2019. október 6., vasárnap

Solymos Ákos - Frici, Fülöp és a hackerek

Történetek az Internet sötét oldaláról gyerekeknek felnőtteknek


„- Ne legyél már sügér! Ne ott kempelj, mert rád fogják, a scar-t, akkor hamar cinkes leszel, és kapsz egy hedsatot!

- Adom, Dzsalok innen, jönnek a pro-k, de majd mindjárt felveszek egy bust és ha sikerült nokkolni azt az arcot, akkor kúl lesz minden.

- Óóó berédzselt, de nem figyelt. Igazi láma. Lol.

- Ha végeztünk, feljöttök az Instrára?”



Meg se szeretném számolni, hányszor jelzett a helyesírás ellenőrző ez alatt a pár mondat alatt. Valószínűleg annyiszor, ahányszor a szülők összerezzenek, amikor ilyeneket hallanak kedves kis csemetéjük szájából chat-elés közben. Ez a könyv két rétegnek szól. Az egyik az említett szülők generációja, akiket nevezhetünk digitális bevándorlóknak, de már igencsak a határmezsgyén billegnek, a másik viszont a mostani – legyünk jó indulatúak- felső osztályos korcsoport.

Solymos Ákos információbiztonsági szakértő, alapvégzettsége szerint pedagógus, aki azzal a problémával került szembe, hogy nem talált olyan oktató jellegű történetet saját gyermekei számára, ami az információbiztonságról szólna. Hasonló jelenség miatt ragadott tollat pár éve Vincze Zsuzsi és Paulik Móni is, akik a gyermekekkel szembeni szexuális visszaélés témájában keresgéltek a polcokon.
Solymos Ákos szakmai tapasztalata és motiváltsága elég energiát adott neki ahhoz, hogy megírja első önálló könyvét a témában. Mert itt vannak a szülők, akiknek nagy része még informatikát sem tanult az iskolában, nemhogy biztonsági szempontokat. Valamint itt vannak a gyerekek, akik tele vannak kérdésekkel, és nem tudják kinek feltenni azokat. Szomorú hír, hogy az információbiztonságra oktatás még a tanárképzésben sincs benne. Pedig a kiberbűnözés egyre nagyobb károkat okoz, nem csak a cégeknek, hanem az egyéni felhasználóknak is.

Nem kétséges tehát, hogy nagy szükség volt erre a könyvre, mely nyolc fejezetében különböző informatikai veszélyekre fókuszál. Frici és Fülöp két hétköznapi srác, szeretnek számítógépes játékokat játszani, fent vannak a közösségi oldalakon. Érdeklődő, kíváncsi gyerekek, akik egyre többször találják magukat szembe nem várt jelenségekkel a világhálón, vagy a mindennapokban. Problémáikban azonban a szüleik sem tudnak segíteni. Még szerencse, hogy van nekik egy Csuka bácsijuk, aki szinte minden kérdésre meg tud felelni. Ezekre a megoldásokra nagy szükség is van, sőt nem csak nekik, hanem az iskola igazgatójának is, aki szintén egy óriási problémával találja szembe magát. A negyedik fejezet, mely egy iskolai router feltöréséről szól, megtörtént eseményen alapul. Nem légből kapott fenyegetettségekről szól egyik írás sem. Hiszen a zsarolóvírusok, a SPAM-ek, a likevadászok, adathalászok és bankkártyacsalók ott vannak mindenhol. Mint ahogy a közösségi oldalak is számtalan veszélyt hordoznak magukban. A két lezáró történet nem a veszélyekről szól, hanem az egyik az „Easter Egg” játékot mutatja be, a másik pedig azokhoz a tanácstalan szülőkhöz fordul, akik szeretnének gyermekeik segítségére lenni ezekben a kérdésekben.
A kötet egy linkgyűjteményt is  tartalmaz, ahol bővebb információt találunk a témákban. Nagyon hasznos, jó összeállítás!

A rövid, egy-egy problémát megközelítő fejezetek a gyerekek nyelvén íródtak. Csupa ismerős jelenet, ismerős szereplők, ismerős bajok. Remélhetőleg előbb utóbb a megoldások is ismerősökké válnak mindenki számára.
A könyvet leginkább közös olvasásra ajánlanám, bár a gyerekek egyedül is bátran forgathatják, és a szülők is átrághatják magukat a témákon. A szemem előtt mégis a közösségi feldolgozás villódzik. Informatika, osztályfőnöki vagy etika órán lenne a leghatékonyabb elolvasni egy fejezetet, és mindenki a maga területéről hozzátenné a tudását. Hiszen nem csak egyetlen felületet érintő problémáról van szó egy adott esetnél. A közös megbeszélés során mindig akadhat valaki, aki a csoportban személyes élményt is tud hozzákapcsolni, így azonnal élményként jelentkezik majd a gyerekeknél, azaz hatékonyabban raktározódik el a tudás.

Solymos Ákos a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által megrendezett X. Nemzetközi Médiakonferencián mutatta be új könyvét a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Ahogy elmondta szívesen várja azokat a lelkes munkatársakat, akik látnak fantáziát a történetek továbbgondolásában, óravázlatok kidolgozásában, ehhez kapcsolódó munkafüzet megalkotásában, illetve tanmenet felépítésében.

A napokban megjelent könyvet mind papír, mind elektronikus formátumban be lehet szerezni. Az illusztrációk szervesen kapcsolódnak a történetekhez. Ezeknek a minősége lehetett volna picit jobb is, de bízom benne, hogy a digitális formátumnál ez nem jelent gondot még az idősebb generációk számára sem. 



Solymos Ákos 2000-ben végzett az ELTE Tanító és Óvóképző Főiskolai karán, mint informatikai műveltségi területes tanító. A kétezres évek elején informatikai biztonsági tanácsadókét dolgozott, majd 2005-ben csatlakozott az egyik hazai nagybank információbiztonsági csapatához. A bankban szerzett gazdag tapasztalatai mellett számos nemzetközi szakmai vizsgát és minősítést is magáénak tudhat. 2015-től a Quadron Kibervédelmi Szolgáltató Kft-nél dolgozik és vezeti az oktatási és kutatási – fejlesztési üzletágat. Az elmúlt évben társszerzőként részt vett a Neumann János Számítógéptudományi Társaság tankönyvének létrehozásában, az „IT biztonság közérthetően” című munkában. A kötet ingyenesen letölthető, folyamatos aktualizálás alatt áll, ezért kérik, hogy ne is nyomtassuk ki!


Underground Kiadó és Terjesztő Kft
Budapest, 2019
118 oldal –puhatáblás
ISBN 9786150056876
Megjelenés időpontja: 2019. 09.26.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése