Csobánka Zsuzsa Emese - Szépen ölni

Az előző héten több idézetet is csepegtettem a blogba a könyvből, nagyon átható és gyönyörű szöveggel volt dolgom. Így lehet, hogy meglepő lesz az értékelésem.

Csobánka Zsuzsa Emesét eddig csak versei révén ismertem, és most is egy olyan érzésem volt, mintha mindvégig verset olvasnék. Egy mega-giga 300 oldalas verset. Egy lélegzetvételre elmondott panaszdalt az élet ejtette sebekről, a szűnni nem akaró hiányról.

Igazából félve is írok le bármit, mert mindvégig azt éreztem, hogy nem értek, csak érzek. A teljesen szétszabdalt történet ciklikus emlékezések, időben eltolt események, fátyolosan felsejlő részletek mozaikjából alkot egyfajta egységet. Vannak olykor értelmezhető részletek, melyek a tengerben felbukkanó zátonyokra emlékeztetnek, jó megkapaszkodni bennük, de ha elengedi őket az ember, akkor elsodródik a végtelen ködbe. Mielőtt még az én értékelésem is ilyen homályban derengő valami lenne, idézek néhány részletet:

"Szerettem az alkarját behálózó kékes szalagokat, az erek zavarba ejtően tökéletes labirintusát. Míg abban bolyongtam, a szürke háztetőkön ökölnyi mohák nőttek a hódfarkú cserepekre térképként. Lassan öltözött, és lassan vetkőzött. Combközépig húzta a  nadrágot, aztán, mint aki elfelejtette, belekövült a mozdulatba. Huszonkettőig számoltam, míg újra lélegezni láttam. Olyan lassú lettem én is, mint az imbolygó mohák, anyám feje felett."

Az egész könyvre jellemző ez a hihetetlenül gyönyörű kép és szókapcsolás. Részletesen belekövül a szerző maga is a jelenetekbe, de összefüggő cselekményt nem olyan könnyű kibogarászni az olvasottakból. Jellemző a kötetre a pillanat kimerevített ábrázolása.

"A legtöbb történet úgy indul, hogy az ember fél. A félelmét pedig kivetíti másra. Eddig nem tudtam  Azulejoról elmondani az igazat minden mondat tehetetlen próbálkozás lett csupán, állandó hátrálás  a szakadék szélén. Egyensúlyozás a nappalokkal és az éjszakákkal, a felelősség elhárítása, hogy talán van valaki rajtam kívül, akit okolhatok mindazért, ami történt. Egy idegen férfi, idegen sorsa mutatott rá arra, élet és élet között egyáltalán nincs kirívó különbség.  A szeretet fonák állomásai behálózzák mindannyiunk életét, a családom, a felmenők, az örömökön és bánatokon edzett szívek végül ugyanabba a földbe kerülnek."

Az olvasó persze törekszik egybefüggővé tenni ezeket a kimerevített érzékeléseket, de számomra reménytelen vállalkozás volt. A furcsa értelmetlennek tűnő jelölő neveket sokáig anagrammának véltem, próbálgattam értelmessé tenni őket, akárcsak a főszereplő életét. De nem ment. Mégis, minden reggel vonzott a szöveg, olvasni akartam, érezni, belesüppedni a szavak szövedékébe, még akkor is, ha nem értem. Olyan volt ez számomra, mint egy absztrakt festmény. Nem véltem értelmet lelni benne, de jó volt nézni. 

Nagyon nőies, érzékeny, elsőre talán vonzónak tűnő írás Csobánka Zsuzsa munkája, de hagyni kell neki időt, mert a látszólag véletlenszerűen egymásra hányt gondolatok mögött tudatos szerkesztést lehet érzékelni. 

A borító kicsit talán ijesztő, de végtelenül kifejező. Bántás vagy önmarcangolás? 

Hozott pontszám:  4

Csobánka Zsuzsa Emese (kép)

Regös István Attila - A Csillagvándor

"– Segíthetnél nekem megkeresni.
    – Mit keresel? – kérdeztem, felocsúdva az iménti különös gondolatokból.
    – Az élet értelmét – felelte. – Mindenkitől, akivel csak a Földön találkoztam, megkérdeztem, szerinte mi az élet értelme.
    – És mit feleltek?
    – Különös – mondta –, mindenki mást. Sosem ugyanazt. Furcsák vagytok ti, emberek. Olyan sokfélék. Mind mást akartok. Mindannyian másban keresitek a szépet."

 Mindig Le Clézio A láz című kötete volt számomra az első és legerőteljesebb alkotás, amely a betegség és láz okozta önkívületi állapotot úgy volt képes megeleveníteni, hogy abba már szinte én is belebetegedtem, láttam a képzeteket, éreztem a szagokat. Azóta gyakran eszembe jut ez az érzés, ha hasonló táptalajon éledezik egy történet. Ilyen volt ez a gyermekregény is, melyet leginkább 10 év körüli gyerekeknek tudnám ajánlani. 

Főszereplő kisfiúnk egyedül érzi magát a családban, hiába van neki apukája, anyukája és egy nagyon kamasz nővére. Szinte csak az elutasító reakciókat veszi észre a család felől érkező jelekből.

Feleslegesnek és  láthatatlan érzi önmagát. Ha valami baja van, azt sem veszik komolyan. 

Nincs ez másként azon a reggel sem, amikor nagy betegen ébred. Mindenki azt hiszi, hogy csak szimulál, egészen addig, amíg állapota egyre rosszabb nem lesz, és már a doktor bácsi is a helyzet súlyosságára hívj fel a család figyelmét. A magas láz miatt el-elveszti az eszméletét. Egy ilyen delíriumos állapotban elhatározza, hogy meglép a halál elől, és megszökik otthonról. Az erdőben császkálva összetalálkozik valakivel, aki csillagnak mondja magát, egy Csillagvándornak. A Csillagvándor egy csillagról érkezett és személyes élményeit meséli el a beteg kisfiúnak. Arra keresi a választ, hogy mi az emberi élet értelme. Utazása során sokféle emberrel találkozik, és legnagyobb meglepetésére mindenki másként válaszol, sőt a legkülönfélébb feleletet adják neki. A csillagvándor és a kisfiú is egyazon köröket jár be. 

Az egész történet olyan, mintha a Kisherceg inverz változata lenne, csak épp nem bolygókon utaznánk, hanem a Földön. Ez a történet viszont nem tudta magát belopni a szívembe, kicsit olyan bölcselkedős színezetű volt a hangvétele. Azt lehet érezni, hogy Regös István bátran bánik a tollal, bármerre képes lett volna elvezetni az eseményeket, talán most csak a koncepció nem feküdt nekem. Ettől függetlenül, el tudom képzelni, hogy egy gyereknek kellemes ez a hangszín. Természetesen minden rossz jóra fordul, és az eseményeknek egy gyerek számára is feldolgozható lesz a kimenetele. 

A kötet borítója, ahogy azt már mások is megjegyezték, nagyon ízléses, jó ránézni. 

A Csillagvándor a  2018-as Merítés-díj gyermek és ifjúsági könyv kategóriában próbál szerencsét. 

Hozott pontszám: 3

Regös István Attila (kép)

Török Sophie - Sötétben élek

Oly közel vagy hozzám,
hogy ha kezedet átfogom,
mintha csak saját ujjaimat
kulcsolnám össze.

Oly közel vagy, hogy
ismerem lélekzeted ritmusát,
s hajad hullámának
változását is észreveszem.

Oly közel vagy, hogy
már nem látlak,
– nem értlek!
S félreértlek.

Világoskék mosolyod
szivemnek kifürkészhetetlen.
Szeretlek, mert erősebb vagy nálam,
de erőd ellen lázongva harcolok.

Szeretlek, s minden szeretet kevés,
mit cserébe adni tudsz –
aztán hitetlen nézem:
e sok kincs enyém hogyan lehetne?

Kevés vagyok magamnak
– és sok vagyok.
Vad bozótjaimban már eltévedtem volna,
ha fényes szavaiddal az utra nem vezetsz.

Bánya vagyok, s gyötörlek,
hogy kinzó terhemtől megszabadits.
Sötétben élek, s csak az lett enyém magamból,
mit lényed édes fénye átvilágit.

Ezt  a szép verset annak köszönhetem, hogy ma várni kellett valakire, és amíg vártam az asztalon fekvő Török Sophie kötetet lapozgattam.  Erre, a számomra eddig ismeretlen versre bukkantam. 
Nagyon sajnálom, hogy még magamban sem tudom alakját elválasztani Babitsétól, de azt azért elhatároztam, hogy kisajátítom magamnak egy időre majd a hölgyet. 

Babits Mihály és Török Sophie 1928

"Török Sophie-t a Kerepesi temetőben, férje mellé helyezték örök nyugalomra. Temetésén nagy nevek mondtak beszédet. De nem Török Sophie-tól – Tanner Ilonától – búcsúztak, hanem rajta keresztül Babitstól. Lányi Sarolta ezt mondta: „Búcsúzunk tõled, Babits Mihály özvegye! Nagy költõ élettársa voltál, magad is egy az igaziakból. Büszkén viselted Babits Mihály feleségének rangját, szerényen a magad tehetségét.” Sem az akkori közvélemény, sem ő maga nem volt meggyőződve arról, hogy valóban jól írt. Művei túlzsúfoltnak, sűrűnek, érzelmileg túlfűtöttnek hatnak. Ilyen személyiség volt ő. Kolerikus, változó, önmarcangoló. Lélekből írt. Keresztury Dezsõ írta Sophie-ról: „Török Sophie kivételesen fogékony és önfejű, alázatos és lázadó, lobogó és tehetetlen tehetség volt: korának nőírói közt a legszínesebbek, legmerészebbek és legügyetlenebbek egyike. Az óriás fa, amelyre folyondárként fölindázhatott, egyszerre emelte és árnyékba is borította, égette, s égett vele, míg ki nem dőlt.”
(Nemzeti Audiovizuális Archívum, Juditty írása )

Házasságuk kiegyensúlyozott volt,  szerették egymást,  és Babits elismerte felesége tehetségét, de Sophie-ban örökké megmaradt  a feleség és művész szerepének örök harca. Babits gégerákban szenvedett, 1938-ban gégemetszést hajtottak végre rajta. Ezután már nem tudott beszélni, beszélgetőfüzeteket használt. Sophie odaadóan ápolta, de 1940-ben megjelenő kötete hűen érzékelteti állapotát:

„Minden lehetséges és semmisem
 valószínű. Micsoda köd!
 Ferdén csuszkálok
 e körvonalait vesztett világban.”

"1941. augusztus 4-én Babits Mihály meghalt. Sophie férje halálát szinte felfogni sem tudta. Sokáig még az „özvegy” formulát használó leveleit sem bontotta fel. Ildikóval megromlott kapcsolata. Férjével közös barátaik többsége elfordult tőle, legjobb barátnője, Hoffmann Edith művészettörténész autóbalesetben meghalt. 1948-ban megjelent utolsó verseskötete, a Sirató. A kidolgozott verseket tartalmazó, kis példányszámban megjelent kötetecskével férjének állított emléket. Majthényi Flóra költőnőről készülő könyvét nem fejezte be, és a sokáig tervezett Babits-életrajz sem készült el. Egyedül érezte magát, telefonbeszélgetésekbe menekült, beszélgetőpartnereit kínosan hosszú monológjaival szögezte a kagyló mellé: „Vigyáznom kell, nehogy valamire köszönömöt mondjak, mert akkor azonnal leteszik a kagylót.” Csak Babits körül forognak gondolatai. Az alábbi sorok egy cetlin maradtak fenn:

 Már két hónapja fekszel a föld
 alatt, látlak, mintha kórházi ágyon
 feküdnél, ahogy láttalak annyiszor
 annyi szörnyű és mindig szörnyűbb
 változatokban, elképzellek, felejthetetlen
 halotti arcoddal, éber értelmed lebírva
 a félig zárt szemhéjjak alatt, komoly
 fekete ruhában fekszel, kemény gallérral és
 pizsama helyett nyakkendővel
 ahogy oly rég nem láttalak már!
 Mint ünnepre öltözött illedelmes fiatal tanár
 fekszel a föld alatt…"
 
(részlet jadzia blogjából)

 

„A pipacsot azért nem szedtük le, mert tudtuk, az nem nő újra. A pipacs volt a kedvencem, Manoklein azt mondogatta, ne félj Titili, egyszer majd ültetek neked egy pipacserdőt, amit nem kell leszedni, de tied lesz az össze szirma. És akkor térdig gázolhatsz a pipacsszirmokban, el is veszhetsz bennük, csak én tudom, hol keresselek, és megtalállak, ha el is vesztél.”

Csobánka Zsuzsa Emse-Szépen ölni

Csobánka Zsuzsa Emese - Szépen ölni (részlet)

"Asha, az érintetlenségről akartam neked beszélni, hogy az mennyire fáj, mennyire kevésnek és kicsinek érzem magam amiatt, hogy vágyom rád, hogy a te kezed érintsen a kezem helyett, hogy tudd, elmesélhetetlenek az éjszakák, mert már nem tudok magamhoz érni sem utánad, sem előtted. Már nincsenek álmaim, se madárhangok az eső miatt. Fekszem az ágyban, nem akarok a testedre gondolni, de érzem, ahogy bolyongani kezd bennem az emlékeid teremtette erő. Távolodsz és sírva kérnélek, hogy hagyj magamra, ha az ember úgy is arra rendeltetett, hogy folyton kételyek között tanuljon meg félni. Asha, nagyon, nagyon szeretném, ha megtanulnék hozzád érni, és mindennél jobban vágyom arra, hogy végre magamba engedhesselek téged."

