Nádasdy Ádám versei,
azok gondolatai, eszköztára, megközelítése számomra továbbra is
testhezállóak. Egy hajszállal jobban tetszett a „Nyírj a hajamba”, de ez
azzal is magyarázható, hogy ez a gyűjtemény egy jóval szélesebb
időszakból szemezget, 1976–2009-ig.
Megmarad a költő öniróniája, egy kívülről kukucskáló Nádasdy.
Különleges, a vággyal és önuralommal keveredő személyiség hangjai,
melyek a legtöbb versben teret kapnak.
Még a követelődző hangnemében is udvarias szerző, ismét a mindennapok élményeinek mozzanatait hozza elénk tárgyakban: „Egy festményem”, „Ébenfa bútor”, „Az Óra”, „A bronzkutya”, és emberekben „Letenne, mint egy zsákot”, „Angyal a metró másik kocsijában”. Ez utóbbi kategória sorai sokkal jobban megérintettek, hiszen olyan, gyakran lopott pillanatok kivonatai, melyeket magunkban érzünk, de talán soha meg sem fogalmaztunk.
"Nem értettél, csak tartottál szelíden,
kezedre estem, mint egy falevél.
Mindent tudtál, csak nem tudtad, hogy minden.
Mint kutyakölyköt, fölemeltél."
(és ne rendüljön meg az ember?)
((Dupla zárójelben írom, hogy még megrendítőbb, hogy 400 forintért, teljesen új, olvasatlan példányt vettem az antikváriumban.))
"Az átzuhanás, az megterhelő.
Ilyenek: az elalvás, a fölébredés,
a megszeretés, a meggyűlölés.
A piacon a tanácstalan álldogálás,
hogy házigazdává átalakuljak;
amikor vendégeket hívtunk,
a vendégség után pedig a bútor,
mert vissza kell tolni a privátba..
Ezek nehezek. Amikor maradok,
az jó: az alvásnak a mestere vagyok,
és ébren lenni nagyon szeretek.
Boldog vagyok ha sok a vendég, és ha van
szerelmem, illetve ha nincs.
De átzuhanni egy beállításból
egy másikba, az mindig szomorú.
Maradni szeretnék, mindig maradni:
ha ébren vagyok, élesen figyelni,
ha alszom, mélyebb gödörbe leásni;
magányos levesporokat fölönteni,
vagy élettársi szennyest kotorászni.
Átzuhanni: az fáj. A változás
szűk száján átcsúszni: az horzsolás. "
Még a követelődző hangnemében is udvarias szerző, ismét a mindennapok élményeinek mozzanatait hozza elénk tárgyakban: „Egy festményem”, „Ébenfa bútor”, „Az Óra”, „A bronzkutya”, és emberekben „Letenne, mint egy zsákot”, „Angyal a metró másik kocsijában”. Ez utóbbi kategória sorai sokkal jobban megérintettek, hiszen olyan, gyakran lopott pillanatok kivonatai, melyeket magunkban érzünk, de talán soha meg sem fogalmaztunk.
"Nem értettél, csak tartottál szelíden,
kezedre estem, mint egy falevél.
Mindent tudtál, csak nem tudtad, hogy minden.
Mint kutyakölyköt, fölemeltél."
(és ne rendüljön meg az ember?)
((Dupla zárójelben írom, hogy még megrendítőbb, hogy 400 forintért, teljesen új, olvasatlan példányt vettem az antikváriumban.))
"Az átzuhanás, az megterhelő.
Ilyenek: az elalvás, a fölébredés,
a megszeretés, a meggyűlölés.
A piacon a tanácstalan álldogálás,
hogy házigazdává átalakuljak;
amikor vendégeket hívtunk,
a vendégség után pedig a bútor,
mert vissza kell tolni a privátba..
Ezek nehezek. Amikor maradok,
az jó: az alvásnak a mestere vagyok,
és ébren lenni nagyon szeretek.
Boldog vagyok ha sok a vendég, és ha van
szerelmem, illetve ha nincs.
De átzuhanni egy beállításból
egy másikba, az mindig szomorú.
Maradni szeretnék, mindig maradni:
ha ébren vagyok, élesen figyelni,
ha alszom, mélyebb gödörbe leásni;
magányos levesporokat fölönteni,
vagy élettársi szennyest kotorászni.
Átzuhanni: az fáj. A változás
szűk száján átcsúszni: az horzsolás. "
Maradni, maradni
A könyvben található fejezetek:
Komolyabb versek (1984)
A bőr és a napszakok (1995)
Elkezd a dolgok végére járni (1998)
A rend, amit csinálok (2002)
Soványnak kéne lenni (2005)
Az az íz (2007)
Verejték van a szobrokon (2010)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése