Alderman, Naomi - Engedetlenség

A 2006-ban Disobedience címmel megjelent könyvet először az Ulpius-ház adta ki magyarul 2010-ben, (A rabbi meg a lánya), majd 2018-ban a XXI. Század Kiadó, immáron Engedetlenség címmel bocsátotta útjára, a szerző  Hatalom című könyvével karöltve. Úgy tűnik, hogy vagy a külcsín, vagy az ütősebb cím hatott, vagy egészen egyszerűen a közönség lett befogadóbb a témával kapcsolatban, de tény, hogy Naomi Alderman történetének most jóval nagyobb  a sikere.

Egy angliai kisvárosban élő, ortodox zsidó közösség zárt rendszerébe nyerünk bebocsátást, ahol a helyi vezető, Ráv Krushka megtartja őszi ünnepi beszédét, majd összeesik, és meghal. Távozása óhatatlanul változásokat indukál a közösség életében, évek óta eltemetett titkok kerülnek felszínre. A rabbi felesége már hosszú ideje nem él, egyetlen leánya, a harminckét éves Ronit pedig New Yorkban telepedett le. Ahogy megtudjuk, Ronit nem csak a szülői házat és a zsidó közösséget hagyta el viharosan, hanem szakított vallási életével is. Most viszont vissza kell térni a gyökerekhez, végső útjára kell kísérnie apját, és rendeznie kell a hagyatékát is. Ez a visszatérés rengeteg érzelmet, emléket kavar fel, amivel senki sem foglalkozott a lány távozása óta. Ronitot unokatestvére, Dovid fogadja be, aki időközben megnősült, és Ronit hajdani barátnőjét, Estit vette feleségül. Ronit abban reménykedik, hogy régi barátainak szeretete majd segít átvészelni neki a gyász és a visszatérés okozta nehézségeket. De a helyzet ennél sokkal bonyolultabb, hiszen itt, csak a merev vallási közegben elfogadott normák szerint lehet élni, nincs helye semmiféle másságnak vagy engedetlenségnek.
Naomi Alderman szisztematikus alapossággal építi fel azt a már-már diktatórikus, zárt vallási közösséget, melynek gondolkodását ütköztetni fogja az „engedetlenek” viselkedésével. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok az engedetlenséggel, de legtöbbünkben azért ott van ennek a lázadásnak a csírája. Ha máskor nem, hát a kamaszkorban biztos megjelenik bennünk a mindent megkérdőjelező, válaszokat kutató forrongás. Aztán valahogy betagozódunk, felvesszük szerepeinket a nyájban, és a közösséghez tartozás okán, befejezzük a kis magánakcióinkat. Az igazán fontos kérdésekben való kiállás hajlandósága azonban a tettre kész emberekben nyíltan, vagy látensen, de tovább él. Ennek okán érezhetjük, hogy van az engedetlenségben valami kis pozitívum is, az egyén hangja. Ezért vagyunk képesek együttérezni a könyv lázadóival.
Nagyon érdekes témát választott a szerző, az ortodox közösségben megjelenő homoszexualitás kérdésével foglalkozni nagy merészség. Nekem mégis lebilincselő stílusa miatt tetszett igazán, az érzelmek oldaláról történő megközelítés miatt. Sodró érzelmi lendülete vitt magával, a csendes feszültségek feloldására szűkölve vágytam. Nagyon szépen vezette végig a szerző a történetét, de a vége sajnos nem igazán tetszett. Nem tudom, mi van velem mostanában, de a végekkel sokszor meggyűlik a bajom. Túlságosan hatásvadász, olyan bravúros lett. Én valahogy érzékenyebb megoldást reméltem.
Olvasás közben számos kérdés kapcsán elkalandozhatnak gondolataink. Nem csak az engedelmesség problémája, hanem a hűség kérdése, a család megtartó ereje, a zsidónak vagy melegnek lenni gondolatokkal is elbíbelődtem, akárcsak azzal, mi jelentheti a boldogságot számunkra.

Hozott pontszám: 4/5

 Naomi Alderman

"Mi egyedülálló módon olyan lények vagyunk, akik képesek meghallgatni Isten parancsolatait, képesek meg is érteni azokat, ugyanakkor módunkban áll az is, hogy ne engedelmeskedjünk ezeknek a parancsolatoknak. Ez – és kizárólag ez – az, ami engedelmességünknek értéket ad." (249.oldal)

"A boldogság nem a gondtalanság és a kényelem érzete. A boldogság az a mélyebb megelégedés, amelyet akkor tapasztalunk meg, amikor alkotunk: amikor megkonstruálunk egy tárgyat, létrehozunk egy műalkotást – vagy felnevelünk egy gyermeket. Akkor tapasztaljuk meg a boldogságot, ha hozzányúlunk a világhoz, és akaratunk szerint megváltoztatjuk." (222.oldal)

"A hallgatás nem képesség. Nem erő. A hallgatás az az eszköz, amelynek révén a gyengék gyengék, az erősek pedig erősek maradnak. A hallgatás az elnyomás módszere." (181.oldal)