Vida Gábor - A kétely meg a hiába

Tizenegy novella Vida Gábor tollából.

Ez a nagyon érdekes hangzású cím már elindít az olvasóban egy gondolatot, én sem reméltem, hogy találok majd derűt az írásokban. Hiszen az emberi élet egyik legalapvetőbb kérdésére tapint rá, a hiábavalóságra.  Ahogy ez a biblikus óhaj megjelenik a címadó novellában is: Őrizz meg a kételytől, és szabadíts meg a hiábavalóságtól! Van-e értelme a küzdelmeinknek?

Ahhoz, hogy  megkapjuk a választ, Vida ügyesen beterel minket az élet legjelentősebb részeibe. A gyermekkori érvényesülés tatamijára, a szerelem szobájába és nem utolsó sorban a nemzeti identitástudat is előkerül. 

Az írások egy része a hagyományos, székely történeteket idézi meg medvéstül, pisztrángostul, farkasokkal tarkítva. Ezek talán a legkönnyebben befogadhatóak, de már itt is megjelenik egyfajta misztikum, ködösség. Lehetőséget kap az olvasó, hogy a saját elképzelését is társítsa. Ahogy Vida mesélte, volt idő, amikor úgy képzelte, hogy ő ilyen jellegű prózaíróként fog alkotni. Amolyan állatos történeteket fog írni. Szerencsére nem maradt meg ezen a terepen, hanem kicsit tágított a gyűrűn. 

Így születtek meg  azok a sport köré csoportosítható novellák, melyek a sakk, a kosárlabda, a pingpong, a foci vagy a biciklizéshez kapcsolódnak. Persze itt sem a testedzésen, hanem az önérvényesülésen, sikeren, áldozathozatalon van a hangsúly, miközben  felvillan a ceausescu rezsim élsportolói nevelési módszere. Vida Gábor stílusára jellemző, hogy van benne egy olyan csendes nyugalom, mondanám azt, hogy érzelemmentesség, ami az olvasóban azt az érzést erősíti, hogy ezek feldolgozott, múltbeli események, kvázi önéletrajzi írások. De nem. A kétely pedig itt is elkísér, sőt talán még gyakorlatiasabb válaszokat követel. 

A harmadik csoportba azokat a novellákat tudnánk bekeríteni, ahol  a korábban említett homályosság már nagyobb jelentőséggel bír. Ilyen a "Mint akinek hedwig…" vagy az utolsó írás, a "Jelenetek egy erdélyi filmből". Jellemzően ezekben van egy női főszereplő, aki vagy tényleg jelen van, vagy csak a nyomát őrzi minden. Közös bennük, hogy itt tényleg szükség van az olvasó közreműködésére, mert nem egyértelműek a történések. Nyomokat, foltokat, szilánkokat látunk, ezekből és a hiányokból kell építkeznünk. De a kétely marad.

Mind a három, általam meghatározott csoport novelláira jellemző egyfajta tökéletesség. Magamban kompaktnak hívtam őket. Szépen megformázott blokkok, magas és egységes színvonalú alkotások. Minden rendben van bennük, csak épp nem tudtak engem igazán megérinteni. 

Legjobban a címadó "A kétely meg a hiába" illetve a "Gólkeserű" novella tetszett. Illetve az első írás fogott meg, bár, ahogy mondtam, ennél nagyon sok volt rám bízva.

Hozott pontszám: 4

Vida Gábor

"Utólag úgy tűnik, mintha egész gyerekkoromban egyetlen fontos meccsre készültem volna, elég hamar felmértem ésszel, hogy a kapus örök vesztes, tíz nagy helyzet után kap egy potyagólt, és odavan az egész meccs, a csatár húsz elpuskázott helyzet után belő egyet, és mennybe megy."

"Megértettem azon az éjszakán, hogy mi a különbség a hegyek és a havasok között: a hegyekben kirándulunk, mászunk, vadászunk, és pusztítjuk az erdőt vagy fotózzuk a tájat, a havason csodára várunk."

"Beszélgettünk egyszer a magányról… Mondtam akkor mindenféle hülyeséget, aztán eszembe jutott, hogy mit akartam, de nem került szó többé róla. Megpróbálom leírni, mert nem akarom elfelejteni, hogy a magány önzés meg hiúság: amikor azok sem értik, amit mondasz, akik szeretnek és akiket viszont, amikor nem érdekli őket, amit mondasz, csak hogy igazat adsz-e nekik; amikor az sem érdekli őket, amit akarnak vagy mondani szeretnének, hanem csak az érveid rombolása; amikor téged sem érdekel, mit mondanak, amikor a saját véleményedet is unod, amikor legszívesebben hallgatnál, de nem tudsz, hiába is tudnál, rajtad már nem segít."