2019. január 13., vasárnap

Wehrle, Martin - Coaching-kincsesláda

Több száz ötlet felfedezőknek: 50 technika, 30 ellenőrző kérdéslista, 20 tanmese, és 850-is több coaching-kérdés

Az egyre szaporodó szakkönyvek tengerében elég nehéz eligazodni. A feladatok is specializálódnak, és ennek az igénynek megfelelően a hozzájuk kapcsolódó szakirodalom is. Az úgy nevezett coachok is lassan megteremtik a maguk gyűjteményét. A Z-Press Kiadó honlapján barangolva hihetetlenül izgalmas anyagot találunk a személyiség és csoportfejlesztés témájában. Már maguk a könyvek címei is rendkívül inspirálóak, legalábbis nekem olyan volt, mint egy gyermeknek a játékboltban, mindent akartam. Most, hogy összeállítottuk kollégáimmal az alapkészletet, azaz feltankoltunk jó pár kiadvánnyal, a bőség zavarában azt sem tudom, hová kapjak, egyszerre olvasnám mindet. Pedig ennek pontosan az a titka, hogy a kevesebb több. 
Visszatérve a coach témaköréhez, előrebocsátom, hogy nem coachként olvastam ezt a kincsesládát, hanem szociális segítő  szakemberként, akinek feladata eléggé hasonlatos a manapság oly divatossá vált vezető edzőkéhez. Nincs ezzel semmi baj, nagy szükség van arra, hogy ebben a suhanó világban, ahol általában csak reflexszerűen leadott tetteinkkel vagyunk jelen, megálljunk, amikor elszédültünk, és körbenézzünk. A coach nem oldja meg kliense helyett a problémáját, csak segít másként láttatni a szituációt, amiben benne van. Ennek számtalan módja van, amihez a kiadvány nagy segítséget adhat.
Valóban egy kincsesládával van dolgunk, nincs ebben semmi túlzás. A hihetetlenül logikusan szerkesztett kiadvány a coachokat érintő szinte minden területre odafigyel. Éppen ezért a kötetet nem érdemes az első oldaltól az utolsóig, mint egy regényt elolvasni. Egyrészről muszáj időt hagyni a hallottak megemésztésére, másrészről ember nincs, aki ezt mind megjegyzi egyvégtében. 
Nézzük csak a felépítést!

A bevezetőben megismerkedhetünk a könyv eszköztárával, amivel a fejezetek témái feldolgozásra kerülnek:
  • Ez egy önellenőrzéssel indít, vagyis a coach először is nézzen tükörbe! Vizsgálja meg hol tart önmagával, mik az erősségei, mi motiválja, mit vár? Az önellenőrző kérdések egyáltalán nem sablonosak, és ahogy haladunk előre a fejezetekbe szépen mélyül az önvizsgálat is. Rendkívül alapos és valódi segítséget tud nyújtani.
  • Aztán jön a számomra leghasznosabb rész, a coaching módszerek. Ez fejezetenként körülbelül kilenc-tíz kidolgozott feladatot jelen. Előnye, hogy minimális vagy semmilyen eszközt nem igényel, mégis intenzíven mozgósítja az embert. Szemléltetésként leírok találomra egy példát, hogy lássátok körülbelül mire lehet számítani. Példa: Az első fejezetben, aminek témája a cirkuláris nyitóbeszélgetés elsők között szerepel a Három helyiség bejárása nevet viselő feladat. Ez egy tipikusan olyan, amit az ember elkezdhet önmagán is gyakorolni, persze hasznosabb, ha egy semleges szemlélő érzékeli az apróbb jeleket. Szóval a feladat az, hogy úgy mutassuk be a coaching szobát, mint egy házat, ahol mindennek megvan a maga szobája. A fürdőszobában fogat mosunk, a konyhában főzünk, a szobában alszunk. Szóval nem megyünk be főzni a fürdőbe, mint ahogy fogat sem mosunk a szobában. A mi három szobánk most a következő: 1. szoba  a problémák szobája, 2. szoba a vágyaké, 3. szoba a cselekvésé. A kliens lépjen be az első szobába és mondja el,  hogy mi az, ami bántja, zaklatja. Aztán menjen át a másikba, mondja el, mit szeretni, mi lenne az ideális stb. Úgy vezessük, hogy ebben a szobában töltse  a legtöbb időt! Majd lépjen a harmadikba, a cselekvésekbe, hogy mit fog csinálni, hogy megvalósuljon a vágya. A szobákban mindig csak azt az egy dolgot lehet csinál- ni!                                                                                                                                         A feladat levezetése tartalmaz egy háttér megnevezést, ami általában az előforduló nehézségből indul ki, a fenti példát  a kliens eredménytelen problémamegoldása generálta. Utána jön a kincs, ahogy a könyv magát az ötletet nevezi, majd kifejtés, megjegyzés és kockázatot,  és esetleges változatok szerepelnek. 
  • A harmadik egységben coaching-kérdések szerepelnek. Erre szintén jellemző, hogy a fejezet témájához kapcsolódnak. 30-40 rávezető kérdést kell itt elképzelni, például: Mi adta az ötletet, hogy pont most jelentkezzen be hozzám coachingra?  
  • Tanmesék következnek, fejezetenként 3-4, a témához kapcsolódva.  Itt pár soros bevezető van a coach részére, aztán a mese kb. egy oldalban, majd valamilyen szituációs feladat és kérdések kapcsolódnak a meséhez, ami segít a saját helyzetet összefüggésbe hozni a mesével. Szerintem ezek közül is a legtöbb jól használható. 
  • A gondolatébresztő gyakorlatok  szintén  fantasztikusan jó ötleteket tartalmaz. Ezek ismét valamilyen problémára koncentrálnak, de látszólag  nem a kliensből indulnak ki. A feladatot már egy korábbi ülésen elhangzott dologra reflektálva lehet behozni. Tehát egy bizonyos szintű ismerete feltételez. Az első fejezetből ez a rész hiányzik is! Mutatok egy példát: A coach megtudta, hogy ügyfelének olyan gondja van, hogy a főnöke nem értékeli őt kellően, nem ad neki felelősségteljes munkát és hasonlók. A kliens eddig még nem beszélt vele erről a sérelméről. A bonbonos doboz feladatban hozzunk egy doboz bonbont a beszélgetésre, és kérdezzük meg a klienstől, hogy mi van benne? "-Valószínűleg csoki"-, feleli majd. Mi előtte a dobozba tegyünk apró tárgyakat, pénzt, kanalat, tollat, radírt stb.  Kérjük tőle azt hogy most rázza meg! Megrázza, majd elmondja, hogy szerinte pénz van benne, vagy valami fém, mert csörög. Aztán kérjük meg, hogy nyissa fel a doboz fedelét! Teljesen pontosan nem fogja tudni eltalálni, hogy mi volt benne. Hozzuk összefüggésbe azzal, hogy a főnöke kliensről alkotott képe is ilyesmi lehet. Ha nem mutatja meg, nem mondja el, hogy mi van benne, akkor nem fogja tudni.
  •  Igazán hasznos rész jön, a coachok kérdezték.  Itt azok a jogosan felmerülő kérdések szerepelnek, amiket maguk a coachok tettek fel, hiszen nekik is szükségük van munkájukkal kapcsolatban visszajelzésekre. Olyanokra például: megmondjam-e a kliensnek, hogy kezdő vagyok? Mennyi ideig hallgathatok egy feltett kérdés után? Mi a teendő, ha a kliens csak másokat akar megváltoztatni? 
Így épül tehát fel egy fejezet az ötletek gazdag tárházával és a feladatok alapos kidolgozásával. Öt fő téma szerepel a kincsesládában, a startlövés, a visszajelzés, a célok, az erőforrások és a megoldások és megvalósítás.  Úgy tűnik, hogy minden területet lefed.

A könyvet bárkinek ajánlom, aki szeretne kapcsolódni a segítés területén a másik emberhez, gyermekhez. A jó ötleteket felhasználhatják a címben megjelölteken kívül pedagógusok, pszichológusok, nevelők, szociális munkások, védőnők, lelkészek, terapeuták, szülők de az is, aki csak  segíteni szeretne, hogy a szomszédja, aki folyton ugyanarra panaszkodik neki, képes legyen végre sebességet vagy kocsit váltani. De ezen túl is, a könyv önfejlesztésben is sok segítséget nyújthat, hogy összeszedettebbek, hatékonyabbak legyünk, képesekké váljunk egy életstratégiát felállítani és elhelyezni magunkat a világban. 

A Coaching-kincsesláda megéri a húzós árát. 

Hozott pontszám: 5  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése