Lehullsz, mint sebről hull a var,
lehullsz, akárhogy tartalak.
Ha szétporladt a koponyád,
nem ér hozzám a gondolat.
Már moccanok, mint nagybeteg,
engedni kezd a bénulás,
oldja torkom keserű görcsét
az irgalmatlan gyógyulás.
Ki elvitted a juharok
zöld illatát s billentnyakú
gyertyák fényét a kép elől,
hol szent előtt sárkány lapul,
– most a sötétben új gyűrűt
vet farka, körme földbe ás, –
vedd vissza tőlem magadat,
hagyj el, szigorú látomás!
Szállj mélyre, mit elrejt – puha
húsát a kagyló – homlokom,
a csillámos felszín alá
süllyedj, ott lesz az otthonod.
Merülj szemembe, mely nyitott
pupillával is csukva van,
Özön, térj partjaid közé,
pihenj meg bennem, Nyugtalan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése