefoglalás. 

Nagyon sajnálom, hogy a 2009-es kiadást nem követte újabb, mert egy nagyon jó könyvvel van dolgunk, ami gyakorlatilag már csak könyvtárban lelhető fel. Az alcímben az áll, hogy "Hatlépcsős program ártalmas szokásaink leküzdésére és életünk jobbá tételére". Ki ne vágyna hatékonyan megszabadulni attól, ami zavarja. S ha a vágyon túl tenne is érte valamit, ez a könyv óriási mankó lehetne a számára. Így igazából mindenkinek ajánlom a kötetet. Hátha az Ursus Libris Kiadó ismét kiadja...

Hozott pontszám: 5

 

James O. Prochaska, Carlo C. DiCelemente

 

 

Melchizedek, Drunvalo - Élet a szívben

A könyv megkapó címe keltett bennem érdeklődést, amikor megtaláltam egy könyvszekéren. Láttam, hogy a spiritualizmus kategóriájába tartozik a kötet, de folyton egységre törekvő lelkemnek nem jelet nehézséget elolvasni egy ilyen kiadványt. 

Nem fogok tudni kristálytiszta értékelést adni a könyvről, szerintem nekem  nem jött át minden üzenete. Gondot okozott, hogy tudnom kellett volna valamit a mer-ka-ba meditációról, illetve jó lett volna, ha ismerem Drunvalo  Melchizedek előző könyvét, Az élet ősi virágának titkát.

Melchizedek egy ősi tudásról beszél, a kommunikáció láthatatlan, emberi szemnek és fülnek  érzékelhetetlen módjáról. Ez a tudás hajdan az ember birtokában volt, illetve van is, csak fel kell szítani, meg kell tanulni ismét a használatát. A kapcsolatteremtés a szívben megbújó szakrális téren keresztül zajlik. Az első fejezetek még szinte kimondatlanul, de ennek a ténynek igazolására törekednek. A levegő megtisztításának technikája egy merőben új gondolatsort indít el, aminek elfogadása nem könnyű a laikus olvasó számára. De ne bonyolódjunk hitvitákba, én elfogadtam, hogy amit a szerző megoszt velünk, azt valóban tapasztalata. Hasonló jelentőséggel mutatja be azokat a vak  embereket, akik képesek látni. A sötétben látás többféle tapasztalásáról olvashatunk. A harmadik fejezet behozza az ausztrál bennszülöttek törzsi tapasztalatait a szív erejéről, az energia megosztásról és a szív szakrális terének gondolatát. 

Tulajdonképpen a könyv körülbelül felétől bontja ki mélyebben Drunvalo Melchizedek a témát, ami szerint a szív szakrális terén keresztül kapcsolatba léphetünk a transzcendenssel, az együttműködés által pedig képessé válhatunk a világ újjáteremtésére. Ez az a belső sziget, ahol a nyugalom lelhet otthonára.

A kötet tartalmaz néhány meditációs témát, melyen lépésről lépésre vezet. Újoncként olvasva is találtam olyanokat, melyeket szeretnék használni. Az Eggyé válás meditációk már csak elolvasása is megszelídíti az embert. Nagyon érdekesnek találtam a kilépés az elméből és belépés a szívbe fejezetet, ahol egy igazán különleges meditációval ismertetett meg a szerző. Végül, de nem utolsó sorban a teremtésbe is bevonódunk olvasás közben. A dolgok valóságba hívása több síkon valósul meg. Ahhoz, hogy valami alakot vegyen fel a látható világunkban, ahhoz szükség van a mentális, érzelmi és testi teremtésre is. Az ember közvetlen külvilágra gyakorolt hatásának képességére tanít a szerző. 

Drunvao Melchizedek megtesz mindent, hogy filozófiáját átadja olvasóinak, a többi rajtunk múlik. Most, majd vagy soha....

A könyvhöz tartozik egy meditációs CD is. Sajnos a könyvszekéren fellelt példányból ez hiányzott, de aki keres az talál, és a fájlmegosztó csatornán lehet találni Mer-Ka-Ba meditációkat. 

 

Drunvalo Melchizedek

https://www.drunvalo.net/

Ferrante, Elena - Nápolyi regények sorozat

Elena Ferrante négykötetes sorozatának elolvasása már régi fogadalmam volt. Még 2019-ben került pont az "i-re" az Őszi Margó Fesztiválon, amikor Kim Leine dedikálásért álltunk sorba és várakozás közben beszélgetni kezdtünk az előttünk álló férfivel. Akkor  "mindenképp el fogom olvasni" ígérete nélkül szinte nem is távozhattam a helyszínről. Régóta terveztem a könyvek elolvasását, hiszen Ferrante megismerése új korszakot hozott az életemben. A Tékozló szeretet című könyvével találkoztam először, amikor még nem voltam molyos, viszont már akkor is tagja voltam egy online olvasói körnek, akikkel közös olvasásokat terveztünk. Megdöbbentő élmény volt a könyv, bár nem egyértelmű kedvenc, mégis meghatározó jellegű.

A Nápolyi regények sorozat nyitó kötete, a Briliáns barátnőm pillanatok leforgása alatt berántott az ötvenes évek Nápolyába és egy barátság kezdetébe. Lila és Elena életre szóló köteléke akkor pecsételődik meg, amikor bedobják babáikat a pincébe, ez már amolyan vérszerződés. Életük színtere a telep, melynek életét szorosan meghatározza a kolónia íratlan szabályrendszere, ami alól nem könnyű és nem is ajánlott kilógni. A háború utáni nyomor falak közé szorult szegénysége úgy ül meg a családok életén, mint a por. Mindent belep, lerázhatatlan, s minden lélegzettel egyre mélyebbre kerül az ember tüdejébe. De még itt is megvan a hierarchia; akinek kicsivel is több van, mint a többinek, könnyen a másik feje fölé nőhet. Hamar kialakul a szerepek leosztása. Ebben az ökölharcok vezérelte világban kezd alakot ölteni Elena intelligenciája, tudásvágya, amihez Lila ösztönös tudása jól tud kapcsolódni. Kettejük barátsága olyan ellentmondásos, amilyen csak lehet. Elena folyton Lila megbecsülésére vágyik, míg Lila barátsága birtokló szeretet. 

Egyfelől érdekes a megteremtett olasz miliő, másfelől a szereplők alakja is végtelenül izgalmas. Nem csak Lila és Elena, hanem az összes résztvevő vonzza az érdeklődést. Lila egy hihetetlenül erős egyéniség, mindig tudja mit akar, képes elérni bármit, mindvégig úgy tűnik, hogy ő mozgatja a szálakat. Lehetetlenség volt őt szeretni, bár nagyszerűsége vitathatatlan. A szerző a történetet mesélő Elena mellé helyezi olvasóját, de ne gondolja senki, hogy ez könnyebb feladat. Ahogy halad előre a történet, egyre nehezebb  megérteni a lány cselekedeteinek mozgatórugóját. Egy olyan útra lép, ami nem csak a szülei, hanem a telep életétől is eltér. A mintanélküliség, az első generációs értelmiség magányának batyuját veszi a vállára. Ebben a kemény, férfias világban nehéz a járatlan utat választani, és nem mindenki alkalmas erre. 

A második rész, Az új név története folytatja a két lány sorsának bemutatását, miközben egyre tágabb képet kapunk Nápoly életéből, s más társadalmi rétegek mindennapjaiba is beleshetünk. Elena kitart a tanulásban, a független lelkületű Lila pedig férjhez megy, és egy egész más oldalról kezdi megtapasztalni a női sorsot. A tetralógia középpontjában egy szerelem áll, jobban mondva egy olyan férfi, akiben mindkét lány megtalálja  a maga reményét. Egyre inkább testet ölt a féltékenység is, ami eddig is  jelen volt, de csupán érezni, feltételezni lehetett, most azonban  előlép a homályból. Érdekes megtapasztalni a szeretet és a féltékenység késélen táncoló dinamikáját, a lemondás nagylelkűségét szemben a mardosó szerelemmel. A barátság és szerelem csörtéje a lélek pástjában. Egy percig sem irigyeltem ezt a barátságot. Se megbízni nem lehet a másikban, sem rábízni a titkainkat. Játszmák, kicsinyes csaták, rosszindulat.

Aki megszökik és aki marad, a sorozat harmadik része nem kevésbé veszi igénybe az olvasót, mint az előzőek. Egyfelől beszippant a történet és rabul ejt, olyan, mint egy dél-amerikai szappanopera, másfelől viszont egyre erősödhet az emberben a középpontba állított kapcsolat okozta viszolygás. Egy kicsit én is megfeneklettem az olvasással. Amíg a korábbi két részt négy-négy nap alatt olvastam el, addig ezzel majdnem két hétig szenvedtem, és közbe is iktattam 3-4 könyv elolvasását. Egyszerűen telítődtem az egésszel. Csupán Ferrante zsenialitása az, ami nem engedte, hogy feladjam az olvasást. Megteremti az érdeklődés feszültségét, folyamosan viszi előre a történetet egy apró részlettel, ami nem hagyja nyugodni az embert. Nem is az események alakulása izgatott, hanem a szereplők reakciója ezekre a történésekre. 

A negyedik rész, Az elvesztett gyerek története ismét csavart hoz, nem is a cselekménybe, hanem sokkal inkább - a már korábban is általam kiemelt-, jellemábrázolásokba. A váratlan fordulat  Lila életében új oldalról mutatja meg a sebezhetetlennek tűnő nőt, illetve a barátnők kapcsolatába is új színt hoz. Lila rábízza naplóit Elenára, aki lehetőséget kap arra, hogy újraélje a múlt eseményeit és meglássa azokban Lila mozgatórugóit. Már, ha él a lehetőséggel. A harmadik résznél érzékelt vontatottság  feloldásra került, bár a nyitva hagyott történet hiányérzetet is kelthet az olvasóban.

Van bennem egy tisztelet és hódolat a szerző nagyszerűsége okán. Olyan különleges jellemekkel kínált meg engem, akiket el sem tudtam volna képzelni. Részletes, meghökkentő,  ugyanakkor egy pillanatra sem bújtam volna a szereplők bőrébe. Ez a Vezúv lábánál elterülő monumentális olasz város most árnyékos oldalait mutatja meg. Bár a téma okán bármikor lecsúszhatott volna a színvonal, Ferrante nem engedte ki kezéből a gyeplőt. Azáltal, hogy Lila és Elena életének változásait mindvégig társadalmi összefüggésbe helyezte, egyben elvette a lehetőséget a regénytől, hogy az elakadjon  a csetepaték, verekedések és hisztérikus szerelmi viszonyok küszöbén.

Ennek a sorozatnak kiemelkedő ábrázolási eszköze az árnyalt nyelvi kifejezés, ami a magyarban talán visszaadhatatlan. A nápolyi nyelv -melynek eredőjéül a vulgáris latint jelölik meg-, a lakosság felének anyanyelve, holott a hivatalos olasz a toszkán dialektuson alapul. Elena történetének,  környezetéhez való viszonyulásának alakulását a szerző a nápolyi illetve olasz nyelv váltott használatával oldja meg. A sorozatot fordító Matolcsi Balázs, illetve a negyedik részt fordító Verseghi Anna, véleményem szerint nem kis kihívással nézhetett szembe. 

Összességében nagyon nagy olvasási élménnyel ajándékozott meg engem a titokzatos olasz írónő. Ez a hatalmas nápolyi saga felejthetetlen, s egyben örök titok is marad számomra. Lila karizmatikus, mindent lesöprő figurája egy megfejthetetlen rejtély marad nekem, akárcsak annak megítélése, mire jutott volna Elena egyedül. A saját hang megtalálása nemcsak az írásban bír kiemelkedő jelentőséggel, hanem az élet minden területén. Elgondolkodtatott, kalandra hívott a történet. Nem bántam meg az olvasást, pedig többször is feldühítettek a szereplők, nehéz volt szembenéznem a saját értetlenségemmel is. Ferranta valami ősi, nyers erővel ábrázol, végtelenül lazán tipor a lelkekbe, tapad, sűrű és fojtó. Ennek elviselése nem kis teljesítményt kíván az embertől, ugyanakkor megajándékoz valami igazán különlegessel. 

 

Hozott pontszám: 5

Schweblin, Samanta - A madárevő

Az eddig olvasott könyveim közül talán ez volt eddig a leginkább zavarba ejtő kötet. A zavarodottságom oka pedig az, hogy nem tudom bekategorizálni ezeket a novellákat. Nem, mintha feltétlenül fel kellene mindent címkézni, de címke nélkül is forgolódnak bennem az érzelmek. A tetszés és az iszonyodás között libikókázva, leginkább hátat fordítva bólogatok, és őszinte tisztelettel gondolok Samanta Schweblin -re. 

A 2009-ben megjelent, úgy nevezett abszurd novellákat tartalmazó kötetet az olvasóközönség általában szereti, de van néhány szélsőséges vélemény is. Mindenképp a latin-amerikai irodalom  lidérces-misztikus szegmenséhez sorolnám. A rövid, tömör írások a leghétköznapibb szituációból öltenek alakot, megkezdik a szokásos működésüket, majd valahol megcsúsznak, s átsiklanak egy másik dimenzióba. Olvasás közben folyamatosan fogy el a levegő, egyre kényelmetlenebbek a helyzetek. Vagyis úgy tud abszurd lenni a megteremtett szituáció, hogy az olvasóban ott lüktet a gondolat, ez nem is olyan lehetetlen, akár megtörténhet. A szereplők magukon viselnek egyfajta közös vonást, amit úgy neveznék, hogy a magány jelét a homlokukon. Még azok a figurák is, akik nincsenek egyedül, még azoknál is érezni az elszigetelődés tragikus lehetőségét. Teljesen alkalmassá válnak ezáltal, hogy az elszabadult jelenségek áldozatai legyenek.  Mesterien felépített, hátborzongató történeteket rejt a kötet, ami csak akkor tud igazán működni, ha egyszerre csak egy novellába engedjük bele magunkat. 

Az írások legerősebbike mindenképp a címadó, "A madárevő" története. A szerző nem cizellálja mondandóját, a végtelenül egyszerű leírások pontos menetrendet követnek, apró adagokban fecskendezik olvasójukba az elkerülhetetlen végzetet. A tehetetlenség feszítése adja az alapfeszültséget ebben az írásban is. Olyan az egész, mint egy álom, ahol a felébredés csak az olvasó számára lehetséges. Nagyon mélyen belém ültek ezek a történetek, egyszerre szerettem és irtóztam tőlük. Nekem inkább kellemetlenséget okozott az olvasás, és bár elismerem a szerző zsenialitását, mostanság inkább elkerülöm a másik magyarul megjelent könyvét. Én nagyon szorongtam és féltem olvasás közben, egyértelműen nem nekem való most, túlságosan is hatása alá kerültem.

Samanta Schweblin egyedi hangneme, gondolatainak meghökkentő tekeredése mindenképp megér egy próbát. Nem bánom, hogy elolvastam a könyvet. Le is tehettem volna, de nem tettem, mert bármily erős hatást is gyakorolt rám, mégis vonzott magához. Irodalmi csemege ez, éppen csak a wasabis változatból.

Hozott pontszám: 5

Samanta Schweblin

 "Ha sokszor odaütöd valakinek a fejét az aszfalthoz – még akkor is, ha csak azért, hogy észhez térítsd –, valószínű, hogy a végén sérülést okozol neki. Ezt a dolgot anyám már kezdettől fogva megpróbálta velem megértetni, attól a naptól, amikor az iskola udvarán belevertem Fredo fejét a földbe. Nem voltam erőszakos típus, ezt rögtön szeretném tisztázni." (Aszfalthoz csapódó fejek - részlet)

 

Wenxuan, Cao - Bronz ​és Napraforgó

Cao Wenxuan napjaink egyik legnépszerűbb kínai ifjúsági regényírója, s noha évtizedek óta elkötelezett szerzője a gyermekirodalomnak, ez az első magyarra is lefordított könyve. A Bronz és Napraforgó 2005-ben született történetét eddig angolra, franciára, németre, törökre, lengyelre és olaszra fordították le. A könyv  népszerűségének okát leginkább abban látom, hogy a lírai szépségű, lassan csordogáló történet olyan, mintha egy manapság oly népszerű japán anime-t olvasnánk. 

Napraforgó egy árván maradt kislány, akit az 1960-1970-es évek kínai kulturális forradalmának idején magához vesz egy rendkívül szegény család Jinagsu vidékén. Az akkor hét éves kislány legjobb barátja a család néhány évvel idősebb fia,  Bronz lesz. "Bátyó" egy korábbi tragédia okán néma, de ez egy cseppet sem akadályozza abban, hogy mindent megtegyen kishúgáért. Ebben a kis családban lel otthonra Napraforgó, akinek eszessége elég korán megmutatkozik. Bármily nehéz is a család mindennapi létfenntartása, abban egyet értenek, hogy a kislánynak muszáj tanulni. De az iskolai élet számos előre nem látott akadályt is hoz magával.  Úgy tűnik, hogy az apa, anya és Bronz mellett, a nagymama is készen áll arra, hogy minden áldozatot meghozzon a kislányért. A családhoz tartozik még egy jámbor vízi bivaly is, aki nem csak az ismerkedéskor, hanem a későbbiekben is nagy szerepet játszik Napraforgóék életében. Ki ne szeretne egy ilyen házi kedvencet? 

Valójában nem kifejezetten felnőtteknek szánt irodalom ez a kötet, de a napraforgók szerelmeseként, nagyon szerettem volna elolvasni. Bátran kijelentem, hogy mindenki számára kellemes olvasási élményt jelenthet a történet, ha az illető szereti a lassú, apró mozzanatokból, természeti képekből kibontakozó ábrázolásmódot. Természetesen Cao Wenxuan elsősorban az ifjúságnak ír, a történet nézőponti fókusza mindenképp ott marad. A gyerekek vágyai, apró sérelmei és nagy igyekezetei révén kapunk képet a kislány életéről. Ebben a kemény világban a családi, a testvéri kötelék és az áldozatkészségben megmutatkozó szeretet jelenthet vigaszt. Két magányos lélek, az árva Napraforgó és a néma Bronz elszakíthatatlan kapcsolatának szépsége gyógyítja az embert. Mert Árpaföld lakóinak élete nem könnyű. Nem csupán a szegénység, a korlátozott lehetőségek, hanem a természeti csapások is kihívások elé állítják a falu lakóit. Ebben a küzdelmes életben is megvan a szépség, s ennek bemutatására törekszik mindvégig Coa Wenxuan. 

A gyerekek nehézségekkel teli élete, szinte felnőtt sorba való létük okán jutott eszembe az "anime" filmekkel való hasonlóság gondolata. A természettel összhangban való élet a túlélés záloga,  ennek megtanulása már a gyerekek számára is elengedhetetlen. De nem csak a természettel, hanem az életciklusokkal is találkozhatnak könyvünk fiatal szereplői. A születés és halál az élet szerves részei,  európai olvasóként talán kicsit meghökkentő is az, ahogyan a folyton ott lopakodó "kaszás" olyan fontos szerepet kap a történetben. Mégis ez az ábrázolás fontos kiegészítője annak, hogy jól megismerjük ezt a távol-keleti világot. Mert nem csupán a  hely  tipikus faunája, hanem ezek a tetten érhető jellegzetességek is sokat adnak az egészhez. 

Olvasmányos, hangulatos könyvvel ismerkedhettem meg. Amikor letettem, alig vártam, hogy újra kezembe vehessem. Az ábrázolt élet nehézségei ellenére, a sorok közt megbújó, stabil szeretet biztonsága miatt egy kedves és szerethető történetet kap az olvasó. Jó azt megtapasztalni újra és újra, hogy nem elcsépelt szólam, hanem való igaz, hogy csak a szeretet számít és nem a gazdagság. Mert, akit szeretnek, az valóban mindent megkap. 

Hozott pontszám: 5

Cao Wenxuan

Gilbert, Elizabeth - Big Magic

Aki találkozott már az Ízek, imák, szerelmek című könyvvel vagy a filmmel, annak ismerősen csenghet Elizabeth Gilbert neve, aki mindkét kötet szerzője. Bármilyen emlékeink és érzéseink vannak is a fenti művel kapcsolatban, nyugodtan el is felejthetjük, mert ez a könyv valami egészen más. Egyébként magam is meglepődtem, hogy a minimum tíz éve olvasott könyvet anno 3,5 csillaggal jegyeztem fel, ami nálam mindenképp a kevésbé meghatározó könyvet jelöli, mégis jól emlékszem belőle rengeteg dologra. Sőt a könyv egész koncepciójára. Van ilyen. Így utólag talán lektűrös stílusával nem voltam kibékülve, mivel a témát a magam részéről sokkal  fontosabbnak tartottam. Olyan "nem egyeztetett alany állítmány" érzés alakult ki bennem. De mindegy is, hiszen a Big Magic-et pár évvel ezelőtt egy felkorbácsoló érzelmeket kiváltó bejegyzés miatt tettem várólistára, egész pontosan azok közé a könyvek közé, amit kölcsön szerettem volna kérni valakitől. Egy kedves, szemfüles  ismerősöm most meglátta és elhozta nekem. Miért pont most? Ki tudja?

Egy könyv olvasásánál rendkívül fontosnak tartom az időzítést. Így aztán elmondhatom, hogy a Big Magic kötetben semmi újat nem olvastam, minden sorával tisztában voltam, rendesen átrágtam már magam a témán. Azonban, ha nem soronként értelmezem a kötetet, hanem úgy egészében, akkor nagyon is nagy hatást gyakorolt rám. 

Elizabeth Gilbert célja nem más, mint hogy felkeltse az ember életében az örömöt, a flow élményt, az izgalmat vagy nevezhetjük kreativitásnak is. De mindenképp valami olyasmiről ír, ami az életünk bármely területén megjelenhet, elsőre felesleges luxusnak is vélhető tulajdonsággal rendelkezik, mégis ez lesz az élet csimborasszója. Véleménye szerint meg kell találnunk magunkban azt a dolgot, ami teret biztosít a kreativitás kiélésének, azt a valamit, ami teljesen egyedi igényességgel valósul meg az életünkben. Ez aztán lehet  kerékpárápolás, konyhaművészet, írás, tetőfedés, zene, divat vagy bármi egyéb, a lényeg, hogy általa beengedjünk az életünkbe valami olyan pluszt, ami több annál, mint statisztikai létünk. No és nem elég beengedni ezt a valamit, hanem ápolni is kell. Ennek a gondozásáról és felemeléséről szól tulajdonképpen a könyv. 

Hogyan szálljunk szembe azokkal a félelmekkel, amik akkor jelennek meg, amikor létjogosultságot követel ez a kreativitás? Megmaradjunk állhatatos műgyűjtőknek, akik mondjuk beszereznek minden fellelhető hangfájlt, vagy merjünk tovább lépni? A kötet első fejezete a bátorságról szól. A szerző rengeteg saját életéből vett példájával világít rá arra, hogy mi adhat erőt és bátorságot, illetve miért nem érdemes aggályoskodni s csak a korlátokra koncentrálni. 

Ugyanilyen lendülettel ír a Varázslatról is, ami Elizabeth Gilbert  egyedi látásmódját tükrözi a kreativitás területén. Az általa bemutatott hajmeresztő példa mindenképp megdöbbentő. Hinni nem muszáj benne, hiszen a dolgok megtörténnek a hitünk nélkül is. A hat fejezetben tárgyalt kifejtések közül  az Állhatatosság kérdésével foglalkozó rész adott nekem a legtöbbet. Ahogy azt írtam, számomra egyetlen új gondolat sem volt az olvasottak között, mégis így egyben, rendszerben szemlélve rávilágított már korábban megtapasztalt összefüggésekre. 

Mivel a kreativitás rendkívül hatékonyan jelen van az életem szinte minden területén, így csak egyetlen olyan vakfolt maradt számomra a könyvben, amit nem tudok hova elhelyezni. Nevezetesen az, hogy biztosan kidolgozható-e mindenkiben ez a képesség, mint ahogyan azt a szerző állítja? Logikailag értem én, de számos kreativitás tekintetében meddő életet látok magam körül, és bizony picit szkeptikus vagyok, hogy ezek a pislákoló fényecskék tűzzé izzíthatóak? Ráadásul csupán önerőből? Ha ezt a kicsi csúsztatást figyelmen kívül hagyom, akkor egy rendkívül pozitív hatású önfejlesztő könyvet ajánlhatok mindenkinek. A szerző legnagyobb erénye, hogy feloldoz mindenféle megfelelési kényszer alól, olyan nagy szabadságot biztosít az egyéniségek kidolgozásához, amivel ritkán találkozunk ilyen típusú könyveknél. Minden sorából sugárzik az erő és jóakarat, nem lehet nem szeretni ezt a nőt.

Hogyan születhetnek meg grandiózus ötletek a szimpla kíváncsiságból? Mi kell ahhoz, hogy nagyot és egyedit alkossunk, ami ráadásul önmagunk számára is energiát, sikert és örömet ad? Hogyan léphet be életünkbe a szenvedély az élet legkülönösebb zónáiban? Ezekkel az érdekes kérdésekkel foglalkozik a neves írónő, aki saját életének példáján keresztül igazolja, hogy mit lehet kezdeni a bennünk rejlő talentumokkal. Kicsit amerikai, kicsit  hóbortos, végtelenül optimista, de milyen is lehetne egy jó önsegítő könyv?

Hozott pontszám: 4,5

Elizabethh Gilbert

fotó: Timothy Greenfield-Sanders

 

"Igyekszem mindig emlékeztetni magam arra, hogy viszonyom van a kreativitásommal, és erőfeszítéseket teszek azért, hogy olyannak mutassam magam az ihlet számára, mint aki nyitott egy románcra – nem pedig olyasvalakinek, aki a férje alsónadrágjában flangál a házban egész héten át, mert teljesen lemondott magáról."

