"Asha, az érintetlenségről akartam neked beszélni, hogy az mennyire fáj,
mennyire kevésnek és kicsinek érzem magam amiatt, hogy vágyom rád, hogy a
te kezed érintsen a kezem helyett, hogy tudd, elmesélhetetlenek az
éjszakák, mert már nem tudok magamhoz érni sem utánad, sem előtted. Már
nincsenek álmaim, se madárhangok az eső miatt. Fekszem az ágyban, nem
akarok a testedre gondolni, de érzem, ahogy bolyongani kezd bennem az
emlékeid teremtette erő. Távolodsz és sírva kérnélek, hogy hagyj
magamra, ha az ember úgy is arra rendeltetett, hogy folyton kételyek
között tanuljon meg félni. Asha, nagyon, nagyon szeretném, ha
megtanulnék hozzád érni, és mindennél jobban vágyom arra, hogy végre
magamba engedhesselek téged."
Részlet Csobánka Zsuzsa Emese könyvéből. 61. oldal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése