"Végtére is a tréfálkozást nem tiltja a törvény, ugye, vizsgálóbíró úr?"
Van ez a százéves ember, aki kimászik az ablakon. Neve Allan Karlsson.
Véletlenül eltulajdonít egy bőrönd pénzt. Persze a tulaj keresni kezdi,
meg amúgy is üldözik, mert azon az ablakon nem igazán kellett volna
átemelnie magát, ami az öregek otthona és az utca között tátongott. De
hova is juthat egy öreg tata mamuszkában, egy irdatlan koffer
társaságában? Nem is gondolnátok milyen messzire. Egy fantasztikus, de
annál meghökkentőbb kaland veszi kezdetét, amikor Allan kimászik azon a
bizonyos ablakon.Vagy nem is kezdődik? Nem bizony, mert megtudjuk, hogy a
főhős, most tényleg főhős, és ezt a száz évet nem kis attrakciókkal
fűszerezve élte át.
Rendkívül mulatságos maga a történet, temérdek blődséggel, fordulattal, pofátlansággal.
A Rejtő Jenőt idéző hangulat azonban 400 oldal alatt kikezdte az idegeimet, és fárasztóvá tette az egész könyvet. Túlontúl hosszú és zsibbasztó ez így töményen.
A süteményes hasonlat jutott az eszembe, egy-két szelet belőle üdítő, de ha nekem kellene megennem egybe egy tortát, biztos megcsömörlenék tőle.
Sokan gondolják azt, hogy nagy szükségünk van az ilyen humoros kis történetekre. Teljesen egyet értek, de én inkább a kevésbé direkt dolgokat szeretem, mint például Daniel Katz: Amikor nagyapám átsíelt Finnországba kötetét. Erlend Loe-val kapcsolatban is ezt éreztem. Jó néha 1-1 kötet erejéig, de igazából ez sem kenyerem. Mint ahogy sajnos, az évek múltával sem kerülök közelebb a nagy mester, Rejtő Jenő írásaihoz sem.
Jonas Jonasson
Hozott pontszám: 3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése