Marías, Javier- A ​szívem fehér

"Szerintem semmi fölött nem száll el az idő. ", mondta Luisa az ágyban, éppen mielőtt a karom a mellét súrolta volna, "minden jelen van, és arra vár, hogy visszatérhessen". Azt hiszem helyesen fogalmazott. Talán eljön az a pillanat, amikor a dolgok maguktól kikívánkoznak, hogy aztán elpihenjenek, a végre mesévé változzanak."

Nem könnyű feladatra vállalkozik az, aki szeretne erről a könyvről némi összefoglalót írni. Ugyanis ritka összetett munkáról van itt szó. Súlyos gondolatok, gyönyörű mondatok, kifinomult érzékenység és nem utolsó sorban van itt azért némi cselekmény is, amit a szerző a folytonos bizsergést fenntartva tár az olvasó elé.

Juan, a könyv narrátora foglalkozását tekintve tolmács. De ez nála nem csupán munka, hanem egyfajta hivatás, sőt, mondhatni erre született. Belső radarral rendelkezve fordítja azt, ami elsőre nem érthető. Természetesen itt nem csak a nyelvek babiloni kavalkádjára gondolok, hanem az élet jeleit és rezdüléseit is konvertálja. Feleségét, aki szintén tolmács, a munkája révén ismerte meg egy évvel ezelőtt. Együttélésükre furcsa, mozaikszerű darabkákból következtethetünk. A szerző részletesen leírja megismerkedésüket, a nászútjuk utáni első hetet, amikor az ifjú ara, lázálmos betegségben izzadva férje oldalán,  kihallgatja  a szomszéd lakásban zajló eseményeket, aztán az egymástól általában távol eltöltött első évüket, és végül a genfi útról egy nappal korábban  hazatérő Juan hallgatózó  óráit, amikor is végre fény derül arra a titokra, amit apja negyven éve hordoz magában, s aminek terhét mindenki érzi, de megfogalmazni, senki sem tudja. A történet ugyanis azzal kezdődik, hogy Juan apjának első (?) felesége, a nászútról hazatérve, felállva a családi vacsoraasztal mellől, kimegy a fürdőszobába, szétnyitja ruháját, és mellen lövi magát. A lány azonnal meghal. Senki sem érti, hogy mi történhetett. Mindenki úgy sejti, hogy a férjének, Raiz-nak köze lehet a dolgokhoz. Ez a titokzatosság lengi be a család életét. Ez a könyv cselekménye, de közel sem erről akar nekünk beszélni Marías.

Hanem miről?

Nem egyszerű megfogalmazni, mert számos súlyos gondolat van jól elültetve a történetben. Még azt sem mondanám, hogy a sorok között. Nem. A szerző erőteljesen emel ki olyan számára fontos elemeket, mint az idő, a megismerés, az igazság lényege, a bűn mibenléte, ki a bűnös, a gyanú és bizalom kérdése. Azt, hogy az olvasó melyik vonulatot érzi a legerőteljesebbnek ebben a gazdagságban, azt már egyéni -érzékenysége,  -kihegyezettsége dönti el. 

Ami engem elvarázsolt  elsősorban, ez az elemző, érzékeny világhoz való fordulás. Az apró jelek felfedezése, az alig hallható, de egész életet is befolyásolható elsuttogott szavak meghallása. Nem történnek irdatlan események, bár amik történnek, azok is nagyon hipnotikusan -igen, ez a legjobb szó - vannak elmesélve, szóval nem történnek nagy dolgok, inkább egy belső filozofálgatás zajlik, ami már-már mágikusan elragadja az olvasót. Teljesen megértem azokat, akinek ez a könyv nem tetszett. Erre muszáj időt szánni,  helyet adni magunkban és lelassulni. Megadatott életem során, hogy találkoztam ilyen emberekkel, akik mellett nem csak elcsattogott az élet, hanem minden sejtjükkel érzékelték a környezetüket. Mélységet, minőséget vittek a dolgokba. 

Számos dolgot akartam volna papírra vetni  olvasás közben, amikre most épp nem emlékszem. Olyan volt ez a könyv, mint egy szerelem. Nem a tartalma, hanem a dinamikája. Javier Marías bedob egy nagyon pontos és izgalmas kezdést. Elülteti az olvasóban a kíváncsiság morzsáját, aztán nagyon távolról, nagyon lassan és elemzően folytatja a művét. Azt hittem megőrülök, amikor a tolmácsolásról ír lapokon keresztül, dühös voltam, a lényeget akartam, a kapcsolatunk folytatását, nem ezt az uncsi szöveget. Aztán ismét bedob egy kis izgalmat. Leír egy szinte  oda sem illő történetet, egy  mellékszálat, egy holtágat, Berta Billel való erotikus kapcsolatát. Az olvasó persze még mindig nem ismeri fel az elemek helyét az univerzumban, össze akarja kötni ezt is a főszállal, nem sikerül, vár, remél és összpontosít. Szerencsére a végén kisimít minden ráncot a homlokunkon, megsimogat és utunkra bocsát  a szerző. 

Minden nehézsége ellenére, nagyon nagy élmény jelentett ez a könyv számomra. Nem fogom rögvest  lekapni a polcról a következő Marías könyvet, de biztos, hogy megajándékozom majd vele magamat még az életben.

És most megyek és kimásolom a fél könyvet.

Hozott pontszám: 5 

Kedvenc karakter: (a szerző )