 Részlet Csobánka Zsuzsa Emese könyvéből. 61. oldal.

Strange, Lucy - A fülemüleerdő titka

"-Egy rövidebb élet is élet, Henrietta Abbott- mondta. -Sokat gondolkoztam ezen. Egy rövidebb élet röviden, de fényesen ég...

Egy fényes csillag."

1919-be járunk, amikor az Abbott család elköltözik Londonból a békés Fülemüleerdőbe, a Reményházba, abban bízva, hogy a család egy évvel ezelőtti tragédiáját végre kiheverhetik. A legnagyobb gyermek, a 13 éves Robert egy szerencsétlen tűzvészben életét vesztette, amibe a várandós édesanya szinte teljesen beleőrült. Képtelenné vált, hogy gondoskodjon az újszülött Robertáról, vagy ahogy mindenki hívja Malackáról, és a 12 éves Henriettáról, azaz Henryről, történetünk főszereplőjéről. A család kétségbeejtő széthullását az apa sem tudta megakadályozni, inkább elvállalt egy olaszországi munkát, az otthon maradottakat pedig Janere, a nevelőnőre bízta, a felesége ápolását pedig doktor Hardyra, akinek egész más elképzelései vannak a fiatalasszony felépülésével kapcsolatban, mint Henrynek. Az édesanyát kulcsra zárva szobájában, gyermekeitől távol tartva, erős nyugtatók és altatók hatása alatt gyógyítja. De az orvos további lépésekre szánja el magát.

A hamarosan tizenhárom évessé váló Henry azonban szövetségesre talál az erdőben lakó Pille személyében, akit saját maga is boszorkánynak vél az első időkben. A titokzatos idegent azonban eddig még senki nem látta a kislányon kívül, és nem csupán ez az egyetlen furcsaság a Reményházban. Néha látogatást tesz náluk egy bicegő férfi, titkos ajtókra is fény derül, a pókhálós padláson is járkál valaki, és az édesanya kulcsra zárt ajtaját is többször nyitva találják. 

Az angliai, elsőkönyves írónő mesterien csavarja egymásba a kalandregényeket megszégyenítő feszültséget, egy könyvei közé menekülő romantikus kamaszlány mesevilágával. Az olvasó néha már kifejezetten megterhelő módon éli át azt a nyomást, amit Henrynek kell elviselnie, miközben állhatatosan a szeretet erejében bízva akarja igyekszik édesanyját talpra állítani. 

Számomra ismét hangsúlyos szerepet kapott a megterhelt gyermekek életében azon felnőttek hatékony fellépése, akik támaszuk lehetnek  a nehéz időkben. Most nem tanár volt a segítő személy, hanem mondjuk úgy egy szintén sérült ember, akinek éppen úgy szüksége volt egy előre nem behatárolható eseményre, mint Henrynek. S ha mindehhez ott van még Keats is, mi kellhet még? 

Rendkívül szerethető történet ez a gyermeki hit és szeretet erejéről. Kicsit nehéz behatárolnom, hány éves kortól ajánlanám, de mondjuk 12 lehet a legideálisabb. 

Hozott pontszám: 4/5 

A rendkívül dekoratív, romantikus borító sok leány tekintetét rabul ejti majd.  Külsejében az eredetit követi. Ritka.

"Bár volnék, mint te, Csillag, oly örök -
nem a magas ég magányos tüze,
hogy türelmesen a világ fölött
vigyázzam, mint álmatlan remete,
a mozgó tengert, mely papként szelíden
mossa a föld emberi partjait
vagy nézi a friss havat, melynek ingyen
fehérébe hegy s mocsár öltözik -
nem - én kedvesem érő kebelén
vágynék lenni szilárd s változhatatlan,
hogy annak lágy, lélekző melegén
őrködjem örök-édes izgalomban:
azt szeretném, azt hallgatni, örökkön,
ott élni mindig - vagy meghalni rögtön."

(Keats - Fényes csillag)

 

Lucy Strange

Keats - Óda egy csalogányhoz (részlet)

Szivem fáj, s minden ízem zsibbatag,
Mint kinek torkát bús bürök telé,
Vagy tompa kéjű ópium-patak,
S már lelke lankad Léthe-part felé -:
Nem boldogságod telje fáj nekem,
De önnön szívem csordult terhe fáj
Dalodtól, könnyű szárnyú kis dryád,
Ki bükkös berkeken
Lengsz, s visszazengi a hűs, zöld homály
Telt kortyú, lenge, hő melódiád!
 

Oh, még egy kortyot! mint hűs pincemély
Aggott borát, melyben - oh, drága nedv! -
Zöld tájak fénye s virágíze él,
Provánszi dal, tánc s napsütötte kedv!
Egy kelyhet! - melyben délszak lángja forr,
Vagy mit a Múzsák szent patakja tölt
Rózsás habbal, s a gyöngyszélű pohár
Öble setét bibor,
Hogy míg iszom, tűnjék a lomha föld,
S szálljak veled, hol erdők árnya vár!

Paulon Viktória- Kisrigók

Három fészkéből kipottyant kisrigó, de mit is beszélek, három fészkét vesztett gyermek története ez. A hatéves Szaszka, az ötéves Csabó és a négyéves Gigi az, aki keresi végleges otthonát. Ketten nevelőszülőknél, egyikőjük pedig gyermekotthonban nevelkedik. Azt a mesés és kalandos utat mutatja be a könyv, amíg egymásra találnak immáron végleges helyükön. 

 A történet kitűnően alkalmas arra, hogy egy bájos, de ugyanakkor mágikus-realisztikus mese segítségével beszélgessünk gyermekeinkkel azokról a kicsikről, akik  valamilyen okból kifolyólag,  nem saját szüleikkel és testvéreikkel élik az életüket. A meseszerűen alakított cselekmény az óvodásoknál jól ismert mindennapi eszközökkel tarkított, úgy, mint hajszárító-telefon, ennek a 2.4 változata a porszívó-telefon, a beszélő kakas, a postás-galamb és ezek sokszínű vonulata.  Senki se aggódjon, a három gyermek családra és testvérre talál a mese végén, de az addig vezető úton azért vár rájuk némi nehézség. 

Kellett egy kis idő, amíg én is leülepítettem magamban a történetet, mert az elmúlt hét évben gyermekotthonban voltam nevelő, pont az említett korosztállyal foglalkoztam, és vannak dolgok, amiket nem a könyvben megjelenő módon látok. Az idő pont arra kellett, hogy el tudjak a negatív és realisztikus oldaltól szakadni, és visszaszerezzem azt az érintetlen látásmódomat, amit évekkel ezelőtt birtokoltam. Szakmailag természetesen nincs gond a könyvvel, nem erről van szó, csak épp a salak ülepedig le az emberben olyan mértékben, ami fullasztóvá tud válni. 

(Esetleg annyit tennék hozzá, ami mindenki számára fontos lehet, hogy 2017 január elseje óta 12 évesnél fiatalabb gyermek csak nevelőszülőnél, és nem gyermekotthonban helyezhető el. Természetesen létezik egy olyan rövidebb időszak, amíg befogadó otthonban lehetnek a kicsik, amíg nem találnak nekik nevelőszülőt. Illetve létezik átmeneti gyermekotthon -itt dolgoztam én is- ahol olyan gyermekek vannak, akik belátható időn belül, nagy valószínűség szerint haza kerülhetnek, így a szülő felügyeleti joga is megmarad.)

részlet a könyvből

A "Kisrigók" a szülők és testvérek után vágyakozó picikről szól, akik bátran vállalják a veszélyt, hogy célba érhessenek. Minden sziruposságtól mentesen sikerült Paulon Viktóriának a boldog véget érő történetet bemutatnia, melyhez Agócs Írisz kedves illusztrációi plasztikusan járultak hozzá. Kötetével a szerző nem csak a gyerekeket szerette volna érzékenyíteni, hanem felhívja arra a szomorú tényre is a figyelmet, hogy éves szinten milyen kevés gyermeket fogadnak örökbe. A 2014 óta működő blogján erről sokkal bővebbek ír.

Őszintén örülök, hogy megszülethetett ez a könyv, és remélem, hogy tevékenyen hozzájárul az örökbefogadások számának növekedéséhez. 

Hozott pontszám: 5

Valami hasonló megnyugvást váltott ki belőlem is a mese, mint amit Csabó érezhetett itt.