"Huszonöt évesen azt hallani egy kilencvenéves özvegytől, hogy az életét egy szenvedély változtatta meg (ráadásul nem is olyan régen), felért egy kinyilatkoztatással. Azon pillanatok közé tartozott, amikor szinte éreztem, ahogy a látóköröm kitágul, ahogy engednek az elmémet szorító abroncsok, és hirtelen feltárul előttem egy sor új lehetőség azzal kapcsolatban, hogy miként is festhet egy nő élete"

"Munkálkodj teljes szívvel, mert – és ezt megígérem – egy reggel, ha nap, mint nap így cselekszel, talán hirtelen azon kapod magad, hogy kivirágoztál."

"Mindnyájan eltemetett kincsek két lábon járó tárházai vagyunk."

 

Péntek Orsolya - Hóesés Rómában

 "Milyen az a hely, ahol késő van valamire tizenöt évesen? Eszter éles hangja, mint egy mérgezett nyíl, repült át az asztal felett..."

"Ebben a családban mindenből kettő van", hangzik el a regényben, és nemcsak, hogy kettő, de valahogy ez a kettő is összegubancolódik folyton. Júlia és Borka unokatestvérek, de a megtévesztésig hasonlítanak egymásra. És ha valóban létezne bármily keveredés is, a sorsukban megvan az a végtelen egyezés, amit magukon viselnek egyazon kor, egyazon társadalmi helyzet szülöttei.

Borka Magyarországon marad,  Júlia Rómába emigrál a hatvanas évek reménytelenségében. Vajon melyiküknek sikerül jobban kiteljesíteni önmagát? A művészetet választó Júlia hirtelen eltűnt apját kutatja Olaszországban. Gyökeret keres, menedéket vagy valakit, akihez tartozhat? Miközben nem engedi el a magyar szálakat sem, Borkát, akihez valódi ikerkapcsolat köti, s be nem teljesedett anyaságát az ő lányaiban, Eszterben és Dorkában próbálja megélni. Borka pedig itt próbál boldogulni,  végletekig beszorított keretek között, a rendszer, a házasság, a boldogtalanság betonpaneleinek nyomása alatt.

Az jutott eszembe a könyv elolvasása után, hogy jobb lett volna soha nem olvasni ezt a könyvet. Jobb lett volna nem tudni azt, amit csak sejt az ember.  Péntek Orsolya  hihetetlenül precíz és türelmes hóhérom volt. Éveken át csiszolta élesre a lányok sorsának kőszirtjeit, s amikor szétaprózta az időt és az eseményeket, morzsákra bontotta a múlt emlékeit, akkor beleengedett ebbe a tűkristályos verembe, ahol minden mondat és mozzanat megsebezett. Rendkívül fájdalmas női sorsot sikerült megalkotnia, ami horzsol és mar. S közben, mint egy fáradt metronóm, amely egyre lassabban kattog, az idő is lelassul, a mondatok is szinte szétlapulnak, elég észrevehetetlenül keveset mondaniuk és úgyis sokak. A mellkasban szorító pihegés fájdalmai ezek. A regény körülbelül felénél beáll ez a kimerevített fájdalom, és innen csak nagyon lassan lehet feljebb, de nem feljutni, valami elviselhető világba. Belőlem kiszívta a remény minden szikráját. Ebben a tekintetben képes volt tökéleteset alkotni a szerző, még ha nem is kellemes az összkép. 

Egyedülálló Péntek Orsolya stílusa, mind a háromkötetes regény koncepciója, mind ennek a résznek a felépítése és jellegzetességei. A korábban olvasott Dorka könyvét most már biztosan jobban tudnám kötni, de bevallom hogy semmi kedvem ebben a közegben maradni, sőt talán jobb volt úgy, a háttér nélkül követni a lány sorsát. A Hóesés Rómában egyfelől érzékelteti a női támogatás erejét, a sorsközösség jelentőségét, de még így sem volt képes egy pászmányi napsugarat belopni a történetbe. Egy kósza mosoly sem futott végig az arcomon, hiába láttam a szerző szép természeti képeit, belevakult a lelkem ebbe a kigyomlált reménytelenségbe.  

Hozott pontszám: 4