Volt idő, mikor a pince hűvös csendjében halk léptű tolvajok bujkáltak, a surrogó fák lombjában aggódó angyalok lesték útjainkat, és a lakás távol megreccsenő deszkái, ugrándozó, láthatatlan emberkék csintalanságáról árulkodtak. Volt idő, mikor minden reggel kalandot ígért, új játékot, boldogságot és addig soha nem látott kincsek felbukkanását. Vajon ki emlékszik arra, hogy mennyire összeért az álom és az ébredés meleg fuvallata? Hogyan kavargott bennünk a dal, a ritmus, az ismétlődés biztonsága közé beszűrődő kíváncsiság repesztő vágya? Így indulunk mindannyian; valóság és álom egymásra lapátolt avarszőnyegében, tudomást sem véve, hogy felhőelefántok nem léteznek, a szitakötők nem súgják meg titkaikat, és a bűbájos boszorkák már rég kihaltak, ha ugyan léteztek.
De Kitti még látja az ablaküvegen át megjelenő, majd hirtelen eltűnő szellemlányt. Csak ezt nem lehet megosztani az Instán, ez nem érdekel már senkit. Pedig ő még elképzeli, hogy milyen lenne zöld levéllé válni, fent lengedezni egy cseresznyefa ágán. Jó neki, színesben látja a monokróm világot. Valóban jó neki, mert, amikor végre kitör a várva várt vakáció, és kiderül, hogy nem mehet anyukájával Kanadába, ahonnan végre ő is izgalmas nyaralásról mesélhetne a többieknek, és csak rokonaihoz utazhat, Cseresznyeligetre, akkor is képes átfesteni mindent maga körül.
A sivárnak tűnő vidéki élet azonban korántsem a száműzetés helye, hiszen rögtön kiderül, hogy ez nem akármilyen falu, itt kérem rablók járkálnak az éj leple alatt. Nem is akármit keresnek! Pénzt? Dehogy pénzt! Régi kincseket, s legfőképp egy ősi gyógyfőzeteket rejtő könyvet, melyet a hajdan itt élt boszorkányok gyűjtöttek össze. Most már csak rá kell jönnie Kittinek, hogy kinél lehet a könyv, ki lehet a boszorkány leszármazottja? A hatodikos lánynak, egy falubeli ikerpár Bianka és Barnabás lesz a társa, akik benne vannak az összes kihívásban, amit egy ilyen nyomozás megkíván. Már pedig, nekik most már muszáj titkolózni, hazudni és betörni.
De ki lehet az állítólagos boszorkány? A kislány gondolatai hamarosan az ódon házban lakó Róza néni felé tekeregnek, akinek nem csak kinézete, de régiségekkel gazdagon megrakott háza is árulkodó jel Kitti számára. Akárcsak a sövénylabirintusban elrejtett betegeskedő őz. De itt van még az a titokzatos kislány is, Enikő, akit már álmában is látott, és rajta kívül még senki sem találkozott vele. Talán ő lesz az? Hiszen az ő házuk is furcsa. Letakart bútorok, kincseket rejtő padlás...
A három ifjúnak azonnal cselekedni kell, mert a rablók ismét lecsapni készülnek. Alapos, percre lebontott haditervet készítenek, órákat töltenek rejtekhelyeiken, és halált megvető bátorságról tesznek tanúságot. Az izgalmas nyomozás váratlan fordulatot vesz, amikor kiderül, hogy az álmodozó kislány abban bízott meg, akiben nem kellett volna. Megesik az ilyen.
A kérdés az, hogy hogyan szerezheti vissza a becsületét, mit tehetne, hogy megoldja azt a kínos helyzetet, amibe került?
Wéber Anikó könyve most a szokásosnál kicsit könnyedebbnek látszó témát dolgoz fel, bár meg kell hagyni, hogy olykor így is összeszorult a helyét kereső kislány miatt a szívem. Barátságról, bizalomról és családról mesél nekünk Cseresznyeliget árnyas, legendákkal teli fái között a szerző. Kedves, nyári hangulatú olvasmány!
hogy sebesült őz vagyok?
Mi lenne, ha egy reggel arra ébrednék,
hogy én vagyok a felkelő nap?
Ha lánnyá változnék, milyen lennék?
Ha fiúvá változnék, milyen lennék?
És Te? Te mivé változnál a legszívesebben?"
Te mivé változnál? - kérdezd meg magadtól!
Én megtettem itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése