Greger, Michael - Egyél ​úgy, hogy ne halj meg

 Áttörés az egészség és a súlycsökkentés területén

Eredetileg ez egy később megjelent kötete Michael Greger-nek, de véletlenül  ezzel kezdtem az olvasást. Ha tehetitek, akkor javaslom, hogy előbb inkább a Hogy ne halj meg című könyvet olvassátok el, mert az tartalmazza az alapokat és bizony nagyon sokat hivatkozik  rá a szerző. Az alcímet valahogy figyelmen kívül is hagytam, csak amikor már idegesítővé kezdett válni számomra, hogy minden a testsúlycsökkentés körül forog, akkor tűnt fel, hogy van itt még valami alcímecske is. Nincs ezzel semmi baj, csak másra számítottam. 

Michael Greger neve mindig felmerül a vegán táplálkozás és ezen belül is a teljes értékű növényi étrend (TÉNÉ) kapcsán. A könyveinek elolvasása elkerülhetetlenné vált számomra. A saját előtörténetemet most kihagynám, elég az, hogy fél éve áttértem fokozatosan a vegán étrendre és próbálgatom a teljes értékű növényi étrendet betartani. Most adódott az életemben olyan mértékű szabadság, hogy a saját igényeimet helyezhessem előtérbe. Mindenkinek megvan a maga sztorija, hogy miért vált, de jó, ha tisztában vagyunk a tudományos háttérrel is. Szükség is van rá, hiszen támadás az mindenkit ér bőven. 

A szerző ebben a vaskos kötetben rengeteg kutatási kísérlet eredményeit hozza állításainak alátámasztására. Először a piacon előforduló fogyókúrás készítményeket, műtéti eljárásokat, étrend-kiegészítőket és módszereket veszi sorra. A vizsgálatok pozitív eredményeire is rámutat, de mindig melléállítja azt, hogy milyen áron valósulnak meg ezek és nem fukarkodik a negatív tapasztalatokkal sem. Teszi mindezt humorral és végtelen elfogadó türelemmel. Én nem fedeztem fel sorai közt az indulat halvány árnyékát sem. Nem akar senkit meggyőzni, vagy a vegán táplálkozást bárkire is ráerőszakolni. Ő csak adatokat hoz. 

A bevezető után a testsúlycsökkentő étrend alapjainak bemutatásába fog bele. Részletesen kibontja a gyulladáscsökkentő ételeket, bemutatja a rostdús élelmiszereket, beszél a glikémiás indexről, a finomított cukor és liszt állandó jelenlétéről, a transzzsírok hatásáról, a függőséget okozó bolti cuccokról, amit merészség tápláléknak nevezni. Természetesen ő is kifejti a sóbevitellel kapcsolatos nézeteit és csak itt, körülbelül a könyv harmadánál tér rá bővebben a húsfogyasztás szervezetre gyakorolt hatására. Ahogy mondtam, ebben a kötetben inkább a súlygyarapodással összefüggésben beszél mindenről, de természetesen érthető az egészségre gyakorolt hatás is. 

A harmadik fejezetben Greger leírja, hogy szerinte mi az ideális testsúlycsökkentő étrend. Minden okfejtése érthető, jól követhető. Itt voltak számomra hiányérzetek, mivel nem olvastam a korábbi kötetét, ami bizonyára sokkal összeszedettebben mutatja be az általa javasoltak rétegződését. Persze így is értettem, valamint  más forrásokból begyűjtött tapasztalataim is kiegészítették a homályos részeket, ami ismétlem, nem a könyv hibája. 

A negyedik fejezet számtalan fogyást serkentő tippet ad, amin érdemes elgondolkodni, még inkább kipróbálni, hogy nekünk beválik-e? Itt is gazdagon hozza a szerző a kísérletek kutatási eredményeit. Számok, számok, számok. Hiszen a mai embert ez győzi meg. Szó van itt zsírégetőkről, zsírgátlókról, testmozgásról, hidratálásról, a szokások jelentőségéről, az alvásról és a stresszről is. 

Az utolsó blokk a szerző személyes javaslatait foglalja össze, egyben bemutatja azt az applikációt is, amin az étkezések alapanyagait lehet kipipálgatni naponta. Ez a 21 részből álló lista segít abban, hogy az általa leírt fontos táplálékok mindig szerepeljenek az étlapunkon. Hiszen attól, hogy valami húsmentes, nem feltétlenül egészséges, pláne fogyást eredményező. Lehet egész nap ropit ropogtatni, nincs benne ugyan hús, de elég messze áll az ideális tápanyagforrástól. 

Greger könyvének érdeme, hogy pazarul illusztrálja, kísérletekkel igazolja állításait. Nem mondom, hogy mindenkinek egyszerű lehet egy ilyen táplálkozási pálfordulás, de aki készen áll a váltásra, az nagyon sok szellemi üzemanyagot kap hozzá. Ahogy ő ír, minden egyszerűnek, szinte gyerekjátéknak tűnik. Egy ilyen aprólékosan megalkotott kötet óhatatlanul, néha idegesítően részletes és az emberbe az agymosás érzését is behozza. Mivel nem didaktikusan magyaráz, nem szájbarágósan nyomul, így inkább a sok információval való megküzdés jelent gondot az olvasó számára, nem a hangnem. Azért persze voltak nekem is úgymond "meredek" részek, de melyik a hagyománytól radikálisan eltérő irányzat hírvivőinek kijelentései nem tartalmaznak ilyet? 

Három teljes hétig olvastam és emésztettem a rengeteg információt. Tudom, hogy szükség van egy ilyen alapos tanulmányra, ott a helye a könyvespolcon, de bevallom, elfáradtam a végére. Mégis, miután átrágtam magam rajta, úgy érzem, hogy legszívesebben mindenkinek odaadnám, hogy elolvasás után döntsön ki-ki arról, merre szeretne menni. Ez, és a korábban olvasott Ruediger Dahlke kötet segítenek világképünk tisztázásában, amire azt hiszem szükségünk van mostanság, mint arra a mértékletességre is, ami mára szinte minden téren elkerüli az emberi fajt. 

Kicsit amerikai a hangvétele - de hát milyen legyen, ha az elsődleges célközönség pont az amerikai lakosság volt? S bár a szerző által hozott elrettentő adatok is elsősorban Amerikára vonatkoznak, mégsem tud az ember hátradőlni és legyinteni a tengeren túli statisztikákra, mert a mi portánkon is van mit sepregetni. 

Hozott pontszám: 4/5

Michael Greger

 

 

Finy Petra - Kerti szonáta

Három nő élete egy kertben találkozik. Médi és Magda az öregedő testvérpár és egy fiatal leányzó, aki a kert ápolásában segít, Frida. 1987-ben még mindig lesnek ránk, szinte minden bokorban ott egy besúgó. Vagy mégsem, csak az évtizedek félelme tapadt az emberi cselekedetekre?  A rendszerváltás küszöbén állunk, ami ugyan nem ölt még alakot, de mintha már pislákolna valamit. De más  sejteni, mint tudni valamit. 

Ennek a korszaknak a légkörét próbálta megidézni Finy Petra kötetében, ahol mindenkinek van egy batyuja, melyet látható vagy láthatatlan módon cipel magával. Van aki megtanul ezzel a teherrel élni és van, akit lehúz e súly. 

Az eltemetett titkokra fokozatosan vetül a fény, ahogy olvad a jég. Az igazság bevallása azonban tehertétel lehet a másik vállán, néha ezért jobb hallgatni. De a kimondott szavakat már nem lehet el nem hangzottá tenni.

Nem hiszem, hogy én lennék ennek a könyvnek a célközönsége. Nekem kicsit kevés volt minden aspektusa. Ezt a kötetet inkább annak a fiatal generációnak ajánlanám, aki még nem élt ebben a korszakban, nincsenek emlékei, sőt a szülei is inkább hallomásból ismerték a kemény diktatúra napjait. A lazán szerkesztett regény könnyen olvasható, jól érthető még az ifjabbak számára is. 

A kerti szonáta főszereplői a nők. A gyenge nők, akiknek  megtestesített karakterei nagy tetteket hajthatnak végre. 

A csodálatos borítóba bújtatott kötetnek nem bírtam ellenállni, Finy Petra korábbi regénye, a Marlenka azonban jobban tetszett. Mégsem bántam meg az olvasást, hiszen az a lírai hangvétel, amit a szerző becsempészett a sorok közé, gazdagsággal ajándékozott meg.

Hozott pontszám: 3,5 

 

Finy Petra

 "Az erőről mesélj, anya, a túlélésről, hogy mit tanultál Júliától? Az akaratot akarom hallani, és a hitet, tudni akarom, miként születik meg a dac a lélekben, hogy kirángassa az embert a legreménytelenebb helyzetből. Azt szeretném tudni, milyen az, amikor aranyat fújt Isten a szívemre."

  * * * * *   

"…azt szeretem, ahogy fésülsz, ahogy szépen elrendezed a gondolataimat a fejemben, a hajamban, mintha minden egyes tincsbe nyugalmat akarnál húzni a fésű fogaival. Magda a hajszálain keresztül Médi lelkébe is csepegtetett egy kis békét, mintha testvére belső világát a kinti élettel összekötő elektromos huzalok lennének ezek a hajszálak."

  * * * * *                   

"Ha a Nyugatra szakadt rokonok olykor hazalátogattak, mosolyuk kisimult volt, tejszagú és napsárga, és a legtöbb magyar azonnal feszélyezni kezdte magát. Attól a fenséges felszabadultságtól, ahogy kikérték maguknak, ha a pincér lassú volt, vagy át akarta őket vágni, ahogyan hangosan és magabiztosan beszéltek a rendőrrel, és egy percre sem néztek félre vagy rettegtek. Na, ez a nyugati magabiztosság aztán hetekre kellemes kis szorongást okozott az itthon ragadt rokonoknak."

  * * * * *          

"Milyen szemérmes ez a hajnal, gondolta Magda, ahogy kinézett az ablakon. A felhőrétegeket szégyenlősen húzza maga elé, nehogy kivillanjon a nap gömbölyű vöröse. Takargatja a reményt, elrejti a bizakodás aranyszínű idomait." 

Björnsdóttir, Sigríður Hagalín - Szent szó

 "Az írás ugyanis nem csak írás. Az írásban varázserő rejlik, megváltoztatja a gondolkodásunkat, a viselkedésünket, a világot. Az írás a tűz megszelídítése óta az emberiség legnagyobb hatású eszköze."

 

Éppen két évvel ezelőtt olvastam az izlandi írónő első kötetét, és nagyon örültem, hogy újabb művel rukkol elő.  A szigetben felvetett téma egy rendkívül érdekes szituációra épül;   Izland elveszíti minden kapcsolatát a külvilággal.  Elmondhatom, hogy a Szent szó valami teljesen másról szól, mégis ugyanarról. 

A fiatal édesanya, a híres influenszer Edda egyik napról a másikra eltűnik, magára hagyva újszülött gyermekét, férjét és családját. Bár a rendőrség futja a szokásos köreit, de amikor kiderül, hogy a nő az Egyesült Államokba utazott, a család úgy dönt, hogy az egyetlen, aki megtalálhatja Eddát, az az öccse, Einar. Úgy tűnik, hogy az elmúlt években Eddának volt egy másik élete is, különös cég van a nevén, amit ki tudja, miből volt képes életre hívni? Einar félve vág neki az ismeretlen földrésznek, minden nyom nélkül keresi eltűnt nővérét. Az egyetlen, amire támaszkodhat az a megérzése és az, hogy mindenkinél jobban ismeri a lányt. Vajon elég lesz ez ahhoz, hogy megtalálja? 

A két szálon futó cselekmény egyrészt ezt a krimibe illő kutatást követi, másrészt fokozatosan beleenged a múltba és feltárja ennek a családnak csöppent sem hétköznapi összetételét. Az olvasó lapról lapra kerül közelebb a megértéshez, a szerző mindkét partoldalon tartja a feszült témavezetést. Edda és Einar apja ugyan közös, de a két hónap különbséggel született gyerekek anyja nem. Amikor a férfi mindkét nőt elhagyja, azok elhatározzák, hogy összeköltöznek és egymást támogatva, egy furcsa családot alkotva néznek szembe azzal, ami rájuk vár. Kihívásnak nem lesznek szűkében, mert a két gyerek elég különbözően fejlődik. Úgy egészítik ki egymást, mint egy ikerpár. Csodálatos volt ezeket a részeket olvasni, és egyre inkább megérezni azt, hogy a testvérek közti láthatatlan szál valóban lehet olyan erős, mint Ariandé fonala, és elvezetheti Einart a megoldáshoz. 

A jelenben játszódó események sem nélkülözik a meghökkentő megoldásokat. A feladványok, melyekkel a férfinek szembe kell néznie a megoldás oldaláról nézve persze egyszerűek, de nem is egy tekervényes krimit kell várni! Einar is lépésről lépésre érti meg, hogy mi volt az oka Edda eltűnésének.  Sigríður Björnsdóttir a kivételes képességgel megáldott lány szájába adja kérdését, hogy mi lett volna az emberiséggel, ha megmarad a szóbeliségnél, ha soha nem találják fel a sumerok az ábécét. Vissza lehet-e fordítani ezt a több évezredes folyamatot? 

Visszahelyezhető-e az emberiség a paradicsomi állapotba, az eredeti természete szerinti kommunikációba, az írás és olvasás nélküli világba? Ott vagyunk az első regényének a gócpontjánál, az ember és a természet harmóniájának visszaállításának kérdésénél? Az írónő egyéb fantasztikus ötletek útját is előrevetíti, ami manapság egyáltalán nem tűnik annyira elrugaszkodottnak. Ez a rész talán a legkidolgozatlanabb, csupán csak felvillant egy gondolatot, aztán el is engedi, de egyúttal meg is adja a lehetőséget olvasóinak, hogy ha elég merészek, kalandozzanak csak el ebbe az irányba. 

Kalandoztam én is, nem is keveset. Ez a nem mindennapi családfelépítés is szárnyra kelti az ember fantáziáját, akárcsak a gyerek különleges képessége és kapcsolata. Szellemi szinten is izgatott az írásbeliség kérdése. Összességében egy  olyan könyvet olvastam, ami szépirodalmi igényességét is kiemelve, pont nekem való. Érdekes karakterek, egy rejtélyes eltűnési eset, a hallgatás börtönébe zárt titok, s mindezekhez egy igazán érdekes kérdés felütése. Így kell tizenkilencre lapot húzni. 

Hozott pontszám: 5* Kedvenc lett. 

 Sigríður Hagalín Björnsdóttir

2021. októberi Margó fesztiválon

 "Mi történt 2400 éve, amikor az agyunk elkezdett alkalmazkodni az ábécéhez, és új kapcsolatokat létrehozni a bal agyféltekében, a jobb kárára? Amikor a régi világ néma ösztönei és kreatív emlékezete átadta a helyet a megingathatatlan, írott szövegnek? Amikor a szellemek, az istenek és a mítoszok helyébe egy szakállas öreg lépett, aki kőbe véste a parancsolatait, az alefet és a bétet.?"

 *  *  *  *  *

 "Az élet egy sűrű folyam, észre sem vesszük, és körbezár bennünket, gyorsan kell mozognunk, hogy le ne ragadjunk, minden lehetőséget meg kell ragadnunk.
Mégsem bántam meg semmit, most, hogy az élet megdermedt körülöttem, és megrekedtem, mint egy ősi légy a borostyánban."

 *  *  *  *  * 

"Ahhoz, hogy valaki jó ember legyen, bátorság kell, mondja. Szembe kell úszni az árral, a jóságért meg kell küzdeni."

 

Miller, Madeline - Kirké

Az elmúlt  évben -művészetterápiás képződésem okán- hangsúlyosabban vannak  jelen életemben az archetípusok témája. Meg is sokasodtak olvasmányaimban az ezzel foglalkozó kötetek, folyamatosan érzem, hogy van hova mélyülnöm ebben a kérdéskörben.  Középiskolában még tehernek éltem meg, hogy el kellett olvasnom az Odüsszeuszt, dehogy jutottam én a felszín alá... Fokozatosan váltam alkalmassá az egész görög mitológia befogadására; be kell vallanom, hogy hozzá kellett kicsit öregednem a témához. Most viszont a legnagyobb lelkesedéssel és megértéssel veszem kezembe ezeket.

Nem tudom megítélni, hogy ha létezett volna Madeline Miller kötete diákkoromban, akkor vajon lefaraghattam volna  éveket ezekből a megérési stációkból? Mert most élvezettel olvastam a történet minden sorát. Ennek fő oka a rendkívül olvasmányos stílusa.  A szerző olyan elemi erővel volt képes berántani engem az istenek heves érzelmekkel tarkított életébe, hogy minden pillanatban arra vágytam, hogy leshessem őket. Jó volt ez a biztonságos távolság tőlük, mert hirtelen haragjuk gyakran mindent elsöpört, emberi mérték szerint igazságtalanok voltak, kényük-kedvük szerint tiporták sárba az emberi fáradozás bármely oldalát. Szélsőségesek, érthetetlenek és mégis olyan ismerősek voltak. 

De a  heves istenek között is akadtak kivételek, s ilyen a címadó Kirké is. A napisten Héliosz és Perszéisz, a nimfa gyermeke. "Amikor megszülettem, nem létezett szó arra, ami vagyok." A későbbiekben kiderül, hogy mennyire igaz is ez az állítás, hiszen Kirké, akárcsak testvérei, fokozatosan jön rá arra, hogy mi is ő valójában. A fiatal nimfa mindig érezte másságát, benne megvolt az a könyörület, amit övéi között nem talált. Nevének jelentése héja (vagy sólyom), ami utalt furcsa, rekedtes hangjára és sárga színű szemére. Talán nagybátyjától, Prométheusztól örökölte az emberek iránti könyörületességét? Nem tudni, azt viszont igen, hogy a benne megszülető szenvedély lesz az, ami engedi színre lépni, amire valójában teremtetett. Kirké, akárcsak az emberek többé válik a szerelem révén. Az ifjú nimfa rájön, hogy képes egy varázslatos virág által a "pharmaka"-ra, azaz a varázslásra. Szerelmét, a halász Glaukoszt istenné akarja változtatni, hogy méltó párja lehessen. Azt kívánja, hogy a férfi váljon valódi önmagává. Teljesen hihetetlen módon, de Glaukosz isten lesz, valódi önmaga. Hiába a lány minden áldozata, az ifjú nem viszonozza szerelmét. A féltékeny Kirké Glaukosz szerelmére zúdítja erejét, s Szkülla is azzá válik, ami valódi önmaga, egy örökké férfire éhező, hatfejű szörnnyé. Mindenki azt hiszi, hogy a moirák alakították a két szerelmes életét ilyen szövevényesre, de a meggondolatlan Kirké, bevallja apjának mindenki füle hallatára, hogy ezt bizony ő tette. Hiszik is, nem is, de végül a szívtelen Héliosz Zeusz tanácsára Aiaié szigetére száműzi lányát örökös magányra ítélve. 

A magányos nőt nem töri meg sorsának alakulása, tökélyre viszi azt, amire született. Élete kalandosan alakul, nem is lesz szinte soha egyedül. Varázstudománya által magához szelídíti az erdő vadjait, és ahogyan azt már az Odüsszeuszból tudjuk, képessé válik disznóvá változtatni a szigetére betolakodókat. De nem csak rossz emberek látogatják meg, hanem lehetősége lesz ismét szeretni valakit; szerető lesz s anya. A történet mindvégig tartogat meglepetéseket, talán a száműzetésnek is vége lesz egyszer még az időtlen istenek birodalmában is.

Madeline Miller csodálatos könnyedséggel szövi bele regényébe Daidalosz és Ikarosz mítoszát, a Minotaurusz legendáját és természetesen Odüsszeusz regéjét. Mégsem maradt elnagyolt számomra a történet, mert minden cselekményessége mellett a szerző az alakok megformálását is nagy igényességgel hozta létre. Nekem már maga Kirké alapvető finomsága, érzékenysége is tetszett, akárcsak a saját szigetén megjelenő új, erőteljes arculata. De ugyanez elmondható Daidalosz megformálásáról és Ariadné királylányról is, hogy Odüsszeusz összetett személyiségét már ne is említsem. A regénybe üde színfoltot hoz az istenek hírnöke, a szószátyár Hermész, akinek feltűnése egyszerre jelent vigaszt és int óvatosságra. 

Mondhatnánk, hogy az istenek élete is éppen olyan szövevényes, mint az embereké, de inkább megfordítom és azt állítom, hogy az istenek az emberi karakterek archetípusai. Az emberi gyarlóságok, a szenvedélyesség, a mohóság megjelenítői, de pozitív visszatükrözői a gondoskodásnak, a kitartásnak vagy az érzelem vezérelte életnek. Ahogyan Jean Shinoda Bolen fogalmaz: "istennők ma is élnek, minden nőben", ahogyan  minden férfiben is él egy isten. 

Senki ne gondolja, hogy ha jól ismeri a görög mitológia történeteit, akkor nem adhat számára semmi újat ez a kötet. Pontosan azokat a hézagokat képes kitölteni a regény, ami a gyakorlatiasság útvesztőjében lemorzsolódott. Gazdag fantáziával megrajzolt, érzelemdús történet, ahol  nagyon könnyű volt azonosulnom Kirké alakjával. Talán ezért is tetszett különösen a kitaszított gyermekből lett hatalmas varázserejű Kirké meséje. 

Hozott pontszám: 5

                                                     Madeline Miller

Gerlóczy Márton - Check-in

A 2012-ben megjelent könyvében egy nem szokványos útikönyvvel ajándékozza meg olvasóit Márczy Lajos, alias Gerlóczy Márton. Tíz ország titkaiba leshetünk bele a legkülönösebb szituációk által. A csóró magyar író személyében utazó Márczy hol testvérével, hol barátjával, hol a haverokkal múlatja az időt. A legtöbbször minden bevezetés nélkül esünk be egy reptérre, egy városba, vagy egy szállodába. Mert most nem is a célokon van a hangsúly, nem is az új helyszín szépségén,  hanem egész egyszerűen Márczy csak a leplet akarja lerántani az adott ország arculatáról. Vagyis, dehogy akarja, épp csak megteszi. 

A szatirikus hangnemű bemutatók karcosak, mellőzik a romantika még leghalványabb gyanúját is. Ékes példája ennek a Bora Borán tett kirándulás, amikor a világ egyik  legelőkelőbb szállodájában egyetlen  cél lebeg immáron Mr. Márczy  előtt, hogy az otthonról hozott 69 forintos sertésmájkrémet lefotózhassa a Csendes Óceán eme ékes helyén. "Ez a sertésmájkrém volt hivatott elnyelni azt a fájdalmas, boldog dallamot, melyet a helyzet disszonanciája okozott" 

De nem kevésbé  kínos a helyzet a hamburgerek hazájában, ahol ehetetlen a sajtburger, vagy Prágában, ahol a prostik szedik rá a tesztoszterontól túlfűtött ifjakat. A látszat csalfaságára mutat rá a Norvégiába költözött depressziós, és még az írónál is szegényebb kivándorolt haver esete is. Várna, Tokió, Bangkok, Kingstone, Sousse mellett feltűnik még a magyar Békéscsaba és az utazásokat keretező Budapest városa is. Gyakran egy kocsmatúrán éreztem magam, nyakig a nihilben, ami egyértelműen nem az én sztorim.

Könnyed kis lektűröknek tartottam az írásokat, valami fricska félének egészen az legutolsó fejezetig. Bevallom, hogy a végső írás átkeretezte számomra az egész könyvet. Volt egy olyan érzésem, hogy a legutolsó fejezetből született meg az egész kötet ötlete. Egy saját élményem jutott az eszembe, amikor több hónap külföldi utazás után átléptem a magyar határt és az első amit kaptam, egy büntetés volt, amolyan Isten hozott hideg zuhany. Persze könnyebben megúsztam mint Mr. Márczy csóri Márczy, de valami nagyon hasonlót éreztem.  

Komolyan venni nem lehet, sőt nem is kell ezt a könyvet; szórakoztató hangneme kissé pikírt, csípős, amely görbe tükröt tart a sztereotípiákban gondolkodó olvasók elé. Tetszett, hogy minden könnyedsége mellett igényes irodalmiság lopakodott a sorok közé, érdekes ebből a  szemszögből is megnézni a művet. Mégis távol maradtam az egésztől, nem az én nyelvemen íródott és engem nem is szórakoztatott. Szerencsére nem ez volt az első Gerlóczy könyvem, így dehogy vesztettem én el lelkesedésemet, hogy sorra vegyem például az idén megjelent A katlan című könyvét. De ez most csak: 

Hozott pontszám: 3,5

"– Mi a foglalkozása?
– Könyveket írok, sajnos.
– Oh, that's lovely – mondja, és ellép tőlem, hogy Jenőt is megkérdezze.
Lovely. Ahogy mondja. Elképzelem a magyar határőrt, amint lovelynak találja, hogy valaki könyveket ír."

Macdonald, Helen - H, mint héja

 " széthasadnak a felhők - odanézz"

(Wystan Hugh Auden)

 

 

S mi az, mi a leginkább széthasíthat bármit is, ha nem a bánat? Helen Macdonald önéletrajzi könyvét az édesapja halálának feldolgozhatatlan vesztesége ihlette. A szeretett személy elvesztése olyan fájdalmat képes kicsalni az emberből, mely a legkülönfélébb módon ölt alakot, s láthatjuk, ezek megjelenési formája az irodalomban épp oly sokféle. Az elmúlt évben  Max Porter A bánat egy tollas állat könyve jól példázza az irodalom eszközeinek széles tárházát e tekintetben is. 

Helen a megküzdéshez egy még nagyobb küzdelmet hív segítségül, egy héja felnevelését. Könyvében ennek a lépéseit rögzíti, miközben láthatjuk, hogy ő maga is milyen harcokat vív az élet legelemibb dolgainak tekintetében. A történetnek van egy harmadik szála is, amely T. H. White The Goshawk (1951) című könyvének eseményeit öleli fel Helen által elmesélve. Apja halála után a lány begubózik önmaga fájdalmába, egy  távoli házba és White könyvébe. Folyamatos átjárás van az idősíkok között, ahogy Helen hol az apjával való kapcsolatában van, hol a White könyvben, hol pedig a héjája, Mabel emberhez szoktatásának sziszifuszi részleteit meséli el. 

 

Nem könnyű olvasmány ez a könyv, ezt előre leszögezem. Hozzám is a második olvasáskor  érkezett meg igazán. Első olvasásnál nem tudtam belehelyezkedni a történetbe, valahogy nem élt bennem a cselekmény. Talán a szituációnk volt most hasonló Helennel, ami miatt könnyebb volt megérintődni? Tény, hogy szinte hívott a könyv, hogy  most vegyem le a polcról. Megadtam neki azt az időt is, amit kívánt tőlem. Három hétig voltam együtt a könyvbeli csapattal. Tehát ennél a műnél, ha valóban át akarjuk élni a főszereplő küzdelmét, nem érdemes sietni. Valahogy a madár "megszelídítése" is sokkal kézzelfoghatóbbá válik, átérezhetjük a fiatal lány útját, ahogy a bánat különböző bugyraiban kószál, valamint a T.H.White  és madarának viszonyát is el tudjuk helyezni ebben a komplexumban. Pont ez a múltbeli szál világít rá mindenféle kapcsolódás jelentőségére. 

Az említett nehézség mellett azonban el kell mondani, hogy Helen Macdonald csodálatosan ír. A természeti képei, a madár viselkedésének ábrázolásai, a kettőjük összecsiszolódásának bemutatása a legnagyobbakat idézte meg számomra. Érdesen keverednek mondataiban a depressziós állapot kiváltotta szikárságok, a madár vadságának ábrázolásával és azzal a könnyedséggel, amivel a környezetet láttatja olvasóival. A mondandója szinte mindig nyers, de érzékelünk egy mélyen megülő melegséget is a szavakon túl. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a héja egy ragadozó, egy gyilkos, s tapasztalhatjuk is a történetben a fékevesztett ösztön tombolását. Ez a zabolátlan erő olyan, mint a lányban elhatalmasodó bánat. Ez egy gyönyörű metaforája a megélt belső küzdelmeknek. 

 

Több gondolat is megszületett bennem olvasás közben, mert miközben a szerző saját tragédiáját dolgozza fel, folyamatos összecsengéseket találtam az én mindennapjaimmal. Terápiás hatású könyv, erőssé képes tenni, de a nyitva hagyott vég miatt számomra áthelyeződik kicsit a hangsúly és visszatér az elengedés képességének fontosságához. 

Hozott pontszám: 4/5 

 

Helen Macdonald 

 

Fotó:  Courtesy Mike Birkhead Associates

 

 

Fotó:  Courtesy Mike Birkhead Associates

"Az ember keze arra való, hogy megfogja más emberek kezét; és biztos nem egyedül arra, hogy rajta héják üljenek."

 

"Ami az elmében a nagy megrázkódtatások után történik, az csak később nyer értelmet...Amit azonban szintén fel kellett volna ismernek, miközben azokon az északi utakon autóztam, hogy az apaelvesztése után az elme nemcsak új apákat keres a nagyvilágban, hanem új személyiségeket is, hogy azokkal szerethesse őket. "  

 

"Mint súlyos üveggömbök, olyanok az emlékek.  Letehetem őket ide vagy oda, de nem beszélik el a történetet."

 

 

 

Dahlke, Ruediger - Békés táplálkozás

Ruediger Dahlke a már jól ismert Campbell Kína-tanulmány vizsgálataira alapozza kötetének első részében azt az állítását, miszerint a helytelen táplálkozás az, ami a szervezet megbetegedéséért nagyban felelős. A Kína-tanulmány egy valóban alapos, több évtizeden keresztül végzett vizsgálatsorozat eredményeinek tükrében mondja ki alaptéziseit.  Lehet erre mindent mondani -mondanak is-, de a számok számok maradnak, és a mai "bölcs" ember a számoknak hisz. Persze az, hogy elmondják nekünk, mi az, ami káros a működésünkre nézve, még nem oldja meg a problémát magát. A változás csak akkor áll be, ha elkerüljük azt, ami káros nekünk. A szerző ebben az első fejezetben az összes helytelen táplálkozás okozta megbetegedésekre rávilágít.  A hús és tejtermékfogyasztás és a rákbetegség kapcsolatáról, a koleszterin szintről, a cukorbetegségről, a D-vitamin szerepéről, túlsúlyról és csontritkulásról beszél bővebben, és alternatívaként a vegán étrendet ajánlja. Tetszett, hogy nem azt éreztem, hogy Dahlke  mindenáron rábeszél az általa egészségesnek tartott étkezési formára, hanem a kutatásra alapozva elmondja, ő mit tart logikusnak, észszerűnek, s egyúttal a saját vegán életmódjából adódó tapasztalatokat is hozzáfűzi. 

Hanem a második fejezet az teljesen padlóra küldött. "Az állatok szenvedése" rész az állattartás jelenlegi körülményeiről szól. Arról, hogy milyen áron táplálék ma a hús, a tej, tojás. Ha meglátom ezt a könyvet szinte semmi más nem is jut eszembe, csak ez a fejezet, ami még a sírást is az emberbe fagyasztja. Tények, tények és tények követik egymást. Nem kívánok idézni, kitérni, fontossági sorrendet felállítani. Sok dologról hallottam már korábban is, de más egyben szemlélni ezt az egész helyzetet. Amikor ezt a könyvet olvastam, már én is letértem a húsevők kitaposott mezsgyéjéről, de az itt olvasottak olyan mélyen belém ivódtak,   hogyha meginognék, elég lenne csak ezekre gondolnom a kijózanodáshoz. Szó van benne a haszonállat tartásának körülményeiről, a folyton tejelő, hormon-kezelt tehenekről, a zsenge borjúhúsról, az egy életen át örökké vemhes kocákról, a hizlalt tyúkokról, akik tojógépek, a kakasokról és az ő sorsukról, valamint a vágóhidakról, illetve az ott dolgozó emberekről. Természetesen nem kell elhinni azt, amit ír; élhetünk tovább naiv álmaink között, emberek vagyunk, a teremtés koronái, minden értünk van. Nálam viszont ez minden etikai gombot benyom. És lassan áttérünk a testről a lélekre, hiszen ez Dahlke igazi terepe. Milyen hatással van az állatok szenvedése ránk? Ebben a részben kap egy vékony szeletet a nagymértékű húsfogyasztás ökológiai hatása a Földre, hogy az ipari állattartás, hogyan járul hozzá az éghajlati katasztrófához.

A harmadik részben pedig azt gyűjti össze a szerző, hogy hitvallása szerint mi az, ami a legjobb a testünknek és a lelkünknek. Itt szó van a D-vitaminról, mint gyógyforrásról, a böjtről, a szerotoninról, nyomelemekről és vitaminokról, azok növényi forrásairól, valamint az alvás és pihenés szerepéről.

A negyedik fejezet harminc vegán recepttel bocsátja útra olvasóit. 

Nem szeretnék a bejegyzésemmel senkit sem megbántani, igyekeztem a könyvet tartalmi szempontból megragadni, illetve rám gyakorolt hatását bemutatni. Érzékeny terület a táplálkozás is, mind társadalmi, mint szociális szempontok befolyásolják annak minőségét. Aki viszont már  más dimenzióból szemléli az emberi életet, a lélek útját, annak segítségére lehet a kötet táplálkozásának radikális megváltoztatásában. Inkább összegzésnek érzem, egyfajta alapműnek, szemnyitogatónak. A felvetett gondolatok mentén viszont sok alaposabban kidolgozott műre bukkanhatunk. Ruediger Dahlke a későbbiekben a böjtöléssel kapcsolatos gondolatait dolgozta fel igényes módon, arra bátran támaszkodhatunk. D-vitamin ügyében inkább Michael. F. Holick könyvét ajánlanám, de a vegán és nyers étrenddel is számos jó kiadvány foglalkozik. 2011-ben, a könyv megszületésekor ez mindenképp erőteljes, felrázó kötet lehetett, mára talán vesztett hajdani lendületéből. Ettől természetesen még nem rossz. A tudomány óriási tempóban fejlődik, az információk elérése is ugrásszerűen megnőtt, mégis helye van ennek a kötetnek. 

Hozott pontszám: 5 (a maga nemében jó)

 

 

 Ruediger Dahlke