Bondarev, Jurij - Csend

"Ágyútűz, füst, halál…itt meg iskolapad, élelmiszerjegy, köpönyeges professzorok a katedrán. Két nemzedék: az egyik a háborúban nőtt fel, a másik a hátországban. Maguk harcoltak, mi tanultunk. Két külön nemzedék, noha években mérve a korkülönbség …egy paraszthajszálnyi."

Jurij Bondarev 1924-ben született orosz író, aki részt vett a II. világháborúban, majd a 1951-ben a Gorkij  Intézetben végzett irodalom szakon. Sajnos magyar felületen nem találtam semmilyen információt a szerzőről, bár sokatmondó már az a tény is, hogy szinte minden könyve megjelent magyarul, ráadásul viszonylag korán. Persze ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy irodalmi munkásságát méltatták, sokkal inkább azt, hogy könyvei megfeleltek a vezetés elképzelésének. 

Mivel a Csendben központi szerepet tölt be a párt, és a párt elvárásainak való megfelelés, ezért elengedhetetlen, hogy az olvasó erre is reflektáljon, így majd hatvan év távlatából. 

A történet 1945-ben, közvetlen a háború befejezése után játszódik. Két férfi Szergej és Konsztantyin próbál beilleszkedni a békeidők Moszkvájának csendességébe. Nem csak az ágyúk hallgatnak, hanem számos dologról hallgatnak az emberek is. Kevesen  mondhatják el magukról, hogy feddhetetlen, nem terheli lelküket semmiféle vétek. A háború utáni tejfelesszájú nemzedék félszegen toporog, végzettségük nincs, családjuk vagy túlélte a háborút, vagy nem, hogyan tudnák megtalálni helyüket ebben az új helyzetben, ahol már nincs helye a fronton megélt hősködésnek. Képzésüket az állam által támogatott főiskolákon szerezhetik meg, így kerül Szergej és Konsztantyin  is egy Bányászati Főiskolára. A diáktársaik között azonban csendben meglapul Uvarov is, akivel Szergej a háborúban találkozott, s számára többszörösen  is bebizonyosodott, hogy Uvarov gyáva és aljas. De ki hiszi ezt el Szergejnek, most amikor mindenki halott, amikor azt harsogják, hogy túl kell lépni ezeken a háborús sebeken? 

Szergej is megpróbálja magára erőltetni ezt a békeidőt szenvtelen maszkját egészen addig, amíg egy éjszaka rájuk nem törnek otthonukba, s el nem viszik apját párt elleni tevékenykedés vádjával. Az apját, aki részt vett a forradalomban, aki mindvégig hangoztatta a rendszerhez való hűségét. Maga Szergej is kellemetlen helyzetbe kerül emiatt a főiskolán, s döntenie kell, hogy lehajtja fejét és csendben marad, vagy lép. 

"Az eső nem állt el, alacsonyan csüngtek a zavaros felhők. Szergej még sokáig nem lépett be a szállodába, elnézte a bánya vas aknatornyát, a kis tolatómozdonyt, a peronokat, a házakat - és arcán forró csöppek peregtek végig. És abban a pillanatban legyőzhetetlennek érezte magát."

Témájában Bondarev boncolgatja a háborút megjárt veteránok visszailleszkedésének kérdését, hogyan lehet -még ha szó szerint, épkézláb meg is úszták a világégést - folytatni életüket, családot alapítani, hasznos tagjaivá válni a rendszernek. De belenyúl olyan összetett problémába  is, mint hogy ki az igaz párttag. Itt feljön a már-már biblikus felvetés is, bűnhődhet-e a fiú apja vétke miatt.

„Annak kell meghalnia, aki vétkezett. A fiú nem bűnhődik az apa bűne miatt, az apa sem bűnhődik fia bűne miatt” ( Ezekiel 18,20)

Itt viszont beköszön a párt hátszele, - természetesen nem terheli a fiút felelősség- mondja ki az író. De Szergejnek nem kell ez a válasz, majd ő megszolgálja a maga tisztaságát.

Egyébként volt még a könyvben egy-két olyan jelenet, amikor fel nem fogtam, hogy is jelenhetett meg ez a könyv? Például, amikor a feketézésről van szó. Noha úgy hozza ki ezt az egészet a szerző, mint a  Jó megbotránkozását ezen a fertelmen. Bár, nem is megy feljelentést tenni. Ejnye-bejnye!

És végre rátérhetek magára a tartalom nélküli produktumra, mert, ez is igazán tetszett nekem. 

Bondarev ebben a könyvében zseniálisan hozza a fel a szereplőket. Olyan erős dinamika van a figurákban, amit csak nagy ritkán lehet megtapasztalni. Feszültségekkel teli szituációkat teremt, szereplői aktívak, és cselekedeteikben jól formázzák meg a típusokat. Szergej forrófejű, öntörvényű, erős akaratú, aktív. Barátja Konsztantyin, óvatos, puhatolózó, kereső, olyan valaki, aki még kialakulóban van. Leginkább hozza az "ifjú" jellemzőit. Uvarov simulékony, csendben áskálódó, ügyeskedő. Ténylegesen is viszonylag keveset beszél, de sokszor szerepel. 

Hihetetlen élő lesz ettől a könyv.

A másik ilyen elem, ami nagyon tetszett nekem, az a könyv szerkesztése. Abszolút nem tűnik tudatos dolognak, sokkal inkább könnyed játékként éltem át, ahogyan Bondarev passzolgatja a szereplők közt a témavezetést. Először Szergej az, aki viszi az eseményeket, majd hirtelen, de ugyanakkor nagyon természetesen, már Konsztantyinnál van a labda. Aztán ismét beleolvadunk Szergej szemszögébe. Ugyanannak a valóságnak képes így megmutatni különböző oldalát, de mégsem erőszakos.

Azt mondhatom tehát, hogy érdemes ezt a könyvet elolvasni, belepillantani azoknak a fiataloknak a lelkiismereti önmarcangolásába, akik ilyen hatalmas traumák után kell, hogy felépítsék személyiségüket, és megtalálják életük értelmét.

Megint csak az jutott az eszembe, amikor Polcz Alaine hazatért, és a saját édesanyja nem hitte el lányának, amikor arról beszélt, mit tettek az oroszok vele és a többi nővel. Eszembe jut Kertész Sorstalansága, amikor Köves Gyuri alakján keresztül, a lágerből hazatért, teljesen kifosztott emberek próbálják újra felvenni a mindennapok ritmusát, miközben akkor is azt mondták, hogy ez az egész, amiről mesél, nem is igaz. 

Hogyan lehet ilyen terhekkel, megoszthatatlan élményekkel bárhová is beilleszkedni? 

 

Jurij Bondarev 

Hozott pontszám: 5