Én eddig nem ismertem Ken Liu, kínai származású, amerikai szerzőt, aki leginkább sci-fi és fantasy jellegű írásairól híres. Számos irodalmi díjjal is büszkélkedhet e témákban.
Kedves ismerősöm ajánlotta, hogy próbáljam meg picit lecsatolni magam a kifejezetten szépirodalmi olvasmányokról, és lebegjek át egy próbarepülésre a sci-fi világába. Ott is vannak ám gyönyörű kezdeményezések, magas színvonalú írások, érdemes megkóstolni! Egy-két novella után rájöttem, hogy milyen igaza van, és mint éhes oroszlán vetettem magam bele ebbe az egészen új világba.
A tizenhat novellát tartalmazó könyv mindegyik írásáról elmondható, hogy hihetetlen tökéletes a maga nemében. (Jó, egytől eltekintve, de arról később.)
Olvasás közben annyira sok új, eddig nem tapasztalt érzés és gondolat szakadt ki belőlem, hogy jegyzetelnem kellett, és azt gondolom, hogy ennek az egésznek ez volt a legnagyobb hozadéka, ez a friss, ámde kiforratlan gondolatvilág. Atipikus értékelés:
"Most még látszólag minden lehetséges. A jövő egy dúsan megpakolt lakomaasztal, amiről bármelyik ételt elveheted. Ken Liu novelláiban már a dolgok elvétettek az asztalról, a következmények idejében járunk, amikor a múlt roskadozó terítéke édes emlék csupán, a főszereplőkbe égett talizmán, melyet magukban hordanak. A nyelvüket, a kapcsolataikat vagy az identitásukat meghatározó apróságok: az illatok, a gesztusok, a vágyak, a tekintetek apró zöld csírája elkaszáltatott, jelentőséggel nem bír a jelenben, mert az emberiség egyetlen célja a túlélés.
Túlélni a szó organikus értelmében, melynek a technikai fejlődés a záloga. Az erkölcsileg holt pontra jutott ember miben is bízhatna? A fémben, a gázban, a molekulák erejében, mely kellően összesűrítve, erejét koncentrálva a jövőbe lőheti az embert?
De vajon, van-e értelme az életet megmenteni? Szükség lesz-e a jövőben arra, amit az ember összepofozott? Kell-e a nyelv, a tudás, az érzelmek?
A novellák egyesével bontják elemeire azokat a törvényeket, melyek bár dogmaként uralkodnak az emberiség tudatában, de nem biztos, hogy túlélésre hivatottak.
A "Visszatérő vendég" című műben az emberiség életében már jelen van a "Regulátor", mely gombnyomásra képes kikapcsolni az érzelmeinket. A józan ész, a logika erejével lép egyről a kettőre az ember. Vajon járható ez az út? Elgondolkodtató, akárcsak az emléknélküliség kérdése. Kapaszkodókat keresünk a szerző szerint, ha nem ismerjük, akkor megalkotjuk a saját teremtéstörténetünket. A honnan vagyunk talán fontosabbá válik, mint a miért vagyunk.
A novellák nagy része a sci-fi köpönyegébe bújik, és nagynyomású kapszuláját leküldi az olvasó mélyébe. A gyomorban szétmaródik ez a köpeny, a hatóanyag pedig szétárad bennünk.
Már nem választhatunk a pompásan feltálalt ételek közül, most már csak emészteni kell azt, ami vagy éltetni fog, vagy megöl".
Végül pedig itt van ez az utolsó novella, "Aki lezárta a történelmet: Dokumentumfilm". Kétszer tettem le, mert képtelen voltam olvasni. Technikailag, ötletileg teljesen tökéletes írás, a science fiction magasiskolája. A múlt és a jövő elegyedése, etikai problémafelvetéssel. Egy ékszerdoboz lehetne ez a novella. Sokak számára talán az is. De a szerző itt annyira túlzásba esett a borzalmak ábrázolásával, hogyan ez az olvasók egy részét lesokkolja, és már nem úgy jönnek a visszacsatolások, ahogy ezt remélte. Egész egyszerűen nem működik. Nekem kilőtte az agyamat. Viszont olyan élesen áll bele a kérdésbe, hogy az időutazás lehetőségével felébreszthetjük-e az emberiség lelkiismeretét, hogy mégis azt mondom, tegyetek vele egy próbát, hátha ti képesek vagytok átnézni a borzalmakon, és tovább tudjátok gondolni ezt a kérdést!
Amit mindenképp ki kell emelni, hogy bár a novellák tényleg tudományos fantasztikus kategóriába sorolhatóak, de csodaszépen megjelennek a keleti kultúrtörténet elemei, a rókatündér alakja, a kalligrafikus írásjegyek, a nevek jelentéstartalma, az origamik, és számos olyan apróság, melyek a kínai világban horgonyozzák le időutazó bárkánkat.
Nézem a novellák címét, és sorra jut eszembe az a rengeteg jó ötlet és gondolat, ami megelevenedik bennük. Jobb lett volna lassabban olvasni, több időt hagyni magamnak. Azt hiszem elő kell ezt még vennem!
Kedvencet is nehéz választanom, sok kiemelkedő volt benne, de ha mégis, akkor Mono no aware-t választom, ami minden kiábrándultságom ellenére behozza azt, amitől többek lehetünk, az önmagán túlmutató ember képét, és a szövegét is jóval csiszoltabbnak éreztem.
Hozott pontszám: 5 (de az az utolsó....)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése