A mesék ott végződnek, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak. Jogosan merül fel a kérdés, hogy
Utána jön egy elválás, egy gyász. Ezt a folyamatot igyekszik a könyv foglalkoztatófüzet formájában megközelíteni.
A 2011-ben megjelent kötet rendkívüli űrt hivatott betölteni, és bármennyi hibája is van, az teljesen eltörpül amellett, hogy mennyire hasznos.
Ahogy azt pár hete egy másik Singer Magdolna könyv kapcsán már elmondtam, sajnos nagyon sokan nem tudnak mit kezdeni a gyásszal. A halál napi szinten téma a médiában, de azt, hogy hogyan dolgozza fel sebzett lelkünk a veszteséget, azt már nem mondja meg senki. Nagyjából elmondható, hogy mindenki csak sötétben tapogatózik, és eligazodást keres. Kevesen vannak, akik egy ilyen helyzetben határozottan, meleg és empatikus személyiségükből adódóan támaszt tudnak nyújtani.
De mit kell tennünk akkor, amikor meg kellene vigasztalnunk egy gyereket?
A legfontosabb, hogy nagyon érzékenyen, a veszteséget szenvedett felé irányuljon a figyelmünk. Érzékelnünk kell azt, hogy beszélni akar vagy hallgatni! Osztózni vagy begubózni. Mindennek eljön majd a maga ideje, de nem szabad sürgetnünk a gyászban senkit! A könyv segít abban, hogyan szólítsuk meg a gyereket, hogyan biztosítsunk teret ahhoz, hogy megélhesse a veszteségét. Egyszerű dolgokról van szó, fényképek nézegetéséről, levél írásról, virágokkal való emlékezetre, a temető, a sír meglátogatásáról, rajzokról.
Azért érezem hasznosnak a könyvet, mert olvasás közben határozottan érezni lehetett, hogyan segít a szülőnek, aki általában össze van zavarodva egy ilyen helyzetben. Kitűnően alkalmas arra, hogy segítsen feldolgozni egy gyászt. Jó kérdéseket tesz fel, az illusztráció is megnyugtató, és az olvasni nem tudó gyereknek is megadja a módját, hogy rajzos formában kifejezze magát. Az egy kicsit furcsa, hogy ez miért a könyvben van, vagy ha ott van, akkor miért a kötet végén? A negyven oldalas könyvben tíz oldal üres papír kap helyet. Azt el tudom képzelni, hogy egy külön füzetbe rajzoljon a gyerek az eltávozottnak, oda ragasztgasson fényképeket, lapítson bele emlékeket. Azt is gondolnám, hogy ennek a füzetnek a szülő is alkotó részese lehetne, ő maga is beleadhatná a magáét. Talán a kicsi jelzi majd, ha szükségét látja ennek.
Az előszóban a szerző javasolja, hogy a szülő először maga olvassa el a kötetet, és csak utána kezdjen bele a közös munkába a gyermekkel. Ez a tanács mindenképp megfogadandó, annál is inkább, mert érzésem szerint, ez nem egy egynapos projekt lesz. Előre ki kell választani a felnőttnek, hogy miről akar beszélni a gyerekkel, melyik témát érintsék, hogyan kezdjen bele, és ahhoz majd melyik oldalra lapozzon. Sokszor egymás után több kérdés is elhangzik a szövegben, amire a gyerek válaszolhat. Lehet, hogy az első kérdés majd másik gondolatot hoz elő, és nem a könyv tervei szerint fog folytatódni a beszélgetés. Tehát mankó lehet a kiadvány, de nagyon aktív, felelős szülői figyelmet is igényel.
A könyv egyébként arra is alkalmas lehet, hogy a gyerek csak a képeket nézegetve dolgozzon a saját maga gyászán.
Ebbe a könyvtári példányba egy korábbi olvasó jegyzeteket, jeleket készített magának (?), ez is azt igazolja, hogy a kiadvány csak alapja lehet egy gyászfeldolgozásnak. De alapnak nagyon jól használható!
Hozott pontszám: 4/5
Az illusztrációkat Rutkai Bori készítette
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése