Juhász Gyula - A hallgatás tornyában

 

Kép

 

Elmennek mind oda...
A csönd várában nincs többé csoda.
Portáján az élet riadva vár.
Csönd. Csönd. Tornyával égbe ér a vár.
 

Megyünk mind, mind oda...
Nem gyúl piros láng a bástyák felett,
Vak hallgatás az örök izenet.
Szomorú-e vagy közönyös e vár?
Csönd. Csönd. Az élet künn kérdezve jár.
 

Megyünk mi is oda...
Vannak, kiket úgy von a csönd hona,
Hogy itthagyják e zajt, szép boldogan,
Sokan vannak s mégis magányosan.
Kopogtatok tán holnap én is ott.
Csönd, csönd, nyílj meg Szezám!
S a hallgatás nagy tornya nyílni fog!

Önismeret irodalommal - élménybeszámoló

Az irodalom és önismeret csodálatos házaspár. 

Az élet számomra elválaszthatatlan az irodalomtól. Amikor arról beszélgetünk, hogy az emberek miért olvasnak, és miért azt a műfajt szeretik, amit, akkor legtöbbször azt a választ kapjuk, hogy jól érzik magukat a könyv világában. Sokaknak egy csodálatos utazás, egy kaland. Egy kaland, ami gyakran önnön magukba mutat, befelé, lefelé, mélyre. 

Ebben az elvarázsolódásban volt részem tegnap, amikor Matuska Mircsi coach vezetésével részt vettem én is egy ilyen irodalmi-önismereti esten a Zelenák Sütiházban. 

Volt bennem egy kis izgalom, amikor a Kolosy téren, Óbuda régies házai között a helyszínt kerestem. Az önismereti foglalkozás témája a Gyűrűk Ura volt. Nagyon régen olvastam a sorozatot, azóta természetesen a filmes feldolgozást is sokszor megtekintettem, és az izgalmamnak egyik oka pont ez volt, hogy a könyvről vagy filmről lesz-e szó? Ismerem-e eléggé a történetet, milyen emberek jönnek el, meg tudok-e nyílni előttük? 

Amikor beléptem a barátságos sütiházba minden feszélyezettségem azonnal el is múlt. Egy fiatal pár (később megtudtam,  testvérek) már ott volt, - JAJ,  a gyerekeim lehetnének, fordult meg a fejemben- de mint kiderült, két nagyon nyitott és kedves embert ismertem meg általuk. Aztán még szivárgott néhány hasonlóan jó fej vállalkozó, és fel is állt a csapat. Mircsivel együtt heten lettünk. A téma hangulatához illő, "gyűrűk urás" filmzene szólt lágyan a hangszórókból, amíg a házigazda sütiház szintén a téma ihlette édességét majszoltuk. Én egy Second Breakfast (Második reggeli) -t fogyasztottam, míg többek a Tündler névre hallgató csodát.

Második reggeli (vagy vacsora? )

A foglalkozás során Mircsi először egy rövid könyvrészlet felolvasásával  felvetett egy kérdést, amit egyénileg vagy spontán alakult párban végiggondoltunk, majd közösen megbeszéltünk. Mindenki annyit mondott el magáról-magából,  amennyit akart. Pillanatok alatt fantasztikus mélységig jutott el a párbeszéd, senki nem gondolta volna, hogy a könyv kapcsán ennyi mindenről szó lesz.

Anélkül, hogy nagy titkokat árulnék el,  elmondom, hogy téma volt az ember célja és küldetése. Van-e küldetésünk, ha igen, akkor az micsoda, milyen támogató és gátló erők vannak jelen az életünkben? Számomra hihetetlen élményt jelentett, hogy ennyi különböző emberben is olyan sok hasonlóság van, és valahogy mindegyikünk egy irányba törekszik. 

Mircsi által adott változatos feladatok kreatív oldalról is megjelenítették ezeket az erőket és törekvéseket. Valamennyire ismerni kell a könyv történetét, de leginkább a  szereplők jellemére és viselkedésére koncentráltunk. 

Legizgalmasabb feladatnak pont azt éreztem, ami elsőre nem volt világos. Egy másfajta gondolkozást indított el bennem, ami új megközelítést eredményezett. Sőt, a többiek fantáziadús ötletei, ezt még meg is koronázták.  Külön örültem annak, hogy nem éreztem az idő sürgetését. Már jóval túl voltunk a meghirdetett zárórán, de sem Mircsi, sem a helyiség tulajdonosa nem akarta elvágni a beindult folyamatokat. Jó volt ezt az időt magamra, magunkra szánni. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbáljon ki egy ilyet! (Zárójelben mondom, de eszméletlenül fiatalítóan hat az emberre.) Rengeteg pozitív energiát és elfogadást kaptam, és újabb adag  muníciót a jóban való hithez.

Mircsi más témákban is indít hasonló önismereti foglalkozásokat, amivel már el is kezdtünk szemezni! Pontosan itt tudtok ennek utánanézni! 

 

L.I.Lázár - Rejtőző kavicsok 2.

Kolozsi Lázár Ildikó elsősorban kamaszoknak íródott könyvének első része nagyon  tetszett. Igaz őrületes  iramban kellett elolvasnom, mert ajándékba vettem, és ki kellett derítenem, hogy az akkor 15 éves lánynak jó lesz-e. Nyugodt szívvel csomagoltam be akkor a kötetet, és így utólag örülhetek is, hogy nem a könyv megjelenése körül olvastam, hanem öt évvel utána, ugyanis hat évet kellett várni a folytatásra. Ez mondjuk nem a legszerencsésebb, de valójában nem is gondoltam, hogy lesz második rész. A 2012-ben megjelent, Móra Kiadó által kiadott kötet borítója nem ezt sugallta, meg emlékeim szerint a történet is megállt magában. Tény és való, hogy sokaknak tetszett. Gondolom nagy nyomás nehezedhetett az írónőre, hogy tovább írja Lille és barátainak életét. 

Nekem ez is tetszett

A 2018-as évben az Ad Librum csoport új, dizájnosabb külsővel ismét piacra dobta az első részt, majd még ugyanebben az évben, a stílusában tökéletesen igazodó második részt is. 

2018, Ad Librum kiadás

A Rejtőző kavicsok második része is nagyon izgalmasan alakul, a legfontosabb dolog továbbra is a szerelem. A kamaszszerelem. Mely fellobban, gyorsan megfordul, érthetetlen, irányt vált, kialszik. Nem csoda, hogy a főszereplő Lille se érti mi zajlik benne. Az előző rész végére átélhette a kölcsönös szerelmet  szíve választottjával, de ez a felhőtlen boldogság egy félreértés kapcsán kámforrá válik. A kétségbeesett lány hamarosan vigasztalót tudhat maga mellett, és úgy tűnik nagyon nehéz dolog tisztázni magában, mit is jelent számára ez a Vigasztaló? Közben "régebbi" tanárnőjük, a méltóságában megtépázott Anna is belép a cselekmények alakulásába, de most inkább Lille apja mellett kap hangsúlyos szerepet. Lille barátnője, Betti is részt kér a szerelemből. A korábbi kötetben szereplő figurák, Leo, Krisz és Praetor mellett új arcok is feltűnnek. A szerelem tekervényes utakon érkezik a kamaszokhoz. Kész szerencse, hogy olyan felnőttek állnak mellettük, mint Bandi bá', Lille apja, vagy Anna, illetve Anna anyja, Nonna. Csodacsapat. Fergeteges humorukkal, idealizált alakjukkal minden olvasónak vérzik a szíve, és biztos, hogy mindegyikük az új iPhone Xs helyett, egy ilyen apukát szeretne inkább. 

A fiatalabb olvasók egészen biztosan élvezni fogják ezt a könyvet. A szerelem mellett a főszereplők életében megjelenő erotikus érzések tovább fűszerezik a történetet, ami most már folytatásért kiált. 

Nekem felnőttnek fullasztó volt ez a rengeteg  érzés, és bár teljesen egyetértek azzal, hogy egy kamasz lelkivilágát valóban ilyen dolgok tépázzák, csendben be kellett vallanom, hogy nekem ez már sok. Sajnáltam, hogy a szerző ilyen gyorsra vette a tempót, voltak szituációk, amik fel sem lettek dolgozva, olyan gyorsan jött rá valami újabb réteg. De ez tényleg már öreges szubjektum. 

Amit viszont kifejezetten hiányoltam, az a harmonikus visszautalás az első kötetre. Aki régebben olvasta, például 5-6 évvel ezelőtt  az első részt, az nem fog emlékezni a részletekre. Ez a visszakapcsolás egyáltalán nem sikerült. Sőt, a címre utaló részt is jobban hangsúlyoztam volna, ha már ilyen szép gondolat húzódik meg mögötte. "Apám kavicsnak hívja a felbecsülhetetlen értékű embereket." 

Sajnos amellett sem tudok elmenni, hogy a köteteben jó pár nyomdahiba van. Jó lenne javítani! Annál is inkább, mert az első résszel együtt, ez egy nagyon jó kis sorozat, rengetegen fogják olvasni, és én magam is ajánlani fogom a kamaszaimnak. 

Mi fölnőttek pedig, nevessünk a nekünk ajándékozott humorán, és ne gyűrögessük zsebkendőnket egy Bandi bá vagy Anna után!

Hozott pontszám: 4/5

Kolozsi Lázár Ildikó

 A könyv honlapja: http://www.rejtozokavicsok.hu/

Sándor Iván - A hetedik nap

Valahol a németalföldi vidéken vándorol egy apa meg a fia, majd a fiú meg egy kutya, majd egy színésztársulat, majd a társulat meg a fiú, majd reggel lesz és a hetedik nap. 

Háború dúl az országban, valami alaktalan és alig testet öltő figurákkal, pestis és babonás hiedelem. Minden a vég felé araszol, a testnedvet kiszívó reménytelenség közepette. Mégis a fiú egy zsákot cipel magával az első kockától az utolsóig. A zsákban pedig  könyvet. Az apa félbemaradt fordítását és egy imakönyvet. A társulat pedig a színdarabokba temetkezve igyekszik túlélni mindent. Azt játsszák, amire igény van. Az aranyszamarat, vagy Káin történetét,  egy elvarázsolt királylány meséjét, vagy egy görög eredetű, kitalált darabot. Stehpan (a Törpe) szaltózik, Liz furulyázik, Jensen a közönséget gyűjti, a kutya ugrál körülöttük, Ulrich és Günter gyakorol, Thomas díszletet készít. Szinte tudomást sem vesznek a körülöttük zajló tragédiáról. 

A kultúrát ráncigálták át ebben a vészterhes időben a túlsó partra.

Annyi-annyi képem volt ehhez a könyvhöz. Mintha mindez már a múltban megtörtént volna, és én is ott ültem volna a szekéren, és átéltem volna az idő és a tér végtelenségét. Bergman Hetedik pecsét című filmje,  és egy nem is olyan régen megjelent poszt-apokaliptikus regény, a Tizenegyes állomás alakjai keveredtek bennem.   

Lehet, hogy számomra a könyv az egyetemes kultúra időfelettiségét jelképezte, de egyáltalán nem biztos, hogy másnak is az lesz. Sándor Iván megbontja a szokásos formai elvárásokat, érthetetlen központozást alkalmaz, a mondatok törése is különféle értelmezést és rendkívül lassú olvasást eredményez. Azt remélni, hogy összeáll az olvasóban egy egységes kép ebből a részlegességből, nagyon bátor, de kockázatos vállalkozás.

A cím, A hetedik nap, mely egyértelműen a teremtés történetére utal, egy inverz genezis. Ha szabadjára engedem a fantáziámat, képes vagyok valamiféle magyarázatot találni rá, de elég erőltetettnek tűnik, még számomra is. 

Amikor rákerestem Sándor Iván nevére nagyon meglepődtem, hogy nemhogy nem ez az első könyve, hanem közel az ötvenedik. Szégyen ide vagy oda, de eddig még nem olvastam tőle semmit. Sőt, azt látom, hogy az átlag olvasó sem ismeri őt.  Nagyon szeretném, ha lenne majd lehetőségem ezen változtatni.

 Hozott pontszám. 4/5

Sándor Iván

Nadányi Zoltán – Holdfény

Holdsugárból ezüsthúrt sodortam,
napsugárból aranyhúrt sodortam,
megvártam az éjfelet is ébren
s liliomok, rózsák közt, az éjben,
Hold alatt, a tamariszk-bokorban
hárfámat a szívemre szorítva
énekeltem, énekeltem,
szállt az énekszó a kert felett,
holdfénnyel és bánattal borítva
énekeltem, énekeltem
és világra énekeltelek.

Holdfény-fátylad akadozva leng,
úgy jöttél, mint lármára a csend,
mint csendből a dal, remegve zengő,
mint az égő sebre a hűs kendő,
mint a fázó testre meleg kendő.
Úgy jöttél át csenden és homályon,
mint halk éji permeteg a csírás
rétekre, mint a mosoly, a sírás,
a lélekzet, az öröm, az álom.

Holdfény-fátylad csókolom az éjben
s te ujjadat vonogatod enyhén
kétfelől, bús arcom pergamenjén,
mintha halkan, jóillatot hajtva
két szellőcske találkozna rajta
és szívemben örvényt verne mélyen,
liliomok, rózsák közt, az éjben.

Kép: Dodek Veronika

Corinne Sweet - Mindfulness

Gyakorlatok a tudatos jelenlét eléréséhez – bárhol, bármikor

Nem tudom, hogy ki hogyan próbálja önmagát rendben tartani, ott belül, de azért az látszik, hogy törekszünk valahogy kezelni a ránk nehezedő nyomást. Igaz, hogy inkább nő ismerőseim szokásait ismerem, a  férfiaknál ez a belső karbantartás valami gyakorlatiasabb,  hasznosabb formában jelenik meg. Én minden esetre rendre olvasom és hasznosítom az önismereti könyveket, próbálok sokat gyalogolni, tornázom, zen tangle -kat rajzolok, énekelek vagy alkotok valamit.  

Pár éve sorra jelentek meg a Mindfulness címkét viselő könyvek, amit mi magyarok éberség vagy még inkább tudatos jelenlétként használunk. Az egész mindfulnessnek az eszenciája egy régi kis tanmese (?), nekem mindenképp régi, hiszen jól emlékszem, hogy kb. 14 -15 éves koromban kaptam ezt az idézetet, egy akkori ismerősömtől: 

" Hogyan vagy te ilyen bölcs?
– Ha ülök, akkor ülök, ha felállok, akkor felállok, ha állok, akkor állok, ha megyek, akkor megyek. – válaszolt a bölcs
– Mi is ezt csináljuk, de mi mégsem vagyunk olyan bölcsek, mint te! – mondták a fiatalok
– De ti ezt nem csináljátok! Ha ültök, akkor már fel is álltok, amikor felálltok, akkor már mentek, mikor mentek, már meg is érkeztetek!"

Ennek a gondolatnak a kibontásával foglalkozik ez a könyv. Ahogy mondtam, számos ilyen kiadvány látott napvilágot, jó néhányba sikerült is belenéznem. 

2017-ben Alexandra Frey és Autumn Totton - Itt és most  című könyve feladatokat adva próbál segíteni olvasójának abban, hogy elérje a tudatos jelenlétet. Csúnyán felsültem azzal a könyvvel. Nem azért mert rossz volt, hanem két éve, amikor olvastam, akkor bizony nem sok haladást értem el a megadott feladatokkal. Szerintem most sem változott olyan nagyon a helyzet, inkább azt gondolom, hogy ez a könyv más típusú megvalósításokra vezeti olvasóját.

Legelőször egy rövid, körülbelül 10-12 oldalas bevezetőt kapunk Crinne Sweettől, aki elmondja a mi is az a mindfulness, miért jó, mire törekedjünk. Azért tudok csak saccolni, mert a könyv annyira  a mostban él, hogy az oldalszámokat is mellőzi.  A rendkívül szellősen megírt kiadvány rövid, maximum egy oldalas mondanivalókat közöl ezután, olyanokat, mint például:

Napindító. Elég közhelyes gondolatokat kapunk; koncentráljunk a napunkra, hagyjunk több időt a felkészülésre, élvezzük ki a tusolást,  törölközést, figyeljünk a reggeli ízére, illatára, ne szóljon semmi körülöttünk, majd ellenőrizzük, hogy mindenünk megvan-e! Jön egy egyszerű kis türkiz színű rajz (itt egy zuhanyfej) majd egy oldal üres lap és egy kapcsolódó idézet. 

Az egész napunkat érintő témákban kapunk egy kis szösszenetet, a sétában, ingázásban, túlórában, munkával kapcsolatban, érzelmekben,   úszásban és hasonlóakban. 

Képtelen vagyok megítélni, hogy mennyire hasznos összességében ez a kiadvány. Számomra egy-két áldásos téma akadt benne: a döntés, a csalódás, a kínos pillanatok és a visszautasítás mellé került egy kis post it, de ezek is inkább a munkámban hasznosíthatóak, mint önmagamnak. 

Ettől függetlenül nem rossz könyv ez, csak szerintem legtöbbünk már túl van ezen jócskán. Ballagási ajándéknak, vagy az életbe való kilépéskor találom szerencsés ajándéknak. 

A könyvet nagyon jó kézbe venni, ízléses, ajándéknak is kitűnő. A benne található idézetek sokszor elgondolkodtatóak, de sajnos vannak olyan témák is, aminek kibontása nem sikerült, vagy épp erőltetett.

Hozott pontszám: 4 (jó indulattal)

Részlet a könyvből

"A tudatos jelenlét nem egy merev, »'ki akarok zárni mindent« típusú érzés… a tudatos jelenlét azt jelenti, hogy az ember annyira belemerül egy adott tevékenységbe, hogy az valódi énjének kifejezésévé válik.”
Robert Allen

Legvégül úgyis csak három dolog számít igazán: az, hogy jól éltünk-e, jól szerettünk-e, és megtanultuk-e elengedni a dolgokat."
Jack Kornfield

Mindenem amim van, odaadnám még egy pillanatért.
I. Erzsébet királynő utolsó szavai.
 
"A tudatos jelenlét azt jelenti, hogy megtanulunk észrevenni mindent, ami a testünkben, az elménkben és a környezetünkben zajlik: a gyomrunk korgását, a hátunk nyilallását, az állkapcsunk izmainak feszülését, az ablakot verdeső esőt, az égen úszó felhőt, a macska dorombolását, a kertben nyíló virágokat, a gyerekünk mosolyát, a vonat zakatolását a távolban, az utcai forgalom moraját, a faágon ülő madár csiripelését, az orrunk hegyének viszketését, a számítógépünk zúgását, a nyelvünkön olvadó csoki ízét."

Halász Margit - Gyöngyhomok

Hosszú évek óta várólistámon volt ez a könyv, de valahogy sohasem volt bent a könyvtárban, másként se jutottam hozzá. Amíg csak most karácsonyra egyik kedves barátnőm meg nem lepett vele. Ő nem rég olvasta, fantasztikus élmény volt számára, és gondolom elhatározta, hogy én sem élhetek tovább Gyöngyhomok nélkül. 

A könyv olyan csodálatos, mint maga a címe. 

A története rendkívül egyszerű. Él egy szájról szájra átörökített legenda a pusztán, mely szerint a Homokháton, Kétvízközt áll egy terebélyes barackfa, melynek gyökere alatt ásta el hajdan a lápi sellő fia a hatalmas kincset. Ezt a történetet meséli Ördög Rozália minden este csemetéinek, szám szerint hétnek. Az ő életük ezerszínű labirintusát követhetjük végig. Ezek a tekervények előbb-utóbb mindig a barackfa alá vezetnek, és ásót ragad itt már végül mindenki. 

Hankiss János könyve jutott erről az eszembe. Nagyon régen olvastam, de annyira megmaradt belőle egy történet. A felnőtt férfi felmegy a padlásra, a régi lomok között pakolászik, amikor megtalálja a kisiskoláskori  hátitáskáját. Kinyitja, és egy összelapult csoki maradványait találja benne. Ezt a csokoládét, még az édesanyja adta neki, amikor minden nap szenvedés volt számára az iskola. Azt mondta neki az anyukája, hogy csak akkor egye meg az édességet, ha úgy érzi, hogy már nem bírja tovább az iskolában, amikor rosszabb már nem lehet. Sokszor elővette, de végül soha nem ette meg a csokit. 

Valahogy így voltak ezzel Ördög Erzsébet, Mária, Illés, Irén, Miklós, József és Lajos, sőt szüleik Csipke Ferkó Ördög Rozália és Négyökrű Misike is. Ők sem  ették meg a csokijukat.

De nem is a ez az érdekes, hanem az, amit Halász Margit a magyar nyelvvel művel.

Olyan ez, mintha egy újabb rétegét találta volna meg a nyelvnek. Népies árnyalatban úszó, fűszeres humorral megbolondított balladaszerű végtelen homokdűne. Majd éles váltással, egy merőben más szókinccsel a mában találjuk magunkat. Ritka burjánzó fantáziával dicsekedhet az írónő, minden szava mágia. Nem is regény ez, hanem varázskönyv. 

Halász Margit az tesz a szavakkal, amit akar. Kifordítja, véletlenszerűen egymás mögé dobálja, cifrázza és gyalulja, de a végeredmény egy homogén, tökéletes alkotás. 

Aki csak teheti, ne fossza meg magát ettől az élménytől. Sőt, vackoljátok be magatokat egy kényelmes fotelbe, és olvassátok fel egymásnak!

Hozott pontszám: 5

Halász Margit

Bárhonnan idézhetnék a könyvből, nincsenek gyengébb mesék egyik oldalon sem.
Teljesen véletlenszerű idézetek következnek: 

"Ilyen lehet a Paradicsom, gondolta és befészkelődött a legidősebb fűz üreges odvába. Félig nyitott szájába valahonnan felülről a vadméhek homoki virágméze csöpögött, nem csoda hát, ha azt álmodta, kamillavirág-ruhában táncol az árvalányhajas buckák között, és milyen bolondság, gazdabácsi ostorát felkapja a forgószél és viszi-viszi a buckákon túlra, a tippanos, sziksós semlyékes felé." (166. oldal)

"Hát ezért kell a Kiskunságra ez a temérdek sok homok, mert gyakran folyik ott vér, de még milyen gyakran, a tussolás, a finomítás végett." (102. oldal)

"
Két árva székely fiúval dolgozott, Leventével és Áronnal, s amikor az egyik fiút elkapta az első emeleti futókerék, és kiterítve feküdt a földszinten rögtönzött virágos kamrában, egy kis gyík jött, szájában virágot hozott, felsiklott a halottra, a szívére tette a kornistárnicsot, mire Levente felült, és azt kérdezte, van-e még abból a jó halasi paprikás abálszalonnából. Ott a koporsóban tálalták fel neki, bevágott egy féltenyérnyit, majd kiugrott a selyempárnák közül, és felháborodottan közölte, hogy az ünneplőbe öltözött civil népek takarodjanak haza a dolgukra, hétköznap van, vagy mi?, jár a kerék, nem?" (147.oldal)

Wehrle, Martin - Coaching-kincsesláda

Több száz ötlet felfedezőknek: 50 technika, 30 ellenőrző kérdéslista, 20 tanmese, és 850-is több coaching-kérdés

Az egyre szaporodó szakkönyvek tengerében elég nehéz eligazodni. A feladatok is specializálódnak, és ennek az igénynek megfelelően a hozzájuk kapcsolódó szakirodalom is. Az úgy nevezett coachok is lassan megteremtik a maguk gyűjteményét. A Z-Press Kiadó honlapján barangolva hihetetlenül izgalmas anyagot találunk a személyiség és csoportfejlesztés témájában. Már maguk a könyvek címei is rendkívül inspirálóak, legalábbis nekem olyan volt, mint egy gyermeknek a játékboltban, mindent akartam. Most, hogy összeállítottuk kollégáimmal az alapkészletet, azaz feltankoltunk jó pár kiadvánnyal, a bőség zavarában azt sem tudom, hová kapjak, egyszerre olvasnám mindet. Pedig ennek pontosan az a titka, hogy a kevesebb több. 

Visszatérve a coach témaköréhez, előrebocsátom, hogy nem coachként olvastam ezt a kincsesládát, hanem szociális segítő  szakemberként, akinek feladata eléggé hasonlatos a manapság oly divatossá vált vezető edzőkéhez. Nincs ezzel semmi baj, nagy szükség van arra, hogy ebben a suhanó világban, ahol általában csak reflexszerűen leadott tetteinkkel vagyunk jelen, megálljunk, amikor elszédültünk, és körbenézzünk. A coach nem oldja meg kliense helyett a problémáját, csak segít másként láttatni a szituációt, amiben benne van. Ennek számtalan módja van, amihez a kiadvány nagy segítséget adhat.

Valóban egy kincsesládával van dolgunk, nincs ebben semmi túlzás. A hihetetlenül logikusan szerkesztett kiadvány a coachokat érintő szinte minden területre odafigyel. Éppen ezért a kötetet nem érdemes az első oldaltól az utolsóig, mint egy regényt elolvasni. Egyrészről muszáj időt hagyni a hallottak megemésztésére, másrészről ember nincs, aki ezt mind megjegyzi egyvégtében. 

Nézzük csak a felépítést!

A bevezetőben megismerkedhetünk a könyv eszköztárával, amivel a fejezetek témái feldolgozásra kerülnek:

• Ez egy önellenőrzéssel indít, vagyis a coach először is nézzen tükörbe! Vizsgálja meg hol tart önmagával, mik az erősségei, mi motiválja, mit vár? Az önellenőrző kérdések egyáltalán nem sablonosak, és ahogy haladunk előre a fejezetekbe szépen mélyül az önvizsgálat is. Rendkívül alapos és valódi segítséget tud nyújtani.

• Aztán jön a számomra leghasznosabb rész, a coaching módszerek. Ez fejezetenként körülbelül kilenc-tíz kidolgozott feladatot jelen. Előnye, hogy minimális vagy semmilyen eszközt nem igényel, mégis intenzíven mozgósítja az embert. Szemléltetésként leírok találomra egy példát, hogy lássátok körülbelül mire lehet számítani. Példa: Az első fejezetben, aminek témája a cirkuláris nyitóbeszélgetés elsők között szerepel a Három helyiség bejárása nevet viselő feladat. Ez egy tipikusan olyan, amit az ember elkezdhet önmagán is gyakorolni, persze hasznosabb, ha egy semleges szemlélő érzékeli az apróbb jeleket. Szóval a feladat az, hogy úgy mutassuk be a coaching szobát, mint egy házat, ahol mindennek megvan a maga szobája. A fürdőszobában fogat mosunk, a konyhában főzünk, a szobában alszunk. Szóval nem megyünk be főzni a fürdőbe, mint ahogy fogat sem mosunk a szobában. A mi három szobánk most a következő: 1. szoba  a problémák szobája, 2. szoba a vágyaké, 3. szoba a cselekvésé. A kliens lépjen be az első szobába és mondja el,  hogy mi az, ami bántja, zaklatja. Aztán menjen át a másikba, mondja el, mit szeretni, mi lenne az ideális stb. Úgy vezessük, hogy ebben a szobában töltse  a legtöbb időt! Majd lépjen a harmadikba, a cselekvésekbe, hogy mit fog csinálni, hogy megvalósuljon a vágya. A szobákban mindig csak azt az egy dolgot lehet csinál- ni!                                                                                                                                         A feladat levezetése tartalmaz egy háttér megnevezést, ami általában az előforduló nehézségből indul ki, a fenti példát  a kliens eredménytelen problémamegoldása generálta. Utána jön a kincs, ahogy a könyv magát az ötletet nevezi, majd kifejtés, megjegyzés és kockázatot,  és esetleges változatok szerepelnek. 
• A harmadik egységben coaching-kérdések szerepelnek. Erre szintén jellemző, hogy a fejezet témájához kapcsolódnak. 30-40 rávezető kérdést kell itt elképzelni, például: Mi adta az ötletet, hogy pont most jelentkezzen be hozzám coachingra?  
• Tanmesék következnek, fejezetenként 3-4, a témához kapcsolódva.  Itt pár soros bevezető van a coach részére, aztán a mese kb. egy oldalban, majd valamilyen szituációs feladat és kérdések kapcsolódnak a meséhez, ami segít a saját helyzetet összefüggésbe hozni a mesével. Szerintem ezek közül is a legtöbb jól használható. 
• A gondolatébresztő gyakorlatok  szintén  fantasztikusan jó ötleteket tartalmaz. Ezek ismét valamilyen problémára koncentrálnak, de látszólag  nem a kliensből indulnak ki. A feladatot már egy korábbi ülésen elhangzott dologra reflektálva lehet behozni. Tehát egy bizonyos szintű ismerete feltételez. Az első fejezetből ez a rész hiányzik is! Mutatok egy példát: A coach megtudta, hogy ügyfelének olyan gondja van, hogy a főnöke nem értékeli őt kellően, nem ad neki felelősségteljes munkát és hasonlók. A kliens eddig még nem beszélt vele erről a sérelméről. A bonbonos doboz feladatban hozzunk egy doboz bonbont a beszélgetésre, és kérdezzük meg a klienstől, hogy mi van benne? "-Valószínűleg csoki"-, feleli majd. Mi előtte a dobozba tegyünk apró tárgyakat, pénzt, kanalat, tollat, radírt stb.  Kérjük tőle azt hogy most rázza meg! Megrázza, majd elmondja, hogy szerinte pénz van benne, vagy valami fém, mert csörög. Aztán kérjük meg, hogy nyissa fel a doboz fedelét! Teljesen pontosan nem fogja tudni eltalálni, hogy mi volt benne. Hozzuk összefüggésbe azzal, hogy a főnöke kliensről alkotott képe is ilyesmi lehet. Ha nem mutatja meg, nem mondja el, hogy mi van benne, akkor nem fogja tudni.
•  Igazán hasznos rész jön, a coachok kérdezték.  Itt azok a jogosan felmerülő kérdések szerepelnek, amiket maguk a coachok tettek fel, hiszen nekik is szükségük van munkájukkal kapcsolatban visszajelzésekre. Olyanokra például: megmondjam-e a kliensnek, hogy kezdő vagyok? Mennyi ideig hallgathatok egy feltett kérdés után? Mi a teendő, ha a kliens csak másokat akar megváltoztatni? 

Így épül tehát fel egy fejezet az ötletek gazdag tárházával és a feladatok alapos kidolgozásával. Öt fő téma szerepel a kincsesládában, a startlövés, a visszajelzés, a célok, az erőforrások és a megoldások és megvalósítás.  Úgy tűnik, hogy minden területet lefed.

A könyvet bárkinek ajánlom, aki szeretne kapcsolódni a segítés területén a másik emberhez, gyermekhez. A jó ötleteket felhasználhatják a címben megjelölteken kívül pedagógusok, pszichológusok, nevelők, szociális munkások, védőnők, lelkészek, terapeuták, szülők de az is, aki csak  segíteni szeretne, hogy a szomszédja, aki folyton ugyanarra panaszkodik neki, képes legyen végre sebességet vagy kocsit váltani. De ezen túl is, a könyv önfejlesztésben is sok segítséget nyújthat, hogy összeszedettebbek, hatékonyabbak legyünk, képesekké váljunk egy életstratégiát felállítani és elhelyezni magunkat a világban. 

A Coaching-kincsesláda megéri a húzós árát. 

Hozott pontszám: 5  

Martin Wehrle

Pilinszky János - Kalandozások a tükörben

Pilinszky, a verseiről híres költő írt meséket is, például a Kalandozás a tükörben címűt.  Látom, hogy elég sokan találkoztak vele már egészen kicsi korukban is, de én csak most hallottam róla. 

Nagyon szép, és akárcsak írója, érzékeny történet ez, tele magánnyal, bánattal, elválással. 

Nem is tudom, hogy fel akarnám-e olvasni  kicsiknek, vagy inkább a 10-11 évesekhez fordulnék  vele?

A tükör világába léphetünk a mese által, abban a tükörbe, ami már az egészen kicsinyeket is megbabonázza. Emlékeim szerint engem is sokáig bűvkörében tartott ez a megmagyarázhatatlan varázsszerkezet. Kísérletezgettem vele, hogy egyszer rajtakapom, hogy csak utánoz, és valójában áll valaki a másik oldalon.

Pilinszky tükrében nem is egy valaki, hanem egy egész világ létezik. Egy király, aki népével elmenekült a csaták és harcok elől, hogy békében élhessen. De a betegség, vagy inkább melankólia elragadta mellőle a királylányt. Szomorú szenvedésében a legfelsőbb toronyszobába költöztették, és csak a tengeri levegő gyógyíthatja meg. A tenger, vagyis a szabadság. Ha kiszabadulhat a tükör börtönéből. Egy Kisfiú lép be a különös világába, hogy megmentője legyen a lánynak, s így az önmagát emésztő királynak is. De a rövid ideig tartó boldogságot nem tudja véglegesíteni a Fiú, a lány végleg bent reked az elzárt valóságban.

A mélabús mese bár nélkülözi a jó és a gonosz harcát, mégis két ellentétes erő közt őrli szereplőit. 

Valójában van-e a tükör mögött bármi is, vagy önmagát nézi az ember, mélyebb, eltakart, elsüllyesztett énjét ismerheti fel? Küzdhetünk-e ennek az énnek a kiszabadításáért? Pilinszky vesztesnek ábrázolja a Fiút, s így önmagát is. Nincs remény, nem létezik illúzió, olyan nincs, hogy megteremtődik a béke és harmónia, ha elmenekülünk. 

Nem is gyerekeknek íródtak ezek a sorok. Vagy csak én értelmezem összetetten az egyszerű mesét? Ha nem pont, az amúgy is meditatív szerzőről lenne szó, akkor talán elhinném, hogy túlzás ezt így látni, de ismerve életét, költészetét és hitét, szerintem biztos, hogy a történet túlmutat önmagán.

A mese eredetileg 1974-ben jelent meg a Hárs László által szerkesztett Csupa mese antológiában. Önálló kiadása már csak Pilinszky halála után, 1988 látott napvilágot, így ő már nem láthatta az Irsa Katalin rajzaival illusztrált kötetet. Pedig a részletekben és érzelmekben gazdag képek hűen igazodnak a könyv hangulatához. Olyanok, mint a japán tusrajzok, vagy selymen életre kelő álomvilágok. Aki esetleg még nem találkozott vele, szánjon rá egy kis időt, megéri.

A DIA jóvoltából itt elérhető a mese.  

Hozott pontszám: 5 

 Irsa Katalin illusztrációja a könyvből

Szabó T. Anna - Adventi kalendárium

Szabó T. Anna huszonnégy, a legkisebb korosztálynak íródott versét tartalmazza a kötet. 

Eredetileg 2011-ben jelent meg, én a 2018-as Rofusz Kinga által illusztrált változatát olvastam. December 1-24-ig minden napra ajándékoz nekik egy verset, akár az adventi ajándék-kalendáriumba is elrejthetünk minden napra egyet belőlük. A téli napok örömeit és a decemberi ünnepeket hívja témául Szabó T. Anna. Van itt hópihe, zenebona, takarítás, madarak serege, Lucázás és Mikulás, gyógytea és a csizma is előkerül. A versek sokszor kicsit egyszerűnek tűnnek, a szabályosan menetelő rímek is megtörnek itt-ott, de szerintem az egyedi megközelítésű rajzokkal karöltve, teljesen ideális anyaga lehet a 2-6 évesekkel történő foglalkozásoknak. A mondókaszerű versekből biztos megtanulok majd párat, mert nagyon jól esett hangosan mondogatni.

Télidőben jó eséllyel
számolhatsz a hóeséssel,
csúszós faggyal, csípős dérrel,
sziszegősen szúrós széllel,

sőt, locspoccsal, platty-latyakkal,
elsározódott gatyákkal,
nagykabátos nagymamákkal,
nagymamákos nagykabáttal.

De hidd el. A tél öröm
a mérsékelt égövön,
s a hideg mégsem olyan iszony,
mint, mondjuk, az Antarktiszon,

a pohár nem fagy a szánkhoz,
és kutya sem kell a szánhoz.,
ez a tél nem az a tél!
(Bár tavasszal hazatér.)         (Télidőben)

 
Cin-cin, cinege!

De fekete a feje!
Szeme alatt fehér folt -
azt cicegi. "Elég volt!

Két hosszú nap beletelt,
nem találok eledelt!
Ha te sem adsz egy magot,
harmadnapra megfagyok!"

"Jó, hogy ideröppentél!
Itt nem bánt a roppant tél.
Adok madáreleséget,
és a kánya se les téged.

Cin-cin, cinege!
De fekete a feje!
Sárga mellény alatta -
gömbölyödik pocakja. (Cinege)

December van, ünnep-hónap
itt az ideje a hónak!
Pár pihe is elég lenne,
ide hullna tenyerembe.

Rövid a fény, gyorsan halad,
későn kel fel reggel a nap,
paplanomba gömbölyödök,
szuszmorászni, mint a sünök,

burkolózni jó melegbe,
fütyülni a fergetegre,
akarva vagy nem akarva
jót aludni betakarva.

Úgy vágyódom csupa jóra,
mint a mező puha hóra-
vár, mintha a napra várna,
paplan alatt lágy az álma.
(Hópihe)

Zágoni Balázs - A gömb

Ingatag talajra léptem ismét, egyik "kedvenc" műfajom a sci-fi területére. Habár nem vagyok nagy ismerője, de a disztópia címke talán  még jobban illik  a könyvre. 

"Az Európai Unió felbomlik. Az országok városállamokra esnek szét, a nyugdíjasok első lázadását újabbak követik, megjelenik a röghöz kötés és a neojobbágyság. A gyerekek öröklik szüleik adósságait, ezért csak egyetlen módja van, hogy az ember ne legyen haláláig a Város szolgája: ha csatlakozik a falon kívüli kolóniák egyikéhez. A tizenhárom éves Vik apjával egy gombászkolóniában él." Amíg a városban szinte minden ultramodern és elérhető, addig a kolóniában embert próbáló teljesítmény a fennmaradás.  Vik első szabad portyája katasztrofálisan alakul, a levegőből rájuk leselkedő drónok megtámadják a három tizenhárom éves fiút. Viknek esélye sincs a menekülése, amikor hirtelen előtte terem a Gömb, amitől az apja óva intette. Nincs más választása; a halál vagy a Gömb. A fiú az ismeretlenre voksol,  belép a Gömbbe. Az átlátszó, plazmaszerű képződményről alig tudnak valamit, s úgy tűnik a kamasz mostani tapasztalataira mindenki számít. A városban élő anyja, és annak barátja, Rod segítsége révén lehetősége nyílik Viknek, hogy beköltözhessen a városba. Cserébe egy apró szívességet várnak csak tőle. A fiú élete teljesen megváltozik. A hirtelen nyakába szakadt nagykorúság elviselhetetlen teherré válik számára, még akkor is, ha közben megismerkedik és beleszeret Aljába. Képtelenség eldönteni kiben lehet megbízni, és hogy mi történik valójában a falakon túl.

A kalandregény sodró lendületét egyrészt a Vik szemszögéből történő mesélés adja, másrészről a fiú anyjának, apjának, barátjának, barátnőjének, a Gömbnek és a rendszernek való megfelelési kényszer eredményezi.  Teljesen át tudtam érezni azt a tanácstalanságot, amit egy kamasz hasonló szituációban végigélhet. A városi luxus és kényelem, szemben a zord és unalmas hétköznapokkal.
Nagyon tetszett  magának a Gömbnek a motívuma. Nehéz úgy írni róla, hogy azzal ne fecsegjek ki titkokat, de azt elmondanám, hogy olvasás közben többször is különböző értékek és valóságok megtestesülésének éreztem ezt a titokzatos objektumot. Sok múlik azon, hogy Zágoni Balázs merre fogja elvinni a sorozatot. A sorozatot, ami a Fekete Fény nevet viseli. Ez a bizonyos Fekete fény meg is jelenik a történet vége tájékán, és ezek szerint nagyobb tartalommal bír majd, mint egy felvillanó látvány.

Engem mindvégig lekötött az izgalmas cselekmény, amely  képi gazdagsága filmszerűen varázsolta elém a kalandokat. Mint minden elképzelt jövőben játszódó történetnél, úgy itt is megjelent valami kifinomult ultramodern elem. Ez a hitech cucc az információk végtelen tartalmú és gyorsaságú fokozását hordozza, persze a végtelen okos korlátozásokkal együtt. Számomra ez teljesen elképzelhető, sőt talán pont ezért volt az egész disztópia is valóságszerű. A felfokozott tudás azonban az emberek koraérését is jelenthette, mert ezek a tizenhárom évesek fejlettebbek, mint  mai társaik.
Ahogy az egy jó regénynél lenni szokott, én sem tudtam letenni a könyvet.  Rá is ment az éjszakám, de nem bántam. Csak az az egy érdekel, mikor olvashatjuk a folytatást?

Hozott pontszám: 5 (de csak 13 éves kortól olvasandó) 

Zágoni Balázs

Nógrádi Gergely - Az ​emberszerelő

Nógrádi Gergely neve ha nem is volt ismeretlen számomra, de eddig még nem olvastam tőle semmit. Jó volt megismerni őt is, meg az általa megidézett embereket is, akiket egytől egyik ismerek. De nem csak én, hanem ti is, mert mindegyikük  itt él velünk, csak még elfelejtettük meghallgatni őket.

A tizenhat novellát tartalmazó kötet mindegyik írása, terjedelmétől függetlenül emlékezetes marad olvasójának. Az egységes stílusú, gördülékenyen olvasható történetek mindegyikében egy nagyobb dráma zajlik a szemünk láttára. Súlyos dolgokról ír Nógrádi, olyanokról, amikért érdemes tollat ragadni. Kétségtelen, hogy  krimiket meghazudtoló feszültséget képes megteremteni akár tíz oldalban. 

Ez a titka a kötetet megnyitó írásnak, a Maflicseknek, mely egy bántalmazó apának és lányának, illetve az ő láthatatlan őrangyalnak a meséje. Bár csak mese lenne! Szerintem ez a könyv legkiforrottabb novellája, mind szerkesztését, mind tartalmát érintően meghatározó alkotás. Elolvasás után nehéz továbblépni a következő történetre, A sorsgyűjtőre. Ez már annyira ismerős volt számomra, mintha Schäffer Erzsébet egyik beszélgetését olvastam volna mondjuk az Egyszer volt-ból.

Az emberszerelő, címadó novella főhőse bár még csak nyolc éves, de gyermeki érzékenységében megtapasztalja, hogy apukájának szüksége lenne egy olyan emberszerelőre, aki megjavítja azt, ami a lelkében elromlott. Népmesébe illő bátorsággal nekivág a világnak, hogy segítséget szerezzen. Nekem a lezárás már túlságosan is simának tűnt, emiatt aztán nem is tetszett. De az Apuci című történet ismét egy nagyon erős darabja a kötetnek. Jó és rossz összemosása, majd egy pengével történő kettéhasítása mesterire sikeredett. Megint csak egy felsebzett vidéken bóklászunk, a verbálisan bántalmazó apuka szeretetén csüggő, "elvált" szülők gyermekének érzésein. Ne féljetek elolvasni!

Majd sokak kedvence  Füge, a segítő kutya történetei következnek. Kétségtelen, hogy a betegség és veszteség fájdalma elegyítve egy bájos kutyával, aki jelenlétével adja meg a legfontosabbat, tényleg kedvenc lehet. 

A Fáj, a szeretni nem tudó nagymama életét jeleníti meg. Majd öt Pofont kapunk. 

A Pótvizsga című írás hangulata nagyon tetszett, annyira a szemem előtt peregtek az események, hogy benne éltem a történetben. Egy diákot ismerhetünk meg, aki meg akarja ölni a tanárát, mert az megbuktatta. Ebben az írásban sajnos nem sikerült megvalósítani a jó novellák tömörítését. Számomra ez volt a kötet leggyengébb darabja, és itt bizony a lezárás miatt kicsit el is vesztettem az olvasás lendületét. 

Szerencsére nem tettem le végleg a könyvet, mert a Hóangyalkák és még inkább az Ördögbögyörő ismét két meghatározó történet. Itt már kőkemény gonoszsággal van dolgunk. 

A kötetet két hosszabb írás zárja. A Győzelem című írásban Nógrádi ismét bebizonyította, hogy szélsőséges helyzetekbe is otthonosan mozog. Itt egy magyar börtön reality show résztvevői lehetünk, annak minden vérlázító valóságával. Annyira emberi, annyira ismerős, de a vége ismét sablonos volt nekem. A Harapj az almába záródarab nagy ugrást igényelt. Egy ambiciózus magyar rendező Amerikába utazik, hogy régi rokoni kapcsolatait igénybe véve, szponzorokat szerezzen újabb filmjének leforgatásához. Amikor kipukkad az amerikai álom mézesmadzag kötelén himbálódzó lufija, a főszereplő egy végzetesen hülye ötletre szánja el magát. Érdekes az a viszonylagosság, amit gyorsan átérez az olvasó is Mr. Pesti sztoriját megismerve. 

Nógrádi Gergelynek van mondanivalója, tényleg súlyos témákat hoz, a stílusa is olvasmányos. Szerintem nagyon sokaknak fog tetszeni ez a könyv, de sajnos nem én vagyok a célközönsége. 

Ha a Nők Lapjában olvastam volna egy-egy novellát belőle, nagyon tetszett volna, de így kötetbe rendezve sok és tömény volt.  

Hozott pontszám: 4

Nógrádí Gábor

Paulik Móni · Vincze Zsuzsi - Lili és a bátorság

Kezdeném azzal, hogy bemutatom a 2017-ben megjelent gyermekkönyvek közül a moly zsűri által legjobban ítélt könyvet, de van ennél egy sokkal fontosabb szempont, ami teljesen feleslegessé teszi azt, hogy ez most egy díjnyertes kiadvány vagy sem.

A Lili és a bátorság ugyanis a mai könyvpiac egyik legfontosabb kiadványa, aminek helye ott van minden gyermekes család polcán. 

Sajnos majdnem minden ötödik gyerek áldozatául esik valamilyen szexuális visszaélésnek. Ennek elszenvedői fiúk és lányok egyaránt. Aki úgy gondolja, hogy erről kell beszélni a gyerekeivel, annak ez a mesekönyv remek kiindulási alap lesz. Eddig hazánkban még csak hasonló kezdeményezés sem létezett arra, hogy egy meséből kiindulva közelíthessünk a témához. Ezért is örültem annyira, amikor megtudtam, hogy Paulik Móni és Vincze Zsuzsi megírták ezt a történetet. 

Lili egy átlagos kislány, aki nem átlagos helyen, hanem egy cirkuszban él az édesanyjával. Minden álma, hogy egyszer majd ő állhasson csillogó kis ruhájában  a reflektorok pásztázó fényének fókuszában,  kötélen táncolva, mint egy tündér, akárcsak szeretett anyukája. Ehhez viszont nagy bátorság kell. Honnan vehetné hozzá a hiányzó erőt? Van a társulatban egy ember, a bűvész, akit nagyon szeret, megbízik benne, segítséget kér tőle. De úgy tűnik, hogy a bűvész a segítségnyújtás mellett valami olyasmit is ad a kislánynak, amit ő nem szeretne. Lili képtelen megfogalmazni és elmondani ezt bárkinek, de az érzéstől szenved. Látja is az anyukája, hogy valami baj van, de a lány féltve őrzi  titkát, egészen addig, amíg már nem bírja tovább, és el nem meséli azt az anyukájának.

A gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések megragadásához a legtökéletesebb szituációt választotta  a szerzőpáros. A cirkusz, a látszólagos tündöklés és varázslat helyszíne, ahol álom és valóság, lehetőség és lehetetlen cukorszirupja mindent beborít. Mindent elhiszünk, mindent remélünk, pláne egy kicsi lány, akinek épp egy társ kell, egy segítő, egy megbízható felnőtt. Nagyon tetszett a  mese egyszerűsége, érthető szövegezése. Nincs benne semmi fölösleges. A szociológus írópáros határozottan, a tapasztalataiból merítve, magabiztosan mutatják be a Liliben végbemenő változásokat. Nagyon hitelesen hozza a kislányban megjelenő szorongást, annak testi tüneteit. Az én tapasztalatom is az, hogy ez így jelenik meg a gyerekekben. A könyv nagyon kedves és használható kifejezések hoz be a köztudatba, a jó és rossz érintés fogalmát, illetve a jó és a rossz titkokat.

A kislány végül a legnagyobb bátorságról tesz tanúságot, bizalommal fordul az anyukájához, és felfedi a titkot. A történet tehát szól a szülők felé megnyilvánuló őszinteségről és annak útjáról is. 

Túl azon, hogy ez a mese lehetőséget ad azoknak a szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak, segítő szakembereknek, mindenkinek, aki  beszélni szeretne erről a kisebb gyerekeknek, de egyúttal  egy kitűnően szerkesztett segítő könyv is. Aki kinyitja  a kiadványt, először egy egyoldalas, elolvasás után akár eltávolítható bevezetővel találkozik, ami azokat a legalapvetőbb tudnivalókat tartalmazza, ami a könyv feldolgozásához kell. A hasznos tanácsok alapvető része, hogy közösen és lehetőség szerint egyben olvasandó a történet, mivel a megszakítás nehezen feldolgozható feszültséget okozna a hallgatóságnak. Aztán következik a körülbelül 40 oldalas mese, melyet  Varsányi Pál kedves, egyszerű illusztrációi hoznak közel a gyerekekhez. 

Részlet a könyvből, Varsányi Pál illusztrációja

Végül a mese után egy tartalmas beszámoló következik arról, hogy hova fordulhat az, aki ilyen zaklatás áldozata lesz. Ezt azért tartom hasznosnak, mert ha akár évek múlva válik aktuálissá egy gyermek számára az, hogy segítséget kell kérnie, nincs mellette olyan személy, akire támaszkodhat, akkor tudni fogja, hogy itt találhat elérhetőséget. A kiadványban a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány és a Unicef HelpAPP kap helyet. (Reméljük, hogy a HelpApp mielőbb ismét elérhető lesz. Két hete azt az információt kaptam, hogy hamarosan befejeződik a frissítése.)
A tapasztalatom az, hogy a középiskolákban ezek az elérhetőségek fellelhetőek, sok helyen az iskola honlapján  külön fül van a gyermekvédelem számára, ahol a legkülönfélébb problémákban kaphat eligazodást a gyermek.
Néhány jótanács következik a könyvben, kinek mit engedhet meg egy gyerek, mi a jó érintés és mi a rossz. A felkészítést már két éves korban el lehet kezdeni, talán éppen azzal, hogy megtanítjuk a kicsiknek a testrészeink neveit. Hogyan lehet megnevezni az intim területeket! Ki nézheti, ki érintheti meg? 
A Lili és a bátorságot végül egy hitek, tévhitek párbeszéd zárja, ami alaposan rávilágít arra, hogy mennyire mást gondolunk a gyermekeket érintő szexuális visszaélésekkel kapcsolatban.
Ki kell hangsúlyozni, hogy a könyvet egy pszichológusokból, mentálhigiénés teamből álló csapat is átnézte, megtámogatta, valamint az utószó a NANE anyagát és több évtizedes tapasztalatát is felhasználta.  

Az egyetlen szívfájdalmam a könyvvel kapcsolatban, hogy nem lehet minden könyvesboltban megszerezni. Utánajárást igényel, de remélem, hogy hamarosan ebben is változás lesz! Amióta megvettem három embernek adtam már oda, hogy olvassa el, és mindegyiküknek nagyon tetszett. Az egyikőjük azt mondta tegnap: "-Köszönöm Annamari az élményt!"
Igen, én is ezt éreztem az olvasás után, és a hálanaplóm aznapi bejegyzésébe az került, hogy  "Hála és köszönet ezért a könyvért"!

Szeretnék mindenkit arra biztatni, hogy olvassa el ezt a könyvet! Sajnos a könyvtárakban sem lehet elérni, ez megnehezíti a dolgot, de én leszek könyvtár, ha kerestek!

Sok hasonló tabu témát érintő kiadvány kellene még a magyar könyvpiacra!

Gratulálok a szerzőknek!

Hozott pontszám: 5

Vincze Zsuzsi és Paulik Móni

 Kép:  Lakmusz FB oldaláról

Singer Magdolna - Boldogan éltek, míg meg nem haltak...és azután?

Segítség  gyászban -foglalkoztatókönyv gyerekeknek és szülőknek

A mesék ott végződnek, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak. Jogosan merül fel a kérdés, hogy

"aztán, mi volt, mi lesz?" .

Utána jön egy elválás, egy gyász. Ezt a folyamatot igyekszik a könyv foglalkoztatófüzet formájában megközelíteni. 

A 2011-ben megjelent kötet rendkívüli űrt hivatott betölteni, és bármennyi hibája is van, az teljesen eltörpül amellett, hogy mennyire hasznos. 

Ahogy azt pár hete egy másik Singer Magdolna könyv kapcsán már elmondtam, sajnos nagyon sokan nem tudnak mit kezdeni a gyásszal. A halál napi szinten téma a médiában, de azt, hogy hogyan dolgozza fel sebzett lelkünk a veszteséget, azt már nem mondja meg senki. Nagyjából elmondható, hogy mindenki csak sötétben tapogatózik, és eligazodást keres. Kevesen vannak, akik egy ilyen helyzetben határozottan, meleg és empatikus személyiségükből adódóan támaszt tudnak nyújtani. 

De mit kell tennünk akkor, amikor meg kellene vigasztalnunk egy gyereket? 

A legfontosabb, hogy nagyon érzékenyen, a veszteséget szenvedett felé irányuljon a figyelmünk. Érzékelnünk kell azt, hogy beszélni akar vagy hallgatni! Osztózni vagy begubózni. Mindennek eljön majd a maga ideje, de nem szabad sürgetnünk a gyászban senkit! A könyv segít abban, hogyan szólítsuk meg a gyereket, hogyan biztosítsunk teret ahhoz, hogy megélhesse a veszteségét. Egyszerű dolgokról van szó, fényképek nézegetéséről, levél írásról, virágokkal való emlékezetre, a temető, a sír meglátogatásáról, rajzokról. 

Azért  érezem hasznosnak a könyvet, mert olvasás közben határozottan érezni lehetett, hogyan segít a szülőnek, aki általában össze van zavarodva egy ilyen helyzetben. Kitűnően alkalmas arra, hogy segítsen feldolgozni egy gyászt. Jó kérdéseket tesz fel, az illusztráció is megnyugtató, és az olvasni nem tudó gyereknek is megadja a módját, hogy rajzos formában  kifejezze magát. Az egy kicsit furcsa, hogy ez miért  a könyvben van, vagy ha ott van, akkor miért a kötet végén? A negyven oldalas könyvben tíz oldal üres papír kap helyet. Azt el tudom képzelni, hogy egy külön füzetbe rajzoljon a gyerek az eltávozottnak, oda ragasztgasson fényképeket, lapítson bele emlékeket. Azt is gondolnám, hogy ennek a füzetnek a szülő is alkotó részese lehetne, ő maga is beleadhatná a magáét. Talán a kicsi  jelzi majd, ha szükségét látja ennek. 

Az előszóban a szerző javasolja, hogy  a szülő először maga olvassa el a kötetet, és csak utána kezdjen bele a közös munkába a gyermekkel. Ez a tanács mindenképp megfogadandó, annál is inkább, mert érzésem szerint, ez nem egy egynapos projekt lesz. Előre ki kell választani a felnőttnek, hogy miről akar beszélni a gyerekkel, melyik témát érintsék, hogyan kezdjen bele, és ahhoz majd melyik oldalra lapozzon. Sokszor egymás után több kérdés is elhangzik a szövegben, amire a gyerek válaszolhat. Lehet, hogy az első kérdés majd másik gondolatot hoz elő, és nem a könyv tervei szerint fog folytatódni a beszélgetés. Tehát mankó lehet a kiadvány, de nagyon aktív, felelős szülői figyelmet is igényel. 

A könyv egyébként arra is alkalmas lehet, hogy a gyerek csak a képeket nézegetve dolgozzon a saját maga gyászán. 

Ebbe a  könyvtári példányba egy korábbi olvasó jegyzeteket, jeleket készített magának (?), ez is azt igazolja, hogy a kiadvány csak alapja lehet egy gyászfeldolgozásnak. De alapnak nagyon jól használható!

Hozott pontszám: 4/5

Az illusztrációkat Rutkai Bori készítette

Pásztohy Panka - Pesti mese

Nagymamáknak és unokáknak

Ez a képeskönyv volt a 2017-ben megjelent legjobb gyermekkönyv a "molyos" olvasótábor közönsége szerint. A legjobb 10-be bejutott könyvek közül hetet sikerült elolvasnom, és meg kell hagyni, nagyon nehéz választani kedvencet ezek közül. Hogy miért sikerült learatni a babérokat a Pesti mesének, az mindjárt kiderül.

Ahogy azt  a Moly közösség fennállásának 10. évfordulóján megtudtuk, amikor a Merítés-díj is átadásra került, Pásztohy Panka elmesélte nekünk, hogy a könyv önéletrajzi ihletésű. Egyébként ezt a kötet utószavában is leírja. Amikor ő még csak óvodás volt, vidéken lakott a szüleivel, és ahogyan más, úgy ő is a nagymamájánál töltötte a szüneteket. Csakhogy ez a mama nem vidéken, hanem Budapesten élt. Így a kis Panka a fővárost fedezte fel ilyenkor. 

A mesében végigjárhatjuk az ő útjaikat, a gyermek szemével csodálkozhatunk rá a magas házakra, a villamosokra, a liftre, Budapest szépségére. De nem csak a másik város élménye, hanem a nagymamával együtt töltött idő kincseiben is részesedhetünk. A történet rendkívül egyszerű mozzanatokat aranyoz be, a közös fénykép nézegetést, a papírmadár hajtogatást, a kiflivásárlást, a villamosjegy kilyukasztását. Semmi fennkölt nincs ebben. A maga egyszerűségében szép. A SLOW mozgalom jelenségével lassan már mindenki találkozik, egyre másra fedezzük fel magunkban a lassulás igényét. "A kevesebb, több" mottója előbb-utóbb mindenkiben gyökeret ver, tartalmasabb, lassabb, nyugodtabb életet szeretnénk élni. Hogyan lehet ezt megvalósítani a városban? Egy fővárosban, egy világvárosban? Nem mindig egyszerű, de sokan próbálkozunk. 

Mamának és az ötéves kis unokájának már biztosan sikerült. A titkuk a mindenre való rácsodálkozás, a gyermeki lelkület. Az együtt eltöltött értékes idő, amikor teljes figyelmüket a másiknak szentelik.

A könyvben a kislány szemén keresztül látjuk a világot, az ő arányaival azonosulunk. Ezt az azonosulást pedig a kötet tartalmához igazodó egyszerű, és mégis nagyon kedves rajzok is segítik. Az alapvetően fekete-fehér, litográfia stílusára emlékeztető  illusztrációkat szintén a szerző készítette. Kerekded formákkal,  nagyszemű arcokkal és csak  hellyel-közzel használt színek eszköztárával dolgozik, így még inkább hangsúlyos lesz az, amit ki akart emelni. 

Összességében tehát egy nagyon ízléses, gyermeknek és felnőttnek egyaránt élményt jelentő, közös olvasásra mozgósító kiadványt kap kézhez az olvasó. Bátran ajánlom! 

Hozott pontszám: 5 

A könyv borítóján szereplő rajzot a Ferenc körút - Mester utca sarka ihlette. Egészen közel van hozzám, napi szinten megyek el a volt Latinovits ház előtt. 

 Képek a kötetből, Pásztohy Panka munkája.

Mezei Károly - Hiszek a zene erejében...

Szőnyi Erzsébet zeneszerzővel beszélget Mezei Károly

Érdekes nap lett végül ez a mai. Napok óta kerülget a betegség, nem voltam túl jól, ezért ma ki sem tettem a lakásból a lábam. Habár reggel óta nagy pelyhekben havazott, most megelégedtem azzal, hogy bentről élvezem a látványt. Így egész délután olvashattam. 

A Szőnyi Erzsébettel készült vékony kis interjúkötet évek óta a kívánságlistámon volt. Pár évvel ezelőtt a baráti társaságommal elhatároztuk,  hogy mindenki elolvas a Kairosz Kiadó Magyarnak lenni sorozatából egy részt, és kicsit bemutatja az általa  kiválasztott személyt a többieknek, és felvezet egy, a témához kapcsolódó beszélgetést. A nagy elhatározásból végül nem lett semmi, de akkoriban átnéztem a sorozatot, és jó pár részt célkeresztbe is vettem. 

Szőnyi tanárnővel kezdtem a sorozatot, akiről  általános iskolás koromban hallottam először. Iskolai kóruson énekeltük az Altatódal című darabját, ami annak ellenére emlékezetes maradt, hogy elég ifjú is voltam, meg egy hangzásában mindenképp modern kórusműről is volt szó. (Weöres Sándor -Altatódal) Neve a rövid találkozás ellenére megmaradt bennem, és azt hiszem nagyon jó, hogy így alakult. 

A most 94 éves zeneszerző, zenepedagógus és karvezető 1924-ben született, és leginkább a Kodály-módszer elterjesztésében végzett óriási munkája révén vált ismertté. Nemzetközi pályafutása is ezzel összefüggésben indult, amikor 1963-ben kijutott Tokióba, az ISME-konferenciára (International Society for Music Education). Egy vakmerő, előre, a felsőbb vezetéssel meg nem beszélt lépéssel meghívta a konferenciát az 1964-es budapesti találkozóra. A börtönre is felkészülve érkezett haza, de legnagyobb meglepetésére az illetékesek, Aczél György, a kultúrpolitika teljhatalmú ura és Szávai Nándorné, a Zeneművészek Szövetségének főtitkára is beleegyezését adta a következő évben megrendezésre kerülő ISME-konferencia budapesti helyszínéhez.  Ez volt a Kodály-koncepció igazi kapunyitása a világ felé. Bár Kodály akkor már évtizedek óta ebben a szellemben tanított, a hazai zeneoktatás is erre az alapra épült, mégis ez a mozzanat engedte ki a szellemet a palackból.  A könyv szemelvényesen igyekszik bemutatni azt a zenei izzást, ami a korszakot jellemezte. Anekdotázó hangneme olvasmányossá teszi, de meg kell jegyezni, hogy az alaposság igénye nélkül. Ez persze nem róható fel, hiszen az egész sorozatra jellemző, hogy viszonylag tömören, körülbelül 100 oldalban mutat be egy-egy hírességet. 

A Szőnyi Erzsébettel folytatott beszélgetésben szó esik a magyar népzene jelentőségéről, a világ zenéhez és a zeneoktatáshoz való hozzáállásáról, és bemutatja a tanárnő pályafutásának további alakulását is. 

 

"-De azért a XX. századi avantgárd, bár nem nagy súllyal, az ön műveiben is jelen van. Említhetném az 1967-ben írt Siratót, amelyet Kodály emlékére komponált. Ebben az eredeti népi sirató dallamok mellett a vissza-visszatérő fuvola hangja dodekafon, tizenkétfokú, vagyis rendkívül modern. Vajon mit szólt volna a Mester ehhez a műhöz?  

-Az egyik nagyon művelt és igen tekintélyes kollégám a bemutató után azt mondta nekem: "Te, hogy milyen hamisan játszott az a fúvós!" Úgy hiszem, ez a kolléga korábban nem nézte volna ki belőlem, hogy beleteszek egy ilyen vonalat ebbe a műbe. 

Hogy  Kodály mit szólt volna hozzá? Lehet, hogy összehúzta volna a szemöldökét és mondott volna valami ironikusat, de megbocsátott volna. "

Sajnos, bár tartalmilag a könyv teljesen rendben volt, szerkesztése félvállról vettnek tűnt. Sokat ugrált össze-vissza mind témájában, mind az időben, ez zavarta az olvasási élményt. Ami rövid, az még tömörebb és összeszedettebb kell legyen. Nem sugallhatja azt, mintha egy 300 oldalas könyvből lenne kiollózva. A tanárnő munkájához méltó, magas színvonalú könyvecskét érdemelt volna. A riporter stílusa is kívánnivalót hagy maga után. 

Hozott pontszám: 4

Sok továbbgondolásra ösztönző részlet bukkan fel a sorok között, így aztán hiába csak egy vékony könyv ez, muszáj állandóan hozzáolvasni, és hozzáhallgatni. Nagyon hálás vagyok ezekért az inspirációkért, szép darabokat hallgathattam meg, és rengeteg emléket idézett fel bennem. 

Én már az a  nemzedék vagyok, aki teljes egészében a Kodály-módszer alapján tanultam a zenét, és hát nem is akárhol, nem is akárkiktől. A budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskolában tanultam Lantos Rezsőné, Edit nénitől, aki az akkori énekkönyvünk szerzője is volt, aztán Lukin Lászlóné, Eszter nénitől és Lukin Laci bácsitól, bár őrá nem emlékszem annyira. (szerintem akkoriban csak a gimnazisták kórusát vezette) Egyre másra néztem meg a videókat azokból az időkből, a rengeteg bemutatóóra emléke is beugrott, és nagyon sok minden, amiért őszinte hálát érzek.

Az alábbi videó a Budapesti Sportcsarnok 1982-es átadóján készült. Én is ott éneklek kisdobos nyakkendőmben.