Körülbelül 33 évvel ezelőtt volt egy barátnőm, F. Márta, aki elmesélte nekem, hogy neki egy csuda nagymamája van, Mamó. Amikor más azt mondja etessünk kacsát, akkor vesz egy kiflit, vagy ad a perecéből, zsemléjéből az ott ólálkodó állatoknak. De Mamó nem. Ő azt mondja, menjünk kacsát etetni, és telerakja a szatyrát otthon kenyér-, kifli-, zsemlemaradékkal. Érted, mi a különbség? Kérdezte tőlem. Értettem, persze, hogy értettem.
Na, ma én is ezt tettem.
Felültem a vonatra és elmentem Nagymarosra, hogy a Duna partján fejezzem be Vida Gábor könyvét. Nem azért olvastam, mert már amúgy is ott vagyok. Nem. Kifejezetten ezért mentem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése