2017. augusztus 7., hétfő

Száraz Miklós György- Az ​álomvadász

"Ha festő vagy, miért írsz?
Jó kérdés. Azt írom le, amit nem tudok megfesteni."



Féltem ettől a könyvtől, mert nem szeretek álmokat olvasni. Többször  említettem is ezt már korábbi  értékeléseimben. Legtragikusabb élményem volt, az amúgy szeretett Ulickaja Kukockij esetei című könyve, ahol a könyvön belül van egy másik könyv, a főszereplő feleségének, Jelenának monumentális álmával. 
Az álom téma mindenkit piszkál. Leereszkedni a tudatalatti egy fel nem derített vidékére, magyarázatra lelni a saját kis parajelenségeinkre nagyon izgalmas. Száraz Miklós György a lányával szeretett volna közösen megalkotni a témában egy kötetet, s lám, ez lett belőle. 

Pici kitérőként hadd mondjam el, hogy egyszer nekem is volt egy nagyon szuggesztív álmom, amitől nem tudtam szabadulni. Lévén elég fiatal, fűt-fát megkérdeztem, hogy szerinte ez most mi volt? Jöttek is a remek ötletek, amitől elkerekedett a szemem, és hagytam a magyarázatot a csudába. Viszont, elkezdtem felírni az álmaimat. Ennek az lett  a következménye, hogy kb. egy év múlva egy nyugodt éjszakám nem volt.   Állandóan felkeltem álmomból, erre egész jól beidomítottam magamat, és írtam, írtam. Volt egy füzetnyi leírhatatlan mesém, elmagyarázhatatlan kapcsolatok és lények születtek belőlem, és ugyanúgy nem jutottam közelebb semmihez, viszont idegileg nagyon megviselt az egész. Azóta nem tartom sokra az álmokat, bocsánat! Pedig nem adtam fel, számos magyarázó kiadványt olvastam. Szóval, lehetne erről órákig mesélni. Azt viszont teljesen átérzem, hogy mindenkinek vannak olyan álmai, amik másnap, sőt akár hetekig nyomot hagynak benne. Ebben a kérdéskörben bolyong maga a szerző is. 

A történet főhőse egy festő"művész", aki írni kezd, s így leírja mindennapjainak eseményeit. Álom és valóság között lépked, s annyira elmélyül benne, hogy nem tudja megkülönböztetni, de még mi sem, mikor alszik éppen?  Van egy jelenben futó szál, de az is annyira ködös, hogy nem egyszerű vonalat húzni benne. Felesége pszichiáter, akinek eltűnt az első férje valahol forró Afrika álmaiban. Egy napon azonban az asszony kap egy rejtélyes levelet, ami felébreszti a reményt, hogy férje talán él. Ha ez még nem lenne elég kusza, olvasunk egy férfiről, talán az első férj az (?) -képtelen voltam időben elhelyezni-, aki össze akarja gyűjteni az emberek álmait, s könyvtárnyi irodalmat is felsorol a témában. Ezek a lexikális részek csak úgy lebegnek a könyvben, nem egyszerű bekapcsolni bárhová is. Indul a primitív törzsektől, akik álomfejtéssel foglalkoznak, s képesek irányítani éjszakai mentális sétáikat. Amit viszont hiányoltam, és, ami szerintem nem hiányozhat egy ilyen jellegű összefoglalóból, azok a biblikus álmok. 
Az egész történet olyan, mint egy lenge álom. Minden kuszasága ellenére bennem a habkönnyű játékosságot idézte fel. Nagy kérdés maradt viszont, hogy hová szeretett volna SZMGY kilyukadni, mi volt a célja? Mint ahogy, azt sem tudjuk meg, hogy egy napon, miért kezdett írni a festőnk? Viszont legnagyobb félelmem, a hülye álmokról való olvasástól való viszolygásom, szerencsére nem következett be. Nem mondom, hogy jobban tetszett, mint az Elpatkolsz, szívem, mint a pinty! ,de a kedvemet sem szegte, ami remek hír, hiszen képtelen voltam ellenállni, és begyűjtöttem a Scolar Kiadó szépséges sorozatának többi kötetét is a szerzőtől.



 

 








Száraz Miklós György


Hozott pontszám: 4 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése