Bán Zsófia - Lehet lélegezni!

Már két hete olvastam a könyvet, sajnálom, hogy nem írtam róla akkor, mert azt érzem, hogy mintha semmi nem ragadt volna meg bennem igazán.

Novellás kötetet ez, teljesen mai, magyar problémákkal, magyar ízekkel. Ahogy az a novelláknál lenni szokott, elég változatos erősségű írások. "A lehet lélegezni" kötet közös vonása, éppen ez a mai magyar miliő, annak is valami asztal szélén rezgő morzsája. Persze nem olyan piciny kis morzsa, amit észre sem veszünk, hanem olyan, amire nem akarunk jobban figyelni. Bán Zsófia belemeríti tollát a romaság kérdésébe, a migránsok magyarországi boldogulásába, a fogyatékkal élő, kerekesszékesek mindennapjaiba, vagy épp a magányosok világába. Szociálisan érzékennyé akar tenni minket, láttatni akar. Szerintem sok olvasót fognak érzékenyen érinteni ezek az írások, mert noha kicsit sablonosak  a képek, a feléjük vezető utak mégsem azok. 

Habitusom és munkám okán, én valami egészen más hangra vagyok felhangolva ebben a témában. Éppen ezért, a kötetben ezek a novellák nem is érintettek meg annyira, mint kellene. Nem is tudom, melyik tetszett a legjobban, de ha választani kell a "Szinte jó" illetve a címadó "Lehet lélegezni" írást választanám. 

Még soha nem olvastam  a szerzőtől semmit, ez volt az első találkozásunk. Voltak a novellák között kissé szürreálisak, nem igazán olvasmányos fajták, például rögtön az első írás, a "Bőrlégzés". Nem tudtam hova tenni ezeket, kicsit úgy éreztem, hogy például ez a Bőrlégzés is, mintha egy irányjelző lenne. Aki beleolvas a könyvbe, el tudja helyezni magában, hogy kell-e neki ez a stílus vagy sem.

"Szemcsés, szálkás, villódzó fény.

 Pulzál, erőlködik. Mutatja magát.

    Kattog a tekercs orsója, fém a filmmel, film a levegővel érintkezik; uralkodik a kémia.

 Levegő a tüdővel; a tüdő szinte a bordákkal.

 Mindig van egy megtartó rés.

Mindig van a már-már.

Már-már ez nem is igaz. Már-már, de."  (részlet a "Szinte jó" novellából) 

 Hozott pontszám: 4

 

Bán Zsófia