Igazság szerint nem néztem alaposabban utána ennek a könyvnek, csak megláttam Gergely Ágnes nevét, megörültem és elkezdetem olvasni a könyvet. Szerintem már itt is többször hoztam tőle verset, nagyon szeretem a líráját. Azt kell mondanom, hogy a könyv méltó párja lehet verseinek. Sorai sokszor versbe hajló prózák, felbukkanó ismétlésekkel, lüktetéssel.
A Szomjúság ára két korábban megjelent kötetet A tolmács (1973) és az Őrizetlenek (2000) című művet tartalmazza. Érdekes ez az összekapcsolás, nem feltétlenül zavaró. Van bennük valami hasonlóság, van bennük a térbeli utazáson kívül egy időbeli sík is, valamint az Őrizetlenek lefúr az olvasó bőre alá is. Fájni fog, talán épp a kopár, lényegre ugró versszerűsége miatt.
A tolmács egy emlékre épülő monológ volt számomra. A magyar tolmácsnő és örmény szerelmének három találkozása a világ különböző pontjain, illetve az erre való folytonos emlékezés, a végtelen fonal visszatekerése azokig a pontokig, ahol a szerelmesek találkoztak. Identitás regény, állandó úton levés befelé és szerteszét.
A szöveg a lehető legkevesebb konkrétumot tartalmazza. Hiányoznak a karakterek bemutatása, a jellemzésük, csupán a mozgásuk ábrázol. Olyan volt ezt a könyvet olvasni, mint amikor egymás mögé helyezett, eltolt üveglapokon keresztül nézünk a szerelmünket.
Az Őrizetlenek már egy jóval megformáltabb kisregény, melynek főszereplője Karen, akinek sorsa a bibliai Jób történetével áll párhuzamban. Folyamatos sorscsapások, a remény habjai közt fuldokló kemény nőalakkal a középpontban. Az örmény George-ot Gergely Ágnes lecserélte a talán dán származású Carlos-ra. De az elérhetetlenség motívuma, a be nem teljesülés fájdalmas rotációja itt is megmarad, a szerelmesek egymás irányába történő haladása. Valamint a főalak szerepe itt is valamiféle közvetítő. A tolmács helyett most fordító, de lehetne akár színész is. Mindegy, csak meglegyen az állandó taposás, a megállás nélküli áramlás. A szerző most kötőféket tesz Karen-re, belevág a szárnyába, nem utazhat akkor, és oda ahová szeretne. Beleteszi a történelem petri csészéjébe, és apró bemetszéseket ejt rajta.
A szöveg itt is megtartja lírai szépségét, ritmusát, refrénszerű rájátszásait. Nekem ez egy sokkal átérezhetőbb történet volt, ténylegesen a kínzó szomjúság regénye, miközben még véletlenül sem vetül rá a romantika árnyéka.
Hozott pontszám: 4/5
Gergely Ágnes
"A gyerekek szó nélkül mellém húzódtak. Daniella nem sírt, nem szokott; Dettinek is csak fénylett a szeme, mintha belefeledkezik a zenébe. Fegyelmezett élet, döntés, erkölcsi kényszer - a szavak kihullottak. Egy ismeretlen, kemény hegyi vadász példája telepedert az otthonunkra, egy elszánt és otthontalan férfié, szilveszter éjfelén meglebegtek a függönyök, s a tálcán felborult a pohár: "Férfiember nem lehet kóbor. A legnagyobb szenvedély a letelepedés."
"Én tolmács vagyok, George. Több nyelven értek. Vannak pillanatok, amikor úgy érzem, még madárul is, lóul is. "
"Kutyából szalonnát csinálni mindig csábító pedagógiai feladat. A nők általában megpróbálják."
"-Carol, maga független ember és a vendégem. Higgye el, a javát akarom. - Az asztal túlsó végében zöldesszürkén párolgott a tea. - Szeretném, ha normálisan élne. Ha szeretőt tartana Budapesten. Esetleg máshol is. Mint a matrózok : ahány kikötő, annyi szerelem, ahány szerelem, annyi kikötő. -Szájához emelte a csészét, majd érintetlenül visszatette az asztalra. - Ne maradjon egyedül, Carol. A magány elrákosít. "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése