Bán Zsófia - Lehet lélegezni!

Már két hete olvastam a könyvet, sajnálom, hogy nem írtam róla akkor, mert azt érzem, hogy mintha semmi nem ragadt volna meg bennem igazán.

Novellás kötetet ez, teljesen mai, magyar problémákkal, magyar ízekkel. Ahogy az a novelláknál lenni szokott, elég változatos erősségű írások. "A lehet lélegezni" kötet közös vonása, éppen ez a mai magyar miliő, annak is valami asztal szélén rezgő morzsája. Persze nem olyan piciny kis morzsa, amit észre sem veszünk, hanem olyan, amire nem akarunk jobban figyelni. Bán Zsófia belemeríti tollát a romaság kérdésébe, a migránsok magyarországi boldogulásába, a fogyatékkal élő, kerekesszékesek mindennapjaiba, vagy épp a magányosok világába. Szociálisan érzékennyé akar tenni minket, láttatni akar. Szerintem sok olvasót fognak érzékenyen érinteni ezek az írások, mert noha kicsit sablonosak  a képek, a feléjük vezető utak mégsem azok. 

Habitusom és munkám okán, én valami egészen más hangra vagyok felhangolva ebben a témában. Éppen ezért, a kötetben ezek a novellák nem is érintettek meg annyira, mint kellene. Nem is tudom, melyik tetszett a legjobban, de ha választani kell a "Szinte jó" illetve a címadó "Lehet lélegezni" írást választanám. 

Még soha nem olvastam  a szerzőtől semmit, ez volt az első találkozásunk. Voltak a novellák között kissé szürreálisak, nem igazán olvasmányos fajták, például rögtön az első írás, a "Bőrlégzés". Nem tudtam hova tenni ezeket, kicsit úgy éreztem, hogy például ez a Bőrlégzés is, mintha egy irányjelző lenne. Aki beleolvas a könyvbe, el tudja helyezni magában, hogy kell-e neki ez a stílus vagy sem.

"Szemcsés, szálkás, villódzó fény.

 Pulzál, erőlködik. Mutatja magát.

    Kattog a tekercs orsója, fém a filmmel, film a levegővel érintkezik; uralkodik a kémia.

 Levegő a tüdővel; a tüdő szinte a bordákkal.

 Mindig van egy megtartó rés.

Mindig van a már-már.

Már-már ez nem is igaz. Már-már, de."  (részlet a "Szinte jó" novellából) 

 Hozott pontszám: 4

 

Bán Zsófia

Szakács Eszetr - Babilon (A Szelek Tornya 2.)

"Legyen bár olümposzi vagy babiloni, mindkét világ isteneinek segítségére szükségünk lesz, hogy legyőzzük az emberiség legősibb ellenségét."

Néha elgondolkozom azon,  hogy milyen készségeket fejleszt az olvasás, így az élet második felében? Valamilyen véleményem mindig  születik, aztán jön egy ilyen könyv, és egyértelműen fel tudok mutatni egy újabb értéket. Ez pedig nem más, mint hogy van egy mű, ami nem igazán tetszik nekem, de látom benne a sok értéket. Régebben egy ilyen könyvet, ami ennyire kidob, már régen félretettem volna, de most képes voltam átrágni rajta magam, és így elmondhatom, hogy kinek ajánlom. 
Magamnak semmiképp!

A Szelek Tornya első részében megismerkedhettünk a zsebuniverzumok világával, hogy saját kis hétköznapi életünk  mellett több világ is zsibong. Többek közt az Olümposz nevű bolygó, ahol griffek és grifflovasok párban végzik a moirák által megszabott feladatot. A második rész főhőse León, aki maga is grifflovas szeretne lenni, de úgy tűnik, hogy nem erre a feladatra szánták az istenek. Korfu szigetén él napjainkban, és nem rest elfogadni az első adódó alkalmat arra, hogy szürke vakációját feldobja egy kalanddal. Hamarosan rájön, hogy ez a kaland nem vicc, rajta áll vagy bukik a világ sorsa.

A gonosz  most Ahrimán, a világ ősellensége képében jelenik meg. Egyedül a tizenhat éves fiú képtelen lenne megoldani ezt az óriási feladatot, de szerencsére akad társa bőven. Lárok, rabszolgák, varázslók, görög istenek, állatkák, griffek és még számtalan ember (?) segíti  Leónt a küldetésében. Bizony ez fantasy a legjavából, és talán ezért véreztem el én is olvasás közben. Nagyon nehezen helyezkedem el ilyen környezetben, képtelen vagyok értékelni a fantasy problémamegoldását. Nekem kristálytiszta logika kell, nem szeretem, ha egy probléma megoldására mentőöveket dobnak be. De látom, hogy ez csak minket, a műfajt kevésbé értékelőket zavarja.

Ahrimán ábrázolása

Egyébként a történetnek nagyon szép íve van. A kezdeti, egymást követő feladatmegoldásba hiba csúszik. Szakács Eszter jól átgondolt logikával, ezt a hibát a későbbiekben megoldásnak fogja felhasználtatni okos szereplőivel. De előtte még, ha már a szép ívet dicsértem, az események a kezdeti siker után katasztrófába torkollanak. Olyan mélyre kerül a világ megmentése, hogyha nem látnánk, hogy még csak a könyv felét hagytuk el, már fel is adnánk minden reményünket. Be kell vallanom, hogy ezen a ponton én is megrendültem egy kicsit, és komolyan elgondolkodtam, hány éves gyereknek adnám a kezébe a kötetet. A szerző felhasználva a szereplők korábbi tapasztalatait, egy zseniális csavarral megoldja León helyzetét, és természetesen lehetőséget ad a harc újbóli felvételére. A történet végére szép elvarrt szálakat kapunk, ugyanakkor van lehetőség arra is, hogy a Szelek Tornyának folytatása legyen.

Nagyon igényes, a görög mitológiára épülő fantasy történetet kínál nekünk a szerző. Külön értékelem a magyar vonatkozás belecsempészését. Ha már elmondtam, hogy nem éreztem komfortosan magamat a történetben, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ettől függetlenül bent ragadtam a furcsa világban. Biztosan ismeritek az érzést, hogy már rég letetted a könyvet, de még mindig ott vagy. Nos, valahogy én is így jártam. 

Hozott pontszám: 4 

Szakács Eszter

Demeter Lázár Katalin - Játszótárs ​2.

Kreativitásfejlesztés drámajátékokkal, történetekkel, beszéddel, logikai gondolkodással tizenéveseknek

Demeter Lázár Katalin dráma- és fejlesztőpedagógus. Több, mint tíz éve fogalakozik tehetséggondozással. Az Aranyelme Tehetséggondozó Egyesület munkatársa, könyvei mellett számos tehetséges gyermek és szülei részére vezet drámajátékos foglalkozásokat. Pl. a Szóvirág-ot.

Ezt a könyvét én is csoportfoglalkozások vezetéséhez, felkészülésként és példatárként vettem a kezembe.  Mivel a kiadvány elég sokszínű, szerintem a pedagógusok és nevelők széles köre talál benne hasznosítható anyagot. 

Egy rövid bevezetés után, mely eltér a szokványos felvezetésektől, rögtön csoportos önismereti játékokat mutat be a szerző. Majd lassan bontogatva szárnyait, ismerkedős játékoktól indulva  eljutunk a csoportépítők és fejlesztők kategóriáig.  Ezek a játékok többnyire nem szükségelnek nagy eszközigényt, minimálisan toll, papír, néha színes papír vagy festékek kellenek. De mégis, leginkább  a gyerekek önmagukkal, testükkel, szavaikkal dolgoznak a feladatok megvalósításában. Sok feladat ismerős lehet számunkra is. Csoportosításuk megkönnyíti a pedagógusok számára a keresgélést a bő tárházban. 

Széles alkalmazhatósága miatt számítani kell arra is, hogy több játék nem fog megfelelni a számunkra, hiszen mindenki egy adott környezetben futtatható gyűjtemény kidolgozására törekszik. 

Egyik másik játék felnőttek csoportfoglalkozásán is bevethető, de kitűnő alapja lehet továbbgondolt feladatoknak. Kis átalakítással bárki alkalmazhatja. Sőt azt gondolom, hogy akár szülő-gyermek kapcsolatának építésére, tehát kétszemélyes fejlesztésre, önismereti elmélyülésre is szolgálhat.

A kötetben leginkább az önmegfogalmazást, érzelem kinyilvánítást fejlesztő játékok tetszettek, amik bár öncélúnak hangzanak, de a csoportépítés elengedhetetlen, jó minőségű alapkövei.

Robinson, Ken · Aronica, Lou - Az alkotó elem

"Sir Ken Robinson a kreativitás, az innováció és a humán erőforrások nemzetközileg elismert szakértője rendkívül szellemesen és mély emberséggel arra buzdít bennünket, ne hallgassunk a pesszimistákra, ne sodródjunk a tömeggel, hanem keressük meg igazi alkotó elemünket –

képességeink és vágyaink találkozási pontját."

Ken Robinsonnal először népszerű TED előadása kapcsán találkoztam.

Amiket ebben az előadásban hallottam, az teljesen felrázott, és előhozott belőlem valami olyan tudást, ami úgy éreztem mindig is megvolt bennem. Igen, valahogy így kellene bevonni életünkbe a tanulást, a munkát. Sok hasonló élménnyel találkoztam már eddig is, leginkább a kreatív oktatás vagy a flow élménnyel kapcsolatban. Ezért is szerettem volna elolvasni Robinson könyvét. 

A szinte beszerezhetetlen kiadványhoz, mely antikváriumban is öt számjegyű értéket képvisel, a központi Szabó Ervin könyvtár révén jutottam. (Az egyetlen példány ordenáré módon össze van firkálva, szörnyű) 

A kezdeti lendületes olvasást, mely először a videóból is jól ismert példákat hozza, lassan megtörte a könyv stílusa. Egyáltalán nem lehetett fejezetről fejezetre elmélyülni a témában, mert az egészet valami szétaprózás jellemezte. Talán én vagyok kevés ehhez a könyvhöz, túl buta a tanár úr  eszmefuttatásaihoz, de végül nem olvastam el végig a kötetet. 

A példák, amiket leginkább híres emberek életéből állít elénk a szerző, rendkívül színesek, élménygazdagok, már csupán ezekkel is képes az olvasót meggyőzni arról, hogy a hagyományos oktatás mennyire káros lelkileg, szellemileg, és mennyire csak önmagunk árnyékai lehetünk így. 

Nem szeretném senki kedvét elvenni attól, hogy elolvassa a könyvet, mert kiragadva bármelyik oldalt felolvasnék a környezetemnek, teljesen vállalhatóak a gondolatok, csak én nem voltam most erre a könyvre ráhangolva. Pedig éveket vártam rá.

Jón Kalman Stefánsson - A halaknak nincs lábuk

"...az emlékek súlyos kövek, amelyeket magam után vonszolok. Nehéz az emlékezés? kérdezte Ari. Nem, csak az, amit megbántál, vagy amit szeretnél elfelejteni – az önvád a legsúlyosabb kő mind közül."

Az egyik legszebb nyelvezetű könyv, amit valaha olvastam, ami ráadásul a világ egyik legzordabb tájának vulkanikus talajából és habzó tengeréből született, Izlandon. 

Vajon azok, akik szigeten élnek másként értelmezik-e létezésüket, mint mi, akik sohasem érezhettük a magunkra utaltságnak ilyen magas fokát? Vajon tényleg közelebb vannak az izlandiak Istenhez, vajon itt tényleg összeér a föld és az ég, és tényleg csak három égtáj létezik, a szél, a tenger  és az örökkévalóság? 

Senki ne csodálkozzon, ha a könyv olvasása után valamiféle meditatív, létfeltáró állapotba kerül, hiszen a mű minden sora hosszas utánagondolást igényel az olvasótól. De nagyon megéri elpiszmogni vele. 

Izland

Az önéletrajzi ihletésű könyv szerzője, magánéleti válsága után, apja hívó szavára visszatér gyermekkorának helyszínére az izlandi Keflavik városába. Ennek az eseménynek ugyan nincs is olyan nagy súlya, talán ha egy-két nap alatt lezajlik minden, de a visszatérés időutazása, már jóval nagyobb jelentséggel bír. 

Két réteggel találkozunk leginkább, az egyik a nyolcvanas évek időszaka, amikor az író úgy 12 éves lehet, és saját apjával és mostohaanyjával való kapcsolatát tárja fel, valamint az úgy nevezett régen időszaka. Ennek a korszaknak a leghangsúlyosabb szereplője apai nagyapja Oddur, és felesége  Margrét története. Az ő kapcsolatukon  keresztül átélhetjük a szerelem, a vágy, az élet és halál hatalmas vonulatait. Olyan szép és olyan emberien megközelített hozzáállás ez a szerzőtől. Mindvégig költő tudott maradni, aki csendes hódolattal tiszteleg az élet gyakran kíméletlen nagysága előtt. 
A legméltóbb értékelés az lenne, ha csak idézetet  mutatnék a könyvből. De ezek között is nehéz ám választani,  mert szinte minden oldalon megbújik egy-egy megőrzésre méltó gondolat. Ezek gyakran lírai szépségük okán vagy tartalmasságuk miatt tűnnek fel. A magyar fordítás is kétségtelenül sokat adott hozzá, amit Patat Bencének köszönhetünk, de Jón Kalman Stefánsson-t ez ideig már háromszor jelölték az Északi Tanács Irodalmi Díjára. 

Két nehézséggel számolni kell azonban; az egyik, hogy a rendkívül furcsa északi neveket nehéz beazonosítani -már az is nagy figyelmet igénye, hogy nő vagy férfi az illető-, illetve néha olyan fajsúlyos dolgok öltenek alakot a szövegben, melyek szinte a mellkasunkra telepednek, és megülnek rajtunk. De ismét csak azt  mondom, megéri időt szánni rá!

Hozott pontszám: 5

Jón Kalman Stefánsson

 "A világ legrégebbi írott szövege szerint, amelyek annyira régiek, hogy már nem hazudhatnak, a sors a pirkadatban lakik, és ezért kell óvatosnak lenni, szőr mentén haladni, megtalálni a megfelelő szavakat, és az élet pártjára állni.
És valóban néha úgy ébredünk, mint egy nyílt seb. Védtelenül, sérülékenyen, és ilyenkor minden az első szón, az első lélegzetvételen múlik, azon, ahogyan rám nézel, amikor felébredsz, ahogyan rám nézel, amikor kinyitom a szemem, előbukkanok az álomból, ebből a csodálatos világból, amelyben nem mindig vagyunk ugyanazok, ahol esetleg eláruljuk azokat, akiket különben sohasem árulnánk el, ahol hőstetteket viszünk véghez, repülünk, ahol a halottak élnek, az élők pedig meghalnak. Mintha a világ túlfelét látnánk, egy másik változatot, mintha valaki arra akarna emlékeztetni minket, hogy nem azok vagyunk, akiknek lennünk kellene, hogy az életnek ezer és ezer oldala van, és hogy -sajnos, vagy istennek hála- sosincs késő új vagy váratlan irányba indulni. Aztán felébredünk, és olyan sérülékenyek, védtelenek leszünk, hogy akár az első lélegzetvétel eldönthet mindent.Az egész napot, esetleg az egész életet. Ezért óvatosan nézz rám, mondj valami szépet, cirógasd meg a hajam, mivel az élet néha igazságtalan, egyáltalán nem mindig egyszerű, és sokszor segítségre szorulunk -gyere hát a szavaiddal, a karoddal, a közelségeddel, nélküled el vagyok veszve, nélküled szétmorzsolódom az időben. Légy mellettem, amikor felébredek."

 

Izlandi tájkép

"Az ökölbe szorított kéz Oddur szerelmes verse volt. Száz évvel ezelőtt szorította ökölbe a parton, és néhány órával később Margrét azt mondta neki: ha a ruha alatt meztelen vagyok, abból tudni fogod, hogy szeretlek. Van-e ennél szebb szerelmi vallomás – hiszen valóban meztelen volt –, és nem szerencsés-e aki megkap egy ilyen nőt? Az élet azonban később beléjük mártotta késeit." 

"Akkor halunk meg, amikor a fájdalom az életnél is nagyobbá válik."

"Lelkünk mélyén ördögök lakoznak, forró vérünk mögött gonoszság rejlik, és csak a szépség tudja megmenteni a világot."



"Isten válasza a halálra. A kezeket melengető, az életet hamuvá égető láng – ajándék, amelyet az idők kezdetén odavetettek a világnak. Érzékeny és szemérmetlen. Sosem kérdezi a címed, hogy merre vagy éppen, nem törődik azzal, mi helyes és mi nem, nem érdekli a rangod, a hírneved, sem a sikereid, vagy a kudarcod, előtte mindenki egyenlő, és fittyet hány mindenre; sehol sem vagy biztonságban, védtelen vagy, nincs ami megóvhat tőle, sem az értelmed, sem a hited, sem az utóbbi három évszázad filozófiája, sem az élettapasztalat, sem az atombunkerek vastag falai, sem az ivás okozta emlékezetvesztés, senki nincs biztonságban tőle, ugyanolyan könnyedén surran be egy tizenhat éves lány őzgidaként ugrándozó szívébe, mint egy kilencvenéves aggastyánéba, mely inkább egy kivénhedt orrszarvúra hasonlít. " (Szerelem)
 

Gergely Ágnes - A szomjúság ára

Igazság szerint nem néztem alaposabban utána ennek a könyvnek, csak megláttam Gergely Ágnes nevét, megörültem és elkezdetem olvasni a könyvet.  Szerintem már itt is többször hoztam tőle verset, nagyon szeretem a líráját. Azt kell mondanom, hogy a könyv méltó párja lehet verseinek. Sorai sokszor versbe hajló prózák, felbukkanó ismétlésekkel, lüktetéssel.

A Szomjúság ára két korábban megjelent kötetet A tolmács (1973) és az Őrizetlenek (2000) című művet tartalmazza. Érdekes ez az összekapcsolás, nem feltétlenül zavaró. Van bennük valami hasonlóság, van bennük a térbeli utazáson kívül egy időbeli sík is, valamint az Őrizetlenek lefúr az olvasó bőre alá is. Fájni fog, talán épp a kopár, lényegre ugró versszerűsége miatt. 

A tolmács egy emlékre épülő monológ volt számomra. A magyar tolmácsnő és örmény szerelmének három találkozása  a világ különböző pontjain, illetve az erre való folytonos emlékezés, a végtelen fonal visszatekerése azokig a pontokig, ahol a szerelmesek találkoztak. Identitás regény, állandó úton levés befelé és szerteszét. 

A szöveg a lehető legkevesebb konkrétumot tartalmazza. Hiányoznak a karakterek bemutatása, a jellemzésük, csupán a mozgásuk ábrázol. Olyan volt ezt a könyvet olvasni, mint amikor egymás mögé helyezett, eltolt üveglapokon keresztül nézünk a szerelmünket. 

Az Őrizetlenek már egy jóval megformáltabb kisregény, melynek főszereplője Karen, akinek sorsa a bibliai Jób történetével áll párhuzamban. Folyamatos sorscsapások, a remény habjai közt fuldokló kemény nőalakkal a középpontban. Az örmény George-ot  Gergely Ágnes lecserélte a talán dán származású Carlos-ra. De az elérhetetlenség motívuma, a be nem teljesülés fájdalmas rotációja itt is megmarad, a szerelmesek egymás irányába történő haladása. Valamint a főalak szerepe itt is valamiféle közvetítő. A tolmács helyett most fordító, de lehetne akár színész is. Mindegy, csak meglegyen az állandó taposás, a megállás nélküli áramlás. A szerző most kötőféket tesz Karen-re, belevág a szárnyába, nem utazhat akkor, és oda ahová szeretne. Beleteszi a történelem petri csészéjébe, és apró bemetszéseket ejt rajta. 

A szöveg itt is megtartja  lírai szépségét, ritmusát, refrénszerű rájátszásait. Nekem ez egy sokkal átérezhetőbb történet volt, ténylegesen a kínzó szomjúság regénye, miközben még véletlenül sem vetül rá a romantika árnyéka. 

Hozott pontszám: 4/5

Gergely Ágnes

"A gyerekek szó nélkül mellém húzódtak. Daniella nem sírt, nem szokott; Dettinek is csak fénylett a szeme, mintha belefeledkezik a zenébe. Fegyelmezett élet, döntés, erkölcsi kényszer - a szavak kihullottak. Egy ismeretlen, kemény hegyi vadász példája telepedert az otthonunkra, egy elszánt és otthontalan férfié, szilveszter éjfelén meglebegtek a függönyök, s a tálcán felborult a pohár: "Férfiember nem lehet kóbor. A legnagyobb szenvedély a letelepedés."

"Én tolmács vagyok, George. Több nyelven értek. Vannak pillanatok, amikor úgy érzem, még madárul is, lóul is. "

"Kutyából szalonnát csinálni mindig csábító pedagógiai feladat. A nők általában megpróbálják."

"-Carol, maga független ember és  a vendégem. Higgye el, a javát akarom. - Az asztal túlsó végében zöldesszürkén párolgott a tea. - Szeretném, ha normálisan élne. Ha szeretőt tartana Budapesten. Esetleg máshol is. Mint a matrózok : ahány kikötő, annyi szerelem, ahány szerelem, annyi kikötő. -Szájához emelte a csészét, majd érintetlenül visszatette az asztalra. - Ne maradjon egyedül, Carol. A magány elrákosít. "

Milbacher Róbert - Léleknyavalyák

Egyedi, elsőre kicsit talán zavarba ejtő könyv Milbacher Róbert második kötete.

Zavarba ejtő, mert nyelvezete archaikus is meg nem is,  érti is az ember, meg nem is, hogy mit is akar ezzel a szerző.

Egy középiskolai vicces élményem jutott róla eszembe. Valami iskolai rendezvényen kellett énekelnem, és Mozart Figaró házasságából  Cherubin áriáját adtam elő, egy -mondjuk úgy- szobalány jelmezben. Minden rendben is volt, majd az egyik tanárom odajött, és miután kifejezte tetszését, közölte, hogy ő csak ezt a ruhát nem érti, miért ezt vettem fel? Akkor úgy gondoltam, hogy jó ötlet, figyelemfelkeltő is, meg segít belehelyezkedni a korba. Csak az volt vele a baj, utólag kristálytisztán látszódott, hogy ez csak olyan volt, mintha jelmez lett volna, de valójában nem volt teljesen autentikus ruha.

Így voltam én is a Léleknyavalyákkal. Némely  szavak kiolvasásánál ugyan döcögősen ment a dolog, de teljesen jól érthető minden. Jelmezbe öltöztetett szöveg volt számomra.

De mégis korhűre sikeredett az írás. Hogy miért? Nem a nyelvezete miatt, hanem gondolkodása és hihetetlen lassúsága miatt. Adva van egy nyugalmazott rendőrségi  alkapitány, Hummel József, aki egyik nap komótosan lapozgatva újságját, a társasági rovat, amúgy sem preferált cikkei között egy névre bukkan, ami egy négy évvel ezelőtti öngyilkossági ügyet juttat eszébe. Megpróbálja visszagöngyölni az eseményeket, és életének önkezével véget vető író nyomaiból kívánja kideríteni, hogy valóban öngyilkosságról volt-e szó? Mindezt 1851-ben. Miért 1847-ben történet a tragédia? Végig vártam a forradalom és szabadságharchoz csatlakozó szálat, ami csak nem jött. Jött viszont más. A magyar romantika irodalmának és színjátszásának kritikája, Vörösmarty és Petőfi életérzéseinek cinikus megközelítése, és ezzel együtt, az elhunyt Czakó Zsigmond gondolkozásmódjának értelmetlenné tétele Hummel szemszögéből. Ebből érezhető, hogy több oldalról is igazolható az a nézet, hogy a szerző nem egy bűnügyi regényt szeretett volna írni, hanem másféle mondanivalója lehet történetével. 

Az események központi alakja mindenképp Hummel József, aki precíz alapossággal, a korszak adta lehetőségek teljes mértékű kimerítésével végzi munkáját. Ezzel áll szemben  a forrófejű, érzelmektől és nem logikától vezérelt szépreményű Czakó Zsigmond. A nyugalmazott alkapitány kénytelen egy belső utazásra vállalkozni, hogy közelebb kerüljön a megoldáshoz. Elolvassa az elhunyt munkáit, az azokat illető kritikai írásokat, s amint egyre inkább bizonyossá válik számára, hogy csak is öngyilkosságról lehet szó, elkezd a lélekbúvárok dolgai közt kutakodni. A tizenkilencedik század nyiladozó világképét ismerhetjük meg, a test és lélek képzelt kapcsolatát. Állításait olyan fiktív és valós alapanyagból gyúrja össze a szerző, mint Kovách Lajos értekezése az öngyilkosságról (?), vagy az arcberendezésnél a Camper-féle szögből vezet le jellemrajzot, de mint a kor new age gondolata, a kutyaharapást szőrével elv, a német Hahnemann által kidolgozott homeopátia is beköszön. 

Az egyik legmeredekebb gondolat számomra az volt, amikor ez a konvencionális gondolkozású, nyugalmazott nyomozó, a munkásságából, konkrétan a könyveiből próbálja megérteni a fiatal, szenvedéllyel túlfűtött írót. 

Ugye, ugye? Mi is ugyanezt csináljuk. Írásaikból próbálunk következtetéseket levonni a szerzőkről. Ezek után, mit gondoljak én Milbacher Róbertről? 

Lassú, nyugodt írás ez, időt kell rá szánni, és aki sikeresen túléli Hummel József első szivarra gyújtását, röpke 10-20 oldal, az biztosan élvezni fogja az időutazást. 

A könyvben szerepel egy utószó is, aminek értelmére nem igazán tudtam rájönni. Más kontextusba teszi az egész könyvet, de ez már annyira egyéni megítélés alá esik, hogy nem is szeretnék kitérni rá.

Hozott pontszám: 4/5 

 Milbacher Róbert 

2016-ban megkapta az első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat