Lihanov, Albert- Kálvária

"-A szenvedésnek ezt a hegyét pedig Kálváriának hívták, ő azonban félelem nélkül ment föl rá..."

Többféle kálvária létezik. Közös bennük, hogy az ember önmaga járja végig, szenvedéssel teli, és halál a vége. De Lihanov történetében nem a halál a végpont, mint ahogy nem is az  a lényeg, hanem az egyén viszonyulása saját kálváriájához. 

Háború dúl az országban, szegénység, éhínség, betegség, hiány és hiány és hiány van. Ebben a feneketlen szenvedésbendőben megjelenik a finom mechanikájú egyéni küzdelem. 

Alekszej Prjahin első stációja, hogy elhagyja felesége. Második stáció, Alekszej nem a fronton harcol, hanem a háttérországban teljesít feladatot, emiatt lenézik. Harmadik stáció, Alekszej könyörög parancsnokának, hogy helyeztesse őt át a harctérre, de visszautasításra találnak kérelmei. Negyedik állomás, Alekszej amint kikerül a frontra komoly sérülést szenved. Ötödik állomás, Alekszejt háromszor műtik meg hasi sérülésével. Hatodik állomás, Alekszej magányos, reménytelen. Hetedik állomás, amikor úgy tűnik, hogy talán talpra áll, egy véletlen baleset okozója lesz. Mondanám, hogy nyolcadik állomás, de nem!

Egy új kálvária kezdődik. Minden elölről.... 

Ez már egy igazi vezekléstörténet. 

A háború a vég nélküli szenvedések históriája, melynek tortájából Lihanov azt a szeletkét nyesi ki, amit Alekszej életében okoz, illetve annak a kis közösségnek létezését sújtja, ahová Alekszej kerül. Ennek részletezésébe nem mennék bele, sokkal inkább érdekes az, ahogyan a szerző főhősünk mellé beilleszt egy másik szereplőt, Anatolijt. A háborús kitüntetésekkel gazdagon megjutalmazott, örök vakságban élő, fiatal hadirokkantat, aki feleségével együtt ugyanebben a kis faluban él, s aki teljes ellentéte Prjahinnak. Ez a két férfi egymásba karolva támogatja egymást. Minden borzalom közepén egy körhintát üzemeltetnek. Anatolij zenél, Prjahin hajtja a hintát. Teljes megdöbbenést okozott nekem ez a színfolt. Nem tartom ezt a húzást giccsesnek, sokkal inkább olyan, mint  amikor egy fekete-fehér filmben megjelenik egy piros szín a vásznon. Megjelenik az öröm a fájdalom közepette. 

Lihanov könyve egy rövid, 200 oldalban felvázolt kálvária bemutatása, ami nem törekszik semmiféle alaposságra, sokkal inkább az életutak rajzolatát ábrázolja. 

Alekszej sorsa pedig a kálváriából a vezeklésbe torkollik. Helyre akarja hozni hibáját, értelmet akar adni életének, s felkarol egy családot. Értük dolgozik, őket gondozza. Itt viszont már megremegtek az én antennáim is, mivel beköszön valami romantikus szenvelgés, önfeláldozó életérzés. Az önmarcangoló férfi józan észt nélkülöző tettre készsége. Szerencsére a szerző nem engedi Alekszejen eluralkodni ezt az értelmetlenséget, az oroszos melankóliát, hanem átvezeti valamiféle kilátásba. 

Sajnos nekem szinte semmi összehasonlítása alapom sincs más orosz, háborús történettel. Ezt a hiányosságomat igyekszem bepótolni, hiszen a Kálvária a maga sajátossága mellett, szerintem épp  csak karcolgatta ennek a témának a felszínét. Nem tudom, hogy Lihanov azzal a célkitűzéssel írta könyvét, hogy eleve kihagyja a történetből az igazán erős nacionalista érzelmeket, ami minden háborús történet veleje szokott lenni, -hacsak az nem történt, hogy itt nem is a háborúról van szó, az csupán a dioráma- de azt azért kijelenthetem, hogy nem éreztem semmi késztetést, hogy az elbeszélő oldalára álljak. Így végiggondolva, nem is volt ellenfelek közti összecsapásról. Szinte az összes konfliktus orosz-orosszal szemben történt. Talán nem is háborús könyvről van szó?

Nagyon sajnálom, hogy  a szerzőről szinte semmi háttérinformációt nem találtam, csupán annyit, hogy 1935-ben született, Moszkvában él és alkot. A szovjet irodalom elismert alkotója.

Az abszolút nem tervezett olvasás jól esett Petrjoszan könyve után, s szívem szerint nem is távolodnék most el ettől a világtól. 

00

Albert Lihanov

Hozott pontszám: 4
Kedvenc karakter: Grunya néni (róla nem is írtam :)