Hét teljesen más, mégis valahogy ugyanolyan novella lapul Bodor Ádám kötetében. Van ebben valami megnyugtató, és én, aki szeretem az érdekes irodalmi kísérleteket is, nagyon jóleső érzéssel vettem tudomásul ezt a kiegyensúlyozott, teljesen sima stílust.
Egyik írás kapcsán sem jelent meg semmi katartikus élmény nálam, inkább egy nyugalom, hogy lám-lám, az élet és a halál mégiscsak valami pont ilyen dolog.
Mind a hét alkotásra jellemző, hogy ezt a végtelenségét onnan meríti, mintha egy nagy egységből ragadták volna ki minden egyes jelenetét. Pár oldal alatt úgy teremti meg a szerző a szereplők plasztikusságát, hogy pont annyit tudunk róluk, ami a számunkra fontos lehet. Nincs kérdésünk, az adott kellékekkel felépítjük a minijeleneteket.
Az első írásban, a Matterhorn mormotáiban egy természettudós, egy kutató figyeli az állatok viselkedését, miközben megtudja, hogy korábban őt is megfigyelés alatt tartotta a rendszer. Anélkül, hogy akár az egyik, akár a másik nézőpont ki lenne fejtve, a novella megad egy külső-felső látásmódot az olvasónak, egy eszközt, amivel párhuzamba állíthatja saját életének fontos részeit.
A Paraszkíva családjelenete számomra semmi mondanivalóval nem bír, mégis olyan tökéletesen ölt alakot az egész történet, hogy úgy érzem, örökre megjegyzem minden részletét. Egy mérgezés titokzatos esete áll a cselekmény fókuszában, de bűnöst, elkövetőt ne is keressünk, mert ilyesfajta dinamizmus nincs a novellában. Ha kedvünk van, befejezhetjük, eljátszhatunk az ötlettel.
A következő novellában, a Hekkben is a halál kap főszerepet. Egy tragikus, vagy komikus, de mindenképp ironikus halál. Az atmoszféra megteremtése itt is remekül sikerült Bodornak, meg nem mondtam volna, hogy nem a Havasokban járunk. Időn kívüliség, parttalanság jellemző erre is.
A Leordínában is jelen van a szélesség, térben is időben egyaránt, bár ennél a történetnél szerepet kapnak az évek is, akárcsak a levágott haj.
A haj játszik főszerepet a Milu című írásban is, ami a biblikus sámsoni történetből merítkezik. A cselekmény mágikus jellemzői ellenére rém egyszerű, a szükséges értelmezés az olvasóra van bízva. De az a kép, hogy vércseppek jelenjenek meg a levágott hajvégeken, soha nem jutott még eszembe. Nehéz lesz ezek után ettől szabadulnom.
A Pitvarszk egy ismeretlen helység neve, ahonnan főhősünk levelet kap. Bizony, nem sok mindent tudtam kezdeni ezzel a résszel, de egy nyugtalanító érzést hagyott bennem olvasás után. Kicsit a csontvázak a szekrényben érzését, olyan "soha nem lehetsz nyugodt" dolgot.
A záródarab, a Rebi kavarta fel talán legjobban bennem az érzéseket. Egy asszony, Rebi hálóingben kimegy a megbolydult kecskéit begyűjteni, amikor az égen fényesség támad, egy narancs vagy gombaféle felhő jelenik meg, és mindent elural a káosz.
Tényleg nincs közös ezekben az írásokban semmi, mégis az a módszer, ahogyan a szerző egy csoport viselkedésére rááll, ahogyan monitorozza őket, ad egy egységes arculatot az egésznek. Mindenhol szerepet kap a peremlét életérzése, kicsit a kényszerpálya hangulata, a szabadság megélésének korlátozottsága. Talán pont emiatt marad az olvasóban egy olyan érzés, mintha a történetek egy korábbi időben, egy sokkal determinálóbb korban játszódnának.
Kellemes olvasmány volt, talán túlságosan is semleges, de ez most nem zavart.
Hozott pontszám: 5
Bodor Ádám
Fotó: Valuska Gábor
"Szeptember végéhez képest langyos este volt, lefekvés előtt még egy
darabig a tornácon üldögéltünk, csendben hallgattuk a kurrogó
lótücsköket, meg ahogy szipog a föld a frissen öntözött őszirózsa alatt."
"Az este egész jól indult, ugyanis három és fél hét után kibékültünk.
Egyik pillanatról a másikra történt, hirtelen egymásra néztünk és
elmosolyodtunk. Egyszerre fáradtunk bele a haragba. Fel volt húzva
bennünk a harag órája, akkorra éppen lejárt."
"Péntek van, ez a Szűz Macskában hústalan nap. Ilyen tartalmú
figyelmeztető felirat lóg a bejárati ajtón, a falakon. Kánikula ide vagy
oda, a ventilátorok porba dermedten szunnyadnak, fullasztó, csirizes
gőz üli meg a termet, plusz a kizsigerelt mirelit főzelékeké…"
+++++
VálaszTörlés