Szív Ernő-Az irodalom ellenségei

"Darvasi László a Szív-köteteket természetesen Szív Ernő néven dedikálja. Egyszer a barátai megmutatták grafológusnak Darvasi és Szív Ernő kézírását, aki nem tudta, hogy a két ember ugyanaz, és Szív Ernőt egy vidám, lelkes, jószívű embernek írta le, míg Darvasit depressziós, gyilkos hajlamú remetének. "

Darvasi László nem tagadja, hogy ő az a Szív Ernő nevű firkász, aki könnyed kis tárcákat írogat, s aki úgy vágja oda neked a legsúlyosabb gondolatokat, mint Mici néni pontban délben a legkülönlegesebb ebédet. Hanyag, elegáns és sziporkázó, mint aki egy kicsit mindig szalonspicces. Egy kicsit bolond, de csak annyira, hogy mindent megtehet, mindent kimondhat, és ebben az őszinteségben nem kis irónia is gomolyog. 

Hét blokkra osztotta írásait, aminek legtöbbje olyan szösszenetféle. Ír arról, hogy mi van, ha felismerik az írót, s mi van, ha nem? Mi van, ha nincs ihlete, ha szorongatják a határidők, ha pocséknak érzi magát, vagy ha épp őt tartják annak? Mit kapott olvasóitól, és mit kapott honoráriumként. Ír mindenről, ami megeshet íróval és olvasóval, szerkesztővel, irodalmárral, szereplővel.

Van egy-két nagyobb lélegzetvételű, de még mindig szorosan a témába vágó írás, mint például a "Hogyan csábítsuk el a könyvtároskisasszonyt", ami a könyv kétségtelenül egyik legcsillogóbb gyöngyszeme. Legszívesebben minden ismerősömnek felolvasnám, és újból, és újból végigkacagnám. De lassan csitulni is kell, mert az utolsó ciklus, tulajdonképpen egyetlen monumentális írás, egy egészen friss darab, 

A Legionella-füzet a szerző tavalyi súlyos betegségének lázálmos valóságából lakmározik. Szív Ernő a halál mezsgyéjén bóklászik, s csak örülhetünk, hogy nem Esterházy Hasnyálmirigynapló kötetének sorsára jutott. Darvasi maradt velünk és reméljük, hogy még sok írásával megörvendeztet bennünket. Ami nem is lehet olyan nehéz, hiszen olvasás közben folyton azt érezhetjük, hogy ez az ember egy kimeríthetetlen bánya, egy örökké írást-duruzsoló sámán. Vannak, aki úgy vélik, hogy ezek a tárcák csak szétszabdalják, aprópénzre váltja bennük tehetségét. Én minden esetre odavagyok értük, hisz a szerzőtől eddig olvasott négy kötetből három ebbe a műfajba tartozik. Terve vettem a Taligást is,  majd utána újból visszatérek erre a kérdésre. 

Ami számomra kicsit levon a kötet értékéből, és ezért nem lett tökéletes 5 pontos, hogy így együtt az egész, nekem kicsit sok. Simán megfeleztem volna a könyvet. (Ezer bocsánat Szív úr!) 

(Ja, még azt is üzenem, hogy olvasás közben egyfolytában válaszolgattam önnek, hogy legyen kedves, és ne gondolja például azt, hogy vannak olyan könyvek, amiket senki nem olvas! A Moly-on kifejezetten léteznek olyan kihívások, amelyben elfeledett, vagy nem olvasott könyveket karolnak fel a lelkes olvasók. Bizony. Meg azt is megígértem magamnak, hogy sokkal elnézőbb leszek az írókkal szemben ezentúl. Bizony.)

 

Szív Ernő Darvasi László

/Erről a Szív Ernő névről mindig Szép Ernő ugrik be. Véletlen?/

Hozott pontszám: 4/5

"Ki is mondta, hogy az irodalom valójában egy park? Hogy az irodalom, hát hogy az egy folytonos séta, üldögélés, napfény, zápor, havas eső, újra napfény, valami alánk vérzik, kit kéne megölni, ki akar bennünket megölni."

"A többi meg kapálózás. Fölnyalni a homlokod  mögé egy pohár igazi bort, legyen neked egy másik, csinnadrattás lélek, egy hajzuhatagos Kishúgod, egy választási megfigyelőd, vagy hogy megfürödhess a szarban, hempergőzhess a selyemben, és legyen valamennyi pénz, otthon, bankban, útközben. Milyen érdekes érzés, ha a pénz útközben van hozzád. Na és, a kerti fák neked lomboznak. A bokrok neked kéklik az áfonyák zafírjait, és úgy mondod ki a neved, hogy közben nem hajolsz meg. Igen, előfordulhat, hogy efféle csip-csup helyzetekben si eltévedhet az értelem. Sőt!"

"Ismertem, persze, és ő is tudott rólam, közeli évjáratból kanalazott ki bennünket a sors."

"Azért írok könyvet, mert az nekem olyan, mint a lélegzés. Gázálarcban lefutom a maratonit, kérlek. Hogy Isten meghalljon, azért írok, meg is hallott, csak azt hiszem, félreértett."