Beh Mariann - A kert konyhája

Lehet rám hatni a szépséggel, és ez a könyv egy esztétikai élmény. 

Méretét tekintve is megköveteli, hogy otthon, egy kényelmes fotelba bevackolódva olvassuk. A kötetet kinyitva egyszerre jelenik meg tél és nyár, ősz és tavasz, egy varázsütésre a természet maga költözik szobánkba. A kert konyhája először a fűszernövények ártatlan kis zöldjével bólingat be, majd egyre merészebb utakra tévedünk Beh Mariann kezét fogva. Hiszen nem állhatunk meg a borsikafű, a bazsalikom vagy a lestyán üdeségénél, a kertkaput elhagyva a vadon növényeit is becsempészhetjük Hestia asztalára. A csalán vagy a medvehagyma fogyaszthatóságáról talán már sokunk hallott, de a merészebb vállalkozók a réti herét, a tyúkhúrt és a pásztortáska enyhén csípős, tündéri, szív alakú levélkéit is étkül vehetik. S ha ez nem volt elég, akkor együnk virágokat. Már sok-sok évvel ezelőtt olvastam Petrik Adrien könyvében (talán a Hideg szóda élvezete kötetben), hogy mely virágokkal bolondíthatjuk meg salátáinkat például. Bevallom azóta sem került közelebb hozzám a gondolat, hogy virágot egyek, de aki esetleg belevágna ebbe, annak eligazítást ad az "Ehető virágok" című fejezet. Van itt ibolya, hárs, akác és búzavirág is, sőt még szeretett napraforgóm szirmai is húsételek és köretek díszeként végzi. No de mit készíthetünk ezekből a természeti csodákból? 

A kötet második része a növények feldolgozásával foglalkozik: a begyűjtéssel, szárítással majd jönnek a receptek. Az ételek előállításánál néhol jelentősebb szerepet kapnak ezek, de van, hogy csak szórásként, díszítő elemként színesítik a fogásokat. Mindenki annyit vállal be, amennyi számára még elviselhető. A virágszirmokba hempergetett túrós-sajtgolyók izgalmasan néznek ki, leginkább úgy, mintha egy kisgyermek készítette volna, mondjuk anyák napjára. Bizony kell egy kis vállalkozószellem némelyik alkotás elkészítéséhez, de a szerző nem is ígér mást, csak egy kalandot, ízlelőbimbónak és szemnek. Az itt következő  receptek évszak szerint vannak lebontva, hogy éppen mely növények vannak terítéken. Levesek, főzelékek, saláták, édességek és ínycsiklandozó italok is meghódításra várnak. Egyébként már az ételek címe is hívogató; a narancsos hársfavirágszörp akár tündérek eledele is lehet, akárcsak a rozmaringos mézeskalács. De húsételek is vannak a repertoárban, így a kísérletezőkedvűek elkészíthetik a fűszeres bodzaszószt húsgolyóval, vagy a grillezett karajt szivárványsalátával. Esetleg karaj nélkül is menni fog! Tény, hogy a bemutatott receptek főként  húsmentesek. 

Csodálatos fotók hozzák meg az olvasó kedvét a kreativitás konyhai kiéléséhez. Sajnos egy hiba is csúszott a kötetbe, a turbolya bemutatásához tartozó fotó véleményem szerint salátaboglárkát ábrázol. Ez annál is aggályosabb, mert a turbolyának van egy hozzá igencsak hasonlatos mérgező testvérkéje a foltos bürök, valamint a salátaboglárka is könnyen összetéveszthető a réti boglárkával, ami szintén nem javasolt fogyasztásra, és maga  a szerző is javasolja, hogy alaposan nézzünk utána, hány aranysárga szirmocskája is van a begyűjtött virágnak. 

Sajnos az általam  vadturbolyának vélt növényt én sem mertem leszedni a hétvégi kirándulásomkor, de a bodzavirágból vagányan megszedtem kosaramat és ma már ittam is a hűs itókából. Tárkonyecetet, gyógyteákat, bodzaitalt és medvehagymás túrókrémet, illetve petrezselymest is készítettem már az inspiráló sorokat olvasva.

 A csodás kötetet véleményem szerint kitűnő ajándékul szolgálhat!

Hozott pontszám: 4/5 

Bodzavirágom...

Vadturbolya ????
A kellemes és ánizsos illat úgy tűnik, csak a zamatos turbolya jellegzetessége, mert ennek nem volt ilyen. Viszont egérszaga sem volt, mint  azt a foltos bürökről mondják. Egy életem, egy halálom, egy levelet elrágcsáltam, nekem ízlett, de másnak nem mertem tálalni belőle. Pedig régi vágyam, hogy turbolyát fogyaszthassak. 

Beh Mariann a Bazsalikomos kert megálmodója és a könyv szerzője

Szepes Mária - A szerelem mágiája

 "Benned él párod sajgó negatívja. Várod, hogy a varázsszót kimondja: "Én vagyok Te",

 amely örök sebedet gyógyítja."

 

Valamikor harminc évvel ezelőtt olvastam először, az akkor frissen megjelent Szepes Mária könyvet. Sok év telt el azóta, és mi tagadás egész mást jelentett ma ez a könyv, mint akkoriban. Én is változtam meg a világ is. De vajon változott-e a könyv tárgya,  a szerelem? 

Az írónő rögtön egy nagyot ugorva Freud, Adler és Jung oldaláról kezdi megközelíteni a témát, hangsúlyozva a három nézet alapvető különbségét. Mert hát mi is a szerelem, mely szerteágazóan beborítja kultúránkat, történelmünket és saját való életünket?  Hányan és hányan próbálták megragadni mibenlétét, s mi magunk is hányszor igyekeztünk elcsípni és megmagyarázni. Költőkké válunk, amikor elborít bennünket ez a felfoghatatlan érzés, vagy féltékeny őrültként lépünk fel magunkból kikelve. Mássá leszünk, ezt mindenki megtapasztalja, és erre csak egy nagyon is erős és egyedi erő képes. Erő, azaz mágia. Freud minden emberi megnyilvánulás mögött a nemi ösztönt jelölte meg, mint legfontosabb hajtóerőt. Adler hatalmi vágyként, Jung pedig Isten utáni vágyként értelmezte a szerelmet. Szepes Mária pedig így fogalmaz: "De mindhárom mögött ugyanaz az isteni ősenergia: a teremtés szüntelen mozgásban levő árama lüktet csak különböző létsíkokon"

A szenvedély oldaláról közelítve indul gondolatmenetének kifejtése, mely a végtelenből végesbe való betörésként jelenik meg világunkban. A lüktető, pulzáló vágy hona ez még. Majd körüljárja az összetartozás mibenlétét és azt, hogy  hogyan tud valami természetfelettinek a megjelenítője lenni  két ember szerelme. 

Nem állítom, hogy kimerítette volna a szerző a témát, egyáltalán nem. Sőt, nekem kevésnek is tűnt mondandója, mintha csak egy szeletkét mutatott volna be abból a gazdag rétegződésből, ami benne kialakult, vagy megteremtődött. Érintőlegesen beszél csak a szerelem misztikumáról, de ez a tapintás, amivel nem is kell feltétlenül egyet érteni, ahhoz mégiscsak hozzásegít, hogy hangot adjunk a magunk véleményének, megfogalmazzuk és át is gondoljuk ezeket élettapasztalataink tükrében. 

Ilyen tekintetben furcsának is, túl kézzelfoghatónak tűntek Szepes Mária tanácsai, mit ne tegyünk soha, illetve mi az, amit el ne mulasszunk megtenni azért, hogy harmonikus együttlétben éljük párunkkal.  Olyanokkal találkozunk, mint például soha ne kicsinyeljük le partnerünk képességeit, ne gúnyolódjunk, ne vegyük át mások szövegeit, ne bíráskodjunk és hasonlók. 

Gondolatindító sorok, sokszor kicsit elvont eszmefuttatások keveréke lett számomra a könyv. Voltak részek, melyek kifejezetten tetszettek, de akadtak olyanok is, melyekkel nem tudtam mit kezdeni. Mint minden vékonyka könyv, így ez is magában hordozza annak veszélyét, hogy néhol megállnánk és olvasnánk még a témáról. Nos, akkor azt ajánlom, hogy tegyük meg, ne adjuk fel, keressük meg a téma folytatását máshol! Gondolatébresztő, szemnyitogató olvasmány az írónő spirituális megközelítése, nem is akar több lenni. A sorozat más tagjához hasonlóan, ez is csak a bevezetője lehet az adott témának.

Hozott pontszám: 4

Szepes Mária

Dragomán György - Főzőskönyv

Kapcsolatom a könyvvel úgy kezdődött, hogy követem Dragomán György közösségi oldalát, és szilveszter előtt az egyik írásában igazán kedvem leltem. Arról szólt a fáma, hogy miként lehet egy jóféle újévi lencselevesre szert tenni. No' hiszen, erre már én is felkaptam a fejem, mivel akár igaz, akár nem, de a gazdagság és áldás  reményében én is az apró szemű hüvelyessel indítom rendre az évet. Az ember megteszi, ami telik tőle, nem? Eme lencseleves tárkonyos is, meg paradicsomos is, és  beletévedhet abba a fazékba nagy duzzogva egy kis kolbász is. Nem is a dicskoszorú reményében, dehogynem hanem inkább az írás átütő stílusa miatt, végül megalkottam a végtelen jólétet hozó levest. Az újévi ebéd után a rendesen kiürült mélytányérok láttán megrészegülten újabb sikerekre vágytam. És ha a 2021-es esztendő még forradalmi anyagi változásokat nem is hozott, annyi azért került a bankszámlámra, hogy megvehessem immáron Dragomán György újonnan megjelent kötetét, a fent említett leves történetét is tartalmazó Főzőskönyvet.

Mert alapvetően ez nem is egy szakácskönyv, hanem egy életkönyv, ahol nagy szerepet tölt be az ebédlőasztal. Polcz Alaine Főzzünk örömmel kötetét juttatta eszembe, ahol hasonló élményekkel gazdagodtam. Sőt azóta észrevettem, hogy rendre az ilyen típusú szakácskönyveket preferálom, ahol az ételekről nem csak az összetevőik és elkészítésük szintjén beszélnek, hanem a hozzá kapcsolódó történetek, legendák is bemutatásra kerülnek. A saját receptkönyvembe is írok egy-egy emlékezetes információt, kinek-mire készítettem, milyen sztori kapcsolódik hozzá. Persze ezek messze elmaradnak attól, amivel Dragomán György megkínál bennünket. 

Vannak szakácskönyvek, melyek olyan álomszép képeket tartalmaznak, hogy az ember azonnal meg akarja maga is alkotni azokat az ízes csodákat. A Főzőskönyv ugyanilyen, csak épp a szerző itt a szavakkal bánik úgy, hogy magunkénak akarjuk tulajdonítani azokat az életérzéseket, melyeket megjelenít. Mert nem biztos, hogy elsősorban a zamatokat akarjuk, hanem úgy összességében mindent, ami a sorok közt megjelenik. Itt pedig tapinthatóan jelen van  a gyermekkor a minden éhségét csillapító vajas kenyerével, a gyermekeink örökké pizzát követelő közös harsogásával, de a személyes kedvencek, békítő falatok, ünnepek elengedhetetlen ízei is. Ezek pedig nem csupán a libacombról és hideg paradicsomlevesről szólnak, hanem mindarról, amit az étel jelenthet. Mindez Dragomán György stílusában. Humoros, végtelenül őszinte, magát is kritikusan szemlélő, örökké kísérletező lendülettel tálalja fel ételeit, és csak úgy mellékesen egy-egy rövidebb novellával is megajándékozza nyájas asztaltársaságát. 

Ez alkalommal kedves Író Úr inkább a főzési és alkotási szenvedélye nyűgözött le, és nem egy kreálmányát azóta magam is elkövettem. Kreatúra, mert hogy nem feltétlenül a disznópecsenye az ami lázba hozott, hanem például a hideg tea készítése, vagy a fűszerek iránti hódolata, ami engem is megérint, vagy épp a saját készítésű tárkonyecet tudománya, ami nálam  a térdremegtető kategóriában van. Szóval inspiráló lett ez a könyv úgy egészében és darabjaiban is. A vaslábosok titkáról szerintem mindenkinek hallani kellene, akárcsak a számomra teljesen fehér foltot jelentő kukta edények rejtelmeiről is. Sótól az eperig, hagymalekvártól a panírozásig élményszámba megy az összes történet. Végére hagytam a közös kedvencünket, a kenyér készítést. Most sajnos nem vagyok abban az életállapotban, hogy ezt megtehetném, de volt idő, amikor nem így volt és talán lesz is. Nagyon jó volt ezeket a tapasztalatokat olvasni egy olyan embertől, akinek eddig csak tollforgató keze ügyességét ismerhettem. 

Varázslatos volt számomra megélni azt, hogy képek nélkül is ugyanolyan intenzíven hatottak az illatozó ételek, beindultak a gyomornedvek, mintha csak a népmesei terülj, terülj asztalkámat láttam volna lelki szemeim előtt. 

Hozott pontszám: 5

 

Dragomán György

 

 

Smith, Michael Acton - Belső csend

Alapvetően nincs jó meg rossz könyv erre már nagyjából rájöttem, csak rossz találkozások vannak. Ha mondjuk ezt a könyvet 16 évesen olvastam volna, valószínűleg minden tekintetben kedvencemnek éreztem volna, pláne, hogy a kilencvenes évek előtt ilyesfajta könyv nem is létezett. Márpedig akkor mi kedves Michael Acton Smith soha nem találkoztunk volna jókor. 

A HVG Könyvek  önismereti sorozatába tartozik a kötet, s aki ismeri ezeket, az tudja, hogy ez igényes külsőt, kreatívan megtervezett dizájnt, motiváló és magával ragadó stílust jelent.  Így van ez a Belső csend 2018-ban megjelent darabjánál is. 

A könyv megírásának ötletét a saját tapasztalat adta Michaelnek és Alexnek, akik ennek a belső csend megteremtésének gondolatát összegezték és a könyv mellett egy applikációt is létrehoztak. Érdekes, hogy én hamarabb találkoztam az applikációval. (Calm) Igaz nem veséztem ki a benne rejlő lehetőségeket, hamar kiderült, hogy nem erre volt akkoriban szükségem. Szóval a kötet szerzőjének 2014 környékén szembesülnie kellett a rá nehezedő, egyre fojtogatóbb stresszel, ami élvezhetetlenné tette életét. Ahhoz, hogy ezen változtatni tudjon alaposan meg kellett reformálnia az életét. Változásaira leginkább a tudatos életminőség megválasztása gyűjtőszót használhatnám. Ennek a csomagnak első és egyben legfontosabb eleme a meditáció, amit véleménye szerint be kellene csempészni mindannyiunknak az életébe. Aztán sokkal közelebb kellene lennünk a természethez. Ennek lépcsőit is felvázolja a szerző. Felnőtt fejjel és jelenlegi életállapotomban azt hiszem mérföldekre vagyok ettől a szemelvénytől, de bizonyára vannak, akiknek ez még jól jöhet. Tehát akiknek még sokat mond az, hogy a belső csend és harmónia eléréséhez virágot kellene préselniük, mezítláb kellene járniuk a fűben, pásztázniuk kellene a felhőket és verseket kellene olvasniuk (különös tekintettel Anne Bronte, Emily Dickinson stb) azok számára az egész könyv egy tökéletes választás lesz. Akiknek viszont már itt megszólal a vészcsengő, azok a későbbiekben sem fogják kedvüket lelni a kötet ötleteiben. Mondom még egyszer, nem azért, mert igénytelen kiadvány lenne, hanem azért, mert a fejlődésében már egész máshol tart. 

Gyönyörű minőségű képekkel hozza közel hozzánk a szerző mondandóját, igazán jó kézbe venni a könyvet. Vannak benne az olvasó által kitöltésre váró kisebb feladatok is, amik még személyesebbé tehetik a fejlődésük útját. Aki becsületesen végigjárja ezt az egész folyamatot, az biztos, hogy nagy önismeretre tesz szert, és biztos, hogy eredményesebben és egészségesebben veszi majd az akadályokat a későbbiekben is. Tehát valóban jó könyvvel van dolgunk, ha épp megtaláljuk, hogy kinek való. 

Véleményem szerint kb.  14-24 év közötti lányoknak és talán fiúknak lehet ideális kezébe nyomni a Belső csendet, főként, ha kissé szét vannak csúszva valamiért. Akár közös lányos programként is ki lehet próbálni egy ilyet; megbeszélni például, hogy ki miért érzett ma hálát, azt hogyan élte meg? No és épp ez a lényeg, hogy a könyv számomra minden csinossága és ötletessége ellenére is sovány mondandóval rendelkezik. Viszont a hozzáadott plusz munkával igazi értékké válhat!

Összességében tehát ez egy ideális könyv lehet mindenkinek, de azért mégis azt ajánlom, hogy megrendelés előtt mindenki lapozzon bele és mérlegeljen, hogy vajon mennyire újszerűek és használhatóak számára az információk. 

"Sétálj egyet úgy, hogy nincs úti célod!
Próbáld ki a csokievéstmindfulness-módra!
Ültess növényeket és figyeld a fejlődésüket!
Kapcsold ki a telefonod egy rövid időre!

Mosolyogj, lélegezz és lassulj le!" 

Hozott pontszám: - 

 

 

Weiner Sennyey Tibor - Gül baba

Olyan, de olyan jó volt ezt az ici-pici könyvet olvasni, fokozatosan átitatódni a múlt titokzatos, de annál inkább regés alakjával, Gül babával, s nem utolsó sorban rózsaillatban hemperegni.

A szerző invokációval kezdi művét, mely nem csak lírai stílusát, hanem a múltba való szárnyalást is megteremti. A költő alázatával fordul felénk, amely látja korlátait, de mondandójának fontossága felül emeli a tévelygés kételyén. Ki volt Gül (rózsák) baba (atyja), mi lehet az ő története, hogyan kapcsolódhat hazánkhoz és a rózsákhoz? 

Aki hallotta akárcsak egyetlen egyszer is Budapest második kerültének, a Rózsadombnak legendáját, annak már útra kelt a fantáziája és elképzelte, mi is történhetett ötszáz évvel ezelőtt ezen a vidéken. A meseszerű legenda megihlette Weiner Sennyey Tibort is, egy szúfi történet hangnemét követve 33 cikluson át bemutat egy lehetséges utat. A cselekmény Ada-Kalé szigetére vezet vissza, ahol az ár elől menekülőkkel szemben fut Gül baba, hogy megmentse a rózsakertjét, ezt az utolsó kísérletét. De mi mást is tehetne, hiszen, ahogy írja: 

"Rózsa vagyok én is itt. Gyökerem a mélyben, töviseim száramon bimbóm a napsütésben. Hiszen már éppen megvolt, már majdnem megtaláltam..."  

De mi is az, amit megtalált, mi is az, amit keresett? Pont ezért a nyitottságáért tudtam élvezni a szerző gondolatait, mert bárha meg is mutatja a rózsa mibenlétét, az képes továbbra is a mélyben lakozó titok maradni. A rózsa, a többértelmű szimbólum, most mintha veszítene  szerelmi jelképéből és inkább valami jutalom, vagy érdem, egy megdolgozott "élettalizmán" szerepében ragyogna fel. Érdemes erről az oldalról megközelíteni az egész tanmesét. Aztán ott a dombon ülve-árra várva Gül baba elmeséli életének történetét ifjú kísérőjének. Életét Budán, annak rózsáit, majd elestét, szerelmét és ellenségét. 

De mondandója nem egy élete izgalma, hanem a mag keresése, önmagunk középpontja s a létezés értelme. " A tünékenyt próbálom megragadni. Már éppen kezembe lenne, de máris elillan." Nálam százszorta szebben szedi csokorba Weiner Sennyey Tibor ezeket a gondolatokat, és noha csak műalkotás a története, számomra sokkal többet volt képes adni, mint hangulatot, sztorit vagy egy fiktív regényt. Minden fejezetben, ezekben az apró tanmesékben felbukkan egy olyan párhuzam, szimbólum vagy bölcselet, amin érdemes egy kicsit elmélázni. 

Nekem igazi meglepetés volt ez a korábban véletlenül megvásárolt könyv. S nem lenne teljes az értékelésem, ha nem tennék említést Szarka Fedor Guido illusztrációiról, melyek megkoronázzák az egész verses novellafűzért, vagy minek is említhetném? Jókor találkoztam ezzel az alkotással. A szerző az utószóban személyes érintettségét meséli el, s egyben eligazítást ad a hajdani bektasi dervis kilétének tényszerű adatairól is.

Hozott pontszám: 5*kedvenc lett

Weiner Sennyey Tibor

 

 

"-Mondd, Gül Baba - szólt a legifjabb dervis a budai rendből -, honnan jött hozzánk a mester, akit benned tisztelhetünk? 

- Onnan jöttem, ahová érek - mosolygott válaszában a szent. - Jöttem Bolgárföldről és jötten Badgadból, jötten Anatóliából és jöttem Perzsiából, jöttem Lhászából és jöttem az eget érintő Himalájából. 

– Mondd, Gül Baba- szólt a legifjabb dervis a rendből-, néked nincs olyan város sehol a földön, amire azt tudnád mondani: haza?

És Gül Baba a szívére mutatott. "

Fekete István - Hajnal Badányban

Már nagyon régóta szerettem volna elolvasni ezt a könyvet, sokan ajánlották is, és nem utolsó sorban egyik kedves barátnőmnek A Kedvenc Könyve. Mohó kíváncsiság élt bennem, hogy megtudjam, mi az, ami ennyire képes hatni rá, hogy folyton erőt tud meríteni ebből  a regényből? 

Ahogy elkezdtem olvasni Fekete István sorait, hogy "Az erdőben a haldokló tél sóhajtott, az utakon langyos párák ringatták a tavaszt, és az égen, túl tavaszon és télen, felhőselymek hamvában úszott a hold"  - abban a pillanatban elkezdtem lassulni. Egyetlen mondattal megérkeztem abba világba, melynek titkát be akarja mutatni nekünk a szerző. Képekkel dolgozik, számunkra ismeretlen érzésekkel ajándékoz meg, amikor a természet arcait és a fák között lopakodó ezerféle élő valóságot ábrázolja. Valaha ismertük és tudtuk ennek a világnak a nyelvezetét, de mára végtelen távolságba kerültünk attól, ami valaha az igazi életterünk volt. Mondhatni genetikailag örökölt ősképekkel, ősérzésekkel, ősvalósággal találkozunk. Azzal a harmóniával, ami az ember eredeti természete. 

Fekete István elvarázsol minket és azáltal, hogy a természet nem csak a díszlet tárgyát képzi művében, kicsit el is hiteti velünk, hogy ez a tökéletesség helye. Romantikus ábránd, amiben jól esik a realitásvesztés. De ahogy bontakozik ki a történet, azért kénytelenek vagyunk mi is visszatérni a valóság mezejére, ahol a kis Pannit látjuk, ahogy szüleivel megérkezik az újonnan épült Badányi malom fekete fali közé. Távol mindentől, az erdő mélyén, a zúgó patak csobogása dallamára kezdi meg munkáját Pallós Gyula molnár feleségével és az akkor hétéves Panni lányukkal. Rögtön másnap bekopogtat hozzájuk egy árva legényforma fiú, hogy szolgálatba álljon, Csík Mátyás, azaz Matyi. Az öreg molnár maga mellé veszi, s azontúl fiaként is gondját viseli. Panni és Matyi jó pajtások lesznek, barátság alakul ki közöttük, mely az évek múltával észrevétlenül és kimondatlanul szerelemmé forrja magát. De Panninak más jövőt képzelt el apja, s a jobb élet reményében a lány elkerül a háztól. De a két fiatal összetartozását nem szakíthatja el sem távolság, sem idő. 

Fekete István egy olyan térbe és időben visz el minket, ahol még minden sokkal egyszerűbb és érintetlenebb volt. A romlatlan szerelem tisztasága mindannyiunkban felidézi a magunk ártatlan odaadásának korszakát, bármikor és bármennyi ideig tartott, vagy épp tart is. Ez a romlatlanság számomra nem csupán a szerelem, hanem minden emberi kapcsolat játssza mentes szépségét jelenti. Természetesen a történet hűséges az adott korszakhoz. Az 1850-es éveknek is megvolt a maga küzdelme, kilátástalansága, de gyönyörűen kidomborodik belőle a kisember vágya és öröme. Jól esett úgy részese lenni ennek a regénynek, hogy bátran hagyatkozhattam arra, nem ér majd elviselhetetlen sokk a következő lapon, mert a nehézség és tragédia is csak a maga valóságában terheli az életet. 

Bevallom, rám leginkább a szöveg szerkezete hatott, ahogyan a természet képeivel vezetett a szerző. Ugyanakkor, ez a környezeti világgal szoros összeköttetésben lüktető élet a maga tisztaságában, szinte elválaszthatatlan hódolatomtól. Itt még a betyárok is úri emberek. 

Mire a regény végére értem, egészen tisztán tudtam és éreztem, hogy miért képes menedéket adni a mindennapok őrjítő taposómalmában a Badányi malom küzdelmes élete. Egyetlen nehézségem van még mindig Fekete Istvánnal kapcsolatban, képtelen vagyok komolyan venni az életre kelő, egymással társalgó állatokat és fákat. A kifejezetten ilyen típusú regényeit nem is szeretem. Számomra nem kellemes a Vukot, Uhut vagy Csít olvasni. Ebben a történetben szerencsére, bár ez is jelen van, de nem uralja az egészet, hanem csak még érzékletesebbé teszi a teremtett világ összetartozását.

Hozott pontszám: 5

  Fekete István 

fotó: a PIM honlapjáról

 "A napok megnyúlnak, s az éjszakák megmelegednek. Mire a búza kihányja a fejét, és a kis vadrécék felágaskodnak a vízben, szárnyukat suhogtatva, a malomra már a tetőt húzzák rá."

 

* * * * *                

 "Nevetnek a füvek, a fák, a méhek, a madarak, nevet a béreslegény,  nevet az egész világ, és a tavasz édes, álmos ragyogása ránevet az egész világra." (12.oldal)

 * * * * *       

"A fiatalember vérében születő idők nyara lobogott, az öreg a tavasznak csak bársonyos melegét érezte." (9.oldal)

König, Oliver - Schattenhofer, Karl - Bevezetés a csoportdinamikába

A legtöbben életünk mindennapjait csoportos formában éljük, még ha nem is tudatosítjuk ezt magunkban. Három éve voltam egy oktatáson, ami a munkámhoz kapcsolódóan a csoportozásról szólt, és ott hangzott el  egy kérdés, hogy körülbelül hány csapatnak voltál tagja valaha? Semmiféle más információt nem adtak a kérdéshez, mindenki értelmezte, ahogy tudta, és csak egy számot kellett leírni. Jellemzően  10 és 30 közötti számok szerepeltek a válaszokban, néhány elvetemült 60-as szám is szerepelt -gondolom tanárok lehettek, akik az osztályaikat is belevették. A saját számomra pontosan nem emlékszem, de tudom, hogy valami olyasmit írtam, hogy 3000. A kérdés alapvetően arra ment rá, hogy mindenki egyedien értelmezi, hogy mit nevezünk csoportnak. 

Körülbelül erről az alfa pontról és kérdésről indítja gondolatmenetét Oliver König és Karl Schattenhofer. Milyen jellemzői vannak egy csoportnak, mi tarthatja őket össze, milyen típusú kisközösségek léteznek? Aki azt gondolja, hogy csupa triviális dologról van szó, az nem téved ugyan, de ennek áttekintése sok részletet letisztáz az ember fejében. Mindannyian megéltük azt, hogy tagjai vagyunk egy kötelező csoportnak (például az iskolai osztályunk) és remélhetően azt is, hogy olyan csoportnak is tagjai vagyunk, amit szabad akaratunkból választottunk, bármikor elhagyhatjuk. Ha a tömeg és csőcselék kategóriától eltávolodunk, és maradunk a szerzőpáros által felvetett klasszikus értelemben használt csoport fogalmánál, akkor minden különbözőség ellenére, elég sok hasonlóságot is találunk ezeknél a közösségeknél. Ezekről a közös metszetekről olvashatunk a második fejezetben, ahol egy érzékletes példával, a "jéghegy-modellel" találkozhatunk. 

"Hétköznapjainkban gyakran azt tapasztaljuk, hogy a csoportokban igazából másról van szó, mint ami látszik, vagy hallatszik. Ez nem azért van így, mert a csoport tagjai el szeretnék titkolni azt, hogy számukra mi az igazán fontos, hanem azért, mert több ember összjátékának ilyen a dinamikája. Ahhoz, hogy jobban le tudjuk írni mi is játszódik le egy csoportban az ügyeken túl, bevezetnénk a „jéghegy” metaforát. A jéghegy egy hetede látszik ki a vízből, hat hetede rejtve marad. Ez a felszín alatti hatalmas láthatatlan, látens tömeg határozza meg miként is viselkedik a jéghegy látható csúcsa."

Minden részletességet mellőzve elárulom, hogy négy nagy dimenzióban vizsgálhatjuk meg a csoportokat, a látható tárgyi síkban, és ahogy csökken a kommunikálhatóság a környezet felé, a következő alsóbb, de ugyanakkor nagyon fontos szintekkel találkozunk: kapcsolati sík, pszichodinamikai sík végül a legmélyén a gyökérkonfliktusok. Bár árulkodóak a kifejezések, azért ne vonjunk le messzemenő következtetéseket csupán ezekből, mert a ragyogó kifejtésben sokrétű választ kapunk ezekre a vertikális rétegződésekre. 

A csoportok dinamikájában fontos szerepet játszik az odatartozás, a hatalom és az intimitás. Ezek sem ismeretlen jelenségek senki számára, de talán kevésbé tudatosította magában az ember, pedig  megértésük sokat segíthet abban, hogy rájöjjünk mi zajlik körülöttünk egy teamben, egy lakóközösségben, a munkahelyünkön vagy akár a baráti társaságunkban. Nekem legtöbbet a munkahelyi viszonyok megértésében segített ez a rész, ahol talán sokan érezzük azt, hogy tagjai vagyunk egy csoportnak, de mintha nem lenne semmi befolyásunk a dolgok alakulására. Itt lesz nagy jelentősége a következő fejezetben tárgyalt szerepeknek, illetve normáknak. 

Gyakran érezhetjük azt, hogy semmi nem változik a csapatban. A hatodik fejezet a csoportfolyamatokat vizsgálja meg. A különböző elméletek ismertetése nagyon hasznos, de megértem, ha a laikus olvasónak itt megszólal a vészcsengő, hogy túl lexikális. Szerintem megéri venni a fáradságot és átrágni magunkat ezen, mert ismét csak azt mondhatom, a szerzők olyan igazságokra világítanak rá, amivel kapcsolatban voltak már eddig is tapasztalataink. Aki csoportdinamikával foglalkozik behatóbban,  az szinte azonnal találkozni fog Kurt Lewin nevével, akinek vizsgálatai itt is megjelennek. 

A továbbiakban szó lesz a csoportdinamikai munka alapelveiről, a tréner szerepéről, kompetenciákról, melyek megléte sokat segíthet a csoportmunkában és képzési lehetőségekről. A zárószó pedig leírja, hogy a kötetben bemutatott,  úgynevezett T-csoport hogyan és hol működik Magyarországon, milyen tapasztalatokkal rendelkezik, kit lehet keresni annak, aki képződne. Olvasás után és is rákerestem ezekre a lehetőségekre, amit találtam, annak alapján bátran ajánlom, én is belevágnék egy ilyenbe, hiszen van hova fejlődni. 

Kiknek ajánlom mégis a kötetet? Ha munkámból adódóan nem foglalkoznék csoportokkal, akkor is azt gondolom, hogy nagyon hasznos lett volna elolvasnom. Életünk során jó pár sebet szedtünk már össze a különböző csoportokban megtapasztalt élményeink kapcsán, talán most lehetőség van arra, hogy megértsük a nagy miérteket. Természetesen ez a rövid kötet nem beszél mindenről, hiszen a cím is csak azt ígéri, bevezet a témába. Orvoslásról, javításokról például nincs benne szó. A változó csoportjelenségekről, a közösen megélt veszteségekről, a csoport vezetőinek kényszerű váltásai okozta átalakulásról szintén nem olvashatunk. De a leírtak nagyon hasznosak lehetnek pedagógusoknak, vezetőknek, szupervízoroknak, coach-oknak, szociális munkásoknak és bárkinek, aki csoportokkal szeretne foglalkozni vagy meg akarja érteni, milyen törvényszerűségekkel kell számolnia majd munkája során.

Alapos, közérthető és tudatformáló hatású kiadvány. 

Hozott pontszám: 5 

 

"A csoportban zajló önmegtapasztalás azt jelenti, hogy olyan oldalamat is felfedezhetem és megérthetem, amelyekről addig nem volt sejtésem, és amelyeket így nem is tudtam alkalmazni kapcsolataimban és élethelyzeteimben."

 

"A csoportok fejlődését többé-kevésbé kifejezetten az ember individuális fejlődésével hasonlítják össze. Ezek szerint a csoportok ugyanúgy fejlődnek, mint az ember, és fejlődésük minden lépcsőfokán az épp ott tipikus konfliktusokkal és problémákkal kell megküzdeniük, és ha nem birkóznak meg ezekkel, az korlátozza vagy akár lehetetlenné is teszi további útjukat."

 

"Önmagunkon is, társas környezetünkön is csak nehézkesen veszünk észre változásokat, mert észlelésünk folyamatosságra és állandóságra van beállítva. Ezért a változást inkább a szokásostól eltérő nyugtalanító kizökkenésnek vesszük, nem pedig a korábbiak (tovább)fejlődésének."