"...Randolph minden áldott nap felolvasott feleségének, amikor egy fedél alatt tartózkodtak..."
Este fejeztem be a könyvet, nem is tudtam éjszaka aludni, ezer apróságon gondolkoztam, meg azon, hogyan ragadjam meg ezt a könyvet. Nagyon összetett történettel van dolgunk, és kivételesen nem azért nehéz írni róla, mert annyira megrázó, vagy elkeserítő lenne. Hanem azért, mert annyira szép és érzékeny, hogy nem is tartom magam alkalmasnak arra, hogy írjak róla.
A London Library Roland Michell kedvenc helye volt. Ott bukkant rá egy Vico kötetben Randolph Henry Ash a nagynevű angol költő két félbehagyott levelére, ami azt engedi sejtetni, hogy egy titokzatos hölgynek írta azokat. Egy delejes pillanatban elemeli a két levelet és nyomozásba kezd. A gyanúja igazolódni látszik, és lassan eljut a levél címzettjéhez is, aki nagy valószínűséggel egy Christabel LaMotte nevű költőnő lehetett. Mivel Roland csak R.H.Ash munkásságának szakértője, így felkeres egy Christabel LaMotte szakértőt, aki talán kiegészítheti a hiányzó részleteket. Maud Bailey nemcsak, hogy szakértője a területnek, de egyben Christabel leszármazottja is, valamint a Nőtudományi Gyűjtemény vezetője Lincolnban. Mivel Christabelt a feminizmus jeles úttörőjének bélyegezték, aki köztudott, hogy egy Blanche Glover nevű hölggyel élt együtt, a levelek napvilágra kerülése nagy felfedezés lehet, akár felforgathatja - és mondjuk ki,- lejárathatja az egész feminista társaságot is. Maud és Roland saját szakállukra nyomozni kezdenek, de közben szagot fognak mások is, és egy egész kis csapat liheg a nyakukban a levelek értéke miatti nagy pénz reményében. A lassan kibomló szálak pedig nagyon különös dolgokat tárnak fel.
Ez a kutatás adja a történet vezérfonalát, mely letekerve elvezet bennünket az 1860-as évek homályába, ahol valóban egy titkos szerelmi viszony lassú, de gyönyörű beteljesedésének lehetünk tanúi. Már amilyen kibontakozás várható egy világ szemében leszbikus nő és egy nős férfi között.
És most jön az, amitől lélegzetelállító ez a könyv.
Ugyanis a nyomozás, ahogy utaltam is erre, tulajdonképpen egy kutatás. A kutatás alapja és tárgyai a két költő versei. A szerző felépített egy komplett lírát, - mit egyet?, kettőt. A könyv magában foglal minimum két költő, majdnem teljes életművét. A versképekből, halvány utalásokból kell kiválogatni azokat a morzsákat, amik beilleszthetőek lesznek a nagy egészbe. Maud és Roland pedig végigjárják a pár útját. Elmennek oda, ahová ők is elmentek, megnézik azokat, amiket megnézhetett Ash és Christabel is. Végigélik velük szinte ezt az egész nagy vonzalmat, miközben ők maguk is egymásba szeretnek. Nem egyszer éreztem azt, hogy rákeresek erre vagy arra, aztán le kellett állítanom magam, hogy hé, ez fikció. De így voltam Blanche festményivel is. Teljesen szuggesztív ahogyan elhiteti velünk a szerző a karakterek létezését.
A könyv nagyobb része a múltban játszódik, illetve az egész angol irodalom alapjaiban bolyong, s aki ezt jobban ismeri, annak még nagyobb élmény fog majd nyújtani. De így is varázslatos volt belesimulni ebbe a környezetbe. A fajsúlyos szöveggel nehéz haladni, sok dolgot kell közben is átgondolni, így tényleg lassú a haladás, és ez vezet ahhoz, hogy besző minket a könyv nyelvezete, nyugalma, költőiessége. Nem csak Roland érzi úgy az egész végén, hogy írnia kell, hanem a közönséges olvasó is képekben kezdi látni a valóságot, ki akar szakadni a huszonegyedik századi életéből, le akar lassulni, és mindenekelőtt szerelmes akar lenni. Biztos vagyunk páran, akik azért szeretik meg ezt a könyvet, mert ilyen szerelemre vágynak. Romantikus ábránd ez, kiszakítva a realitásból, a kellemetlen részes elmaszatolásával, de a magja, akkor is egy ilyen, tiszteleten alapuló, és egymást magasba röpítő, szárnyakat adó szeretet.
Órákat lehetne erről a könyvről beszélni, kimazsolázni belőle részleteket, megemlítésre méltó mozzanatokat.
Meghajlok Byatt írói tehetsége előtt, nem véletlenül nyerte el a könyv a legrangosabb brit irodalmi kitüntetést, a Booker-díjat. A történetből készült film (Költői szerelem ), pedig emlékeim szerint szépen összegzi az eseményeket, talán nagy változtatás nincs is az alapműhöz képest.
Egyetlen bajom volt csak a könyvvel, hogy végtelenül súlyos. Egy év kellene ahhoz, hogy az ember mindennek utána nézzen, elemezze a verseket, próbáljon maga is rátalálni utalásokra, végigolvassa a nagy angol gyökereket, hogy a maga teljességében értse meg a fenti két szerző költészetét. Így csak felületes olvasó tudok maradni, és képtelen vagyok a maga nemében igazán nagyra értékelni az írónő monumentális munkáját. Mégsem merem leírni azt, hogy túlírt lenne a könyv, inkább azt mondom én vagyok kevés ehhez.
Az eredeti cím, Possession is elgondolkodtató. Mire utalhat a birtoklás, megszállott tulajdonlás? A szerzői jogdíjakra? Vagy Ash szerelmére? A magyar fordítás, és a film címe is inkább a szerelmet rajzolja körbe, szerintem is ez a helyesebb.
Egy biztos, nehéz ebből a hangulatból kimászni. Bátran ajándékozzátok érzékeny lelkű, vagy szépirodalomért lelkesedő ismerőseiteknek!
A.S.Byatt
Antonia Susan Drabble
Hozott pontszám: 4/5
Tenyér nyomok fehér
Ablak-keresztre,
Áttűnsz, sötét személy,
Áttűnsz üvegen?
Kísértőkön vajon
Ruha, tollas kalap,
Vagy márvány- csupaszon
Dermednek-igazabb?
Emlékük visszajár-
Csukló-mozdulat
Szerettük -gép akár-
S elkapjuk, csókra csók
Olvad, messzire ment
A hús, a csont,
Örökös kegyelem
egybe font
Egyedül ne menj
Tűrni fagyot,
Vakmerőn, meztelen
Társad vagyok.
Hegyesek ujjaid,
Vássák le húsomat
A redves csontomig,
Míg életem apad-
Fagyod falja hevem,
Míg levegőm kihűl,
Szánk vértelen
Összesimul -és elegyül-
(20. fejezet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése