Halász Margit - Gyöngyhomok

Hosszú évek óta várólistámon volt ez a könyv, de valahogy sohasem volt bent a könyvtárban, másként se jutottam hozzá. Amíg csak most karácsonyra egyik kedves barátnőm meg nem lepett vele. Ő nem rég olvasta, fantasztikus élmény volt számára, és gondolom elhatározta, hogy én sem élhetek tovább Gyöngyhomok nélkül. 

A könyv olyan csodálatos, mint maga a címe. 

A története rendkívül egyszerű. Él egy szájról szájra átörökített legenda a pusztán, mely szerint a Homokháton, Kétvízközt áll egy terebélyes barackfa, melynek gyökere alatt ásta el hajdan a lápi sellő fia a hatalmas kincset. Ezt a történetet meséli Ördög Rozália minden este csemetéinek, szám szerint hétnek. Az ő életük ezerszínű labirintusát követhetjük végig. Ezek a tekervények előbb-utóbb mindig a barackfa alá vezetnek, és ásót ragad itt már végül mindenki. 

Hankiss János könyve jutott erről az eszembe. Nagyon régen olvastam, de annyira megmaradt belőle egy történet. A felnőtt férfi felmegy a padlásra, a régi lomok között pakolászik, amikor megtalálja a kisiskoláskori  hátitáskáját. Kinyitja, és egy összelapult csoki maradványait találja benne. Ezt a csokoládét, még az édesanyja adta neki, amikor minden nap szenvedés volt számára az iskola. Azt mondta neki az anyukája, hogy csak akkor egye meg az édességet, ha úgy érzi, hogy már nem bírja tovább az iskolában, amikor rosszabb már nem lehet. Sokszor elővette, de végül soha nem ette meg a csokit. 

Valahogy így voltak ezzel Ördög Erzsébet, Mária, Illés, Irén, Miklós, József és Lajos, sőt szüleik Csipke Ferkó Ördög Rozália és Négyökrű Misike is. Ők sem  ették meg a csokijukat.

De nem is a ez az érdekes, hanem az, amit Halász Margit a magyar nyelvvel művel.

Olyan ez, mintha egy újabb rétegét találta volna meg a nyelvnek. Népies árnyalatban úszó, fűszeres humorral megbolondított balladaszerű végtelen homokdűne. Majd éles váltással, egy merőben más szókinccsel a mában találjuk magunkat. Ritka burjánzó fantáziával dicsekedhet az írónő, minden szava mágia. Nem is regény ez, hanem varázskönyv. 

Halász Margit az tesz a szavakkal, amit akar. Kifordítja, véletlenszerűen egymás mögé dobálja, cifrázza és gyalulja, de a végeredmény egy homogén, tökéletes alkotás. 

Aki csak teheti, ne fossza meg magát ettől az élménytől. Sőt, vackoljátok be magatokat egy kényelmes fotelbe, és olvassátok fel egymásnak!

Hozott pontszám: 5

Halász Margit

Bárhonnan idézhetnék a könyvből, nincsenek gyengébb mesék egyik oldalon sem.
Teljesen véletlenszerű idézetek következnek: 

"Ilyen lehet a Paradicsom, gondolta és befészkelődött a legidősebb fűz üreges odvába. Félig nyitott szájába valahonnan felülről a vadméhek homoki virágméze csöpögött, nem csoda hát, ha azt álmodta, kamillavirág-ruhában táncol az árvalányhajas buckák között, és milyen bolondság, gazdabácsi ostorát felkapja a forgószél és viszi-viszi a buckákon túlra, a tippanos, sziksós semlyékes felé." (166. oldal)

"Hát ezért kell a Kiskunságra ez a temérdek sok homok, mert gyakran folyik ott vér, de még milyen gyakran, a tussolás, a finomítás végett." (102. oldal)

"
Két árva székely fiúval dolgozott, Leventével és Áronnal, s amikor az egyik fiút elkapta az első emeleti futókerék, és kiterítve feküdt a földszinten rögtönzött virágos kamrában, egy kis gyík jött, szájában virágot hozott, felsiklott a halottra, a szívére tette a kornistárnicsot, mire Levente felült, és azt kérdezte, van-e még abból a jó halasi paprikás abálszalonnából. Ott a koporsóban tálalták fel neki, bevágott egy féltenyérnyit, majd kiugrott a selyempárnák közül, és felháborodottan közölte, hogy az ünneplőbe öltözött civil népek takarodjanak haza a dolgukra, hétköznap van, vagy mi?, jár a kerék, nem?" (147.oldal)