Gulliksen, Geir - Mielőtt elváltunk

" - Mesélhetnél rólunk.

  -Rólunk?

   -Mesélj nekem úgy, mintha semmit se tudnék! (...)

  -Nem hiszem, hogy képes vagyok rá. Nem, nem akarom, nem tudom. 

  -Akarod, hogy inkább én mondjam el? Akkor majd én elmesélem."

   És elmeséli a férj, hogy mi volt, mielőtt elváltak. 

Hogyan ismerkedtek meg, hogyan szerettek egymásba, hogyan alakult az életük,  miként szeretett ki belőle a felesége, hogyan távolodtak el egymástól, s miként lett vége mindennek. Azokat a pillanatokat ragadja meg, melyeket ő tart fontosnak. És nem csupán azokat a momentumokat, hanem úgy, ahogy ő maga érzékelte, értékelte. A saját oldalunkról nézve természetesen mást sem csinálunk, mint azt találgatjuk, hogy a másik miért csinálja azt, amit, mire gondolhat, mit érezhet. Egy utat próbál a végpontból visszavezetni, szedegeti az elszórt jelzőmorzsákat,  értelmezi önmagát és a helyzetét. 

Gulliksen szakít a házasságfelbomlási sémákkal, és egy olyan kapcsolat megszűnését mutatja be, ami talán nem is olyan ritka, de mindenképp alulreprezentált, mégpedig azt, amikor a nő szeret ki a férjéből, és ő hagyja el a családot. Egyfelől erőteljes az a téma, ahogyan a nő saját szabadságát éli meg a még kisgyermekes családban, ahol ezekben  a helyzetben az apa marad a gyerekekkel, etet, mesél, fektet, lázat mér. Eközben a nő építi a külső kapcsolatát, fut, síel, randevúzik. Mennyiben hasonlít ez a szituáció, a már csontig lerágott elhagyott anya helyzethez? Pár nagyon erőteljes különbség mindenképp van. 

A klasszikus értelemben elhagyott anya ilyen helyzetben alapvetően vagy önostorozásba kezd, vagy hibáztatni kezdi férjét. De főhősünk, Jon semmi ilyet nem tesz. Kissé mulyán beletörődik a változásba. Teszi mindezt azért, mert valahol még felelős is a történtekért. Mert vajon azok a bohém játéknak tűnő kérések, amikor arra biztatja feleségét, Timmyt, hogy elmondja milyen szexuális hatással van rá néhány férfi, akkor nem számol ennek következményeivel. Vagyis azzal, hogy nem egyformán vagyunk benne, vagy akarunk benne lenni egy szituációban. Ráhúzhatjuk-e erre a férfi-női sémát, vagy egyszerűen, gendertől függetlenül különbözőek vagyunk? 

Másfelől a szerző egy olyan kérdésbe megy bele, hogy megismerhetjük-e a másik embert igazán? Sok év együttélés, reakciók ismerete, mimika, gesztus, kívánság, vágyak tudása valóságos adat, vagy önnön érzékelésünk kivetülései? Hihetünk-e annak, amit látni vélünk? A háttérben leállíthatatlanul  fut ez a program, aminek rendkívül jó megjelenítése a regényben az, hogy a férj mondja ki, hogy mit érez a feleség. Vagyis amit vél arról, mi játszódik le a nőben. Az erőteljesen férfias szemszöghöz hozzátartozik, a gyakran részletekbe menő, de folyton óriási jelentőséggel bíró szexuális kapcsolatok ábrázolása. Itt személy szerint már azt éreztem, hogy vakvágányon vagyunk, viszont teljesen hiteles vakvágányon. 

Érdekes ez a megközelítés, mindenképp megéri megismerkedni a könyvvel. A norvég szerző érzékletesen ír,  a szerelmi jelenetek bemutatása is szépre sikeredett. Szövege gördülékeny, olvastatja magát. Tetszett az a rugalmasság, ahogyan az idővel bánt például, és kifejezetten örültem, hogy  a témát nem vitték el a gyerekek, hanem megmaradt a férfi-női kapcsolatnál. Bár már a címből tudjuk, hova fut ki a történet, mégis mindvégig úgy éreztem, hogy bármi lehet a vége, és ez rendkívül jó érzés volt. Igazi magyarázatot  a miértre nem kapunk, de talán van, hogy csak úgy megtörténnek a dolgok. 

Hozott pontszám: 4

Geir Gulliksen

"A szerelem a hatalomról szól, a hatalmi viszonyok pedig folyamatosan változnak, még két olyan ember között is, akik együtt élnek. Előbb vagy utóbb én is szerelembe esnék, finoman, könnyedén és futólag, hogy helyreállítsam az egyensúlyt. "