"Er war stark, aber langsam. Er dachte langsam, sprach langsam und ging langsam, doch jeder Gedanke, jedes Wort und jeder Schritt hinterließen ihre Spuren, und zwar genau da, wo solche Spuren seiner Meinung nach hingehörten."
"Erős volt, de lassú. Lassú volt a gondolkodása, lassú a beszéde, lassú a járása, de minden gondolata, minden szava és minden lépte nyomot hagyott, méghozzá pontosan ott, ahol annak szerinte a helye volt"
Ő Andreas Egger, akinek még születésének pontos dátumát sem lehet tudni. Az osztrák Alpokban élt. Édesanyja halála után, körülbelül négyévesen került Hubert Kranzstocker gazdához, rokonához, akit csak a fiúcska tarsolyában levő pénz tette motiválttá abban, hogy ne dobja ki az árvát. Egy baleset után a gyermek örökké bicegő lett, ami sok tekintetben meghatározta életét is. A csendes fiú első osztályos koráig még csak nem is beszélt. " Nagy nehezen összegyűjtött maréknyi szót, amelyet ritka pillanatokban tetszőleges sorrendben fölmondott. Beszélni egyet jelentett azzal, hogy ráterelődik a figyelem, ami viszont semmi jóval nem kecsegtetett"
Tizennyolc éves korában elkezdte saját útját járni, elszegődött bárhová, gyűjtötte a pénzét, vett egy kis telket, épített egy kis házikót, s egy nap a szerelem is beköszöntött hozzá Marie személyében. A szűkszavú férfi mégis szót értett a lánnyal, feleségül vette, de a gyermeküket szíve alatt hordó asszonyt magával ragadta egy lezúduló lavina. Hiába volt halk és nyers ember Egger, a tragédia sebet ejtett rajta, soha be nem hegedő sebet. Később megjárta a második világháború szovjet fogolytáborát, majd visszatért falujába és mindent folytatott ott, ahol abbahagyott. Dolgozott, élt, simán és nesztelenül. Élete végén turistákat vezetett a hegyekben, majd teljesen magába fordulva, visszavonultan élt a hegy gyomrában, míg egy nap meg nem halt.
Nem tudom mi adja ennek a könyvnek a varázsát, mert minden ilyen egyszerű és árnyék nélküli, ahogy leírtam. Mégis valami kifinomultság és elegancia jellemzi, ami az ember kisszerűségét hangsúlyozza. Egger bicegő alakja szemben az Alpok hatalmas vonulataival, apró fejszesuhintásai kontrasztban a hegyek közé drótkötélpályát húzó cég óriási erőfeszítésével, a falujából soha ki nem mozduló főszereplő alakja az orosz fogság távoli, pontszerű pöttömiségével.
Elfogadom, hogy a rövid kis könyv jelentéktelen voltunkat emeli ki, de mégis elgondolkodtat egy dolog. A kötet azzal a jelenettel kezdődik, amikor Andreas 1933 februárjában rátalál Tülkös Hannesre, a kecskepásztorra, aki szinte félholt állapotban van. Hátán cipelve le akarja vinni a beteget a faluba, aki azonban elszökik tőle és soha többé nem látja őt. Azaz mégis, mert élete végén egy síelő csoport megtalálja a jégbe fagyott Tülkös testét. " a jéggé fagyott kecskepásztor mintha az idő ablakán keresztül tekintett volna rá." Ez a keretezés megengedi, hogy mégse fogadjuk el puszta véletlennek létezésünket, talán mégis megvan a helyünk, minden jelentéktelenségünk ellenére van értelme minden apró cselekedetünknek.
A fülszöveg párhuzamba állítja a könyvet John Williams Stoner című kötetével. Egyet tudok érteni a kijelentéssel, tényleg mindkét alkotás "a méltóságteljes magányban és elszigeteltségben töltött élet himnusza" , kiegészítve azzal a személyes véleménnyel, hogy az osztrák író megközelítése nekem jobban tetszett.
Hozott pontszám: 5
 |
| Robert Seethaler (Kép: innen) |
Robert Seethaler (1966) többszörösen kitüntetett, ötkötetes osztrák író, forgatókönyvíró, színész. ő játszotta a tagbaszakadt, szófukar hegymászót Paolo Sorrentino Ifjúság című filmjében. Legutóbbi két - regénypárként számon tartott művét nagyon kedvezően fogadta a német kritika. Az Egy egész élet (Ein ganzes Leben) sokáig vezette a Der Spiegel bestsellerlistáját, és több, mint 100 ezer példányban kelt el. Angol fordítása felkerült a 2016-os évi Nemzetközi Man Booker-díj listájára. Az írónak magyarul ez az első megjelent regénye.
Jelenet a fent említett Ifjúság című filmből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése